23. fejezet - Széthullóban!

Sziasztok!

Meghoztam a 23. fejezetet, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket! :)

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Liam csókja egyre követelőzőbb lett és szinte már erőszakosan szorított magának. A csípőjét egyre jobban tolta az enyémnek. Én meg csak ledöbbenve álltam ott és nem tudtam mit csináljak. Nagyon furcsa volt nekem ez a heves reakció tőle, nem szokott ilyet csinálni. Ezt az oldalát eddig nem ismertem és egyáltalán nincs ínyemre. Valószínűleg azt akarta elérni, hogy felizgasson, de épp az ellenkezőjét érte el nálam. Nem volt most, ehhez kedvem. A mellkasára tettem a kezemet és megpróbáltam eltolni magamtól, ami mondanom sem kell, nem sikerült. Próbálkozásomat nem hagytam abba, majd úgy a negyediknél sikerült is eltávolodnom tőle.

- Mi bajod? - nézett rám dühös tekintettel.

- Nekem mi bajom? Konkrétan majdnem megfojtottál. - fűztem össze a karjaimat a mellkasom előtt.

- Nem fojtottalak meg. Azt hittem, ha egy hétig nem látsz, hiányozni fogok. - forgatta nekem a szemeit.

- Hiányoztál, de nem kéne erőszakosan letámadni. - húztam fel a szemöldököm.

- Erőszakosan? - kérdezett vissza tiszta felháborodással a hangjában.

- Erőszakos voltál vagy fel sem tűnt? - kérdeztem vissza.

- Nem. - válaszolta egyszerűen.

- Pedig az voltál. - néztem fel rá.

- Akkor ne haragudj. Csak nagyon hosszú volt ez az egy hét nélküled. - sajnálkozó tekintettel meredt rám.

- Elhiszem, nekem is. - válaszoltam neki.

- Milyen volt? - csak ennyit kérdezett, miért érzem azt, hogy ebben van valami mögöttes tartalom.

- Érdekes volt. Nagyon szép volt Olaszország. - kezdtem neki mesélni. - Ezt tudnád, ha felhívtál volna egyszer is.

- Én nem hívtalak? - csattant rám. - Mert te egyszer is felemelted azt a kurva telefont?

- Már ne haragudj, de én dolgoztam és nem volt időm téged hívogatni. Te meg le se szartad, hogy mi van velem. - vázoltam fel neki a helyzetet.

- Nem vagyok hajlandó ezen vitatkozni veled. - zárta le egyszerűen a témát.

- Rögtön gondoltam. - forgattam meg a szememet.

- Mi van? - húzta fel a szemöldökét.

- Semmi. - válaszoltam és fordultam volna meg, de elkapta a csuklómat.

- Miért provokálsz? - szűrte a fogai között.

- Liam engedj el, ez fáj. - néztem a csuklómra, ami egyre jobban fájt.

- Nem érdekel. - válaszolta nekem és nem engedett a szorításán.

- Engedj már el. - erőszakkal próbáltam kiszakítani magamat a szorításából, de semmit nem értem el vele.

- Mi a fene történt veled? - abban a pillanatban, hogy ezt kimondta csörögni kezdett a telefonom. 

Liam elengedett és a telefonomért nyúlt, aminek kijelzőjén valami olyat láthatott, ami nem tetszett neki, mert az arca elsötétült.

- Mi a faszért keres téged Harry? - nézett rám és a telefont felém tartotta.

- Mert a főnököm. - válaszoltam neki egyszerűen és kikaptam a telefont a kezéből.

- Na mi van, nem veszed fel? - kérdezett rá.

- Nem. - válaszoltam.

- Volt köztetek valami? - tette fel a remek kérdését.

- Hogy mi van? - akadtam ki.

- Jól hallottad, lefeküdtél vele? - kontrázott rá.

- Menj innen. - toltam az ajtó felé.

- Nicole te megcsaltál engem? - csattant fel.

- Nem. - csattantam fel és egy hatalmas pofont kevertem le neki.

Nem válaszolt csak megfordult és kilépett a lakásból, becsapva annak ajtaját.

Én csak percekig álltam ott és magam elé meredtem. Ez meg mi volt? Kérdeztem magamtól és nem tudtam tovább lépni. Mi a fene van Liammel? Jó, hogy rákérdezett, hogy van-e köztünk valami, de hogy azt feltételezi, hogy le is feküdtem vele? Ennél jobban még szerintem sosem csalódtam valakiben. Azt hittem ismer annyira, hogy tudja nem csinálnék ilyet. Hány alkalommal tehettem volna meg, míg nem voltam itthon, de mégse tettem meg. Liam tudtán kívül lök Harry karjaiba. Ha ezt folytatja nem lesz nehéz a választásom.

Mikor eszembe jutott, hogy az egész vita Harry telefon hívása miatt kezdődött gyorsan vissza hívtam őt.

- Szia. Kerestél? - szóltam bele a telefonba.

- Szia. Igen. Csak a holnap miatt hívlak, hogy kilencre kellene bejönnöd, aztán velem jössz egy divat bemutató szervezésére segíteni. - közölte velem.

- Oké. - válaszoltam röviden.

- Nicole minden rendben? - kérdezett rá.

- Persze, csak fáradt vagyok. - válaszoltam neki.

- Értem. - válaszolta, nekem pedig ekkor esett le valami.

- Hé várj, nem azt mondtad reggel, hogy egy hét múlva jössz csak vissza? 

- Úgy volt, csak változott a helyzet. - válaszolt nekem.

- Ó. - csak ennyit tudtam kinyögni.

- Akkor holnap találkozunk. 

- Holnap. Szia. - köszöntem el tőle.

- Nic? 

- Igen? - kérdeztem vissza.

- Semmi, hagyjuk.

- Harry mi az? - nem hagytam annyiban a dolgot.

- Miattad megyek vissza. - közölte velem.

- Miattam? - hogy mi van?

- Nem birok itt lenni. Megörülök a hiányodtól. - vallotta be nekem.

- Te is hiányzol. - nem tudom mi vezérelt, de kimondtam.

- Ne kínozz. - nevetett fel.

- Nem állt szándékomban.

- Na megyek, mert néhány óra múlva repülök. - köszönt el.

- Oké. szia. - köszöntem el én is, majd bontottam a vonalat.

Oké, ez a nap egyre furcsább lesz. Először Liam és a kirohanása, most meg Harry és a vallomása, miszerint csak miattam nem marad ott egy hétig. Ennél jobban szerintem már nem lehetne meglepni engem. Valamiért nagyon jól estek a szavai. Tényleg hiányzik nekem is. Csak egy napja jöttem el, de már is érezhető a hiánya. Sosem gondoltam volna, hogy egy hét alatt ennyire ragaszkodni lehet valakihez. Liam, pedig teljesen kiborított. Már gondolni sem volt kedvem rá.

Egy gyors zuhany után, egyenesen az ágyamba zuhantam. De valahogy bármennyire is fáradt voltam, nem jött álom a szememre. Csak Harry járt az eszembe és a szavai. Miattam jön haza. Miattam. Nem tudom, hogy ebből származik-e valami baja, de gondolom, hogy igen. Hiszen dolgoznia kellett volna még. Forgolódtam csak, míg egy óra körül végre sikerült elaludnom.

A reggelem felettébb kapkodósra sikerül, mivel sikeresen elaludtam. Éppen a nadrágomat rángattam magamra, mikor az órára néztem és az negyed kilencet mutatott, majdnem szívinfarktust kaptam. El fogok késni, az már tuti. Mekkora hülye az, aki nem állít ébresztőt. Én biztosan az vagyok. Ez az én formám. Gyorsan magamra kaptam egy fehér blúzt, ami nem bizonyult túl készségesnek, ugyan is sikerül félre gombolnom a nagy kapkodásomban. Újabb elvesztegetett öt perc a semmire. Grat Nic. Reggeli és minden nélkül loholtam el a liftig, amibe szinte bevágódtam pont az előtt, hogy az orrom előtt vágódtak volna be az ajtajai. Egy pont nekem. Siker. Tia szalonja előtt rohantam el, mikor kinézett, én csak oda kiabáltam egy szerencsétlen vagyok-ot és mentem is tovább. Sikerült néhány perc ácsorgás után egy taxit fognom, ami új rekord volt. 

Éppen sikerült kilencre beesnem, amit el sem hittem. Kizártnak tartottam, hogy ide érek, de sikerült. Mikor beléptem sokan üdvözöltek és kérdezgettek, hogy milyen volt Olaszországban. Mondanom sem kell, hogy szerintem százszor mondtam el, ugyan azt a pár mondatot öt percen belül. Már kezdtem unni saját magamat. Olyan voltam, mint egy rossz lemez lejátszó, ami bekapja a CD-t és ugyan azt a néhány dallamot játssza, míg valaki rá nem üt. Aztán szerencsére Harry érkezése megmentett a további azonos válasz adásoktól. Felváltott engem a tevékenységemben, most ő töltötte be a papagáj szerepét, amin nekem mosolyognom kellett. Vicces volt őt ebben a helyzetben látni és nem is illett hozzá a lelkesen mesélő nyaraló szerepe. Egyszerűen ő nem volt ilyen. Profi volt abban, amit csinált és egy pillanatra sem engedte el magát, ha a munkáról és tökéleteset nyújtó főnökről volt szó. 

- Te meg min mosolyogsz? - jött oda hozzám Harry, mikor sikerült elszabadulnia az őrült mindent tudni akarunk tömegtől.

- Én, ugyan semmin sem mosolygok. - válaszoltam neki egy mosollyal az arcomon.

- Pedig szerintem a szád felfelé ívéből arra lehet következtetni, hogy mosolyogsz, de szólj ha tévedek. - mosolyodott el ő is.

- Tévedsz, ugyan is éppen sírok. - nézek rá szomorú fejet vágja.

- Akkor elég jól titkolod. - kacsint rám, majd mind a ketten nevetésben törtünk ki.

- Ti meg min nevettek ennyire? - csatlakozott be a beszélgetésbe David.

- Semmin semmin. - válaszoltam már szinte fuldokolva a nevetéstől.

- Pedig nagyon úgy tűnik. - forgatta a szemeit. Most komolyan, ez valami divat?

- Semmi különös, csak meséltem egy viccet. - terelte el a témát Harry.

- Oké, akkor ha elfelejtettétek, mehetnénk ki. - fordult sarkon.

- Ennek meg mi baja? - kérdeztük egyszerre, aminek ismételten egy kiadós nevetés lett az eredménye.

Fél óra múlva már a divatbemutató helyszínén voltunk és segítettünk, amiben tudtunk. Mint kiderült Harry a házigazda, ezt valahogy elfelejtette nekem említeni. Ezek szerint nem csak miattam kellett haza jönni-e. Ez némiképpen megnyugtatott, hogy nem hagyott ott miattam semmilyen munkát. A színpadon kellett fel-le mászkálnia és a szövegét egy mikrofonba mondania. Majd a lányokkal is megismerkedett, hogy nagyjából tudja melyik név kihez tartozott. Én már nagyjából ismertem őket, hiszen sokukkal dolgoztam már együtt.

- Nicole. - köszöntött engem Letti, aki egy nagyon kedves ausztrál modell.

- Letti. Örülök, hogy látlak. - mosolyogtam rá.

- Én is. Te is dolgozol ma? - kérdezte meg.

- Nem dolgozom ma, csak segíteni jöttem. - vázoltam neki fel a helyzetet.

- Harry nagyon jó munkát végez. Hallottam már róla, hogy milyen profi és igazuk volt. - beszélt, miközben Harryt nézte.

- Igen. - helyeseltem vele.

- És tudod miben volt még igazuk? - fordult vissza felém.

- Miben?

- Abban, hogy irtó jóképű. Lélegzet elállító. - mosolygott és teljesen oda volt meg vissza.

- Biztosan. - nagyobbat hazudni sem tudtam volna.

- Neked nem tetszik? - hogyne tetszene.

- Helyes férfi, de a főnököm lesz néhány hét múlva. - mosolyogtam alig észre vehetően.

- Nagyon profin viselkedsz. - kacsintott rám.

- Tessék? - húztam fel a szemöldökömet.

- Én nem tudnám egy ilyen pasi mellett betartani a szabályokat. - nevetett fel.

- Pedig muszáj. - nevettem fel én is.

- Neked talán, de nekem szabad a pálya. Ugye nem bánod, ha beszélek vele? - de.

- Persze, menny csak. - erőltettem magamra egy mosolyt és néztem, ahogy oda ballag Harryhez és nem is feltűnően a vállára teszi a kezét és flörtölni kezd vele. Oké Nicole, ne húzd fel magad. Könnyű mondani, mikor már a pumpa az egekben van. De miért is zavar ez engem? Hiszen semmi közöm nincsen hozzá. De akkor a fejem miért üvölti, hogy ő az enyém? Megőrülök magamtól vagy inkább tőle? Oké, most már hivatalosan is elment az eszem.

Az este hamar eljött, annak is köszönhetően, hogy ki sem láttam a munkából. Az összes lánynak én segítettem az első ruhájukat felvenni és kísértem őket a helyükre. Már éppen készen voltam, mikor Harry jött velem szembe, eléggé kétségbe esett arccal.

- Baj van? - kérdeztem rá.

- Nem kicsi. Az egyik modell nem jött el. - fogta a fejét.

- Mi az, hogy nem jött el? - kérdeztem rá.

- Miranda volt az utolsó modell és persze nem akar eljönni, azért, mert vissza utasítottam őt még a héten. - nézett le a lábaira.

- Emlékszem. Ez nem profi viselkedés. - állapítottam meg.

- Sosem volt az. - nézett a szemembe, amiben valami ismeretlen csillogást láttam.

- Miért nézel, így rám? - kérdeztem rá.

- Állj be.

