36. fejezet - Felfordult állapotok!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Jó olvasást hozzá, remélem tetszeni fog!
Várom a véleményeket!:)

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

A reggel hamarabb jött el, mint szerettem volna. A nap sikeresen beszökött a redőny rései között, így pont a szemembe világítottak sugarai. A madarak hangjai sem segítettek abban, hogy tovább aludhassak, mindent átjárt a dallamuk, beférkőzött a fülembe. Az utolsó dolog az arcomat folyamatosan bökdöső egyén volt, akinek ajkait végtelenítve hagyták el a szavak, többnyire a nevem.

- Harry. Kelj fel, csörög a telefonod. – rázta meg a vállam Nic, mire kinyitottam szemeimet, amik álmosan kívántak visszacsukódni előbbi helyzetükbe.

- Még öt perc, majd visszahívom. – fordultam a másik oldalamra és a fejemre húztam a takarót, hogy a zavaró tényezőket valamennyire tompítsam vele.

- Nem, Harry már vagy tíz perce folyamatosan hívogatnak, szerintem fontos lehet. – húzta le a takarót a fejemről és a fülemhez nyomta a hangosan csörgő készüléket.

- Baszki. – nyögtem fel és kikaptam a kezéből a mobilomat, ami nem szűnt meg csengeni egy percre sem.

Felültem az ágyban és a támlának döntöttem a hátam, hogy kényelmesen üljek, míg a szememet továbbra is csukva tartottam, majd megnéztem ki keres. A szám ismeretlen volt, de ha kilencszer hívott, akkor bizonyára van mondani valója, így fogadtam a hívást és bele szóltam a készülékbe.

- Igen, tessék Harry Styles.

- Hol vagytok? – szólt bele egy ismerős hang, de jelen pillanatban meg sem tudtam szólalni, úgy ledöbbentem a közvetlen hangszínén és a fenyegető élen, ami a szavai között lakozott.

- Mi a fasznak hívsz te engem? – fakadtam ki és most először teljesen ébernek éreztem magam a reggel folyamán, a hívása teljesen kijózanító hatást gyakorolt rám és a testemre.

- Kérdeztem valamit te szarházi, hol vagytok? – tette fel ismét a kérdését és a pumpa rohamosan emelkedett bennem.

- Szerintem semmi közöd a tartózkodási helyemhez. – válaszoltam közömbösen, hagy higgye, hogy a telefon hívása hidegen hagy.

- Szerinted engem a te holléted érdekel? Nicole-al akarok beszélni. – ejtette ki a nevét, mire bennem elszakadt minden.

- Az nem lehetséges, számodra soha többé. – üvöltöttem el magam, majd rá nyomtam a telefont dühömben.

Nic meredten nézett rám, amikor a telefont ledobtam az ágyra és felpattantam, hogy a nadrágomat rángassam fel magamra szélsebesen. Tudtam, hogy végig hallott engem beszélni, azzal a faszszopó senkiházival, de nem érdekelt. Nem tudhatja meg, hogy kivel beszéltem. Mikor az ingemet gomboltam be, a hátam mögé lépett és átkarolt hátulról, mire a dühöm fokozatosan szivárgott el a közelsége miatt.

- Ki volt az Harry? – kérdezte lágy hangon, tudta, hogy rettentő dühös vagyok.

- Senki, nem érdekes. – válaszoltam, majd nem törődve kérlelésével, hogy maradjak, egyszerűen ott hagytam a szobámban egyedül és leléptem.

Nem lehetek a közelében és amúgy is ki kell derítenem, hogy mit akar Liam.

Olyan gyorsan kanyarodtam ki az útra, hogy a kerekek csikorogva jelezték, talán lassíthatnék a tempón, de nem érdekelt jelen pillanatban semmi, a legkevésbé sem. A telefonom a zsebemben ismét csörgött, elkotortam és láttam, hogy Nic keres, de nem vettem fel. Magam mellé tettem és csak némán hallgattam, hogy ontja magából a dallamot, ami lassan kezdett az idegeimen táncolni, míg el nem hallgatott. Tudtam, hogy ezért kapni fogok tőle és nagy valószínűséggel megint egy üvöltözés kellős közepébe sodrom magam, de inkább haragudjon rám, minthogy felkavarjam azzal, hogy az exe minden bizonnyal itt van Milánóban és őt kajtatja. Minél hamarabb meg kell őt találnom és elküldeni a picsába, vissza oda ahonnan jött. Nem bukkanhat, csak úgy fel, nem jöhet utánunk, nem hívhat fel és követelheti rajtam, hogy adjam neki oda Nicolet, hogy aztán vissza édesgesse magát és nekem szabad utat engedjen. Nem fogom elengedni Nicolet, mert szerelmes vagyok belé, régóta az vagyok, de ez mindössze tegnap tudatosult bennem, amikor mind a ketten közöltük a másikkal az érzéseinket. De ezt leszámítva félek. Hogy mitől? Attól, hogy még mindig érez valamit Liam iránt és a felbukkanása talán újra előhívná benne a rejtett, elfeledett érzéseket és engem elfelejt, mintha el sem kezdődött volna az a csoda, amiben vele élek jelen pillanatban.

Leparkoltam az iroda ház előtt, ahol a közös reklám cégünk volt Márióval és belöktem a hatalmas üveg ajtót. A recepciós lány szokásos mosolyával üdvözölt, majd közölte velem, hogy régen látott és Márió már vár az irodájában. Illedelmesen megköszöntem, majd a lépcsőhöz vezettem lépteimet. Most valahogy nem volt kedvem liftezni, így azt a pár emeletet gyalog tettem meg, ami jól is esett, legalább kitisztítottam a fejem valamennyire. Ahogy kiléptem a lépcsőházból szembe jött velem a cégünk cégére a RiverStyle, majd beléptem az ajtón, ahol a sok modell sürgött forgott a fotózások miatt. Kedvesen mosolyogtak, néhányuk végig húzta a kezét a karomon, ahogy elhaladtam mellettük, de egyikük sem hozott lázba még egy szemernyit sem, pont hidegen hagytak. Kopogás nélkül léptem be a Márió Rivera feliratú fa ajtón, majd ténylegesen szemben találtam magam Márióval, aki felnézett rám kék szemeivel a papír kupacról, amit a kezében szorongatott.

- Van egy olyan érzésem, hogy nem a munka miatt jöttél be a szabadnapodon. - jegyezte meg mellékesen a tényt, hogy jelen vagyok.

- Pontos és ésszerű megállapítás. Kurva nagy gáz van Már. - ültem le a bőrfotelba, majd a fejemet a kezembe hajtottam.

- Mit csináltál? - tette fel a kérdést, ami kissé kezdett bennem sablonos hatást kelteni, túl sokszor hallottam.

- Semmi, komolyan. Miért kell azt feltételezned, hogy csináltam valamit? - kérdeztem vissza azonnal, némiképp felháborodva.

- Ismered te magad haver?

- Igen, de már nem vagyok olyan. - túrtam bele a hajamba a régi emlékek felidézett tumultusától az agyamban. Nem akartam visszaemlékezni, nem akartam a múltra gondolni.

- Oké, fordítsuk komolyra a szót. Mond el mi zaklatott fel ennyire, mert hogy nem a semmi miatt vagy idegbajos, azt lemerném fogadni. - dőlt előre, míg várta, hogy belekezdjek a mesémbe.

- Tudod volt Nicole-nak egy exe előttem. - kezdtem bele, majd abba hagytam, hogy lássam figyel-e rám.

- Aha, emlékszem. Mi is volt a neve Lee? - emel ki egy random nevet, mire mosolyognom kell.

- Liam, de végül is a neve lényegtelen.

- Mi van Liammel?

- Ma reggel egyszer csak felhívott és beközölte, hogy látni akarja Nicolet és követelte, hogy mondjam el, hol vagyunk. - túrtam a hajamba ismételten, valahogy le kellett vezetnem a feszültséget.

- Ez komoly?

- Halálosan. Sík ideg vagyok miatta. Mi a fasz lesz, ha ez felbukkan? Mit fogok akkor csinálni? - tettem fel a kérdéseket, inkább magamnak, mint Máriónak.

- Mitől félsz? - kérdezett vissza, szokásosan a legjobbat bekérdezve.

- Szerinted?

- Harry nem félhetsz folyton a csalódástól, Nicole nem Miranda. - a lelkemig látott, mint minden alkalommal.

- Tudom.

- Akkor meg ne legyél beszari. - nevetett fel, mire én sem bírtam ki, nevetnem kellett.

- Kösz.

- Szívesen. Akkor mit csináljak? - kérdezett rá, mintha a gondolataimban olvasna.

- Vesd be a varázslatot, amit szoktál. Derítsd ki, hogy ide utazott-e, hol szállt meg és ha meg van, gyere el velem, hogy beverhessem a képét, annak a fasznak. - mosolyogtam folyamatosan, de nem a jókedvtől, csupán a lehetőségtől, ami kecsegtetett.

- Nem probléma, ha vársz pár percet már is mondom, hogy átlépte-e az ország határt. - villantott felém egy hatalmas vigyort, majd böngészni kezdett a laptopja képernyőjén.

- Csináld csak, én ráérek. - dőltem hátra a fotelbe.

- Hazz sajnos van egy rossz hírem. - nézett rám pár perc elteltével.

- Mi?

- Liam tényleg itt van Milánóban, még hozzá a Rumor Hotelben. - a válasza nem tetszett, kicseszettül nem volt jó válasz.

- Csessze meg. Kinyírom a rohadékot. - pattantam fel és járkálni kezdtem az irodában, majd megfordultam a tengelyem körül és az ajtó felé vetettem magam.

- Mit csinálsz? - kiabált rám Márió, ahogy a kezem érintette a kilincset.

- Szerinted?

- Nem mehetsz oda. - szólalt fel.

- Csak figyelj.

- Bármint egyedül. - lépett mellém, majd együtt hagytuk el az épületet és közeledtünk a hotelhez, ahol az a fasz megszállt.

Ahogy leparkoltam a hotel előtt, kivágódtam a kocsiból és szinte futva közelítettem meg a bejáratot. A recepción elhadartam, hogy kihez jöttem, majd vártam, hogy a csaj elmondja, hogy melyik Liam szobája. Szerencsére nem kérdezősködött, csak egyszerűen megmondta a szoba számot és mi már ott sem voltunk. A liftben dühösen doboltam a lábammal, míg vártam, hogy megérkezzünk a 21. emeletre.

- Mit fogsz neki mondani? - fordult felém Márió.

- Nem tudom, szerintem előbb ütök, aztán kérdezek. - néztem rá halálosan komolyan, míg a szavak elhagyták az ajkaimat.

- Harry, csak okosan.

- Úgy ismersz, mit aki nem gondolkozik? - húztam fel a szemöldököm.

- Úgy.

- Rohadj meg. - löktem rajta egyet, mire majdnem felbukott a saját lábában.

- Nem, mert mihez kezdenél, ha én nem lennék.

- Jogos. - nevettem fel, majd kiléptünk mind a ketten a liftből, ahogy elértük a kívánt emeletet.

Elsétáltunk a 213-as szobához és bekopogtam azon. Az ajtó kisebb várakozás után kinyílt és lendítettem a kezemet egyből, de leálltam, amikor tudatosult bennem, hogy ki áll velem szemben.

- Mit keresel te itt?

35. fejezet - Minden a régi?!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, jó olvasást hozzá!
Remélem tetszeni fog!

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Csak állok mellette és a pillanatnyi döbbenetemmel küzdök. Újfent nem értek semmit, de legfőképp a viselkedését nem. Utálom, ha konkrétan levegőnek néznek. A legrosszabb, hogy egész nap vele vagyok, még is úgy tesz, mintha itt sem lenne. A fotózásra készülünk, ami az első munkám itt Milánóban. Besétálok a díszletbe és próbálom nem kimutatni a dühömet, ami Harry felé irányul, aki ebből semmit nem vett észre egész nap vagy nem akart. Ahogy megpillantom a partnerem, leesik az állam, ilyen izmos pasit sem láttam még sose. A fotós kiadta az utasításokat, így a pasi a csípőmet markolászta, míg ajkai, majdnem teljesen egybe simultak az enyémmel. A szerelmet és a vonzódást kellett megjeleníteni. Az egész jól is ment, míg Harry az egyik forróbb képnél, ahol csókolóznunk kellett, be nem rontott a díszletbe és le nem szedte rólam a férfit, aki döbbenten meredt rá, ahogy én is.

- Mi a faszt képzelsz magadról? – üvöltötte szerencsétlen férfinak a szavakat.

- Mi bajod van, ezt kellett csinálnom. – húzta fel a szemöldökét és igazán dühösnek látszott.

- Az lehet, de te kurvára kihasználtad a helyzetet. – lökött Harry egyet a férfin, aki visszalökte rögtön. Tudtam, ha így folytatják egymásnak fognak menni.

- Ki jönnél velem? – ragadtam meg a kezét és kihúztam a fotó stúdióból.

- Mi a frász bajod van neked? – csattantam, ahogy kiértünk a hallgatózó fülek halló távolságából.

- Nekem? Semmi, nem én smároltam egy másik pasival önfeledten. – előre lépett és a falnak nyomott.

- Te tiszta hülye vagy és most eressz el. – tettem a mellkasára a kezem, de nem használt, továbbra is sarokba voltam szorítva.

- Nem vagyok hülye, láttam, amit láttam.

- Mit láttál Harry, na mit? – csattant a pofon az arcán, mire elhátrált tőlem. – Semmit nem láthattál, mert ez csak munka, az viszont egyértelmű, hogy egész nap le se szartad a fejem, most meg itt konkrétan féltékenységi rohamot kapsz a nagy semmitől.

- Nem szartalak le. – kezdett védekezni.

- Nem a szart nem, levegőnek éreztem magam egész rohadt nap. – komolyan sírni fogok, ha így folytatom. – Tudod elég volt egyszer ezt eljátszanunk, nem kérek belőle ismét.

- Nicole, várj. – kiabált utánam, de nem álltam meg, csak hátra néztem és még utoljára megszólaltam, hogy aztán rágja magát.

- Nem leszek titok Styles.

Nem jött utánam, nem is szólt és ez így volt jó. Semmi kedvem nem volt bele menni ezredszerre ugyan abba a beszélgetésbe, hisz ugyan az lenne a vége, hogy titkolózik és én nem érteném meg. Nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy bujkálnom kell, bár a mostani állás szerint elég gyakran csináltam ezt, míg Liammel voltam és Harry folyton a nyomomban járt a munkában. Viszont az baromira nem tetszik, hogy most valóban együtt vagyunk, de már nem csinálja ugyan azt mint régen. Tiának talán tényleg igaza volt, elszállt a varázs, ahogy a pálya szabaddá vált. Ezzel, csak az a baj, hogy nekem már nincs visszaút, mivel azt hiszem bele szerettem. 

A nap hátralévő része szerencsére eseménytelenül telt, tovább folytattuk a félbeszakadt fotózást, míg Harry tisztes távolból figyelt és nem tett semmi bosszantót, de tisztán láttam rajta, hogy mindig ökölbe szorította kezét és az állkapcsa megfeszült, amikor a partnerem közelebb merészkedett hozzám, mint azt Ő helyesnek gondolta volna. A féltékenysége szembe ütköző volt, pont ezért nem értettem, hogy miért titkol el engem. Nem inkább büszkének kéne lenni-e, hogy vele vagyok. Mutogatni mindenkinek, hogy irigyek legyenek? Túlzásba sem kéne vinni, hisz nem egy tárgy vagyok, de attól még éreztethetné velem, hogy számítok. Valahogy nem akartam, hogy vége legyen a napnak, mert tudtam, hogy ezt a beszélgetést még nem zártuk le. Hiába nem akarok erről beszélni, tudom, hogy elkerülhetetlen lesz előbb vagy utóbb és inkább legyen előbb, mert ha állandóan halogatjuk a végén egy olyan vitát robbantunk ki, ami már kilencven százalékban nem is erről szólna, hanem bármiről, ami a másikat zavarja, így egy fel turbózott vagdalkozásban lenne részünk. De a nap vége eljött, nem menekülhetünk előle örökké.

- Nicole valami fantasztikus voltál. - ölelt magához a párom, ami szerintem direkt szorongatott olyan sok ideig, hogy Harry közelebb lépjen. - A fiúdat pedig tartsd pórázon.

- Ő nem a fiúm. - mondtam ki hangosan, hogy Harry is hallja, akinek a döbbent tekintete minden pénzt megért.

- Akkor nem értem a reakcióját.

- Nicole, gyere mennünk kell. - kapja el a kezemet Harry és kifelé kezd húzni.

- Elengednél? - kérdezem meg felháborodva.

- Arról ne is álmodj. - szűri a fogai között és az öltözőig meg sem áll velem, majd belök az ajtón és még pár szót hozzám vág. - Öt perced van, igyekezz.

Nem értettem Harry kiborulását és most először gondoltam úgy, hogy talán nem is volt jó ötlet össze szűrni vele a levet, hisz ez az oldala baromira nem tetszett. Nem volt velem soha ilyen, így elég nagy sokként ért a viselkedése. Nagyon remélem, hogy nem szórakozott velem eddig és nem hitette el velem a jó fiú szerepét, mert nem akarok újabbat csalódni, főleg úgy, hogy Harry mentett ki abból a szar kapcsolatból Liammel. Gyorsan öltöztem át, mivel nem akartam Harryt még jobban felidegesíteni. Amikor kimentem, még mindig az ajtóban állt és elég dühös kinézettel meredt rám. Nem szólt semmit, csak elindult előre, én meg követtem őt kifelé, vissza az autójához. Minden kérdés nélkül szállt be és látszott rajta, hogy azt várja én is beüljek mellé. Mivel már nem Los Angelesben voltunk, így nem tehettem meg, hogy itt maradok, mivel akkor sosem találnék vissza Harry lakásához. Harry az úton egy szót sem szólt hozzám, csak markolta a kormányt dühében, míg az ujjai el nem fehéredtek, de akkor sem engedett a szorításán. Láthatólag nem érdekelte különösebben, hogy fájdalmat okoz magának. Mivel a sebesség korlát fogalmát sem ismerte jelen pillanatban, így alig negyed óra alatt tettük meg a lakásig az utat. Leparkolt, de nem csinált semmit, csak az utat bámult.

- Majd később jövök. - vetette oda fél vállról, így tudtam, hogy azt várja, hogy kiszálljak.

- Ne várd, hogy meg várjalak. - szóltam vissza, majd kipattantam a kocsiból, mielőtt beszólhatott volna bármit is.

Olyan sebességgel indult el, hogy a kocsi kerekei csikorogtak, majd egyszerűen eltűnt az út végén lévő kanyarban. Még így is, hogy pokolian mérges voltam rá, féltettem, hogy esetleg valami baja esik vagy bármi, de nem gondolkozhattam ilyesmiken. 

Bementem a házba, ahol Tia döbbent tekintete fogadott.

- Mi volt ez? - kérdezte, ezzel egyértelművé téve, hogy mindent látott a kinti jelenetből.

- Egy féltékeny férfi kirohanása. - vontam vállat, majd elsétáltam mellette be a konyhába, hogy valami étel után nézzek, mert egész nap nem ettem semmit. 

- Miért féltékeny?

- Ha hiszed, ha nem a fotó partnerem miatt. - legyintek, míg kiveszek egy doboz salátát és öntetett a hűtőből.

- Ez komoly? - akad ki, míg bele nyúl a salátámba a villával, amit a kezébe vett.

- Az, nem láttad mit művelt. Kirohanást rendezett a fotózás kellős közepén. Nem láttam még ilyennek. - tettem egy falat salátát a számba, de alig tudtam lenyelni a gyomrom miatt, ami még mindig görcsben állt Harry miatt.

- Ez egy idióta.

- Ez még semmi, ennek az egésznek az teszi az i-re a pontot, hogy egész nap levegőnek nézett, úgy tett, mintha semmi sem lenne közöttünk. - magyaráztam el Tiának a dolgot.

- Oké, hivatalosan is megőrült. Majd beszélek vele. - azonnal tiltakozni kezdtem.

- Nem kell Tia, majd én elintézem.

- Ahogy gondolod, de nekem most mennem kell, találkozom Márióval. - mosolygott rám, majd csakugyan magamra hagyott.

Este kilenc is elmúlt már, de Harry sehol sem volt. Kint ültem a kertben a padon és azon gondolkoztam talán én reagáltam-e túl ezt a dolgot és nem is Ő a hibás ebben vagy nem teljes egészében. A magánélet kihagyását a munkából nem is érzem rossznak, de akkor beszéljük meg, kerek-perec jelentsünk ki A-t vagy B-t, de legyen leszögezve, hogy ne lepődjek meg a tartózkodó viselkedésén. Épp az ajtó felé néztem, amikor láttam egy alakot elsétálni előtte, így biztosra vettem, hogy haza jött, majd be is igazolódott, amikor kicsivel később kilépett a teraszra. Nyilván nem talált odafent, így kijött, hogy megkeressen. Egyenesen felém közeledett és reméltem, hogy nem fog velem veszekedni, hogy már lenyugodott annyira, hogy értelmesen beszélgessünk. Megállt közvetlen velem szembe, de semmit sem tett vagy mondott.

- Sajnálom. - jött nagy sokára az első szava.

- Mit?

- Mindent. Egy farok voltam veled, nem kellett volna, így kiakadnom, hisz ez a munkádhoz tartozik, el kell viselnem, ha néha napján hozzád ér valaki rajtam kívül. - ült le mellém és egyik kezét fedetlen combomra helyezte, amit nem takarta a ruhám anyaga.

- Nem vitatkozom veled. De az a legkisebb gond Harry, hogy féltékeny voltál, az sokkal rosszabbul esett, hogy egyáltalán nem közeledtél felém, szinte hozzám se szóltál.

