2015. május 28., csütörtök

43. fejezet - Megőrjítesz!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Még mindig rettentően mérges vagyok a tegnapi esett miatt. Nem hiszem el, hogy Liam ezt megmerte tenni Nicole-al. Nem normális az ilyen. Ki kényszeríti rá magát egy másik emberre? Fel nem foghatom, ez abszurd nekem, teljes képtelenség, hihetetlen. Egy valami azonban felnyitotta a szememet ettől a képtelen helyzettől, hogy sosem tudhatod kiben bízhatsz. Egyik nap még azt hiszed, hogy ő a világ legcsodálatosabb embere, ő sosem okozna fájdalmat, csalódás, sérelmeket. A következőben meg ráébredsz, hogy egy idegen vesz körül, akiről semmit sem tudsz. Megváltozik, kifordul magából, felismerhetetlenné válik. Személy szerint eddig mindig azokban sikerül a legnagyobbat csalódnom - önhibámon kívül - akikben a legjobban megbíztam és mindent megtettem volna értük. Tanultam belőle és tudom, többé nem követem el ugyan azt a hibát. Soha többé.


Reggel fájdalmas nyöszörgésre ébredtem, valami keserves jajgatás volt, ami magamhoz térített. A szemeim azonnal nyíltak, ahogy a fülembe szöktek a hangok. A mozdulat automatikus volt, ahogy oldalra fordultam és Nicolet kerestem. Nem feküdt mellettem, így azonnal lerúgtam magamról a paplant és a keresésére indultam, miután magamra kaptam egy melegítőt. Elindultam a fürdő irányába, ahonnan a hangok feltehetőleg kiszűrődtek. Ahogy közelebb értem a hangok erőteljesebbek és még elkínzottabbak lettek. Nem tudtam eldönteni, hogy sír vagy éppen öklendezik vagy bármi más hangot ad ki. Minden összefolyt és semmi sem volt konkrét vagy egész, teljességgel kivehetetlen. Óvatosan löktem be a fürdő ajtaját, ahol Nicole a tükör előtt állt és furcsa mód semmit nem csinált, csak magát nézte. Nem vette észre, hogy bejöttem, így mikor a tükörben találkozott a tekintetünk megugrott félelmében. Nem tudtam volna megmondani, hogy mit csinált itt bent. Egy szál törölközőben állt a tükör előtt és maga elé bámult.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem rá.
- Zuhanyoztam. - vonta meg a vállát, míg a tükrön keresztül a szemembe nézett.
- Azt leszűrtem, de miért állsz itt a tükör előtt? - nagyon nem tetszett nekem ez a viselkedés tőle.
- Nem tudom, csak gondolkoztam. - valahogy éreztem, hogy ezek hazug szavak.
- Mitől akarsz megkímélni?
- Tessék? - kérdezett vissza, míg felém fordult teljes testével.
- Azt kérdeztem, hogy mitől akarsz megkímélni? Van valami, amit nem akarsz, hogy megtudjam, nemde? - tudtam, láttam rajta, hogy takargat valamit előttem.
- Miről beszélsz? Nincsen semmi. - nagyon jó színész, mert alig láttam át a maszkján, amit ki tudja miért, de az arca előtt hordott, eltakarva igazi érzéseit, önmagát.
- Nem tudsz átverni, szóval, ha valami zavar, kérlek mond el nekem.
- Harry, komolyan semmi baj. - lépett hozzám közelebb és átölelte a derekamat.
- Biztos?
- Teljesen. - állt lábujjhegyre, hogy megcsókoljon.
Átkaroltam a vállát, amikor egy fájdalmas nyögés hagyta el ajkait és tisztán láttam a szemében az érzést is. Fájt neki a pont, ahol hozzá értem. A kérdés csak az, hogy miért?
- Nicole?
- Ne kezd, semmi bajom. - ellenkezett és eltolta magát tőlem.
- Gyere ide. - kissé indulatosabban sikerült megszólalnom, mint azt kivitelezni szándékoztam.
- Semmi bajom. - ellenkezett velem, de tisztán láttam a kék foltot a válla közepén.
- Akkor mi az a véraláfutás rajtad? - léptem közelebb és megnéztem alaposabban.
Amikor tudatosult velem, hogy nem csak egy véraláfutásról van szó, hanem egy egész kéz lenyomatáról elszörnyedtem. Liam annyira megszorította őt, hogy ott maradt a bőrén a nyoma. Ez nem lehet igaz és miért nem tűnt fel korábban. Persze, világos, mert teljesen fel volt öltözve korábban, így nem láthattam rá a nyomra.
- Kitekerem ennek a kibaszott idiótának a nyakát. - csattantam fel, majd megfordultam és elhagytam a fürdő területét.
- Harry, hová mész? - hallottam, ahogy mögöttem szalad, ahogy magamra kaptam egy pólót és a lépcsőn rohantam lefelé.
- Megölöm. - kiabáltam el magam, de nem fordultam hátra.
- Kérlek maradj itt, nem gondolkozol tisztán. - teljesen kétségbe esett volt a hangja, így megálltam a bejárat előtt és felé fordultam. Sírt, láttam a lefolyó könnyeit.
- Nem fogom bántani, de el kell vele beszélgetnem, hogy eltűnjön végre az életedből, örökre. - próbáltam annyira nyugodtan beszélni, amennyire tellett.
- Harry ismerlek már és tudom, ha kiborít, akkor neki mész. - szántott a hajába.
- Nem fogok, ígérem, hogy vissza fogom magam a te kedvedért, de nem lehet elsiklani a felett, hogy bántott és rajtad maradt a keze nyoma.
- Semmiképpen sem maradsz itt, nem tudlak meggyőzni? - kezdett átmenni a hangja csábítóba.
- Nem. - sétáltam hozzá közelebb és magamhoz húztam.
- Kérlek. - a csókunk után még próbálkozott, de ez alkalommal nem volt esélye.
- Megőrjítesz. - fordultam vissza a már nyitott ajtóban, majd kiléptem rajta és imádkoztam, hogy ne haragudjon meg rám a távozásom miatt.


***


Ismételtem az ismerős hotelszoba ajtajában álltam, csak ezúttal egyedül. Percekig álltam előtte és nem tettem semmit, csak a szobaszámot néztem. Örültem, hogy a hotel nincs túl közel a lakásomhoz, mert akkor tuti, hogy neki megyek ennek a szemétnek. Kicsit le voltam már nyugodva, sőt szinte teljesen, de nem tudtam eldönteni, hogy ennek örüljek vagy mérges legyek azért, mert nem adom meg neki, amit megérdemelne. Felemeltem a kezemet, de mielőtt kopoghattam volna az ajtó kitárult és egy döbbent női szempárral találtam magam szembe, ami ismerős volt, túlontúl az. Meg sem szólalt hosszú ideig, csak engem nézett, majd amikor a döbbenete elszállt, kinyitotta a száját.
- Hát te? - nem volt túl hosszú, de lényegre törő kérdés volt.
- Liam itt van? - kérdeztem miközben a dühöm új életre kelt.
- Igen, de szerintem nem szalonképes. - forgatta meg a szemeit.
- Ki hitte volna. - fintorogtam el, majd félre toltam az útból Mirandát.
- Harry. Várjunk csak, ugye te verted meg? - érdekes volt, hogy Liam nem köpött be.
- Miből jöttél rá cicám?
- Nem vagy normális, miért kellett ezt tenned? Eltörted a karját és a bordáit. - kezdett elegem lenni belőle.
- Elhiheted, hogy nem az én egyéni heppem miatt tettem ezeket. Azt gondolom nem árulta el, hogy miért lett megverve?
- Nem.
- Valahogy sejtettem. Elkapta Nicolet és fájdalmat okozott neki, bántotta és ezért is vagyok itt. - tényleg újra eltörném bármely csontját.
- Szerintem el kéne menned, ennek semmi értelme. - förmedt rám.
- Te aztán ne akard nekem megmondani, hogy minek van és minek nincsen értelme. - legszívesebben fellöktem volna.
- Nyugodj le.
- Ne csitítgass. - ténylegesen kurvára elegem van ebből a nőből.
- Menj el.
- Nem is akarok tovább maradni. Üzenem Liamnek, ha tovább marad, én fogok gondoskodni arról, hogy eltakarodjon innen és még finoman fogalmaztam.





2015. május 14., csütörtök

42. fejezet - Pszichopata!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog nektek.
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nicole


Még most sem ismerem ki magam a városban, pedig lassan három hónapja vagyok Milánóban. A nyelvtudás hiánya sem könnyíti meg a dolgomat, sőt. Egyre jobban zavar, hogy mindig Harrynek kell elintézni-e a dolgokat helyettem, mert nem tudok olaszul egy szót sem kiejteni a számon a köszönésen kívül. Nem sokáig fogok megélni az igen, nem egyszavas válaszokkal. Erősen gondolkozom azon, hogy beiratkozom egy nyelvtanárhoz, mert ez nagyon nem lesz így jó. Persze, amikor ezt tegnap este felhoztam Harrynek kiakadt, hogy nem kell ide nyelvtanár, majd ő megtanít. Hát jót röhögtem a feltevésen. Tisztában vagyok vele, hogy a biológiát előbb tanítaná meg, mint az olasz nyelvet, mert valahogy, ha kettesben vagyunk, annak mindig szex lesz a vége, de nem panaszkodom.

Azt azért megmertem kockáztatni, hogy a háztól egy utcával lejjebb található pékségbe lesétáljak és vegyek magamnak reggelit. Már többször jöttem ide reggel, amikor Harry még aludt, pont, mint most. Gondoltam gyorsan leszaladok, hogy vegyek magunknak friss péksüteményt reggeli gyanánt. Nagy szerencsém volt, hogy az egyik eladó beszélt angolul egy kicsit, így megértettem magamat és ő is ugyan ezt tette. Beléptem a kis üzletbe, ami felett a kis csengő gyenge hanggal jelezte az érkezésem. Marrie a pultos lány azonnal szélesen mosolygott rám, amikor felismert, majd integetett is.
- Nicole. – ejtette ki a nevemet olasz akcentussal.
- Szia Marrie. A szokásosat kérném. – mosolyogtam rá.
- Már is hozom. – akadozva ugyan, de kipréselte magából azt a csekély angol szót, majd egy papírzacskóval a kezében a mögötte lévő kosarakból kiválasztotta a rendelésemet. -Parancsolj.
- Köszönöm, legyen további szép napod. – köszöntem el Marrie-től, majd kifelé vettem az irányt.
Elhaladtam a kis szűk utca mellett, de alig tettem meg két lépést, amikor valaki kinyúlt felém és megragadta a kezemet, majd egy egyszerű mozdulat kíséretében berántott a szúk helyre. Pillanatok alatt találtam magam a falnak taszítva. A fejembe éles fájdalom nyílalt, ahogy a fejem neki csapódott a kemény téglafalnak és a másodperc töredékéig semmit sem láttam, csak a feketeséget. Mikor visszatért a látásom és sikeresen nem ájultam el a fájdalomtól, nem hittem a szememnek, azt hittem káprázik. Olyan személy nézett velem farkasszemet, akit lassacskán elfeledtem. Talán nem kellett volna, mert húsvér valójában itt állt előttem.
- Mit keresel te itt? - fakadtam ki azonnal, de elhallgattam, amikor vérben forgó szemeket meresztett rám.
- Visszaszerzem, ami az enyém. - csak ennyit mondott, majd erőszakosan az ajkaimra nyomta a sajátját és a falnak szorított. Eltoltam magamtól és amilyen erősen csak tudtam, arcon vágtam. Nem hiszem el, hogy megcsókolt, ráadásul rám erőltetve magát. Nem ismerek rá, ez nem az a Liam, akit annyi éven át ismertem. Jelen pillanatban, azt sem tudom, hogy kicsoda ő.
- Eressz el. - próbáltam kikerülni a szorításából, de a falnak támaszkodott mindkét kezével, így mozdulni sem tudtam.
- Nem hagyom, hogy megint elsétálj és kilépj az életemből. - ismét közeledett felém, de elfordítottam az arcomat, így nem tudott újra megcsókolni.
- Liam, fogd fel, hogy már nem vagyok az életed része. - erőltettem ki magamból a szavakat.
- Az a fasz elvett tőlem és elcsavarta a fejedet. Mit mondott, amitől már nem kellek? - egy szavát sem értettem, de tudtam, hogy Harryre célzott. Dühös lettem, amiért így beszélt róla.
- Liam ezt az egészet kettőnk között te basztad el, akkor amikor azzal a nővel viszonyt kezdtél a hátam mögött és tudod mit? Egy idióta vagy, mert az elején lebuktál vele. - jólesett végre kimondani az igazat.
- Nem volt azzal a nővel semmi, csak testi kapcsolat, sosem szerettem, de téged igen. - olyan hangerővel beszélt, hogy komolyan kezdtem félni tőle.
- Testi kapcsolat? Csak? Mit gondoltál, hogy majd elviselem, hogy félre kúrsz? Hogy megbocsájtom? Gondolkodni kéne Liam, nem pedig a legyet is megbaszni röptében. - nem tudtam, hogy miért, de mostanra zokogtam.
- Te beszélsz nekem itt megcsalásról, mikor Harryvel az első alkalommal félre mentél? - ordított velem.
- Te komolyan hülye vagy, sosem tettem semmit Harryvel, míg veled voltam. - nem akartam, hogy ennyire közel legyen hozzám, rettegtem, hogy bántani fog.
- Biztos, majd el is hiszem. - tolt még inkább a falba, ami kezdett iszonyatos fájdalmakat okozni a testemnek.
- Liam ez fáj, eressz már el végre. - erőltettem ki magamból a szavakat és a kedvességgel próbáltam hatni rá.
- Leszarom. Az enyém vagy és kész. - hát nem hatott.
- Nem.
- Ne ellenkezz velem. - rángatta meg a kezemet, amitől eltávolodtam a faltól, majd újra neki csapódtam és sikeresen megint bevertem a fejem.
- Liam. - kiáltottam fel, amikor megismételte a mozdulatot és éreztem, hogy a fejem felszakad.
- Egy ostoba ribanc vagy. - ekkor lekevert egy pofont, amitől a fejem oldalra billent.

