Meghoztam a következő fejezetet, jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket, bármely formában.
Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nicole
Tisztán hallottam, ahogy mögöttem sétál lefelé a lépcsőn, de szerencséjére tartotta tőlem a tisztes távot. A mostani lelki állapotomban nem lett volna tanácsos neki, ha hozzám szólna. Biztos, hogy leordítanám a fejét, amiért megint kitört belőle a féltékeny őrült énje. Utáltam, ha így viselkedett, mivel nekem volt sértő, hogy ilyesmit feltételez rólam, egyértelművé tette, hogy nem bízik meg bennem száz százalékosan. Nem akarok ma vele lenni, nem akarok együtt dolgozni vele, de ez lényegében elkerülhetetlen, mivel azt sem tudom, hogy hova kell mennem. Sikeresen össze vagyok zárva vele, miközben jelen pillanatban a hátam közepére sem kívánom ezt a hülyét.
Szitkozódott mögöttem, amikor a hangokból ítélve megbotlott az utolsó lépcsőfok megtétele előtt. Vártam, hogy mikor fog megállítani, de nem tett semmit, csak távolról figyelt, mert azt egyértelműen érzékeltem. Tudtam, hogy rajtam tartja a szemét, ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem idegesített volna még jobban a cselekedete. A konyhában eltűnt, majd kicsivel később feltűnt a bejárati ajtóban, amikor én már kint vártam őt a kocsija mellett állva. Egy barna papírzacskót szorongatott a kezében. Lassan közeledett a kocsi felé, félúton pedig megnyomta a távirányítót, mire a kocsi sípolva jelezte, hogy nyitva áll előttem. Rögtön beszálltam és bekötöttem a biztonsági övemet. Beült mellém, ellenőrizte a tükröt, majd az övvel nem törődve a gyújtásba helyezte a kulcsot, majd elfordította. A motor hangosan hördült fel, majd Harry kitolatott a hatalmas zöld övezetből, ami a ház udvarát takarta. Az úton feltűnt, hogy ismét be van tekerve a keze fóliával, ahol az új, rólam szóló tetoválása ékesítette a bőrét. Nem sűrűn, de néha-néha felém fordította a tekintetét. Kezdett kicsit elegem lenni a folytonos forgásából, így megköszörültem a torkomat, egyből rám figyelt.
- Mi az? - kérdezte meg lágy hangon.
- Ne forogj, az útra figyelj, ne rám. - válaszoltam teljesen semlegesen.
- Oké, ne haragudj. - vezette vissza tekintetét az előttünk hömpölygő forgalomra.
- Harry nem haragszom, csak baleset veszélyes vagy. - vontam vállat.
- Tudom. - bólogatott, de többet nem nézett az irányomba.
Kezdtem rájönni, hogy roppant ideges, amikor egy hatalmasat fékezett az előttünk lévő kocsi hirtelen sávváltása miatt. Ez a reakció nem volt indokolt tőle. Az ér kidagadt a homlokán, ahogy össze ráncolta azt mérgében, majd hosszan a dudára nyomta kezét, ami fülsiketítően bele is hasított a csendbe.
- A kurva anyád, hol vetted a jogsidat te balfasz? - káromkodott azonnal, mire muszáj voltam rá figyelni.
- Harry. - szóltam rá, nem tetszett a mondandója.
- Mi van? - csattant rám, de nem nézett felém.
- Vegyél vissza. - kértem őt ez alkalommal szép hangon.
- Ne mond meg mit csináljak, felnőtt férfi vagyok. - elképedtem szavai hallatán.
- Többet ne szólj hozzám. - szűrtem a fogaim között, majd rá tapadtam a mellettem lévő ablakra, többé rá sem nézve.
- Nic, ne haragudj, nem úgy gondoltam. - tette kezét a combomra, de azonnal levettem azt magamról.
- Ne érj hozzám.
- Ne csináld már. - maga felé akarta fordítani a fejemet.
- Figyelj a forgalomra, ha nem hagyod ezt abba kiszállok. - néztem a szemébe és olyan dühös voltam, mint még soha.
- Sajnálom. - sóhajtott fel.
- Az a legkevesebb.
