2015. május 28., csütörtök

43. fejezet - Megőrjítesz!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Még mindig rettentően mérges vagyok a tegnapi esett miatt. Nem hiszem el, hogy Liam ezt megmerte tenni Nicole-al. Nem normális az ilyen. Ki kényszeríti rá magát egy másik emberre? Fel nem foghatom, ez abszurd nekem, teljes képtelenség, hihetetlen. Egy valami azonban felnyitotta a szememet ettől a képtelen helyzettől, hogy sosem tudhatod kiben bízhatsz. Egyik nap még azt hiszed, hogy ő a világ legcsodálatosabb embere, ő sosem okozna fájdalmat, csalódás, sérelmeket. A következőben meg ráébredsz, hogy egy idegen vesz körül, akiről semmit sem tudsz. Megváltozik, kifordul magából, felismerhetetlenné válik. Személy szerint eddig mindig azokban sikerül a legnagyobbat csalódnom - önhibámon kívül - akikben a legjobban megbíztam és mindent megtettem volna értük. Tanultam belőle és tudom, többé nem követem el ugyan azt a hibát. Soha többé.


Reggel fájdalmas nyöszörgésre ébredtem, valami keserves jajgatás volt, ami magamhoz térített. A szemeim azonnal nyíltak, ahogy a fülembe szöktek a hangok. A mozdulat automatikus volt, ahogy oldalra fordultam és Nicolet kerestem. Nem feküdt mellettem, így azonnal lerúgtam magamról a paplant és a keresésére indultam, miután magamra kaptam egy melegítőt. Elindultam a fürdő irányába, ahonnan a hangok feltehetőleg kiszűrődtek. Ahogy közelebb értem a hangok erőteljesebbek és még elkínzottabbak lettek. Nem tudtam eldönteni, hogy sír vagy éppen öklendezik vagy bármi más hangot ad ki. Minden összefolyt és semmi sem volt konkrét vagy egész, teljességgel kivehetetlen. Óvatosan löktem be a fürdő ajtaját, ahol Nicole a tükör előtt állt és furcsa mód semmit nem csinált, csak magát nézte. Nem vette észre, hogy bejöttem, így mikor a tükörben találkozott a tekintetünk megugrott félelmében. Nem tudtam volna megmondani, hogy mit csinált itt bent. Egy szál törölközőben állt a tükör előtt és maga elé bámult.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem rá.
- Zuhanyoztam. - vonta meg a vállát, míg a tükrön keresztül a szemembe nézett.
- Azt leszűrtem, de miért állsz itt a tükör előtt? - nagyon nem tetszett nekem ez a viselkedés tőle.
- Nem tudom, csak gondolkoztam. - valahogy éreztem, hogy ezek hazug szavak.
- Mitől akarsz megkímélni?
- Tessék? - kérdezett vissza, míg felém fordult teljes testével.
- Azt kérdeztem, hogy mitől akarsz megkímélni? Van valami, amit nem akarsz, hogy megtudjam, nemde? - tudtam, láttam rajta, hogy takargat valamit előttem.
- Miről beszélsz? Nincsen semmi. - nagyon jó színész, mert alig láttam át a maszkján, amit ki tudja miért, de az arca előtt hordott, eltakarva igazi érzéseit, önmagát.
- Nem tudsz átverni, szóval, ha valami zavar, kérlek mond el nekem.
- Harry, komolyan semmi baj. - lépett hozzám közelebb és átölelte a derekamat.
- Biztos?
- Teljesen. - állt lábujjhegyre, hogy megcsókoljon.
Átkaroltam a vállát, amikor egy fájdalmas nyögés hagyta el ajkait és tisztán láttam a szemében az érzést is. Fájt neki a pont, ahol hozzá értem. A kérdés csak az, hogy miért?
- Nicole?
- Ne kezd, semmi bajom. - ellenkezett és eltolta magát tőlem.
- Gyere ide. - kissé indulatosabban sikerült megszólalnom, mint azt kivitelezni szándékoztam.
- Semmi bajom. - ellenkezett velem, de tisztán láttam a kék foltot a válla közepén.
- Akkor mi az a véraláfutás rajtad? - léptem közelebb és megnéztem alaposabban.
Amikor tudatosult velem, hogy nem csak egy véraláfutásról van szó, hanem egy egész kéz lenyomatáról elszörnyedtem. Liam annyira megszorította őt, hogy ott maradt a bőrén a nyoma. Ez nem lehet igaz és miért nem tűnt fel korábban. Persze, világos, mert teljesen fel volt öltözve korábban, így nem láthattam rá a nyomra.
- Kitekerem ennek a kibaszott idiótának a nyakát. - csattantam fel, majd megfordultam és elhagytam a fürdő területét.
- Harry, hová mész? - hallottam, ahogy mögöttem szalad, ahogy magamra kaptam egy pólót és a lépcsőn rohantam lefelé.
- Megölöm. - kiabáltam el magam, de nem fordultam hátra.
- Kérlek maradj itt, nem gondolkozol tisztán. - teljesen kétségbe esett volt a hangja, így megálltam a bejárat előtt és felé fordultam. Sírt, láttam a lefolyó könnyeit.
- Nem fogom bántani, de el kell vele beszélgetnem, hogy eltűnjön végre az életedből, örökre. - próbáltam annyira nyugodtan beszélni, amennyire tellett.
- Harry ismerlek már és tudom, ha kiborít, akkor neki mész. - szántott a hajába.
- Nem fogok, ígérem, hogy vissza fogom magam a te kedvedért, de nem lehet elsiklani a felett, hogy bántott és rajtad maradt a keze nyoma.
- Semmiképpen sem maradsz itt, nem tudlak meggyőzni? - kezdett átmenni a hangja csábítóba.
- Nem. - sétáltam hozzá közelebb és magamhoz húztam.
- Kérlek. - a csókunk után még próbálkozott, de ez alkalommal nem volt esélye.
- Megőrjítesz. - fordultam vissza a már nyitott ajtóban, majd kiléptem rajta és imádkoztam, hogy ne haragudjon meg rám a távozásom miatt.


