2015. július 23., csütörtök

Epilógus

Sziasztok!

Megérkeztem a történet lezárásával. Köszönöm, hogy ennyien követtétek végig a történetet. 
Remélem mindenkinek tetszett és sikerült vele maradandó élményt szereznem nektek.
Köszönöm szépen minden véleményt, pipát és feliratkozót.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nicole


- Készen vagy? - a fésülködő asztal tükrében Tia izgatott alakja tűnt fel, míg gyönyörű lime zöld színű földig érő ruháját igazgatta. Talán izgatottabb volt jelent pillanatban, mint én magam. Végig néztem rajta és el kellett ismernem, hogy ez a ruha teli találat lett. Már akkor ott a boltban mind a ketten egyszerre szerettünk bele ebbe a félvállas kialakítású, élénk színű koszorúslány ruhába. Tiának csodálatosan állt, kiemelte a főbb vonásait és még gyönyörűbbé tette, ha ez még lehetséges lett volna.
- Igen. - kissé bátortalanul szólaltam meg és a hangom is eléggé gyengére sikeredett. Nem féltem az esküvőtől, de rettenetesen izgultam miatta. Folyton az járt a fejemben, hogy a sorok között elesek és mindenki rajtam fog nevetni. Ehhez hasonló orbitális baromságok jutottak eszembe órák óta megállíthatatlanul.
- Nem volt túl meggyőző. Minden rendben van? - tudtam, hogy gyanakszik rám, akkor is, ha semmit sem tudott az engem legjobban aggasztó dologról, ami egy hónapja foglalkoztatott nap, mint nap.
- Persze, csak izgatott vagyok, ennyi az egész. - nem volt itt az alkalma, hogy elmondjam neki a teljes igazságot, még puhítanom kellett saját magamat is, mielőtt bárkinek elmondanám az életem eme hatalmas mérföldkövét.
- Akkor jó. Lényegében, csak azért jöttem, hogy szóljak, alig maradt tíz perced a kezdésig.
- Köszönöm. Készen vagyok, ha gondolod mehetünk is. - néztem meg magam utoljára a tükörben, majd felálltam és mosolyogva fordultam a legjobb barátnőm felé. Átnyújtotta a mellette található üvegasztalról a hatalmas vörös rózsa és fehér orchidea kombóból álló csokromat, ami csepp alakúra volt kialakítva. A virágkötő teljesen eltalálta az elképzelésemet vele. A többi dekoráció tökéletességét, csak remélhettem, mert a fogadás helyszínét nem volt alkalmam ellenőrizni. De Tia szerint, minden olyan, amilyennek elképzeltem.