Szótlanul kocsikáztunk tovább és egyre jobban idegesített Harry és a jelenléte. Már vagy fél órája vezetett és nem tudtam elképzelni, hogy merre tartunk. Milánó külterületére értünk, majd egy földútra kanyarodott le. Kezdtem azt hinni, hogy nem is a fotózás helyszínére hozott, aztán feltűnt egy hatalmas raktár épület. Harry leparkolt elé és egy szó nélkül kiszállt. Követtem őt, majd a nyomában sétáltam arra amerre ő haladt. A raktár belülről pont annyira volt lepusztult, mint kívülről. Nem hittem a szememnek. Az biztos, hogy meg nem mondtam volna, hogy ez egy fotózás helyszíne, ha nem láttam volna a temérdek embert és a kellékeket. Egy ismerős alakot azonnal felismertem. Márió volt az és épp az egyik modellel veszekedett valamin. Harry elsétált mellettem és Márióhoz lépett, aki valamit suttogott neki, majd Harry elvezette a lányt a derekát átkarolva. Hiába voltam dühös Harry féltékenykedése miatt, most bennem ébredt fel az a bizonyos szúró érzés.
- Szia Nicole. Tia? - tette fel a kérdését Márió, amikor hozzám lépett, de nem tudtam összpontosítani az elhangzottakra.
- Nem tudom, ma egész nap nem láttam. - erőltettem ki magamból a megfelelő választ.
- Mondtam Harrynek, hogy neki is szóljon. - sóhajtott fel, majd megfogta a karom és a többi modell közé vezetett. - Te leszel a fő modellünk ma, így itt az állványod a megszámozott ruhákkal, ott pedig az öltöző.
- Oké, köszi. - mosolyogtam rá, majd az első szettel a kezemben sétáltam be az öltöző szerepét betöltő helységbe.
Amikor végig néztem magamon a tükörben, a szavam is elakadt. A ruha, ami a testemet fedte alig takart valamit a testemből. Maga a bőröm nem volt sehol sem kint, viszont az anyag nagy része átlátszó volt, ami igen kihívóvá varázsolta az amúgy is roppant szűk darabot. Felhúztam a lábamra a hozzá szánt cipőt, aminek a sarka vagy tíz centi volt, de abból is az extrém fajta. Botladozva indultam el kifelé, amikor valaki szó szerint nekem szaladt.
- Ne haragudj. - hallottam meg az ismerős hangot. - Nic?
- Igen, azért figyelj oda. - néztem bele csodás zöld szemeibe és a haragom iránta szinte fokozatosan tűnt el a testemből. Nem tudtam ellenállni neki, képtelen voltam levegőnek nézni Harryt.
- Haragszol még? - hajolt a fülemhez, hogy csak én halljam a mondandóját, de profin ügyelt a látszatra.
- Majd később megbeszéljük, oké? - küldtem felé egy biztató mosolyt.
- Rendben. Egyébként felettébb jól áll ez a ruha. - kissé elhátrált, hogy végig tudjon nézni rajtam.
- Köszönöm, bár elég nagy túlzásnak érzem. Magamtól biztosan nem venném fel. - sétáltunk ketten a többi lány felé.
- Pedig elnéznélek benne, mondjuk este. - kacsintott rám.
- Valahogy sejtettem.
Többet nem beszélgettünk, csak a munkára koncentráltunk. Persze lopva egymásra pillantottunk néhány alkalommal, de ez betudható volt a munkához elengedhetetlen instrukcióknak is. Harry gond nélkül irányított mindenkit, de az én munkámba nem nagyon szólt bele. Baromira tetszett a koncepció. Körülöttünk mindent törmelék borított, miközben mi kis koktél ruhákban parádéztunk a halom közepén. Valami jótékonysági szervezetnek készültek a képek, akik a régi műemlék épületek helyreállításával foglalkozott. Ezzel promótáltuk a közeljövőben megrendezésre kerülő rendezvényüket. Örültem, hogy végre ismét dolgozhatok. Imádtam ezt csinálni, így nem is munka ként tekintettem rá. Tényleg mondhatom azt, hogy ez az életem.
***
Este kint ültem a kis padon és az egyik új könyvemet olvastam. Harryt órák óta nem láttam. Haza hozott, aztán el is ment az isten tudja hova. Tia sem volt itt, mint kiderült este Máriónál tölti az éjszakát, így egyedül lófráltam a lakásban, míg meg nem untam. Annyira elmerültem a könyv sorai között, hogy észre sem vettem a terasz ajtajának nyílását. Arra lettem figyelmes, hogy valaki letolja a könyv elejét, ahogy elém guggol. Harry csillogó szemeibe néztem, ahogy mindkét kezével a combomat fogta közre.
- Szia. - köszönt olyan édes hangon, mint még soha.
- Szia. Merre jártál? - egy pillanatra láttam az arcán átsuhanni a habozás apró jelét.
- El kellett valamit intéznem. - válaszolt sejtelmesen, talán túlzásba is víve a titkolózást, mert felkeltette a kíváncsiságomat.
- És sikerült?
- Fogjuk rá. - nyúlt a háta mögé, majd egy hatalmas csokrot tolt az orrom alá.
- Harry. - néztem ismét a szemébe, amikor felismertem az össze kedvenc virágomat. - Honnan tudtad?
- Egy kismadár csiripelte. - simított végig az állam vonalát és közelebb húzott magához.
- A kismadár neve véletlenül nem Tia? - kérdeztem meg.
- Előfordulhat. - vont vállat. - Beszélhetünk?
- Persze.
- De gyere menjünk inkább be, kezd hűvös lenni. - húzott fel, majd összekulcsolva a kezünket vezetett befelé.
- Harry mi az az asztalon? - kérdeztem rá, amikor a konyha asztalon feltűnt egy hatalmas doboz.
- Az is a tiéd. - nézett rám, majd elengedte a kezem, hogy oda tudjak menni.
Amikor leemeltem a doboz tetejét nem hittem a szememnek. Az a ruha foglalt benne helyet, ami legelőször volt rajtam a fotózás alatt. Megfordultam és kérdőn néztem Harryre.
- A tervező látta a képeket és annyira tetszettél neki ebben a ruhában, hogy azonnal elküldte neked. - magyarázta meg.
- Elképesztő, meg kell neki köszönnöm. Ki a tervező? - kérdeztem rá kíváncsian.
- Megköszönheted neki akár most azonnal. - válaszolta sejtelmesen, majd bezárta a köztünk lévő távolságot. A fenekem alá nyúlt és a konyha pultra ültetett.
- Micsoda?
- Én vagyok a tervező. - suttogta a fülembe, mire konkrétan levegőt is elfelejtettem venni.
- Komolyan?
- Teljesen komoly vagyok baby. - csókolta végig a kulcscsontomat.
- Most komolyan milyen cégetek van nektek Márióval? - kérdeztem rá.
- Egy olasz divat cég vagyis, ha pontos akarok lenni, akkor egy divat márka.
- Elképesztő vagy Harry.
- Nem szerintem te vagy az édes. - csókolt meg hosszan és szenvedélyesen.
- Gondolom nem erről akartál velem beszélni.
- Jól érzed. Nem akarom újra felhozni, de muszáj megbeszélnünk a dolgainkat. - sóhajtott fel, majd kicsit hátrébb hajolt, hogy rendesen egymásra lássunk.
- Tudom.
- Figyelj, beismerem, hogy egy oltári nagy hülye voltam, de nem akarlak elveszíteni. Egyszerűen felment bennem a pumpa az idióta Liam miatt és nem gondolkoztam. Ugye megbocsájtasz nekem? - annyira édes volt, ahogy aggódott.
- Harry persze, hogy megbocsájtok, de egy valamit árulj el nekem.
- Bármit. - csillant fel a szeme.
- Megbízol te bennem? - a kérdésem teljesen váratlanul érte, pár másodpercig meg sem tudott szólalni.
- Természetesen. Hogy kérdezhetsz ilyet? - kissé felháborodott volt a hangja.
- Csak a kirohanásod miatt gondolom ezt. Ha megbíznál bennem, nem gondoltad volna azt, hogy még mindig jelent nekem valamit is Liam. Nem foglak megcsalni soha Harry. Nem vagyok hülye, nem dobnálak félre egy jelentéktelen éjszaka miatt.
- Tudom. Ebben én vagyok a hülye, én rontottam el a féltékenységi jelenetemmel. Megígérem, hogy többé nem teszem, mert valóban feltétel nélkül megbízom benned.
- Remélem, hogy így is lesz. Szeretlek és nem akarom, hogy ez a csodás dolog kettőnk között ilyen dolgok miatt szűnjön meg. - azonnal átkarolt és szorosan tartott ölelésében.
- Ezt én sem akarom. Bebizonyítom, hogy mennyire szeretlek, ha megengeded nekem.
Csak hümmögtem, majd Harry hirtelen felkapott és a lépcső irányába haladt velem. Tudtam, hogy mi az úti célunk. A hálószoba.