- Tudom, ne haragudj, de ez is mind a féltékenységem miatt volt, mert ideges voltam, ahogy megtudtam, hogy egy pasival fognak téged fotózni. - hajtotta le fejét.

- Nem lehetsz mindig ideges, ha párban fotóznak.

- Tisztában vagyok vele, de akkor is nehéz, hisz majd fel robbanok, ha azokra a képekre gondolok. Hisz megcsókolt. - érzem, hogy megint hergeli magát.

- Harry te mondtad, hogy ez csak munka és igazad van, az volt, semmi több. - tudom, hogy nem győzhetem meg, mikor egy téveszme lakozik a gondolatai között.

- Basszus annyira nehéz ez Nic.

- Meg kell beszélnünk, hogy mi legyen. - nézek rá, mire rám kapja tekintetét.

- Mivel? Velünk? Ugye nem akarsz szakítani velem? - sorozatos kérdései kicsit kiakasztanak.

- Jézus Harry, dehogy akarok, csak azt beszéljük meg, hogy mi legyen a munkában velünk. Titkoljuk vagy hozzuk nyilvánosságra a kapcsolatunkat?

- Most mit mondjak? - kérdez vissza.

- Az igazat, bármit, amit te szeretnél. Te, hogy látod jónak?

- Kérlek ne akadj ki, de szerintem az a legtanácsosabb, ha a magán életünk nem lát napvilágot a cégnél, mert nem akarom ugyan azt átélni, mint Mirandával. Nem akarom, hogy esetleg kirúgjanak téged, hisz sosem nézik jó szemmel az ilyesmit.

- Mert új vagyok igaz?

- Sajnos igen, így azt hihetnék, hogy azért jöttél velem össze, hogy előre menetelt várj tőlem és fordítva, azt hinnék, hogy csak azért választottalak, mert tetszel nekem. - túrt bele göndör fürtjeibe.

- Ha ezt akarod, akkor tegyük ezt, de nem rendezhetsz több ilyen jelenetet, mert ez lebukás veszélyes Harry.

- Tudom-tudom és kérlek bocsáss meg nekem. - vont a karjaiba.

- Már régen megbocsájtottam te marha, mert szeretlek. - viccelődtem vele.

- Baszki mit mondtál? - fordít maga felé.

- Marha?

- Nem, utána.

- Szeretlek. - esett le nekem is, hogy mit mondtam neki.

- Szeretsz engem?

- Még hányszor mondjam ki? Nem egyértelmű, hogy szeretlek?

- Az istenit te nő, ha tudnád, hogy mennyire odáig vagyok érted. Halálosan szeretlek.

34. fejezet - Újdonság!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá! Várom a véleményeket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

A vásárlás ma valahogy nekem nem megy. Tia egyik boltból rángat maga után a másikba, de én semmit sem találok magamnak. Bár lehet, ha keresnék is, akkor az sokat segítene a találni dologban, de semmi kedvem ehhez. Ezer más dolgot el tudnék a mai napra képzelni, mint például Harry karjaiban feküdni egész nap. Oké megint hivatalosan is elkanyarodtam attól, amiért voltaképpen itt vagyok, hogy találjak estére valami buli ruhát. Tia ugyan is kikötötte, hogy meg kell ünnepelnünk azt, hogy itt vagyunk. Az ötlettel nem is volt semmi bajom, de a megvalósítása az más téma volt.

- Ehhez mit szólsz? – mutat felém Tia egy fekete egyszerű ruhát.

- Nem is tudom, olyan semmilyen. – vonok vállat és egyszerűen tovább sétálok.

- Aha, ez a semmiség egy vagyon. – mutogat idéző jeleket.

- Nem tetszik, nem tehetek róla.

- Te ma semmiről sem tehetsz. Na, ki vele. – állít meg, amikor végre meglátnék valamit, mi talán megfelelő.

- Mi?

- Mi volt tegnap, amiről nem tudok? – húzza fel a szemöldökét.

- Semmi. – próbálok tovább menni, de nem enged.

- Nem versz át Nicole, gyerünk, tudni akarom.

- Lefeküdtem Harryvel. Most jobb? – horkanok fel, majd ott hagyom.

- Mi van? Ez komoly? – lép mellém, ahogy az egyik ruhát nézegetem.

- Szerinted viccelnék ilyennel? – fordulok felé.

- Nem?!

- Ezt most kérdezted vagy mondtad?

- Fogalmam sincs, hagyj már, le vagyok sokkolva. – nevet fel, mire belőlem is kitör a nevetés.

- Téma csukva. – mutatom fel a mutató ujjam, hogy elhallgasson végre.

Bemegyek a ruhával a próba fülkébe és magamat is meglepem vele, hogy mennyire tetszik, pedig nem szoktam ilyesmit hordani. Nagyon bulisak a minták a fehér anyagon. Tökéletes. Széthúzom a függönyt és kilépek, mire Tia meg sem tud szólalni.

- Na, mi van, ennyire rossz? – kérdezek rá.

- Épp ellenkezővel, ez eszméletlen.

- Akkor, jó lesz.

Vissza léptem a próba fülkébe, ismételten elhúztam a függönyt és visszavettem a ruháimat. Mára nekem épp elég volt a vásárolgatásból, de persze Tia másként gondolta, így még vagy a fél napot itt töltöttük. Neki is kellett még találni valamit estére, így tudtam, hogy addig nem fogjuk abba hagyni a járkálást, míg nem talál valamit. Kissé lemaradtam, amikor az egyik cipő bolt kirakata szembe jött velem és a figyelmet azonnal megragadta egy csodás piros magas talpú sport cipő. Egyből tudtam, hogy ez kell a ruhámhoz, teljesen passzolt hozzá, ez nem volt kérdés. Tia furcsán nézett rám, amikor megfogtam a kezét, ezzel visszarántva, hogy álljon meg.

- Mi van?

- Nézd. - mutattam a gyönyörűségre előttem.

- Ez megy a ruhádhoz. - szűrte le Ő is elsőre a kivetkeztetést.

- Gyere. - most én rángattam be a boltba.

Két perc elteltével egy újabb szatyorral a kezemben léptem ki a boltból az új cipőm kíséretében. Tia átment nyafogóba, hogy Ő nem talál magának semmit, mire belöktem az egyik bolt ajtaján és konkrétan az egyik ruha állványnak csapódott. Kikapott egy ruhát onnan és győztesen felemelte maga elé.

- Ez az.

- Ha tudom, hogy így találod meg, hamarabb fellöklek, mondjuk az első üzletnél. - viccelődtem vele, így utána sétáltam, hogy felpróbálhassa.

- De vicces vagy, de legközelebb meg ne próbáld. - mutat rám az egyik ujjával.

- Hű, de félek.

- Félhetsz is.

Délután négy órakor léptünk be Harry lakásába és mondanom sem kell, hogy hulla fáradt voltam mostanra. Tia természetesen pörgött, akárcsak egy duracell nyuszi. A lakásban síri csend uralkodott és egyértelmű volt, hogy Harry nem tartózkodik itt. Meglepő mód azt tapasztaltam magamon, hogy csalódott vagyok miatta. Szerettem a közelében lenni, így tényleg vágytam arra, hogy végre mellette legyek, csak hogy a hangját halljam, a nevetését. Furcsa helyzet. A konyhába sétáltam, hogy igyak valamit, amikor feltűnt egy kifüggesztett cetli a hűtőn. Levettem róla a hűtőmágnest és a kezemben tartva elolvastam.

" Nic el kellett mennem egy tárgyalásra, így nagyon valószínű, hogy nem leszek otthon, mire vissza jöttök, bárhol is legyetek. Rendeljetek bármit, amit csak akartok, hagytam pénzt az előszoba szekrényen. Érezzétek otthon magatokat. Számolunk a reggeli lelépésedért. Haragszom. Harry xx "

Majdnem elejtettem a cetlit, ahogy végig olvastam. Érdekes volt a felhőtlen viszony közöttünk, eddig mindig kimért volt vagy épp rám mászott, akkor és ott, amikor rájött, de ilyen sosem volt még velem. Annyira, nem is tudom mi a megfelelő szó, talán a normális? Eléggé átlagos párnak tűnnék kívülről azt hiszem, akkor is, ha egyáltalán nem vagyunk azok. Nem indult jól ez a kapcsolat, sőt borzalmas volt, hogy állandóan vissza kellett fogjuk magunkat, de végre semmi nem áll az utunkba. Vagy talán egyetlen egy apró dolog, a munkakapcsolat és a kirúgás veszélye.

***

Tiával már az egyik helyi klubban táncolunk, amit Harry ajánlott neki tegnap, mint megtudtam. Tényleg jó hely volt és a zene is teljesen az én ízlésemet tükrözte. Kicsit hiányoltam Harryt, amiért nincs itt, de jól el voltunk Tiával kettesben is. Sorra ittuk a feleseket és a koktélokat, így már kellőképpen áramlott az alkohol az ereimben. Néhány pasi próbálkozott nálunk, hogy táncoljunk velük, de mindenkit lepattintottunk valamivel, legtöbbször azzal, hogy a pasink itt van a szemközti asztalnál. Aztán, ahogy oldalra néztem, lehet nem is hazudtunk akkorát, mert teli mosollyal mosolygott ránk Harry és Márió. Oldalba böktem Tiát, hogy nézzen oda, mire az Ő szája is mosolyra húzódott. Épp elakartam indulni feléjük, amikor egy férfi beállt elém és mindenféle előmenetel nélkül tette a csípőmre a kezét és egyszerűen magához rántott. Szorított és alig kaptam levegőt. Azonnal bepánikoltam, de ez az állapot nem tartott sokáig, mert meghallottam Harry rekedt hangját.

- Elnézést. - szólt a férfinak, aki rá sem hederített. - Figyelj, engedd el a barátnőmet vagy lebaszok egyet.

- Legközelebb írd rá, hogy a tiéd a ribanc. - fordult meg.

- Na ezt nem kellett volna. - szólalt meg Harry, majd lendült a keze és ököllel eltalálta a férfi orrát.

- Harry. - kiáltottam fel.

- Gyere. - ragadott kézen és kihúzott a táncoló tömegből az asztalhoz, ahol ültek.

- Mi volt ez? - fordultam felé, ahogy az ölébe ültetett.

- Nem hallottad, hogy minek nevezett? - lepődött meg a reakciómon.

- De hallottam, de nem kellett volna felvenned. - hangom túlontúl rosszallóan csengett.

- Nem tudom elviselni, ha valaki így beszél, pont rólad. - hajtotta a fejét a nyakamhoz.

- Megértem és köszönöm, hogy megvédtél, de ne csinálj többet ilyet. - suttogtam a fülébe.

- Rendben és ne haragudj kérlek. - nézett a szemembe, amiben valódi könyörgés uralkodott.

- Nem haragszom. - hajoltam előre és megcsókoltam puha ajkait.

- Ez baromi fura. - hallottam meg mellőlünk Tia hangját.

- Mi? - kérdeztük meg egyszerre Harryvel.

- Ti ketten és a nyilvános csókolózás.

- Fogd be. - ismét együtt ejtettük ki ugyan azokat a szavakat.

- Egyébként igaza van, mi lesz így velünk, ha nincs ott a lebukás varázsa. - suttogja a fülembe Harry, míg a combomat kezdi simogatni, veszélyesen magas helyeken.

- Számított neked valaha is, ha esetleg lebuktunk volna?

- Nem igazán. Nekem ez számít. - markolta meg a lábamat, mire megszorítottam a kezemben inge anyagát.

- Nekem is.

33. fejezet - Megtörik a jég! +18

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, amit szerintem már nagyon sokan vártatok, hát ez a nap is elérkezett lassan. Remélem mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást és hagyjatok magatok után nyomot.! :)

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Nézem közeledő alakját, amiről, csak úgy süt a férfiasság. Hosszú lépteinek hangja betölti az egész teret. Elveszek gyönyörű zöld szemeiben és csábító mosolyában, amikor a tekintetünk találkozik, ilyen nagy távolságtól függetlenül is. Még most sem hiszem el ezt az egészet. Az utazást, az elköltözést, magát Harryt és, hogy miként bánt velem az elmúlt napokban. Úgy rakosgatott jobbra balra, mintha törékeny lennék és egy kisebb nyomás is elég, hogy darabjaimra hulljak körülötte. Egy biztos, ha Ő nem lett volna velem, sokkal rosszabbul viseltem volna a Liammel való szakítást és a megcsalást, amit elkövetett. Azon kaptam magam, hogy le sem tudtam venni a szememet róla, fogva tartott és nem eresztett. Alig vártam, hogy végre ide érjen és ismételten a közelemben legyen. Annyira furcsa volt a tegnap délután nélküle, szinte megszoktam, hogy egész nap velem van.

- Sziasztok. - köszönt, amikor oda ért hozzánk és megállt velünk szemben.

- Szia. - köszöntünk egyszerre Tiával, én felálltam, de nem igazán tudom, hogy minek, így hülyén álltam mellette és azon gondolkoztam, hogy gáz lenne-e, ha most megcsókolnám.

- Nemsokára indulnunk kell a beszállókapuhoz. - nézett rám Harry, de nem jött közelebb, semmit sem csinált, csak egyszerűen állt mellettem.

- Oké. - sétáltam vissza a helyemre és a jókedvemet egyből száműzték. Nem tudom, hogy mi a baj, de valami biztosa, hiszen megint felvette a közömbös, érdektelen álarcát.

Kérném a 213-as Olaszországba tartó járat utasait, hogy kezdjék meg a beszállást a H8-as beszállókapunál. A gép fél óra múlva indul.

- Gyertek mennyünk. - mosolygott ránk Harry, majd elindult az említett kapu irányába.

Tia értetlen képet vágott, hisz Ő is észre vette Harry eléggé visszahúzódó viselkedését, én csak egyszerűen megvontam a vállamat, mivel nem értettem semmit.

A beszállókapunál Harry elővette a három jegyet, ami nála volt és átadta a pult mellett álló lánynak, aki megnézte őket, majd jó utat kívánt és felengedett minket. 

A repülőn ülve sikeresen megint úrrá lett rajtam a rettegés és a lábam újfent remegni kezdett. Ez alkalommal az első osztályon utaztunk, amiért még beszédem van Harryvel, megmondtam, hogy nekünk a turistaosztály is tökéletes, rá is bólintott, erre tessék, csak nem oda szól a jegyünk. Tia ült mellettem, Harry, pedig velünk szembe, aki most nem igazán foglalkozott azzal, hogy mindjárt elhányom magam. Nem is kellett sok idő, míg a mosdóba rohantam és kiadtam a gyomrom tartalmát, bár ma még semmit sem ettem. Vagy fél órát guggoltam a wc fölött és már azt sem tudtam, hogy mi jön ki belőlem a vízen kívül. Hamarosan kopogtatást hallottam az ajtó felől.

- Foglalt.

- Nic, én vagyok, minden rendben? - hallottam meg Harry hangját és automatikusan nyitottam ki a zárat, Ő szinte azonnal belépett.

- Voltam jobban. - ültem fel a wc-re.

- Mi bajod? - kérdezett rá kíváncsian.

- A repülés. - vontam vállat.

- De máskor sosem hánytál. - guggolt be elém és megfogta a kezemet.

- Nem tudom, ez alkalommal sokkal rosszabb. - hajtottam le a fejem, mert rohadtul kezdtem szédülni.

- Figyelj esetleg nem vagy...? - néztem fel rá hirtelen, amikor tudatosult, hogy hova akar kilyukadni.

- Úr isten, nem vagyok terhes, Harry. - csattantam fel.

- Jó, nyugodj meg, csak feltételeztem. - emelte fel védekezőn a kezét.

- Ne feltételezz hülyeségeket. - a hangnememen még én is meglepődtem.

- Megmondod, hogy valójában mi zavar? 

- Te. - válaszoltam kertelés nélkül.

- Én? - húzta fel a szemöldökét.

- Igen, ide jössz, úgy csinálsz, mintha érdekelne a bajom, miközben le se szartál a terminálban. - horkantam fel, majd felálltam és magára hagytam a mosdóban.

- Várj már. - kapta el a kezemet. - Ne haragudj, ha megbántottalak, de a repülőtereken mindig sok a fotós és nem akartam, hogy rögtön híre mennyen, hogy te meg én, tudod. - mutogatott kettőnk között.

- Nem Harry, én veled kapcsolatban semmit sem tudok. - válaszoltam, majd amikor végre elengedett vissza sétáltam a helyemre.

Harry duzzogva ült le a helyére és egész út alatt hozzám se szólt, sőt egy szót sem szólt többé. Lehet, hogy megbántottam, de nem érdekelt, hisz folyton úgy tesz, mintha semmi sem lenne köztünk, pedig nem hülyültem meg teljesen, valami határozottan volt, egészen tegnap délutánig. Kezd zavarni a duzzogó viselkedése. Tia meg folyton bökdös, hogy mi a baja. Pont ezt akarnám tudni én is.

Hosszú órákkal később végre bemondták, hogy a gép leszálláshoz készülődik, így kössük be magunkat. Harry egy ideje sehol sem volt, de végszóra megjelent és leült a helyére. Annyira furcsa volt a tekintete, amikor rá néztem. Vigyorgott rám, mint egy hülye és átnyúlt, hogy a térdemre tegye a kezét. Nem csinált semmit, csak egy helyben tartotta a kezét, míg továbbra is rám mosolygott.

- Szerintem részeg. - súgta a fülembe Tia.

- Nagyon valószínű. - válaszoltam vissza, míg ránéztem Harryre, aki most az ülésnek támaszkodott és lehunyta a szemét.

- De cuki, hogy miattad leitta magát. - cukkolt.

- Fogd be. - szóltam vissza, de tudtam, hogy Tiának igaza van, Harry miattam részeg.

A gép sikeresen leszállt és mi Tiával közre fogtuk Harryt, akinél mostanra tényleg eléggé beütött az elfogyasztott alkohol és elég bizonytalan volt a járása, így jobbnak láttuk, ha segítünk neki, mielőtt lezúzza az arcát.

- Lányok, tudok menni. - nyafogott, ahogy bevezettük a lépcsőn.

- Elengedünk, de ha leesel utána, még jól meg is verünk. - szólalt meg Tia, mire belőlem kitört a nevetés.

- Nem fogok leesni, nem vagyok régszeg. - válaszolt, de hogy nemigen tudott helyesen beszélni, ez nem a józanságáról adott tanúbizonyságot.

- Aha, persze. - horkantam fel és végig vezettük, amíg leértünk a földre.

- Most már hagyjatok. - csattant fel és elindult előre, az isten tudja hova.

Mi Tiával loholtunk utána, nehogy tényleg valami baja legyen, de érdekes mód elég jól ment egyenesen, azt a néhány megingást leszámítva. Hirtelen már nem is voltam rá mérges, sokkal inkább szórakoztatott a látványa. Szerencse, hogy állt egy ember Harry nevét szorongatva a kezében, mert nem hiszem, hogy tudott volna ebben az állapotában vezetni. A férfi a kocsihoz kísért minket, majd beültünk és elindultunk gondolom a hotel felé, ahol megszállunk majd Tiával. De, amikor kiszálltam nem az fogadott, amire gondoltam. Harry ismerős háza előtt álltunk.

- Mi ez? - fordultam Harry felé, aki mostanra kissé jobb állapotba került.

- A házam?!

- Azt látom, te hülye, de miért vagyunk itt? - kérdeztem meg.

- Mert nem hagyom, hogy szállodában lakjatok, elég nagy a házam és legalább a közeledben lehetek. - lépett hozzám közelebb és egy óvatos puszit nyomott az arcomra.

- Mindig változtatsz a megbeszélt dolgokon?

- Én? Mindig. - kacsintott rám, majd kézen ragadott és egyenesen a házba húzott.

- Menny fel, aludnod kéne egy kicsit. - állítottam meg, amikor a kertbe akart kivinni.

- Miért? - csodálkozott el.

- Mert részeg vagy.- koppintottam a fejére.

- Lehet igazad van. - mosolyodott el, majd hirtelen az ajkait az enyémekre nyomta, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan vége is lett, majd Harry eltűnt a lépcsőn. Percekig álltam ott és az ajkamat fogtam, amin még mindig éreztem az övét.

Este egyedül ültem a teraszon, mert Harry nyilván a lerészegedését piheni ki ebben a pillanatban, Tia pedig kicsomagol vagy hasonlók. Én nem tudtam még rávenni magam semmire, lassan egy órája ülök itt, de a látvánnyal nem tudok betelni. Imádom ezt a házat, az egészet, úgy ahogy van. Nagy merengésemben hallottam meg, hogy nyílik a terasz ajtó, de nem néztem hátra, mert tudtam, hogy Tia az.

- Na kicsomagoltál?

- Nem éppen. - éreztem meg a vállamon hatalmas tenyerét.

- Harry? - fordultam hátra.

- Igen, de gondolom nem rám számítottál. - ült le mellém.

- Nem. Hogy vagy? - kérdeztem rá, mert feltűnt, hogy már nem részeg.

- Jól. Bocsánatot akarok kérni a viselkedésem miatt. - húzódott hozzám közelebb és a derekam köré fonta egyik kezét.

- Semmi baj, jól szórakoztunk. - mosolyogtam rá.

- Gondolom.

- Miért ittál? - kérdeztem rá.

- Mert felkúrtad az agyam. - válaszolta, mire az őszintesége egyenesen sokként ért.

- Te is az enyémet.

- Felejtsük el, jó? - kérdezett rá reménykedve.

- Persze. - válaszoltam, majd kivezettem a tekintetem a kertre.

Néztem Harryt, ahogy ugyan ezt teszi.

- Mire gondolsz most? - kérdeztem rá.

- Hogy megakarlak csókolni. - fordult felém.

- Akkor tedd meg. - alig mondtam ki a szavakat máris az enyémen éreztem puha ajkait.

Nem kellett sok, míg az ölébe húzott és én tudtam ma este nem fogunk leállni. Én nem akarok és Ő sem fog, ez egyértelmű volt számomra, pusztán abból, ahogy most hozzám ért. Gyengéd volt, de követelőző. Gyors, de egyben lassú is. Harry egyszer csak felállt velem és mindenféle gond nélkül sétált fel egészen a hálószobájáig. Kinyitotta a szobája ajtaját és egyenesen az agyához vitt, majd lefektetett rá, gyöngéden, mintha tényleg félne, hogy eltörök. Fölém helyezkedett és az ajkaimat vette birtokba, lassan csókolt, érzékien, mint még soha ezelőtt. Kiéreztem minden egyes érzelmét egyetlen csókjából. Hogy törődött velem, hogy félt és óv. Sosem éreztem még csak hasonlót sem ezelőtt. Tudtam, hogy olyan szexben lesz ez alkalommal, mint még sosem. Ajkait lassan levezette a nyakamra, majd a kulcscsontomra. A ruhámat egy egyszerű mozdulattal húzta le a testemről, így szinte meztelenül feküdtem alatta. Csókjai útját folytatva haladt tovább a testemen, így elérve a mellemhez, amit kezelésbe is vett. Gyengéden csókolta meg, míg másik kezével masszírozta, míg eszemet vesztettem és magamról sem sokat tudtam már. Kis idő múlva a hasamon haladt lefelé, míg el nem érte a csipke tangámat, amit ketté szaggatott erős karjai között.

- Annyira kívánlak. - nézett fel rám.

- Akarlak, Harry. - suttogtam neki, mire több se kellett, azonnal a lábaim közé helyezkedett és a száját a csiklómra nyomta. Hangosan nyögtem fel, amikor a nyelvét mozgatni kezdte rajtam. Komolyan azt sem tudtam mit csináljak magammal, annyira hatalmába kerített a nyelve a bőrömön. A lepedőbe markoltam és alig bírtam ki, hogy ne nyögjek fel hangosan. A teljes élvezetet az hozta el, amikor ujjait megéreztem magamban. Éreztem mosolyát rajtam, ahogy tudatosul benne, mennyire kívánom már őt. Teljesen nedves voltam kezei alatt. 

- Harry. - a nevét nyöszörögtem, mire felemelte fejét, de máris hiányoztak ajkai.

- Hmm? - morgott nekem.

- Ne kínozz. - kérleltem, mire lemászott az ágyról és minden ruhájától megszabadította magát.

Felém helyezkedett és a szemembe nézett, várta, hogy mondjak valamit. Várta a válaszom, hogy kell-e óvszert használnia. Amikor megráztam a fejem, tudta, hogy mire gondoltam, így végre megérezhettem magamban a péniszét. Lassan mozgott, míg a kezeimet a fejem fölé nyomta. Automatikusan emeltem fel a lábaimat és kulcsoltam a dereka köré, hogy még több helye legyen és még mélyebben tudjon bennem elmerülni. Mostanra minden egyes lökésnél hangos nyögések hagyták el a szánkat és rohamosan zuhantam a vágyam beteljesülése felé. Alig bírtam vissza tartani az orgazmusom, de érezni akartam még ezt a csodát, amit nyújt nekem. Nem akartam, hogy vége legyen, mert ilyen fantasztikus élvezetben még sosem volt részem, elakartam nyújtani, amennyire, csak telt tőlem. Éreztem , hogy Ő is vissza fogja magát, épp, ahogy én.

- Annyira csodálatos vagy. - súgta a fülembe.

- Te is. - szabályosan nyögtem a szavakat, amikor eltalálta a pontot, ahol az érzés fokozódva jelentkezett.

- Meg vagy. - harapott bele a nyakamba.

- Harry. - nyögtem a nevét, ahogy folyamatosan eltalálta azt a pontot, ami a gyönyört biztosította nekem.

- Engedd el Nic, add oda magad nekem. - fordított a kezemen és nekem nem kellett több.

Le írhatatlan, szavakba önthetetlen, hogy mit éreztem, abban a pillanatban, hogy átadtam magam Harrynek. Az orgazmus végig söpört a testemen és jó ideig el sem hagyta azt. Cikázott bennem folyamatosan, míg a végszót az jelentette, hogy Harry belém élvezett, így a lüktetése is elképesztő hatással volt a testemre.

- Istenem. - zihálta Harry, ahogy mellettem feküdt a matracon.

- Egyet értek. - fordultam felé és egy csókot nyomtam az ajkaira.

- Te még képes vagy mozogni? - kérdezz rá.

- Miért te talán nem? - gúnyolódok vele, mert tisztán látom, hogy majd elalszik.

- Lefárasztottál. - sóhajtja.

- Akkor aludj. - nyomok egy csókot a szájára.

- Maradj itt. - lepődök meg a kérésétől.

- Nem megyek sehová, Harry. - mosolygok rá.

- Akkor jó, mert mostantól szeretnélek közel tudni magamhoz. - derekam köré fonja kezeit.

- Ezt, hogy érted?

- Azt szeretném, ha kapcsolatban lennénk, ha a barátnőm lennél, ténylegesen is.

32. fejezet - Első benyomás!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!
Ha tetszik pipáljatok és iratkozzatok fel, minden visszajelzés jól jön. Köszönöm. :)

Eshter xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Majd meg vesztem érte, itt fekszik mellettem órák óta és semmit sem tettem, nem léptem az irányába, mert tudtam most erre van szüksége. Bár a saját határaimat feszegetem egy ideje és nem tudom meddig tudom még húzni, hogy nem érintem meg, hogy nem húzom a karjaimba meztelen testét. Mennyi ideig lesz elég csupán a csókja? Nem sokáig.

A szemem csukva volt, de még sosem voltam ennyire éber. Képtelen voltam aludni, nem ment. Csak a testére tudtam koncentrálni, ami a mellkasomon pihent és több helyen is találkozott az enyémmel. Nem volt vele tisztában, de az idegeimmel játszott, ha egy kicsit is megmoccant a fogaimat szorítottam össze, annyira kívántam. Körülöttünk mindent csomagok borítottak, az egész padlót eltüntetve. Alig két nap és elhagyjuk Los Angelest, hogy Milánóban legyünk egy egész éven át. Tudtam, hogy csak ott lehet az enyém, de ennél tökéletesebb nem is lehetne. Nem mondtam el neki, hogy nem kell szállodában lakniuk Tiával, hanem mind a ketten nálam lehetnek egész idő alatt. Biztos ellene lesz, de leszarom.

- Harry? - kezdett mocorogni.

- Hm? - válaszul, csak a morgás jöhetett szóba.

- Min gondolkozol? - kérdése meglepett, nem gondoltam, hogy tudja, ébren vagyok.

- Semmin. - hazudtam, de éreztem vizslató tekintetét.

- Nézz rám. - szinte követelte, mire azonnal kinyílt a szemem.

- Tudom, hogy van valami bajod.

- Semmi, tényleg, csak az utazáson jár az agyam. - ez némiképp nem is volt hazugság.

- Alig várom. - mosolyodott el, amitől akaratlanul is előre hajoltam.

- Én nem kevésbé. - viszonoztam ragyogó mosolyát.

- Harry?

- Hm? - ismételtük meg a beszélgetésünk legelejét.

- Csókolj meg.

Nem kellett többször mondania, egyszerűen előre hajoltam és hozzá nyomtam az ajkaim az övéhez. Az őrületem most már teljesen borítékolható volt. Az ajkai melege elvette az eszem és mire feleszméltem, magam alá fordítottam őt. Nem ellenkezett, semmit sem tett, csak hagyta, hogy birtokba vegyem a testét. Levezettem a nyakán az ajkaimat és nyálas csíkot húztam magam után az érzékeny bőrén. Imádtam a nyaka finom ívét és a kulcscsontját, ami az átlagnál kissé kijjebb állt, de ez az alkatának volt betudható, nem annak, hogy túl sovány lenne. Tökéletes volt, nekem teljesen tökéletes. Az akarat erőm most is közbe szólt, ahogy zihálni kezdett alattam, eszembe jutott, hogy nem tehetem meg ezt vele, még túl sebezhető. Nem akarom, hogy később megbánja vagy, hogy reggelre haragudjon rám vagy magára.

- Mi az? - nézett csodálkozva rám, amikor mellé feküdtem a matracra.

- Semmi, csak nem akarom elsietni. - szaggatottan vettem a levegőt.

- Harry?

- Hm?

- Köszönöm. - jelent meg felettem, míg a mellkasomon támaszkodott.

- Mit?

- Csak, hogy vagy. - mosolyodott el, majd egy gyengéd csókot adott.

- Fejezd be, vagy nem leszek képes leállni. - fordítom megint alám, mire felkacag.

- Feladtam. - mosolyog rám.

- Azért.

Reggel épp a másik oldalamra fordulok, amikor megérzem, hogy Nic nem fekszik mellettem. Valamiért bepánikolok, hogy elment, mikor rájövök, hogy én vagyok nála és nem fordítva. Lassan nyitom ki a szemem és nézek körbe, a szoba teljesen csendes és sötét a behúzott függönynek köszönhetően. Lerúgom magamról a takarót és úgy ahogy vagyok, egy szál bokszerben sétálok ki a nappaliba. Az orromat azonnal megcsapja a frissen lefőtt kávé illata, ahogy kilépek a hálószoba ajtaján. Nic a konyha közepén áll és próbál valamit levenni a fenti szekrényből, de nem nagyon jön össze neki.

- Segítek. - lépek mögé és könnyű szerrel leveszem a bögréket, amiért szenvedett.

- Basszus, de megijesztettél. - fordul meg, amikor letettem a bögréket a pultra.

- Bocsi, ez tetszik. - mutatok rá.

- Mi? - tekint magára értetlenül.

- Jól áll neked az ingem. - mosolygok rá.

- Köszi. - lép felém és kicsit megemelkedve egy gyors csókot nyom az ajkaimra. - Kérsz kávét?

- Természetesen.

Néztem, ahogy a kávéfőzőhöz sétál és tölt a két levett bögrébe a barna folyadékból, majd a cukrot és a tejet a pultra teszi.

- Tessék. - nyújtja át  az egyik bögrét.

- Köszönöm. - ízesítem meg a kávémat.

- Ezt meg tudnám szokni. - szól közbe kis idő elteltével.

- Még is mit?

- Hogy így járkálsz a lakásomban. - mutat a testemre, ami majdnem teljesen meztelen.

- Én is. - kacsintok rá.

- Egyébként oda vagyok a tetoválásaidért. - lép közelebb és a madarakon végig húzza a kezét.

- Nem gondoltam, hogy olyan vagy, akinek tetszik az ilyesmi. - gondolkodtam el hangosan.

- Nem túlzottan, de rajtad más. - félénken emeli fel a tekintetét.

- Miben más?

- Nem tudom, talán, hogy rajtad van, te teszed mássá. - pirul el, amitől annyira édes, hogy legszívesebben megzabálnám.

- Sosem gondoltál rá?

- Mire?

- Hogy neked is legyen? - kérdeztem meg kíváncsian.

- Nem, soha. Tetszik, de eddig nem gondoltam, hogy akarok. - válaszolta, de láttam rajta, hogy kezdi meggondolni magát.

- Ha esetleg meggondolod szólj, mert ismerem a világ legjobb tetoválóját.

- Had találjam ki, Olaszországban van, ugye?

- Pontosan.

Sajnos a nap további részében egyedül kellett hagynom Nicolet, ami mondanom sem kell baromi nehéz feladatnak bizonyult. Egész nap, csak rá gondoltam. A munkára meg szinte egyáltalán nem tudtam koncentrálni. Mindig azon kaptam magam, hogy a telefonomban lévő képeit nézegetem és fantázia képeket képzelek be magamnak róla és rólam, amint kényeztetem a testét szex közben. Komolyan saját magamat kergetem ezzel az őrületbe, de nem tudom mit csinálni, egyszerűen kívánom, de a vágyam mértéke már ütni az egészségtelen határértéket egy jó ideje. Az olasz út utolsó simításai maradtak már és holnap reggel már indulunk is. Mivel én még el sem kezdtem a pakolást, ezért ma nem alszom ismét Nicole-nál, mert akkor sosem lennék készen. A nap végén fáradtan esek haza és átkozom magam, amiért mostanra hagytam a pakolást, mert semmi kedvem hozzá. Éjfél is elmúlt már, amikor végre mindent bepakoltam, ami kellhet, bár nem vittem túlzásba, mert bármit megvehetek kint, amit esetleg elfelejtettem vagy feleslegesnek gondolok elvinni. 

***

Már a repülőtér felé haladok és alig várom, hogy végre újra olaszban lehessek, ami számomra az igazi otthon jelenti. Szeretem Los Angelest is, hisz itt nőttem fel, de a szívemhez sokkal közelebb áll az olasz környezet és temperamentum. Kis idő múlva végre megérkezem a repülőtérre és kifizetem a taxisnak a fuvardíjat. A szokásos terminálhoz sétálok, ahol megpillantom Nicole-t és Tiát, ahogy egymás mellett ülnek és nevetve beszélgetnek. A látvány akaratlanul is felidézte bennem az első találkozásunkat.

Alig egy órája érkeztem vissza Los Angelesből egy teljes év kihagyás után és semmi másra nem vágytam, csak egy italra és némi szórakozásra. Miután kipakoltam a régi lakásomban, első dolgom volt elmenni a törzs helyemre, a bárba, ahova mindig járni szoktam. Az öltözékemmel nem foglalkoztam, úgy ahogy voltam öltönyben, indultam meg. Az oda vezető út nem volt hosszú, így rövid idő elteltével, már a megszokott asztalnál, a jól ismert helyen ültem, ahol mindenki tudta ki vagyok. A pultos lány mosolyogva köszöntött és érdeklődve beszélgetett velem, kifejezetten érdekesnek tartotta, hogy ennyi ideig nem voltam itt. Meg is jegyezte, hogy hiányoztam innen esténként és örül, hogy viszont láthat. Nem lepett meg a dolog, hisz egyszer kavartam vele, de a csóknál több nem történt. Már rég leszoktam a felelőtlen egy éjszakás kalandokról. Eltartott egy darabig, míg össze szedtem magam, de ha nem is teljesen, de a réginek érzem magam. A sokadik whiskey után már eléggé részegen, megakadt a szemem egy lányon, aki csodás volt. Gyönyörű arc, olyan test, hogy megveszel, ha csak rágondolsz és olyan szintű kisugárzás, amitől csak egy valami járt a fejemben, hogy meg kell ismernem. Rögtön szóltam a pultos csajnak, hogy küldjön neki és a barátnőjének italt, így is tett, majd rövid időn belül már feléjük közeledtem és elhatároztam, hogy ezt a lányt megszerzem magamnak, de nem csak egy éjszakára, hanem örökre.

- Üdvözlöm a hölgyeket. - köszöntem nekik illedelmesen, mindig fontos az első benyomás.

- Mi örvendünk a szerencsének. - mondta a másik lány és szélesen rám mosolygott.

- Harry vagyok és magukban kit tisztelhetek? - kérdeztem meg, epekedve, hogy végre megtudjam a nevét.

- Tia vagyok, ő pedig Nicole. - válaszolt nekem a másik lány.

- Üdvözlöm Nicole. - hajoltam felé.

- Én is. - mondta nekem, de éreztem, hogy zavarban van.

- Gondoltam tegeződhetnénk, ha már így megismertük egymást. - mondtam és a mellette lévő székre ültem.

- Persze. - válaszolta és észre vettem, hogy a barátnője, Tia időközben lelépett.

- Mi járatban vagytok itt ilyen későn? - kérdeztem meg és reménykedtem benne, hogy nincs a pasija a közelben vagy hogy egyáltalán nincs semmilyen pasi.

- Ünnepelünk. - mondta és az arca határozottan felragyogott, valóban boldog volt.

- És még is mit? - kérdeztem rá.

- Sikeres munkát. - válaszolta nekem, éreztem, ahogy hosszú percekig a szemeimbe bámul és elveszik bennük. Egyszerűen nem tudtam megmagyarázni a dolgot. Valami ennyire rövid ismeretség után is megfogott benne.

- Annak örülök. A munka nagyon fontos. - mondtam, majd felé nyújtottam a kezem, de természetesen azonnal elhúzódott a közeledésem előle.

- Nicole mit csinálsz holnap este? - muszáj volt megkérdeznem, különben nem nyugszom le.

- Nem tudom még. - válaszolta nekem.

- Lenne kedved velem vacsorázni? - kérdeztem rá és reménykedtem a pozitív válaszában.

- Nem is tudom. Szerintem a barátom nem díjazná a dolgot. - tudtam, éreztem, hogy egy ilyen nőnek van valakije.

- Ó, hát van barátod. Gondolhattam volna, hogy egy ilyen gyönyörű lánynak van valakije. - mondtam Nicole-nak és a csalódottság biztosan kiült az arcomra.

- Igen. - válaszolta nekem egyszerűen.

- Örülök, hogy megismerhettelek. Remélem, azért még találkozunk. - mondtam, majd egy arcra adott puszi után távoztam is a clubból.

És nézzenek oda hol tartunk most. Azt hittem, hogy az este után soha többet nem lesz szerencsém abban, hogy beszéljek vele, hogy láthassam, de a sors furcsa fintora, hogy pont a főnöke lettem. És hamarosan talán valami egészen más lehetek számára. Valaki aki vigyáz rá, aki törődik vele, aki megvédi és legfőképp, aki teljes szívéből szereti.

31. fejezet - A káosz közepén!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket! :)

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Az agyam teljesen ködös volt, míg az ágyán ültem. Percek, órák óta itt voltam, de mióta a lábam átlépte a ház küszöbét semmit sem tettem. Egyszerűen, csak magam elé bámultam és kérdéseket tettem fel magamnak, amire a választ hiába kerestem, nem voltak jó vagy épp megfelelő válaszaim, semmim sem volt. Vagy talán mégis, a töménytelen mennyiségű fájdalom. Nem tudtam elviselni a kialakult helyzetet. Liam tetteire nem volt magyarázat. Semmi oda nem volt, hogy megüsse Harryt, hisz nem csaltam meg, de az erőszak abban az esetben sem lett volna megoldás, ha mégis igazak lettek volna a felvonultatott vádak a kettőnk irányába. Liam egy olyan oldalát mutatta meg számomra, ami nem tetszett, nem volt ínyemre. Választási lehetőség elé állít, de minek? Mit gondolt, ha bever egyet Harrynek és megfenyeget, akkor majd lemondom az Olasz utat és elszalasztom életem legnagyobb lehetőségét, hogy előre léphessek az életben? Már maga a feltevés is abszurd méreteket öltött, képtelenség volt.

Harry tojáshéjon lépked körülöttem, amióta itt vagyok. Folyton kérdez, hogy szükségem van-e valamire, hogy szeretnék-e valamit, bármit. Jól esik a gesztusa, annak ellenére is, hogy minden kérdésére, csak egy nemleges bólintást kap tőlem. Látom a csodás zöld szemeiben, hogy teljesen megért engem és békén is hagy, amikor veszi a célzásaimat, hogy ez alkalommal inkább magam lennék. Kétség sem fér hozzá, hogy szükségem van a közelségére, hogy a közelemben legyen, de nem tudok neki nyújtani semmit, addig legalábbis biztosan nem, míg magamban nem tisztázom, hogy akkor most voltaképpen mi is történt? Velem, a világgal, a környezetemmel és legfőképp az érzéseimmel?

- Nic, ki megyek a nappaliba, bármire szükséged van, szólj, rendben? – teszi fel félénken a kérdését, óvatos velem.

- Rendben. – ejtem ki a szót, még akkor is, ha legbelül nem akarom, hogy magamra hagyjon.

- Próbálj aludni. – hajol le hozzám és egy csókot nyom a homlokomra.

Nézem, ahogy kisétál és a hiánya azonnal arcon csap. Lénye többé nem ragyogja be a szobát. Sugárzik akkor is, ha meg sem szólal, ha nem tesz semmit. Süt belőle a kedvesség és a védelmező mechanizmus, semmi mást nem akar, csak boldoggá tenni. Mivel képtelen vagyok elaludni, így fél óra hiába való próbálkozás után, csendesen kinyitom az ajtót és megkeresem Harryt, elég volt az egyedüllétből, a végén ezért fogok összeroppanni. Ahogy mondta a nappaliban volt, a kanapén feküdt és lehunyt szemmel szuszogott, aludt. Csendesen mellé léptem és az egyik fotelben lévő pokrócot ráterítettem. Nem akartam felébreszteni, így inkább a hálóba való visszamenetelt választottam.

- Nic. – hallottam a szokásosnál is jóval rekedtebb hangját.

- Igen? – kérdeztem meg visszafordulva az irányába. A látványa mosolygásra késztetett. A szemei, csak résnyire voltak nyitva és a haja is egy szénakazalra emlékeztetett, de még így is tökéletes volt, meg sem kellett magát erőltetnie.

- Maradj velem.

- Itt vagyok. - sétálok vissza a kanapéhoz.

- Nem úgy gondoltam. - fogja meg a kezemet. - Velem maradsz?

- Nem értelek Harry.

- Nem fogod lemondani az utat? - kérdezi meg, de nem mer közben rám nézni.

- Úr isten, dehogy. Miért kérdezed ezt? - próbálok rá nézni, de egyre jobban elfordítja a fejét.

- Mert félek. - hajtja le teljesen a fejét a kanapé párnájára.

- Még is mitől?