***


Ismételtem az ismerős hotelszoba ajtajában álltam, csak ezúttal egyedül. Percekig álltam előtte és nem tettem semmit, csak a szobaszámot néztem. Örültem, hogy a hotel nincs túl közel a lakásomhoz, mert akkor tuti, hogy neki megyek ennek a szemétnek. Kicsit le voltam már nyugodva, sőt szinte teljesen, de nem tudtam eldönteni, hogy ennek örüljek vagy mérges legyek azért, mert nem adom meg neki, amit megérdemelne. Felemeltem a kezemet, de mielőtt kopoghattam volna az ajtó kitárult és egy döbbent női szempárral találtam magam szembe, ami ismerős volt, túlontúl az. Meg sem szólalt hosszú ideig, csak engem nézett, majd amikor a döbbenete elszállt, kinyitotta a száját.
- Hát te? - nem volt túl hosszú, de lényegre törő kérdés volt.
- Liam itt van? - kérdeztem miközben a dühöm új életre kelt.
- Igen, de szerintem nem szalonképes. - forgatta meg a szemeit.
- Ki hitte volna. - fintorogtam el, majd félre toltam az útból Mirandát.
- Harry. Várjunk csak, ugye te verted meg? - érdekes volt, hogy Liam nem köpött be.
- Miből jöttél rá cicám?
- Nem vagy normális, miért kellett ezt tenned? Eltörted a karját és a bordáit. - kezdett elegem lenni belőle.
- Elhiheted, hogy nem az én egyéni heppem miatt tettem ezeket. Azt gondolom nem árulta el, hogy miért lett megverve?
- Nem.
- Valahogy sejtettem. Elkapta Nicolet és fájdalmat okozott neki, bántotta és ezért is vagyok itt. - tényleg újra eltörném bármely csontját.
- Szerintem el kéne menned, ennek semmi értelme. - förmedt rám.
- Te aztán ne akard nekem megmondani, hogy minek van és minek nincsen értelme. - legszívesebben fellöktem volna.
- Nyugodj le.
- Ne csitítgass. - ténylegesen kurvára elegem van ebből a nőből.
- Menj el.
- Nem is akarok tovább maradni. Üzenem Liamnek, ha tovább marad, én fogok gondoskodni arról, hogy eltakarodjon innen és még finoman fogalmaztam.





3 megjegyzés: