2015. május 28., csütörtök

43. fejezet - Megőrjítesz!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Még mindig rettentően mérges vagyok a tegnapi esett miatt. Nem hiszem el, hogy Liam ezt megmerte tenni Nicole-al. Nem normális az ilyen. Ki kényszeríti rá magát egy másik emberre? Fel nem foghatom, ez abszurd nekem, teljes képtelenség, hihetetlen. Egy valami azonban felnyitotta a szememet ettől a képtelen helyzettől, hogy sosem tudhatod kiben bízhatsz. Egyik nap még azt hiszed, hogy ő a világ legcsodálatosabb embere, ő sosem okozna fájdalmat, csalódás, sérelmeket. A következőben meg ráébredsz, hogy egy idegen vesz körül, akiről semmit sem tudsz. Megváltozik, kifordul magából, felismerhetetlenné válik. Személy szerint eddig mindig azokban sikerül a legnagyobbat csalódnom - önhibámon kívül - akikben a legjobban megbíztam és mindent megtettem volna értük. Tanultam belőle és tudom, többé nem követem el ugyan azt a hibát. Soha többé.


Reggel fájdalmas nyöszörgésre ébredtem, valami keserves jajgatás volt, ami magamhoz térített. A szemeim azonnal nyíltak, ahogy a fülembe szöktek a hangok. A mozdulat automatikus volt, ahogy oldalra fordultam és Nicolet kerestem. Nem feküdt mellettem, így azonnal lerúgtam magamról a paplant és a keresésére indultam, miután magamra kaptam egy melegítőt. Elindultam a fürdő irányába, ahonnan a hangok feltehetőleg kiszűrődtek. Ahogy közelebb értem a hangok erőteljesebbek és még elkínzottabbak lettek. Nem tudtam eldönteni, hogy sír vagy éppen öklendezik vagy bármi más hangot ad ki. Minden összefolyt és semmi sem volt konkrét vagy egész, teljességgel kivehetetlen. Óvatosan löktem be a fürdő ajtaját, ahol Nicole a tükör előtt állt és furcsa mód semmit nem csinált, csak magát nézte. Nem vette észre, hogy bejöttem, így mikor a tükörben találkozott a tekintetünk megugrott félelmében. Nem tudtam volna megmondani, hogy mit csinált itt bent. Egy szál törölközőben állt a tükör előtt és maga elé bámult.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem rá.
- Zuhanyoztam. - vonta meg a vállát, míg a tükrön keresztül a szemembe nézett.
- Azt leszűrtem, de miért állsz itt a tükör előtt? - nagyon nem tetszett nekem ez a viselkedés tőle.
- Nem tudom, csak gondolkoztam. - valahogy éreztem, hogy ezek hazug szavak.
- Mitől akarsz megkímélni?
- Tessék? - kérdezett vissza, míg felém fordult teljes testével.
- Azt kérdeztem, hogy mitől akarsz megkímélni? Van valami, amit nem akarsz, hogy megtudjam, nemde? - tudtam, láttam rajta, hogy takargat valamit előttem.
- Miről beszélsz? Nincsen semmi. - nagyon jó színész, mert alig láttam át a maszkján, amit ki tudja miért, de az arca előtt hordott, eltakarva igazi érzéseit, önmagát.
- Nem tudsz átverni, szóval, ha valami zavar, kérlek mond el nekem.
- Harry, komolyan semmi baj. - lépett hozzám közelebb és átölelte a derekamat.
- Biztos?
- Teljesen. - állt lábujjhegyre, hogy megcsókoljon.
Átkaroltam a vállát, amikor egy fájdalmas nyögés hagyta el ajkait és tisztán láttam a szemében az érzést is. Fájt neki a pont, ahol hozzá értem. A kérdés csak az, hogy miért?
- Nicole?
- Ne kezd, semmi bajom. - ellenkezett és eltolta magát tőlem.
- Gyere ide. - kissé indulatosabban sikerült megszólalnom, mint azt kivitelezni szándékoztam.
- Semmi bajom. - ellenkezett velem, de tisztán láttam a kék foltot a válla közepén.
- Akkor mi az a véraláfutás rajtad? - léptem közelebb és megnéztem alaposabban.
Amikor tudatosult velem, hogy nem csak egy véraláfutásról van szó, hanem egy egész kéz lenyomatáról elszörnyedtem. Liam annyira megszorította őt, hogy ott maradt a bőrén a nyoma. Ez nem lehet igaz és miért nem tűnt fel korábban. Persze, világos, mert teljesen fel volt öltözve korábban, így nem láthattam rá a nyomra.
- Kitekerem ennek a kibaszott idiótának a nyakát. - csattantam fel, majd megfordultam és elhagytam a fürdő területét.
- Harry, hová mész? - hallottam, ahogy mögöttem szalad, ahogy magamra kaptam egy pólót és a lépcsőn rohantam lefelé.
- Megölöm. - kiabáltam el magam, de nem fordultam hátra.
- Kérlek maradj itt, nem gondolkozol tisztán. - teljesen kétségbe esett volt a hangja, így megálltam a bejárat előtt és felé fordultam. Sírt, láttam a lefolyó könnyeit.
- Nem fogom bántani, de el kell vele beszélgetnem, hogy eltűnjön végre az életedből, örökre. - próbáltam annyira nyugodtan beszélni, amennyire tellett.
- Harry ismerlek már és tudom, ha kiborít, akkor neki mész. - szántott a hajába.
- Nem fogok, ígérem, hogy vissza fogom magam a te kedvedért, de nem lehet elsiklani a felett, hogy bántott és rajtad maradt a keze nyoma.
- Semmiképpen sem maradsz itt, nem tudlak meggyőzni? - kezdett átmenni a hangja csábítóba.
- Nem. - sétáltam hozzá közelebb és magamhoz húztam.
- Kérlek. - a csókunk után még próbálkozott, de ez alkalommal nem volt esélye.
- Megőrjítesz. - fordultam vissza a már nyitott ajtóban, majd kiléptem rajta és imádkoztam, hogy ne haragudjon meg rám a távozásom miatt.


***


Ismételtem az ismerős hotelszoba ajtajában álltam, csak ezúttal egyedül. Percekig álltam előtte és nem tettem semmit, csak a szobaszámot néztem. Örültem, hogy a hotel nincs túl közel a lakásomhoz, mert akkor tuti, hogy neki megyek ennek a szemétnek. Kicsit le voltam már nyugodva, sőt szinte teljesen, de nem tudtam eldönteni, hogy ennek örüljek vagy mérges legyek azért, mert nem adom meg neki, amit megérdemelne. Felemeltem a kezemet, de mielőtt kopoghattam volna az ajtó kitárult és egy döbbent női szempárral találtam magam szembe, ami ismerős volt, túlontúl az. Meg sem szólalt hosszú ideig, csak engem nézett, majd amikor a döbbenete elszállt, kinyitotta a száját.
- Hát te? - nem volt túl hosszú, de lényegre törő kérdés volt.
- Liam itt van? - kérdeztem miközben a dühöm új életre kelt.
- Igen, de szerintem nem szalonképes. - forgatta meg a szemeit.
- Ki hitte volna. - fintorogtam el, majd félre toltam az útból Mirandát.
- Harry. Várjunk csak, ugye te verted meg? - érdekes volt, hogy Liam nem köpött be.
- Miből jöttél rá cicám?
- Nem vagy normális, miért kellett ezt tenned? Eltörted a karját és a bordáit. - kezdett elegem lenni belőle.
- Elhiheted, hogy nem az én egyéni heppem miatt tettem ezeket. Azt gondolom nem árulta el, hogy miért lett megverve?
- Nem.
- Valahogy sejtettem. Elkapta Nicolet és fájdalmat okozott neki, bántotta és ezért is vagyok itt. - tényleg újra eltörném bármely csontját.
- Szerintem el kéne menned, ennek semmi értelme. - förmedt rám.
- Te aztán ne akard nekem megmondani, hogy minek van és minek nincsen értelme. - legszívesebben fellöktem volna.
- Nyugodj le.
- Ne csitítgass. - ténylegesen kurvára elegem van ebből a nőből.
- Menj el.
- Nem is akarok tovább maradni. Üzenem Liamnek, ha tovább marad, én fogok gondoskodni arról, hogy eltakarodjon innen és még finoman fogalmaztam.





2015. május 14., csütörtök

42. fejezet - Pszichopata!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog nektek.
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nicole


Még most sem ismerem ki magam a városban, pedig lassan három hónapja vagyok Milánóban. A nyelvtudás hiánya sem könnyíti meg a dolgomat, sőt. Egyre jobban zavar, hogy mindig Harrynek kell elintézni-e a dolgokat helyettem, mert nem tudok olaszul egy szót sem kiejteni a számon a köszönésen kívül. Nem sokáig fogok megélni az igen, nem egyszavas válaszokkal. Erősen gondolkozom azon, hogy beiratkozom egy nyelvtanárhoz, mert ez nagyon nem lesz így jó. Persze, amikor ezt tegnap este felhoztam Harrynek kiakadt, hogy nem kell ide nyelvtanár, majd ő megtanít. Hát jót röhögtem a feltevésen. Tisztában vagyok vele, hogy a biológiát előbb tanítaná meg, mint az olasz nyelvet, mert valahogy, ha kettesben vagyunk, annak mindig szex lesz a vége, de nem panaszkodom.

Azt azért megmertem kockáztatni, hogy a háztól egy utcával lejjebb található pékségbe lesétáljak és vegyek magamnak reggelit. Már többször jöttem ide reggel, amikor Harry még aludt, pont, mint most. Gondoltam gyorsan leszaladok, hogy vegyek magunknak friss péksüteményt reggeli gyanánt. Nagy szerencsém volt, hogy az egyik eladó beszélt angolul egy kicsit, így megértettem magamat és ő is ugyan ezt tette. Beléptem a kis üzletbe, ami felett a kis csengő gyenge hanggal jelezte az érkezésem. Marrie a pultos lány azonnal szélesen mosolygott rám, amikor felismert, majd integetett is.
- Nicole. – ejtette ki a nevemet olasz akcentussal.
- Szia Marrie. A szokásosat kérném. – mosolyogtam rá.
- Már is hozom. – akadozva ugyan, de kipréselte magából azt a csekély angol szót, majd egy papírzacskóval a kezében a mögötte lévő kosarakból kiválasztotta a rendelésemet. -Parancsolj.
- Köszönöm, legyen további szép napod. – köszöntem el Marrie-től, majd kifelé vettem az irányt.
Elhaladtam a kis szűk utca mellett, de alig tettem meg két lépést, amikor valaki kinyúlt felém és megragadta a kezemet, majd egy egyszerű mozdulat kíséretében berántott a szúk helyre. Pillanatok alatt találtam magam a falnak taszítva. A fejembe éles fájdalom nyílalt, ahogy a fejem neki csapódott a kemény téglafalnak és a másodperc töredékéig semmit sem láttam, csak a feketeséget. Mikor visszatért a látásom és sikeresen nem ájultam el a fájdalomtól, nem hittem a szememnek, azt hittem káprázik. Olyan személy nézett velem farkasszemet, akit lassacskán elfeledtem. Talán nem kellett volna, mert húsvér valójában itt állt előttem.
- Mit keresel te itt? - fakadtam ki azonnal, de elhallgattam, amikor vérben forgó szemeket meresztett rám.
- Visszaszerzem, ami az enyém. - csak ennyit mondott, majd erőszakosan az ajkaimra nyomta a sajátját és a falnak szorított. Eltoltam magamtól és amilyen erősen csak tudtam, arcon vágtam. Nem hiszem el, hogy megcsókolt, ráadásul rám erőltetve magát. Nem ismerek rá, ez nem az a Liam, akit annyi éven át ismertem. Jelen pillanatban, azt sem tudom, hogy kicsoda ő.
- Eressz el. - próbáltam kikerülni a szorításából, de a falnak támaszkodott mindkét kezével, így mozdulni sem tudtam.
- Nem hagyom, hogy megint elsétálj és kilépj az életemből. - ismét közeledett felém, de elfordítottam az arcomat, így nem tudott újra megcsókolni.
- Liam, fogd fel, hogy már nem vagyok az életed része. - erőltettem ki magamból a szavakat.
- Az a fasz elvett tőlem és elcsavarta a fejedet. Mit mondott, amitől már nem kellek? - egy szavát sem értettem, de tudtam, hogy Harryre célzott. Dühös lettem, amiért így beszélt róla.
- Liam ezt az egészet kettőnk között te basztad el, akkor amikor azzal a nővel viszonyt kezdtél a hátam mögött és tudod mit? Egy idióta vagy, mert az elején lebuktál vele. - jólesett végre kimondani az igazat.
- Nem volt azzal a nővel semmi, csak testi kapcsolat, sosem szerettem, de téged igen. - olyan hangerővel beszélt, hogy komolyan kezdtem félni tőle.
- Testi kapcsolat? Csak? Mit gondoltál, hogy majd elviselem, hogy félre kúrsz? Hogy megbocsájtom? Gondolkodni kéne Liam, nem pedig a legyet is megbaszni röptében. - nem tudtam, hogy miért, de mostanra zokogtam.
- Te beszélsz nekem itt megcsalásról, mikor Harryvel az első alkalommal félre mentél? - ordított velem.
- Te komolyan hülye vagy, sosem tettem semmit Harryvel, míg veled voltam. - nem akartam, hogy ennyire közel legyen hozzám, rettegtem, hogy bántani fog.
- Biztos, majd el is hiszem. - tolt még inkább a falba, ami kezdett iszonyatos fájdalmakat okozni a testemnek.
- Liam ez fáj, eressz már el végre. - erőltettem ki magamból a szavakat és a kedvességgel próbáltam hatni rá.
- Leszarom. Az enyém vagy és kész. - hát nem hatott.
- Nem.
- Ne ellenkezz velem. - rángatta meg a kezemet, amitől eltávolodtam a faltól, majd újra neki csapódtam és sikeresen megint bevertem a fejem.
- Liam. - kiáltottam fel, amikor megismételte a mozdulatot és éreztem, hogy a fejem felszakad.
- Egy ostoba ribanc vagy. - ekkor lekevert egy pofont, amitől a fejem oldalra billent.

Azt hittem, hogy újra kapni fogok valamit, de semmi sem történt. Alig hallottam valamit a körülöttem zajló eseményekből, mert a szívem ezerrel kalapált, pumpálta az adrenalinnal kevert véremet és a fülemben is az zúgott, ezzel szinte teljesen megsüketítve engem. Pillanatok alatt minden fekete lett, majd újra világos, újra láttam. Liam a földön feküdt és egy magas alak állt felette és üvöltött hozzá. A szavakat nem nagyon tudtam kivenni és azt sem tudnám megmondani, hogy miért nem értettem. Azért, mert az illető hadart vagy azért, mert sokkot kaptam. Fogalmam sincsen. Csak egy dolgot tudtam biztosra, hogy a férfi, aki Liam fölé tornyosul, a szerelmem, Harry. A következő pillanatban a hallásom újra jó volt és mindent kristály tisztán értettem, ami elhagyta Harry ajkait. Rettentő dühös volt és ez minden tettén és mozdulatán meglátszott. A jelenléte új erőt adott és a félelmem azonnal elmúlt, megszűnt. Nem akartam megállítani őt, akkor sem, amikor átlépett Liamen és a pólójánál fogva megemelte és az arcába üvöltötte a szavakat.
- Megmondtam neked, hogy takarod el innen. Mi a faszt keresel itt akkor? Hogy merted megütni Őt? Hogy vetted a bátorságot ahhoz, hogy kezet emeltél a világ legcsodálatosabb nőjére? Nem vagy ember, érted, nem vagy az. - épp, hogy az utolsó szavai elhangzottak, akkorát bevert ököllel Liamnek, hogy a feje hátra csuklott. Harry többször megismételte a mozdulatot. Nem tudtam volna megmondani, hogy a megjelenő vér kihez tartozik. Hogy Harry bütykei szakadtak fel vagy Liam arcéle. Kezdtem úgy érezni, hogy Harry nem fog leállni, csak ütötte őt szüntelen és láttam, hogy Liam már eszméletlen. Oda szaladtam és a karjára fektettem a tenyeremet, azonnal megmerevedett és lassan felém fordította tekintetét. Zöld szemei sehol sem voltak, fekete szemekkel nézett rám.
- Hagyd Harry, elég volt. Vissza adtál neki mindent, engedd el. - nyugodtan beszéltem hozzá, hogy őt nyugtassam a hangszínemmel.
- Semmit sem kapott vissza, nézd mit tett veled. - ekkor hirtelen pánik suhant át az arcán és elengedte Liam pólóját, aki visszazuhant a földre. Mellém lépett és a fejemet kezdte nézni, ami iszonyatos fájdalommal lüktetett és tudtam, hogy vérzik, mert éreztem a vér fémes szagát az orromban.
- Istenem, nagyon vérzik a fejed baby. - ragadta meg a kezem, majd kihúzott a szűk, poklot jelentő utcából. Ki a fényre, a biztonságba, amit Ő maga jelentett nekem.


***

- Nem, tényleg jól vagyok. - ismételtem el századszorra, ahogy kiléptünk a kórház ajtaján. Ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjünk és össze varrják a fejem. Kaptam is sikeresen négy öltést és egy leborotvált foltot, aminek nagyon örültem.
- Nem értem, hogy miért nem tartottak bent legalább egy éjszakára. - dobta a kezeit a magasba.
- Túl aggódód Harry, semmi bajom.
- De lehetett volna és mi van, ha agyrázkódásod van? - fordult felém és megállított menet közben a kórház bejáratánál.
- Harry nincs agyrázkódásom, azt csak mondták volna, hisz orvosok. - nem értettem, hogy miért félt ennyire.
- Ne haragudj, de annyira megijedtem, amikor hallottam a hangodat, ahogy felsikítod Liam nevét. - teljesen ledöbbentem, amikor egy könnycsepp gördült le az arcán.
- Jaj Harry, jól vagyok. - bújtam hozzá szorosan.
- De, csak azért, mert utánad mentem. - forgatta a szemeit.
- És ezért hálás is vagyok neked, de miért jöttél utánam? - kicsit meglepett.
- Akkor ébredtem fel, amikor becsuktad a bejárati ajtót és amikor fél óra múlva sem jöttél vissza, egyszerűen csak be pánikoltam, de amint látom jogosan. Tudtam, hogy a pékségbe mentél, így utánad mentem. Már messziről hallottam, ahogy kiabálsz. Annyira féltem, abban a pillanatban, majd a félelem helyét átvette a féktelen düh. Azt hittem nem fogok tudni leállni. - sóhajtott fel.
- De leálltál. - szögeztem le neki.
- Csak miattad, te hoztál vissza a valóságba, abból a feneketlen sötétségből, ahova kerültem.





2015. május 7., csütörtök

41. fejezet - Megváltozol? +18

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Hagyjatok nekem véleményt, köszönöm. :)

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


A VILÁG LEGNAGYOBB IDIÓTÁJA! 
Ezt a címet érdemeltem volna ki a mai viselkedésem miatt. Nicole-nak teljes mértékben igaza volt velem kapcsolatban. Megbíztam benne, ez tény, de akkor is ott motoszkál bennem a félsz, hogy talán vele is megismétlődik a múlt és fájdalmat fogok érezni. Tisztában vagyok vele, hogy ez hülye gondolkodás. 
- Harry, itt vagy? - térített magamhoz Nic érdeklődő hangja.
- Persze. - ilyen sem történt még velem soha, hogy szex közben gondolkozom ilyen hülyeségekről.
De talán ez jobban elvonja, majd a figyelmemet. Újra a nyakára tapasztottam az ajkamat és gyengéden, lassan haladtam lejjebb rajta. Imádtam hallani, kisebb nyöszörgéseit, amikor egy olyan pontot találtam el, ami érzékenyebb volt a többinél. Ha akartam volna, könnyedén az őrületbe kergethetném, hisz mostanra az össze kéjes pontot kívülről fújtam, ami a testén helyezkedett el. De a mostani alkalmat nem hevesre, hanem érzékire akartam formálni. Örültem, hogy a felső teste már teljesen szabadon tárult elém és várt rám. Azt csinálhattam a puha bőrén, amihez csak kedvem támadt. Végig csókoltam magam a nyakától a kulcscsontjáig, majd a melle közötti völgyben elidőztem és kellő hangsúlyt fektettem a munkámra, amivel a melleit kényeztettem. Gyengéden megharaptam az egyik bimbóját, amitől a hajamba vezette kezét és meghúzta azt. Felmordultam az érzésre, ami számomra nem fájdalmas volt, hanem élvezetet nyújtó. Érdekes mód, csak még jobban beindított, ha a hajamat húzta. Kényeztetésemet lejjebb folytattam, míg nyelvemmel végig húztam a hasa vonalát. Kissé megremegett, ahogy egy olyan területre értem, ami csiklandozta őt. Kuncogott halkan és fészkelődött, amikor megismételtem a mozdulatot. Lefogtam, hogy egy helyben maradjon.
- Harry. - hangja kissé félénk volt és nem is értettem, hogy miért, amikor a szemérem dombjára adtam csókot.
- Mi az? - emeltem rá a tekintetem és valóban zavart tükrözött az arca.
- Mit csinálsz? - nem értettem a kérdését.
- Kinyallak. Csak enged el magad. - fogtam meg a derekát és a matracba nyomtam, amikor tovább fészkelődött.
Nem ellenkezett, amikor lehúztam a csipkét a testéről. A lábai közé férkőztem és feltoltam azokat, hogy jobban hozzá férjek. Mivel világossá tette, hogy nem megszokott neki ez a dolog és vélhetően feszélyezi is őt, így óvatosan kezdtem őt kényeztetni a nyelvemmel. Gyengéden megcsókoltam, majd a nyelvemmel izgattam a legérzékenyebb pontját. A cselekedetemre azonnal felnyögött és a hajamat annyira megtépte, hogy égni kezdett a fejbőröm miatta, de nem bántam. Élveztem, hogy ez a reakció nekem köszönhető. Amikor már kellően megfelelőnek gondoltam, a nyelvemhez csatlakozott az ujjam. Két ujjamat belé vezettem és ritmusos tempóban pumpáltam vele ki és be. A háta szinte azonnal ívbe feszült, majd néhány perc intenzívebb ostrom után a teste végképp megadta magát nekem. Nagyon tetszett, ahogy a nevem elnyújtva hagyta el ajkait. Megvártam, amíg minden lecseng nála, majd visszafeküdtem mellé. A mellkasomra helyezkedett és félénken mosolygott rám.
- Élvezted? - muszáj voltam megkérdezni, akkor is, ha tudtam a választ.
- Szerintem ezt nem kell kérdezned. - suttogta halkan,majd ásított egyet.
- De hallani akarom. - csikiztem meg az oldalát, mire kaptam egy oldalba könyökölést cserébe.
- Élveztem Harry. - suttogta.
- Köszönöm.
- Ti férfiak és az egótok. - forgatta meg a szemeit.
- Most miért?
- Semmiért. - kuncogott fel, majd édesen nekem nyomta ajkait.
Nem érdekelt különösebben, hogy csak neki nyújtottam élvezetet és én nem kaptam semmit. Ez a dolog kettőnk között nem az adok-kapok játékon alapult. Bőven elég kielégítő volt, hogy láthatom aludni, míg édesen szuszog a mellkasomon.


***


Újabb fotózás és újabb kiakadási lehetőség, nagyszerű. Megígértem Nicole-nak, hogy nem rendezek többé jelenetet és nem fogok kiakadni, ha egy férfi társaságában fotózzák, de istenemre esküszöm, hogy halálosan zavaró számomra. Nem bírom elviselni, hogy egy másik férfi érinti a testét helyettem. Fogalmam sincs, hogy miért vagyok vele ennyire heves. Sosem voltam túlzottan féltékeny típus. De most? Rohadtul az vagyok. Már kezdem érteni, hogy miért van az a mondás, hogy a munkát ne keverd össze a magánélettel. Tényleg rettentő nehéz elvonatkoztatni. A kezemet tördelem levezetésként, hogy ne gondoljak ennyire negatív és dühítő dolgokra. Nicole irtó profin viselkedik, ahogy a fotós az instrukciókat adja neki. Tökéletesen visszaad minden kérést, ezért is szeretem annyira őt a munka terén is. Könnyű vele együtt dolgozni, minden reflexből jön nála, ő rá mondhatjuk, hogy született tehetség, ez egyszerűen benne van és kész. Eddig akárhány fotóssal beszéltem a munka végére, mindannyian elégedettek voltak és a következő alkalomról érdeklődtek nálam. Mostanra teljesen biztossá vált, hogy nem véletlenül választottam őt erre az egy évre, minden várakozásomat felül múlta, minden téren. Nehezen lehetett kizökkenteni, nem láttad rajta, ha valami gondja volt, csak tette a dolgát. Nagyon nehéz elvonatkoztatni a gondoktól, neki sikerült az, ami nekem egyértelműen sosem fog menni.
- Na mit gondolsz? - szalad oda hozzám a fotózás egyik szünetében.
- Lenyűgöző vagy. - mosolyogtam rá, de a biztos távolságot tartottuk, akkor is, ha legszívesebben magamhoz húztam volna és szenvedélyesen megcsókoltam volna.
- Köszönöm, de vissza is kell mennem. - fordult meg, majd eltűnő alakját figyeltem.
Tovább figyeltem őt, míg néha egy-egy modell oda jött hozzám és beszélgetni kezdett velem. Az egyik szőke lány elég közel jött hozzám és a karomat kezdte fogdosni, tudtam magamtól is, hogy flörtöl velem jelen pillanatban. Arrébb léptem, hogy ne tapadjon rám annyira, de leutánzott és ismét szinte a nyakamban lógott. Láttam, hogy Nicole eléggé furcsán néz, de nem zökkent ki a munkájából túlzottan. A csaj össze-vissza beszélt nekem, én meg a felét sem értettem annak, amit összehordott. Aztán egyszer, csak megfogta a kezem és a kijárat felé kezdett húzni. Mire felfogtam mi történt már kint álltam vele a teraszon és cigivel kínált meg.
- Kérsz? - tolta felém a teli dobozt.
- Nem köszi, nem dohányzom. - intettem le.
- Érdekes, azt hittem, hogy igen. - gondolkozott hangosan.
- Ne haragudj, de nekem vissza kell mennem. - léptem el mellőle, de megragadta a kezemet.
- Ne hagyj magamra. 
- Én dolgozom, ha nem vetted volna észre. - vettem le magamról a kezét, majd belöktem az ajtót és ott hagytam egyedül a teraszon.
Épp, hogy beléptem, amikor Nicole jött velem szembe és eléggé dühös képet vágott.
- Hol voltál? - kérdezett rá azonnal, ahogy előttem állt.
- Kint. - vontam vállat.
- Azzal a szőkével? - húzta fel a szemöldökét.
- Nic, ne kezd kérlek, ha én nem lehetek féltékeny, akkor te sem. - húztam az egyik sarokba, ahol nem láttak minket.
- Nem vagyok féltékeny, de kiborító volt, ahogy az a nő kellette magát neked.
- Baby, ezt hívják féltékenységnek. - toltam a falnak és a kezemet a feje mellé támasztottam.
- Ne csinálj úgy, mintha te nem lettél volna az az egész fotózás alatt. Láttam, hogy mennyire ideges voltál. - sejtettem, hogy észre fogja venni.
- De nem csináltam jelenetet, nem?
- Nem, de megígértél nekem valamit. - fonta össze karjait a mellkasa előtt.
- Tudom.
- Akkor megváltozol? - kérdezett vissza.
- Azon leszek, ha te is.