- Attól, hogy eltűnsz, hogy elillansz és soha többé nem látlak. - hangja fojtottan cseng a párna hatására.

- Ne hülyéskedj, ez nem fog megtörténni. - simítok végig a hátán, mire összerezzen.

- Mi van Liammel?

- Mi lenne? - kérdezek vissza, hiszen egyfolytában olyan kérdésekkel bombáz, aminek semmi értelme.

- Végleg vége vagy kibékülsz vele?

- Nem, nem fogok Harry. - meglepődtem a hirtelen válaszomon, ahogy Ő is, mert rögtön felkapta a fejét.

- Miért?

- Szerinted, miért?

- Nem akarok nagyképűen hangzani. - tornázza magát ülő helyzetbe.

- Csak mond ki.

- Miattam? - kérdez vissza.

- Miattad.

Tudtam, hogy ez volt a végszavunk. Harry előre hajolt és a tarkómat megragadva húzott magához közelebb, mindaddig, míg a szája nem érintette az enyémet. Epekedve vártam a csókot, ami ennyire szenvedélyesre még sosem sikerült közöttünk. Megragadta a combomat és átemelt a csípőjén, hogy rá üljek. Gyengéden simogatta a hátamat, míg egyszer sem szakította meg a csókot. Vágytam rá, az érintésére, mindenre, amit adni tud nekem. De tisztában voltam vele, hogy ezt nem most, nem ma este fogja megadni nekem. Tisztelt annyira, hogy várjon rám, hogy kivárja a tökéletes alkalmat, hisz ez nem az volt. Csak csókolóztunk, míg a telefonja meg nem szólalt, így visszaültetett a kanapéra és kisétált a nappaliból, hogy felvegye a készüléket és fogadja a hívást.

***

Másnap reggel egy kávézóban álltam Harry lakásával szemben és az volt a harci helyzet, hogy reggelit vigyek neki. Amikor eljöttem még aludt a kanapén, így sietni akartam, hogy ne ébredjen fel, míg vissza nem érek. Beálltam a sorba és vártam, hogy meg is mozduljon az. A telefonomat néztem, amin rengeteg hívás és üzenet volt Liamtől és persze Tiától is. Liam üzenetivel nem foglalkoztam egyszerűen töröltem és kész. Tiát azonban muszáj voltam vissza hívni.

- Szia.

- Nicole, az isten verjen meg, mi a frász van veled? - kiabált bele a készülékbe.

- Szakítottunk tegnap Liammel. 

- Tudom, beszéltem vele. hova lettél egyébként? - kérdezősködik.

- Harryvel voltam. 

- Hogy mi? - kicsit túl sok a boldogság a hangjában.

- Nem bírtam ott maradni és megkértem, hogy mennyünk el. - válaszoltam.

- Hova mentetek?

- Hozzá. - suttogtam.

- Kérem a részleteket. - sikított fel.

- Nincsenek részletek.

- Olyan nincs, mindig vannak. - túláradó a lelkesedése.

- Tényleg semmi, csak nála aludtam.

- Még mindig ott vagy? - csodálkozik el.

- Épp nem, a szembeni kávézóban várok a soromra. - válaszolok egyszerűen, de tudom, ha haza mentem ezt még nem úszom meg.

- Oké, amint haza jöttél, gyere le. - kérlel, majd egyszerűen kinyomja.

Pont időben teszem le, mivel pont sorra kerültem. Elsoroltam mi mindent kérek, majd vártam, hogy a fiatal lány a pult mögött elkészítse a rendelésem. Felém nyújtott egy hatalmas barna zacskót, majd kifizettem és megfordulva elhagytam a kávézót vagyis csak szerettem volna. Ahogy kifelé indultam az egyik sarokban megláttam azt a nőt, aki Liammel vacsorázott pár hónapja, akire azt hittem a szeretője. Mire észbe kaptam már az irányába haladtam és eldöntöttem, hogy kerek perec rákérdezek a kettőjük kapcsolatára.

- Szia. - köszöntem rá, mire felém fordította tekintetét.

- Szia. - mosolygott rám.

- Ne haragudj, hogy ide jöttem, de néhány hete együtt vacsoráztál az egyik ismerősömmel, Liam Payne-el.

- Igen. - ragyogott fel az arca Liam neve hallatán.

- Csak az érdekelne, hogy mennyire komoly a dolog közöttetek? - tetettem a hülyét.

- Eléggé, pár hónapja vagyunk együtt. - szavai hallatán meg sem tudtam szólalni.

- Az remek. - erőltetem ki magamból a szavakat, de a lábaim inognak alattam.

- Igen, hogy is hívnak?

- Nicole.

- Ó te vagy Nicole? Liam már sokat mesélt nekem rólad, az unoka testvéréről. - oké most tuti elájulok.

- Aha, persze. - mondtam, majd sarkon fordultam. 

Mire kiértem a könnyeim már patakokban áztatták az arcomat. Átrohantam az utcán, egyenesen Harry lakásához, majd benyitottam, ahol Harry már készülődött. Felém fordult mosolyogva, de ahogy meglátott lehagyott az arcáról a mosoly.

- Mi a baj?

- Végig igazan volt, érted? Végig hazudott nekem. Tudtam, hogy nem munka vacsora volt, láttam, éreztem. - sírtam a szavakat.

- Mi?

- Liam megcsalt mindvégig. Emlékszel, amikor először voltam itt? 

- Persze. Akkor a szemét végig játszotta a szerepét, közben meg rád vetítette ki a saját ballépéseit? - akadt ki és járkálni kezdett.

- Nagyon úgy néz ki. - ültem le a kanapéra.

- Ha meglátom azt a szemetet, beverem a képét. - meglepett Harry heves reakciója.

- Semmi értelme.

- De van. - ül le mellém és a combomra helyezi kezét.

- Haza vinnél.

- Most?

- Igen, most. - fordulok felé, majd megragadja a kezem és felhúz, jelezve, hogy indulhatunk.

Már otthon ülök és Harry épp valami ebédet főz, mert addig nem hagyott békén, amíg nem főzhet nekem valamit. Nézem, ahogy fel-le járkál a konyhában és teljesen otthonosan mozog benne. Megtudnám szokni a jelenlétét. Vagy egy óráig üvöltözött Liamről és alig tudtam leállítani. A bámulását a csengő hangja zavarta meg.

- Meg nézem. - mondta, de megállítottam.

- Biztos Tia az, majd én. - álltam lábujjhegyre és gyengéden, puhán megcsókoltam.

- Mennyi, mielőtt nem engedlek el. - lök rajtam egyet.

- Bolond. - forgatom meg a szemeimet, majd az ajtóhoz sétálok.

Kinyitva azt azonban nem a várt kép fogadott. Liam állt előttem és elég nyúzottnak nézett ki.

- Te ribanc. - szaggatva ejtette ki a szavakat.

- Te részeg vagy? - kérdezek rá, de egyértelmű, alig áll a lábán.

- Talán egy kicsit, de megcsaltál. - erre a mondatra éreztem meg egy kezet a derekamon, tudtam, hogy Harry áll mellettem.

- Ez mit keres itt? - csattant fel Liam.

- Te mi a faszt keresel itt? - lépett előre Harry és már most tudtam, hogy ennek csúnya vége lesz.

- Nekem jogom van, míg neked semmi keresni valód a csajom mellett. - Liam dülöngélve próbál beljebb jönni.

- Már nem a barátnőd.

- Mi?

- Tudom Liam, hogy megcsalsz. Találkoztam Miss Munka vacsorával, egyébként jó tudni, hogy unoka testvérek vagyunk. - gúnyolódtam vele.

- Hülye kurva. - ragadta meg a karomat.

- Ez volt az utolsó. - csattant fel mögöttem Harry, majd ököllel behúzott egyet Liamnek, aki a földre esett. 

- Húzz a picsába.

30. fejezet - Búcsú?!

Sziasztok!

Újabb fejezettel jelentkezem! Remélem örültök neki. :)
Jó olvasást!

Esther xx
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

- Hahó, Harry. - integet az orrom előtt Marió, csak hogy magára tudja vonni végre a figyelmemet.

- Mi az? - kérdezek vissza, valahogy a mai koncentrációm nincs a helyén.

- Ki vele, ki a csaj. - lök egyet rajtam a vállával.

- Senki. - hazudok.

- Na ezt fejezd be, nem tudsz nekem hazudni, túl jól ismerlek én már ahhoz. - mosolyog rám.

- Most addig nem állsz le, amíg nem mondok valamit?

- Ismersz.

- Sajnálom is magam. - cukkolom.

- Anyád jól van?

- Aha, kössz, hogy kérdek. - könyökölöm oldalba.

- Harry gyerünk, mond már el.

- Baszki, Nicole az érted. - fogom meg a fejem, amikor elhagyják a szavak a számat.

- Mi? A modell? - kérdez vissza.

- Szerinted ki?

- Hát nagyon nagy szarban vagy Hazz. - teszi a vállamra a kezét.

- Nekem mondod, megőrjít érted? Ha a közelében vagyok azt sem tudom, hogy mit csinálok és kezd kihatni arra az időre is, amikor nem vagyok vele. Minden gondolatomat Ő tölti ki és ez egész napos elfoglaltsággá vált mostanra. Mi a faszt csináljak? - lehet, hogy ezt magamnak is most mondtam ki először?

- Oké, egy biztos, hogy te szerelmes vagy, a másikat nem értem. Mi akadálya, hogy vele legyél? - kérdez vissza értetlenül.

- Először is, nem vagyok szerelmes és van pasija.

- Na akkor nem lennék a helyedben.

- Kösz, sokat segítettél.

- Bármikor.

Márió lelkére kötöttem, hogy senkinek nem beszélhet a kettőnk között elhangzott beszélgetésről, semmiről az ég világon és még az is jó, ha Ő maga is elfelejti. Ha ez valaha kitudódik, mind a kettőnk állása kérdésessé válna. Nem tehetem kockára egyikünk állását sem. Miután sikeresen lebeszéltem a dolgokat Márióval a közös cégünkkel kapcsolatban, haza vettem az irányt és semmi másra nem vágytam, csak egy forró zuhanyra és az ágyamra.

- Mi a faszt keresel itt? - csattanok fel, ahogy felismerem a szőke haj zuhatagot.

- Meddig leszel velem ilyen bunkó? - kéjeleg nekem.

- Ameddig fel nem fogod, hogy kopj le. - lököm félre az ajtóból, majd kinyitom azt.

- Nem mehetek be?

- Eltaláltad, jó éjt Miranda. - néztem rá megvetéssel, majd konkrétan rábasztam a bejárati ajtót.

Nem hiszem el ezt a nőt. Kész elmebaj komolyan. Miért nem érti meg azt az egyszerű szót, hogy nem? Olyan nehéz ezt felfogni? Mi a faszt csináljak még, hogy végre vegye a lapot és próbálja más életét teljesen tönkre tenni az enyém helyett? Nem elég nekem Nicole és a vele kapcsolatos zűrzavar a fejemben, de még Miranda sorozatos felbukkanásával is törődnöm kell. Bele fogok ebbe őrülni, ha eddig még nem tettem volna. Olyan ideges voltam, hogy még a zuhany sem nyugtatott le és sikeresen egész éjszaka fent voltam és csak ébren hánykolódtam, míg hajnal három körül elaludtam.