Mire kiértünk a templom azon részére, ahonnan indulnom kellett, valóban megszólalt a szokásos dallam, ami a bevonulást jelezte mindenki számára. Tisztán hallottam, ahogy mindenki egyöntetűen felállt. Éreztem, hogy valaki belém karol és lágy szavakat suttog a fülembe.
- Mehetünk drágám? - apukám ismerős és megnyugtató hangja ez alkalommal is használt és szinte azonnal béke honolt bennem. El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok attól, hogy ma itt van velem. Eleinte kérdéses volt, hogy eljön-e, mert a munkája nem sok szabadidőt biztosít neki.
- Mehetünk. - ismételtem el, majd az ajtó felé néztem, ahonnan a zene szűrődött ki. Mire oda értünk az ajtót már kinyitották nekünk, így gond nélkül léptem be a hatalmas térbe, amit a templom belseje takart. Azonnal Harryre koncentráltam, aki elegánsan, öltönyben állt az oltár mellett és le sem vette rólam a tekintetét. Egy pillanat erejéig magamra néztem. Nagyon reméltem, hogy tetszik neki a ruhám. Nem fehér ruhám volt, ahogy az általában szokott lenni, hanem pezsgő. Ezt az árnyalatot sokkal inkább a magaménak éreztem. Fazonra sellő fazonú volt a ruha kialakítása. Szív alakú dekoltázsa volt és fűzős, ami kiemelte az alakomat. A felső részén égkövek díszítették, az alja pedig egyszerű és letisztult volt.
Alig vártam, hogy végre mellé érhessek és összekössük az életünket végleg. Az emberek körülöttem mind mosolyogtak és láttam az arcukon, hogy őszintén örülnek nekem és a döntésemnek. Az utolsó pár lépésnél, csak Harryt tudtam nézni, senki mást. Kinyújtotta a kezét felém, amikor már csak alig egy méter volt közöttünk. Könnyedén csúsztattam a kezem az övébe és mosolyogva fordultunk a pap elé, aki majd összead minket.
- Gyönyörű vagy szerelmem. - suttogta a fülembe, amitől végig futott a hátamon a hideg.
- Köszönöm. - válaszoltam neki gyorsan, majd a pap felé vezettem a tekintetem, aki belekezdett a szokásos szónoklatába.
- Köszönöm mindenkinek, hogy ezen a csodálatos júliusi napon eljött, hogy megünnepeljük együtt Harry és Nicole házasságkötését. Isten színe előtt fogadtok most házasságot, hűséget egymásnak. Megkérnélek titeket, hogy olvassátok fel egymásnak az eskütöket. Nicole. - remegő kezekkel néztem Harryre, aki mosolygott, ahogy tudatosult benne, hogy a vele kapcsolatos érzéseimet fogom megvallani neki.
- Sokszor hallottam, hogy az embernek, csak egy igaz szerelme létezik, akivel tökéletesen kiegészítik egymást. Egy lélek két fele, két különálló testben. Számomra te teljesíted meg ezeket. Már az első találkozásunkkor tudtam, hogy valami összeköt veled. Éreztem minden együtt töltött pillanatban, de főként akkor, amikor külön voltunk. Mindig veled akarok lenni, egy percre sem válnék el tőled többé, ha nem lenne muszáj bizonyos dolgok miatt. Te mutattad meg nekem, hogy mi az a szerelem és ezért hálás vagyok neked. Szeretlek. - szinte sírva mondtam végig a mondandómat, főként akkor, amikor láttam, hogy az ő szeme is könnybe lábadt. 
- Harry. - szólította a pap most őt.
- Nicole talán nem mondok azzal újat, ha bevallom, hogy nem számítottam rád. Egyszerűen, csak besétáltál az életembe és minden felforgattál körülöttem fenekestül. De talán ez a zűrzavar az életem egyik legjobb dolga. Eleinte küzdöttem azzal, hogy szeresselek, mert nem volt helyénvaló a kapcsolatunk. Nem lehettem veled. De végül az élet megkegyelmezett nekem és a javunkat szolgálta. Akkor ott, megfogadtam, hogy soha többé nem engedlek ki a kezeim közül. Kapaszkodom beléd és bármerre is mész, én hűen követlek téged, mert teljes szívemből szeretlek, amíg csak élek. - most rajtam volt a sor, hogy sírjak. Annyira kedvesek voltak a szavai és ami még inkább hatott rám, az őszinteség.
- Köszönöm, hogy elmondtátok az eskütöket. Kérném a gyűrűket. - ekkor az egyik oldalról behozták a két gyűrűt. - Nicole Montez elfogadod hites férjedül Harold Edward Stylest?
- Igen. - óvatosan csúsztatta a gyűrűs ujjamra a kicsi arany gyűrűt.
- Harold Edward Styles elfogadod hites feleségedül Nicole Montezt?
- Igen. - szinte szabályosan szálltam a boldogságtól a válasza hallatán.
- Férj és feleségnek nyilvánítalak titeket isten színe előtt. Megcsókolhatod a menyasszonyt.


***


Már magam sem tudom, hogy hány fotózáson jártam eddig az életemben. Amióta az eszemet tudom csak a modellkedés érdekelt. Sokan mondták, hogy nem vagyok elég jó és adjam fel. Mások szerint csak fotó modell válhat belőlem és semmiképpen sem fogok a kifutó közelébe sem kerülni. Rengetegszer fel akartam adni a dolgot. De valahogy mindig ide lukadtam ki. Ez vagyok én. Nicole Montez a modell. Az egyik legsikeresebb modell a szakmában. Csak a végére értem és valóban sikeres voltam a munkámban, de a legnagyobb kincsem, mégis a férjem, Harry Styles. Többet nem is kívánhatnék, talán csak annyit, hogy hosszú és boldog életet élhessek azzal, akit szeretek.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése