Itt a második rész mára, jó olvasást nektek!
Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Reggel a telefonom ébresztett, jelezve, hogy ideje készülődni, ugyan is nemsokára indul a gépünk haza. A gyomrom már most borsó méretűre van zsugorodva. A repülés gondolatától ideges leszek. Mivel most Tia is velünk repül, így remélhetőleg könnyebb lesz, majd Ő elvonja a figyelmemet, mindenről. Néha elgondolkodom azon, hogy a Harryvel való dolgokkal mit is kezdjek. Nem vehetem túl komolyan, hiszen semmi sem biztos. Egy dologgal viszonyt teljesen tisztában vagyok, ami itt történt az itt is marad. Otthon megint csak két munkatárs leszünk egymás számára. Liamtől függetlenül ez a helyes megoldás. A magánéletet nem jó keverni a munkával. Lehet, hogy nagyon megfogom őt bántani, de meg kell érteni-e az álláspontomat.
Egy gyors fürdés után, szépen behajtogattam az összes ruhámat a bőröndömbe, ami most valahogy sokkal több ruhával volt tele. Kaptam pár darabot, ami most plusznak számított. Mikor meggyőződtem, hogy mindent elpakoltam, kihúztam az ajtón a bőröndömet és nagy nehezen leszenvedtem a lépcsőn is. Mire leértem Harry szúrós tekintetével találtam magamat szembe, amit nem tudtam hova tenni. Most meg mi a baja?
- Miért nézel így rám? - tört ki belőlem a kérdés.
- Mert nem szólsz nekem, hogy segítsek. Inkább leszenveded a lépcsőn a bőröndödet. - válaszolta nekem egyszerűen és érezhető volt, hogy a sértettség a hangjában, csak megjátszott.
- Nem tudtam, hogy fent vagy már és amúgy is megoldottam. - néztem rá bocsánat kérően.
- Meg oldottad. - nevetett fel kissé.
- Most mi olyan vicces? - húztam fel a szemöldökömet.
- Az, hogy gyakorlatilag leestél a lépcsőn. - kuncogott.
- Nem estem le. Csak megbotlottam. - néztem rá.
- Ja, hívd, ahogy akarod. - mosolygott rám, majd kivette a csomagomat a kezemből és az ajtó felé sétált vele.
- Köszönöm. - vetettem neki oda.
- Igazán nincs mit. - kiabálta vissza az ajtóból.
A beszélgetésünk mosolyt csalt az arcomra. Nem igazán szoktuk egymást ugratni, de jó érzés volt, hogy tudom ez mögött a törődés bujkál.
Mikor már a kocsiba pakoltunk be Tiával, - aki az utolsó pillanatig várt azzal, hogy lejöjjön - feltűnt, hogy Harry csomagjai nincsenek a kocsiban, de még a lakásban sem láttam, hogy összepakolt volna bármit is. Nem beszéltük meg, hogy jön-e vagy sem, de valahogy még is abban a tudatban éltem, hogy Ő is velünk jön Los Angelesbe. Nem sokkal később meg is jelent az ajtóban, de csomagok nélkül. Ezek szerint Ő nem jön velünk.
- Sziasztok. - köszönt nekünk egy halvány mosollyal a szája szélében.
- Szia. - köszönt Tia, majd beszállt a kocsiba.
- Szóval nem jössz velünk? - kérdeztem rá.
- Nem. Még van pár elintézni valóm, így egy héttel később megyek vissza. - vázolta nekem a helyzetet.
- Rendben. Köszönök mindent. - öleltem magamhoz hirtelen, amin nem csak Ő, de én is meglepődtem.
- Nincs mit. Megérdemled, hiszen rendkívüli modell és nő vagy Nic. - mondta nekem, ami nagyon is jól esett a lelkemnek.
- Köszi. Akkor, majd egy hét múlva találkozunk. - mosolyogtam rá.
- Igen. Ne haragudj. - mondta nekem.
- Miért? - húztam fel a szemöldökömet.
- Ezért. - mondta, majd az ajkaimra tapasztotta az övét. Rövid csók volt, de annál többet közölt velem. Elbúcsúzott, mindentől. Tőlem. Kettőnktől. Lezártuk.
- Szia. - köszöntem el.
- Szia. Vigyázz magadra, kerüld a lépcsőket. - nevetett fel.
- Úgy lesz. - forgattam meg a szemeimet, majd beszálltam a kocsiba.
Néztem, ahogy Harry alakja egyre távolodóik, míg teljesen el nem tűnt a látó teremből.
Tia nem szólt egy szót sem, de láttam az arcán, hogy majd meghal azért, hogy megjegyzést tehessen az előbbi miatt. amit minden bizonnyal tisztán látott és meg van róla a véleménye.
Furcsa érzésem volt egész út alatt. Valami hiányzott. Vagy inkább valaki. Harry hiányzott a hármunk társaságából. Megszoktam az utóbbi egy hétben, hogy szinte mindig velem volt. El kell Őt felejtenem. Az el nem kezdődött kapcsolatomat gyászoltam ebben a percekben és teljesen hülyének éreztem magamat. A munkára kell koncentrálnom. Muszáj lesz.
Megérkezve a reptérre, kivettük a csomagjainkat a csomagtartóból és a terminálba vettük az irányt. Érdekes módon az idegesség elkerült engem, pedig tisztában voltam vele, hogy nemsokára repülnöm kell, de még is nyugodt voltam. Tia izgatottan sétált előttem, majd az egyik várakozásra fenn tartott padsor közepén foglalt helyett. Én mellé ültem és csak bámultam ki a fejemből.
- Úgy látom most nem vagy ideges. - fordult felém Tia.
- Nem igazán. - vallottam be.
- Harry eléggé sajátosan köszönt el tőled. - mosolygott rám.
- Igen, egy szimpla Sziával is kibékültem volna. - nevettem fel kissé.
- Elhiszem. - kacsintott Tia.
- Ne kezd. - néztem rá szúrós szemekkel.
- Én nem csináltam semmit. - emelte fel a kezeit védekezésképpen.
- Nem, de látom a szemedben, hogy többet tulajdonítasz a dolognak. - állapítottam meg, hogy túlontúl izgatott a látottak miatt.
- Rossz a szemed. - mosolyog rám.
- Nekem ugyan nem. - mosolygok én is rá.
- Mind egy, Én csak szeretném, ha jól döntenél. - vallja be nekem.
- Én is. - gondolkozok el. Én és a jó döntések? Nem vagyunk valami jó barátságban. Sokkal inkább a borzalmas döntésekkel. Na igen, azokkal puszi pajtások lettünk az évek során. Megannyi bal lépés, amit jobb lenne elfelejteni.
Mikor a hangos bemondóban bemondták, hogy a Los Angelesbe tartó járat utasai megkezdhetik a beszállást, Tiával szinte egyszerre indultunk meg arra felé. Nem volt valami egyszerű eljutni oda, mert rengeteg ember volt rajtunk kívül. Mikor végre eljutottunk a géphez, már vagy fél óra eltelt. A gépen az első osztályon utaztunk, Harrynek köszönhetően, aki ragaszkodott hozzá. Én megelégedtem volna a turista osztállyal is, de hát neki nem lehet nemet mondani, hiszen úgy sem hatja meg. Tia nagyon élvezte az első osztály nyújtotta extrák. Mikor végre elértük a repülési magasságot és az utas kísérők megkezdték a Kér valamit? hadjáratukat, Tia minden félét rendelt. Én a gyomrom folyamatos liftezése miatt, egy falatot sem tudtam volna leerőszakolni a torkomon. Igen a repülési félelmem nem szűnt meg létezni, csak késett kissé, de, amint megkezdtük a felszállást, régi barátom csak meglátogatott. El tudtam volna viselni, ha ma nem kínoz, de mivel nincs szerencsém, erről lemondhattam. Tia néha furcsán nézett rám, olykor meg megjegyezte, hogy zöld vagyok. Hát én is pont, így éreztem magam. Mikor megkezdtük a leszállást, áldottam az eget. Ha valaki kívülről nézett engem, csak annyit látott volna, hogy egy örült csaj fut le a repülő lépcsőjén, mert ezt is tettem.
Tia kuncogását hallottam magam mögött. Legalább Ő jól szórakozott, ha már én nem éppen tudtam volna magamon nevetni az elmúlt időben. Szinte a földre érésemmel egyetemben száműzték a testemből az émelygést is. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, mikor a taxinál álltunk és arra vártunk, hogy végre érkezzen egy, ami majd haza visz minket. Nem sokkal később meg is érkezett a várva vár jármű. A sofőr kiszállt és segített berakni a csomagjainkat.
- Figyelj, holnap munka előtt lejöhetnél. - néz rám Tia, mire nem értem, hogy mit akar.
- Rendben, majd benézek. - mosolyogtam rá. Kíváncsi vagyok, hogy mit akarhat.
- Oké, akkor holnap. - köszönt el, majd becsapta a taxi ajtaját.
Előbb Őt raktuk ki, ugyan is Ő közelebb lakott, mint én. Bediktáltam a taxisnak a lakásom címét, majd el is indultunk. Fél óra múlva már a lakásomban is voltam, ami igencsak hiányzott. Nem itt tartózkodásomat rengeteg levél nyugtázta, ami az ajtómban várt, amikor beléptem azon. Számlák. Meghívok különböző eseményekre. Munka helyi értesítések a következő hétre. Rengeteg könyörgés, hogy hozzájuk járjak vásárolni, fodrászhoz vagy éppen ebédelni. Ezek mindig megmosolyogtatnak, de egyben furcsák is hiszen, azért akarják ezt, hogy hírességek forduljanak meg náluk, de én egyáltalán nem így tekintek magamra. Nem vagyok híres. Ugyan az az ember vagyok, aki előtte, aki most is és aki ezután is leszek. Egy színes boríték ragadta meg a figyelmemet. Kibontottam, majd tátva maradt a szám.
Kedves Nicole.
Te vagy az én hősöm. Minden egyes bemutatót megnézek, amin részt veszel. Csodálatos vagy. Egyszerűen imádlak. Te mutattad meg nekem, hogy úgy vagyok tökéletes, ahogy vagyok. Nem kellenek hosszú combok és hatalmas mű mellek, ahhoz, hogy szép és nőies legyen valaki. Köszönöm neked.
Legnagyobb rajongód, Yvett.
Egy rajongói levél. Az ELSŐ rajongói levelem. Még sosem kaptam, ehhez hasonlót, de már most tudom, hogy Yvettet meg kell keresnem. Beszélgetnek kell egy ilyen tiszta lélekkel.
Gyorsan kipakoltam a bőröndömből, majd a mosásba tettem mindent és a kanapéra vetettem magam egy hatalmas doboz pizzával, amit nem rég rendeltem. A tv-t csak kapcsolgattam, ugyan is semmi érdekessel nem tudott nekem számolni. Elintéztem pár telefon hívást, amit a holnapi munka napom előtt muszáj volt elintéznem. Épp, hogy letettem a telefont kopogtak az ajtómon. Bár ki is az tud időzíteni. Az ajtóhoz sétáltam és kinyitottam azt.
- Liam. - lepődtem meg.
- Szia. - köszönt, majd az ajkait az enyémekre tapasztotta, szinte már erőszakosan.
.jpg)
Köszönöm.😘 Holnap hozom.😊
VálaszTörlés