Reggel már a Modában vagyok és majd elalszok, de a munka nem áll meg. David utasításait követve keresem Nicolet, akit egyszerűen elnyelt a föld. Sehol sem találom. Ahogy a szokásos öltöző előtt haladok el, hallom meg ismerős hangszínét kiszűrődni a helységből. Egyből benyitok, mire felém fordul.

 - Figyelj Nic. – kezdem, de felemeli az ujját az ajkához, hogy ezzel csendre intsen.

 - Senki, csak Harry. – szól bele ismételten a telefonba, érdeklődve figyelem a társalgását, kíváncsi vagyok, kivel beszélhet.

 - Hagyd már ezt abba, semmi különös nincsen..miért ne szólíthatna így..ez a nevem Liam..jó ezt sürgősen fejezd be. Nem veszed észre, milyen nevetséges vagy? Most leteszem. – mondta, majd egyszerűen Liamre nyomta a készüléket.

 - Minden rendben? – kérdeztem meg, amikor a tükör elé sétált és megtörölte az arcát. Tisztán látom, hogy sírt, de próbálja eltakarni előlem, sikertelenül.

 - Persze, minden a legnagyobb rendben. – néz rám a tükörben.

 - Akkor miért sírsz? – kérdezek vissza, mire az arca eltorzul, de az okát egyáltalán nem értem.

 - Mi közöd van hozzá, miért nem tudsz végre békén hagyni engem? – csattan fel miközben felém fordul.

 - Mi a fasz bajod van?

 - Nekem? Komolyan ezt kérdezed Harry? – emeli még magasabbra a hangját, kissé már hisztérikusan hangzik.

 - Nem baszki, csak vicceltem. – gúnyolódom vele.

 - Ja persze, megint vicceld el, ahogy mindig is. – förmed rám, majd arrébb lök, hogy el tudjon menni mellettem.

 - Elegem volt belőled. – csattanok fel és megragadom a csuklóját.

 - Harry.

 - Ne nézz, így rám. Most meg fogsz hallgatni végre. – leülök az egyik székre és magam mellé húzom.

 - Hagyjál már.

 - Nem, többé nem futsz el előlem, értetted? – nézek a szemébe.

 - Igen. – válaszolja halkan.

 - Először is, nem érdemeltem ki, hogy ilyen hangot üss meg velem, úgy gondolom. Másodszor pedig, kurvára rosszul esik, hogy így viselkedsz velem. Kurvára tisztában vagy azzal, hogy miként érzek irántad, erre tirpák módjára vagy csak velem képes beszélni? Én, csak kedves voltam, mivel egyértelmű, hogy a drágalátos Liamed egy faszkalap és mindenen fennakad, amit teszel. Ha jól vettem ki a szavaidon, akkor a Nic megszólítás ütött be neki. Ez nem normális Nicole. – hadartam el egy szuszra.

 - Oké, csinálj úgy, mintha ez az egész, csak neked lenne nehéz. És igen a becenév használaton akadt ki, de tudod, hogy miért? Mert sejti érted, mert kurvára kezd rájönni, hogy te meg én, hogy van közöttünk valami. – temeti az arcát a kezébe.

 - Honnan a picsából tudná?

 - Honnan tudjam, Harry.

 - Biztos, csak gyanakszik, ne vedd komolyan. Tián kívül senki nem tudja nem? – kérdezek rá.

 - Mi? – kérdez vissza.

 - Mi van, azt hitted nem tudom, hogy kibeszéltek? – villantok felé egy mosolyt.

 - Kapd be, Harry. – horkan fel.

 - Azt maximum te tudod kivitelezni.

 - Oké, tényleg menny a picsába. – pattan fel, majd kiviharzik az öltözőből.

 - Nic, nem úgy gondoltam.

Hiába kiabáltam utána, nem érdekelte. Jobbnak láttam, ha nem megyek utána most, majd később amikor már lenyugodott talán képes lesz velem ezt megbeszélni és hagyni is fogja. Tudom, hogy az utolsó szavaimat komolyan vette, akkor is ha tudta, hogy én csak viccnek szántam, de azt belátom, hogy nagyon szarul vette ki magát a helyzet. De, hát nem tudok mit csinálni. A közelében egyszerűen nincs az agyam beszélő viszonyban a számmal, amikor kimondok dolgokat.

Este száguldozva közlekedtem a kocsimmal, ugyanis késésben voltam a vacsoráról, amit az itteni Moda szervezett az búcsúnk alkalmából. Az sem segített, hogy még sosem voltam abban az étteremben, ahol ezt megrendezték és még el is sikerült tévednem. Ilyen sem volt még velem, általában tudom mi hol van, de mióta gyakorlatilag Olaszországban élek az év nagy részében, így Los Angeles kezd nekem ismeretlenné válni, megváltozni. Leparkolok az étterem előtt és futó lépésben érek be az étterembe, ahol már elég sokan vannak, de mégsem késtem el, mert elég sokan hiányoztak a meghívottak közül. Nicolet sem láttam még sehol sem. Aztán épp, hogy oldalra fordítom a fejemet megpillantom Őt egy gyönyörű kék mini ruhában, ami alig ér a combja közepéig. Őrjítően szexi. Aztán a lufim kipukkad, ahogy besétál mellette Tia és Liam. Ki más? Nicole kezét szorongatja és el nem akarja engedni. A tervem elbukni látszik, hogy megbeszélem vele a délelőtt történteket. Ökölbe szorul a kezem, ahogy bájologva oda hajol hozzá. Nekem kéne most ott lennem vele és nem neki. Meg sem érdemli őt. Mire észre veszem magam, mér Nicole-al állok szemben.

- Sziasztok. - köszönök és előveszem a legjobb ábrázatomat.

- Szia Harry. - ugrik a nyakamba Tia, ami meglep, de egyben tudom, hogy vette a lapot, átlát rajtam.

- Szia. - köszön félénken Nic.

- Hello. - meg sem lep Liam közömbössége az irányomba.

- Örülök, hogy itt vagytok, később találkozunk még. Tia kérsz egy italt? - tárom szét a karom, hogy belém karolhasson.

- Persze. - mosolyog, majd elsétálunk a bár felé.

- Mit kérsz? - nézek rá.

- Az igazat Harry. - lepődök meg szavain.

- Mi?

- Mi volt ez?

- Csak köszöntem. - válaszoltam.

- Te tényleg ekkor hülye vagy? Nicole megöl, ha elszólod magad, ugye tudod? - förmed rám.

- Tisztában vagyok vele, de csak nézz rá. - bökök feléjük a poharammal. - Nem tetszik, ahogy rá néz, mintha birtokolná vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak.

- Tudom mire gondolsz és elhiheted, ha azt mondom szívesebben látnám veled, mint Liammel. - kortyol be a pezsgőjébe.

- Micsoda?

- Tisztában vagyok vele, hogy érez irántad valamit. Ezt a vak is látja, de túl makacs és ragaszkodik egy elképzelt szerelemhez, ami talán sosem létezett. Csak egyet mondhatok, dobd be magad Styles és hódítsd meg Őt. - őszinte szavai jól estek az egómnak.

- Mióta megláttam azon vagyok, de nem működik Tia. - ülök le a bárszékre.

- De hogy nem, csak nem látsz át az apró jelzésein. Nyisd ki végre a szemed és használd is, ne csak láss, nézz. - fordítom a tekintetem Nicolera.

- Boldognak látszik. - túrok bele a hajamba.

- De nem az Harry. Csak akkor van benne élet, ha veled van, vagy ha rólad beszél.

- Tia miért kínozol ezekkel? - kérdezek rá.

- Hogy felfogd, hogy szeret téged.

- Szeret?

- Oké ti ketten tényleg össze illetek, mind a ketten hülyék vagyok. Mondtam, csak nézz a dolgok mögé. - teszi a vállamra a kezét, majd vissza sétál Nicolehoz.

Az este hátralévő részében sorozatos beszélgetésekbe bonyolódtam különböző emberekkel, de nem fogtam fel, hogy miről szólt az egész vagy, hogy én miről beszéltem egész idő alatt. A tekintetem folytonosan Nicoleon volt és nem tudtam nem Őt figyelni. Egész vacsora alatt az Ő beszélgetésére, a hangjára koncentráltam. Liammel egyáltalán nem foglalkoztam. Az sem érdekelt, ha észre vette mind ezt. Pont leszartam őt, mint mindig. Eldöntöttem, hogy kell nekem Nic és meg is szerzem. A vacsora után a mosdóba mentem. Ahogy végeztem Liam jött velem szembe.

- Tartsd a szemedet a te térfeleden. - szól be, amikor elmegy mellettem.

- Mi a fasz van? - kérdezek vissza fennhangon.

- Hallottad. Azt hiszed nem látom, hogy egész este alatt az én csajomat bámulod? - az ingemhez nyúl és megmarkolja azt.

- Szerintem jobb, ha elengedsz vagy beverem a képed te fasz. - csattanok fel, elborult az agyam.

- Akinek itt verekedésre lenne oka az én vagyok. - szűri a fogai között.

- Mikor beszéltünk itt verekedésről? Én verésre gondoltam. - mosolygok rá.

- Te újgazdag buzi. - lök rajtam egyet.

- Fáj, hogy a csajod, inkább engem választ? - mondom ki a szavakat mielőtt gondolkoznék.

- Tudtam, hogy van köztetek valami. - esett nekem és az arcomra mért ököllel egy ütést.

- Igen és élvezi minden pillanatát. - lököm el magam a faltól és bezúzok egy akkorát neki, hogy a földre rogy.

- Mi a faszt csináltok? - hallom meg Nicole hangját.

- Semmit. - fordulok felé.

- Mi történt veled? - lép hozzám közelebb és a kezébe veszi az arcomat.

- Ő. - mutatok a földön térdelő Liamre.

- Liam miért csináltad ezt? - fordult az említett felé.

- Kiderül a kis titkotok Nicole. - áll fel és Nicole felé veti magát.

- Engedj el. - sikít fel, amikor a kezét a háta mögé csavarja.

- Most azonnal hagyd békén vagy eltöröm a kezedet. - akadok ki teljesen és lerángatom Nicről.

- Nicole, ha elmersz menni ezzel, vége, értetted? - fordul Nicole felé, aki a mellkasomba temeti arcát, miközben zokog.

- Nem Liam, te nem érted. Végeztünk, soha többé nem akarlak látni. - sírja, majd megragadja a kezem és a kijárat felé húz.

- Harry? - néz fel rám.

- Mond baby.

- Vigyél el innen. - bújik hozzám.

- Hova akarsz menni? - simítok végig könnyes arcán.

- Hozzád.