Azt hittem, hogy újra kapni fogok valamit, de semmi sem történt. Alig hallottam valamit a körülöttem zajló eseményekből, mert a szívem ezerrel kalapált, pumpálta az adrenalinnal kevert véremet és a fülemben is az zúgott, ezzel szinte teljesen megsüketítve engem. Pillanatok alatt minden fekete lett, majd újra világos, újra láttam. Liam a földön feküdt és egy magas alak állt felette és üvöltött hozzá. A szavakat nem nagyon tudtam kivenni és azt sem tudnám megmondani, hogy miért nem értettem. Azért, mert az illető hadart vagy azért, mert sokkot kaptam. Fogalmam sincsen. Csak egy dolgot tudtam biztosra, hogy a férfi, aki Liam fölé tornyosul, a szerelmem, Harry. A következő pillanatban a hallásom újra jó volt és mindent kristály tisztán értettem, ami elhagyta Harry ajkait. Rettentő dühös volt és ez minden tettén és mozdulatán meglátszott. A jelenléte új erőt adott és a félelmem azonnal elmúlt, megszűnt. Nem akartam megállítani őt, akkor sem, amikor átlépett Liamen és a pólójánál fogva megemelte és az arcába üvöltötte a szavakat.
- Megmondtam neked, hogy takarod el innen. Mi a faszt keresel itt akkor? Hogy merted megütni Őt? Hogy vetted a bátorságot ahhoz, hogy kezet emeltél a világ legcsodálatosabb nőjére? Nem vagy ember, érted, nem vagy az. - épp, hogy az utolsó szavai elhangzottak, akkorát bevert ököllel Liamnek, hogy a feje hátra csuklott. Harry többször megismételte a mozdulatot. Nem tudtam volna megmondani, hogy a megjelenő vér kihez tartozik. Hogy Harry bütykei szakadtak fel vagy Liam arcéle. Kezdtem úgy érezni, hogy Harry nem fog leállni, csak ütötte őt szüntelen és láttam, hogy Liam már eszméletlen. Oda szaladtam és a karjára fektettem a tenyeremet, azonnal megmerevedett és lassan felém fordította tekintetét. Zöld szemei sehol sem voltak, fekete szemekkel nézett rám.
- Hagyd Harry, elég volt. Vissza adtál neki mindent, engedd el. - nyugodtan beszéltem hozzá, hogy őt nyugtassam a hangszínemmel.
- Semmit sem kapott vissza, nézd mit tett veled. - ekkor hirtelen pánik suhant át az arcán és elengedte Liam pólóját, aki visszazuhant a földre. Mellém lépett és a fejemet kezdte nézni, ami iszonyatos fájdalommal lüktetett és tudtam, hogy vérzik, mert éreztem a vér fémes szagát az orromban.
- Istenem, nagyon vérzik a fejed baby. - ragadta meg a kezem, majd kihúzott a szűk, poklot jelentő utcából. Ki a fényre, a biztonságba, amit Ő maga jelentett nekem.


***

- Nem, tényleg jól vagyok. - ismételtem el századszorra, ahogy kiléptünk a kórház ajtaján. Ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjünk és össze varrják a fejem. Kaptam is sikeresen négy öltést és egy leborotvált foltot, aminek nagyon örültem.
- Nem értem, hogy miért nem tartottak bent legalább egy éjszakára. - dobta a kezeit a magasba.
- Túl aggódód Harry, semmi bajom.
- De lehetett volna és mi van, ha agyrázkódásod van? - fordult felém és megállított menet közben a kórház bejáratánál.
- Harry nincs agyrázkódásom, azt csak mondták volna, hisz orvosok. - nem értettem, hogy miért félt ennyire.
- Ne haragudj, de annyira megijedtem, amikor hallottam a hangodat, ahogy felsikítod Liam nevét. - teljesen ledöbbentem, amikor egy könnycsepp gördült le az arcán.
- Jaj Harry, jól vagyok. - bújtam hozzá szorosan.
- De, csak azért, mert utánad mentem. - forgatta a szemeit.
- És ezért hálás is vagyok neked, de miért jöttél utánam? - kicsit meglepett.
- Akkor ébredtem fel, amikor becsuktad a bejárati ajtót és amikor fél óra múlva sem jöttél vissza, egyszerűen csak be pánikoltam, de amint látom jogosan. Tudtam, hogy a pékségbe mentél, így utánad mentem. Már messziről hallottam, ahogy kiabálsz. Annyira féltem, abban a pillanatban, majd a félelem helyét átvette a féktelen düh. Azt hittem nem fogok tudni leállni. - sóhajtott fel.
- De leálltál. - szögeztem le neki.
- Csak miattad, te hoztál vissza a valóságba, abból a feneketlen sötétségből, ahova kerültem.





2015. május 7., csütörtök

41. fejezet - Megváltozol? +18

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Hagyjatok nekem véleményt, köszönöm. :)

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


A VILÁG LEGNAGYOBB IDIÓTÁJA! 
Ezt a címet érdemeltem volna ki a mai viselkedésem miatt. Nicole-nak teljes mértékben igaza volt velem kapcsolatban. Megbíztam benne, ez tény, de akkor is ott motoszkál bennem a félsz, hogy talán vele is megismétlődik a múlt és fájdalmat fogok érezni. Tisztában vagyok vele, hogy ez hülye gondolkodás. 
- Harry, itt vagy? - térített magamhoz Nic érdeklődő hangja.
- Persze. - ilyen sem történt még velem soha, hogy szex közben gondolkozom ilyen hülyeségekről.
De talán ez jobban elvonja, majd a figyelmemet. Újra a nyakára tapasztottam az ajkamat és gyengéden, lassan haladtam lejjebb rajta. Imádtam hallani, kisebb nyöszörgéseit, amikor egy olyan pontot találtam el, ami érzékenyebb volt a többinél. Ha akartam volna, könnyedén az őrületbe kergethetném, hisz mostanra az össze kéjes pontot kívülről fújtam, ami a testén helyezkedett el. De a mostani alkalmat nem hevesre, hanem érzékire akartam formálni. Örültem, hogy a felső teste már teljesen szabadon tárult elém és várt rám. Azt csinálhattam a puha bőrén, amihez csak kedvem támadt. Végig csókoltam magam a nyakától a kulcscsontjáig, majd a melle közötti völgyben elidőztem és kellő hangsúlyt fektettem a munkámra, amivel a melleit kényeztettem. Gyengéden megharaptam az egyik bimbóját, amitől a hajamba vezette kezét és meghúzta azt. Felmordultam az érzésre, ami számomra nem fájdalmas volt, hanem élvezetet nyújtó. Érdekes mód, csak még jobban beindított, ha a hajamat húzta. Kényeztetésemet lejjebb folytattam, míg nyelvemmel végig húztam a hasa vonalát. Kissé megremegett, ahogy egy olyan területre értem, ami csiklandozta őt. Kuncogott halkan és fészkelődött, amikor megismételtem a mozdulatot. Lefogtam, hogy egy helyben maradjon.
- Harry. - hangja kissé félénk volt és nem is értettem, hogy miért, amikor a szemérem dombjára adtam csókot.
- Mi az? - emeltem rá a tekintetem és valóban zavart tükrözött az arca.
- Mit csinálsz? - nem értettem a kérdését.
- Kinyallak. Csak enged el magad. - fogtam meg a derekát és a matracba nyomtam, amikor tovább fészkelődött.
Nem ellenkezett, amikor lehúztam a csipkét a testéről. A lábai közé férkőztem és feltoltam azokat, hogy jobban hozzá férjek. Mivel világossá tette, hogy nem megszokott neki ez a dolog és vélhetően feszélyezi is őt, így óvatosan kezdtem őt kényeztetni a nyelvemmel. Gyengéden megcsókoltam, majd a nyelvemmel izgattam a legérzékenyebb pontját. A cselekedetemre azonnal felnyögött és a hajamat annyira megtépte, hogy égni kezdett a fejbőröm miatta, de nem bántam. Élveztem, hogy ez a reakció nekem köszönhető. Amikor már kellően megfelelőnek gondoltam, a nyelvemhez csatlakozott az ujjam. Két ujjamat belé vezettem és ritmusos tempóban pumpáltam vele ki és be. A háta szinte azonnal ívbe feszült, majd néhány perc intenzívebb ostrom után a teste végképp megadta magát nekem. Nagyon tetszett, ahogy a nevem elnyújtva hagyta el ajkait. Megvártam, amíg minden lecseng nála, majd visszafeküdtem mellé. A mellkasomra helyezkedett és félénken mosolygott rám.
- Élvezted? - muszáj voltam megkérdezni, akkor is, ha tudtam a választ.
- Szerintem ezt nem kell kérdezned. - suttogta halkan,majd ásított egyet.
- De hallani akarom. - csikiztem meg az oldalát, mire kaptam egy oldalba könyökölést cserébe.
- Élveztem Harry. - suttogta.
- Köszönöm.
- Ti férfiak és az egótok. - forgatta meg a szemeit.
- Most miért?
- Semmiért. - kuncogott fel, majd édesen nekem nyomta ajkait.
Nem érdekelt különösebben, hogy csak neki nyújtottam élvezetet és én nem kaptam semmit. Ez a dolog kettőnk között nem az adok-kapok játékon alapult. Bőven elég kielégítő volt, hogy láthatom aludni, míg édesen szuszog a mellkasomon.


***


Újabb fotózás és újabb kiakadási lehetőség, nagyszerű. Megígértem Nicole-nak, hogy nem rendezek többé jelenetet és nem fogok kiakadni, ha egy férfi társaságában fotózzák, de istenemre esküszöm, hogy halálosan zavaró számomra. Nem bírom elviselni, hogy egy másik férfi érinti a testét helyettem. Fogalmam sincs, hogy miért vagyok vele ennyire heves. Sosem voltam túlzottan féltékeny típus. De most? Rohadtul az vagyok. Már kezdem érteni, hogy miért van az a mondás, hogy a munkát ne keverd össze a magánélettel. Tényleg rettentő nehéz elvonatkoztatni. A kezemet tördelem levezetésként, hogy ne gondoljak ennyire negatív és dühítő dolgokra. Nicole irtó profin viselkedik, ahogy a fotós az instrukciókat adja neki. Tökéletesen visszaad minden kérést, ezért is szeretem annyira őt a munka terén is. Könnyű vele együtt dolgozni, minden reflexből jön nála, ő rá mondhatjuk, hogy született tehetség, ez egyszerűen benne van és kész. Eddig akárhány fotóssal beszéltem a munka végére, mindannyian elégedettek voltak és a következő alkalomról érdeklődtek nálam. Mostanra teljesen biztossá vált, hogy nem véletlenül választottam őt erre az egy évre, minden várakozásomat felül múlta, minden téren. Nehezen lehetett kizökkenteni, nem láttad rajta, ha valami gondja volt, csak tette a dolgát. Nagyon nehéz elvonatkoztatni a gondoktól, neki sikerült az, ami nekem egyértelműen sosem fog menni.
- Na mit gondolsz? - szalad oda hozzám a fotózás egyik szünetében.
- Lenyűgöző vagy. - mosolyogtam rá, de a biztos távolságot tartottuk, akkor is, ha legszívesebben magamhoz húztam volna és szenvedélyesen megcsókoltam volna.
- Köszönöm, de vissza is kell mennem. - fordult meg, majd eltűnő alakját figyeltem.
Tovább figyeltem őt, míg néha egy-egy modell oda jött hozzám és beszélgetni kezdett velem. Az egyik szőke lány elég közel jött hozzám és a karomat kezdte fogdosni, tudtam magamtól is, hogy flörtöl velem jelen pillanatban. Arrébb léptem, hogy ne tapadjon rám annyira, de leutánzott és ismét szinte a nyakamban lógott. Láttam, hogy Nicole eléggé furcsán néz, de nem zökkent ki a munkájából túlzottan. A csaj össze-vissza beszélt nekem, én meg a felét sem értettem annak, amit összehordott. Aztán egyszer, csak megfogta a kezem és a kijárat felé kezdett húzni. Mire felfogtam mi történt már kint álltam vele a teraszon és cigivel kínált meg.
- Kérsz? - tolta felém a teli dobozt.
- Nem köszi, nem dohányzom. - intettem le.
- Érdekes, azt hittem, hogy igen. - gondolkozott hangosan.
- Ne haragudj, de nekem vissza kell mennem. - léptem el mellőle, de megragadta a kezemet.
- Ne hagyj magamra. 
- Én dolgozom, ha nem vetted volna észre. - vettem le magamról a kezét, majd belöktem az ajtót és ott hagytam egyedül a teraszon.
Épp, hogy beléptem, amikor Nicole jött velem szembe és eléggé dühös képet vágott.
- Hol voltál? - kérdezett rá azonnal, ahogy előttem állt.
- Kint. - vontam vállat.
- Azzal a szőkével? - húzta fel a szemöldökét.
- Nic, ne kezd kérlek, ha én nem lehetek féltékeny, akkor te sem. - húztam az egyik sarokba, ahol nem láttak minket.
- Nem vagyok féltékeny, de kiborító volt, ahogy az a nő kellette magát neked.
- Baby, ezt hívják féltékenységnek. - toltam a falnak és a kezemet a feje mellé támasztottam.
- Ne csinálj úgy, mintha te nem lettél volna az az egész fotózás alatt. Láttam, hogy mennyire ideges voltál. - sejtettem, hogy észre fogja venni.
- De nem csináltam jelenetet, nem?
- Nem, de megígértél nekem valamit. - fonta össze karjait a mellkasa előtt.
- Tudom.
- Akkor megváltozol? - kérdezett vissza.
- Azon leszek, ha te is.