- Mi? - kérdeztem vissza.

- Csak te tudsz megmenteni. Kérlek. - nézett rám könyörgő tekintettel. Basszus, miért vagy ilyen jóképű?

- Oké, de csak miattad. - mosolyodtam el.

- Köszi. - ölelt magához.

- Harry. - szóltam rá hirtelen.

- Basszus. Ne haragudj, teljesen elfelejtettem. - mosolygott kínjában.

- Én is. 

- Akkor menny öltözni. - kért meg.

- Megyek. - fordultam meg és már mentem is Miranda állványához. Ez eddig nekem miért nem tűnt fel?

Persze mikor következtem én? A legvégén és Harry ölelésében kellett végig mennem a kifutón, eléggé kompromitáló pozícióban. A hülye is láthatta a vibrálást kettőnk között. Reméltem, hogy csak a shownak tudják be a dolgot. Amikor mindennel végzetem és már a saját ruhámban álltam az utcán és egy taxira vártam, Letti és a többi modell jött el mellettem. Letti egyik mondatát sikeresen elkaptam. Harry elvisz vacsorázni. Ennyi volt a mondat, amire a szívem kissé össze szorult. Miért érzem azt, hogy nekem kéne vele mennem helyette? Lehet a szívem már, olyan dolgokat tudott, amit még nem közölt velem. Harry győzött volna az örökös harcban. Őt akarom? A válasz bennem rejlett, de még nem akarta felszínre hozni magát.

- Nicole. - hallottam a nevem és előttem egy kocsi állt meg, Harry volt az.

- Igen?

- Szállj be, haza viszlek. - tárta ki előttem az ajtót.

- Köszi. - ültem be mellé.

- Minden rendben? - kérdezte meg. Most mit mondjak? Nincsen, mert elviszel egy csajt vacsorázni.

- Persze. - hazudtam.

- Ne hazudj. - néz rám.

- Nem hazudok. - erőltettem magamra egy mosolyt.

- Látom, hogy nem őszinte ez a mosoly. - jegyzi meg.

- Semmi különös Harry, tényleg. - mosolygok rá.

- Ha nem akarod ne mond el. - parkol le a lakásom előtt.

- Köszi, hogy haza hoztál. - nyúlok a kilincsért, mikor megfogja a kezem.

- Kérlek mond el. - néz rám könyörgő tekintettel.

- Semmi, csak hallottam az egyik lányt. Semmi különös. - néztem rá.

- Melyik lányt? - persze, hogy nem hitt nekem.

- Mindegy. 

- Nicole. - szolt rám.

- Letti. - nyögtem ki.

- Az ausztrál? - kérdezett vissza.

- Igen. - most mi van hülyít vagy mi?

- Furcsa egy lány. Egész nap a nyakamon lógott, aztán meg meghívatta magát vacsorázni. Az agyamra ment. - mesélte el a történteket.

- Meghívatta? - húztam fel a szemöldököm.

- Igen. Miért? - kérdezett vissza.

- Hát a többieknek nem éppen így mesélte, arról áradozott, hogy te elhívtad randira.

- Nic féltékeny vagy? - kérdezett rá,

- Nem? - válaszoltam.

- Akkor miért kérdezed? - nézett rám.

- Oké, lehet egy kicsit, de nincs jogom hozzá. - nézek le az ölembe.

- Minden jogod megvan, szerinted engem nem öl meg az, hogy tudom, hogy Liam veled van? - tette fel a kérdését, mire rákaptam a tekintetem.

- Hagyjuk őt. - vágtam rá gyorsan.

- Baj van? 

- Úgy is mondhatjuk. - bárhova próbáltam nézni, csak rá nem.

- Nicole néz rám és mond el mi történt. - kérlelt.

- Tegnap este megjelent nálam és veszekedtem vele. Aztán felhívtál és kombinálni kezdett. Azt vágta a fejemhez, hogy megcsalom őt. 

- Most mi van? - kérdezett vissza.

- Azt hiszi, hogy lefeküdtem veled. - mondtam el neki.

- Hogy mi van? - nézett rám teljesen ledöbbenve.

- Én is, így reagáltam. Teljesen hülye volt tegnap. Aztán elküldtem őt. - fejeztem be.

- Akkor most mi van veletek? - kérdezett rá.

- Fogalmam sincs, de nem tetszett nekem a tegnapi viselkedése, ha így fojtatja én már nem fogom ezt vele folytatni. - néztem a szemébe.

- Erre nem válaszolok, mert bunkó lennék. - nézett ő is a szemembe.

- Te nem vagy bunkó. 

- De, ha rólad van szó és az érzéseimről. - hajolt a fülemhez, majd az ajkait az enyémekre nyomta.