2015. április 29., szerda

40. fejezet - Keserédes!

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet, jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket, bármely formában.

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nicole


Tisztán hallottam, ahogy mögöttem sétál lefelé a lépcsőn, de szerencséjére tartotta tőlem a tisztes távot. A mostani lelki állapotomban nem lett volna tanácsos neki, ha hozzám szólna. Biztos, hogy leordítanám a fejét, amiért megint kitört belőle a féltékeny őrült énje. Utáltam, ha így viselkedett, mivel nekem volt sértő, hogy ilyesmit feltételez rólam, egyértelművé tette, hogy nem bízik meg bennem száz százalékosan. Nem akarok ma vele lenni, nem akarok együtt dolgozni vele, de ez lényegében elkerülhetetlen, mivel azt sem tudom, hogy hova kell mennem. Sikeresen össze vagyok zárva vele, miközben jelen pillanatban a hátam közepére sem kívánom ezt a hülyét.
Szitkozódott mögöttem, amikor a hangokból ítélve megbotlott az utolsó lépcsőfok megtétele előtt. Vártam, hogy mikor fog megállítani, de nem tett semmit, csak távolról figyelt, mert azt egyértelműen érzékeltem. Tudtam, hogy rajtam tartja a szemét, ezzel nem is lenne semmi gond, ha nem idegesített volna még jobban a cselekedete. A konyhában eltűnt, majd kicsivel később feltűnt a bejárati ajtóban, amikor én már kint vártam őt a kocsija mellett állva. Egy barna papírzacskót szorongatott a kezében. Lassan közeledett a kocsi felé, félúton pedig megnyomta a távirányítót, mire a kocsi sípolva jelezte, hogy nyitva áll előttem. Rögtön beszálltam és bekötöttem a biztonsági övemet. Beült mellém, ellenőrizte a tükröt, majd az övvel nem törődve a gyújtásba helyezte a kulcsot, majd elfordította. A motor hangosan hördült fel, majd Harry kitolatott a hatalmas zöld övezetből, ami a ház udvarát takarta. Az úton feltűnt, hogy ismét be van tekerve a keze fóliával, ahol az új, rólam szóló tetoválása ékesítette a bőrét. Nem sűrűn, de néha-néha felém fordította a tekintetét. Kezdett kicsit elegem lenni a folytonos forgásából, így megköszörültem a torkomat, egyből rám figyelt.
- Mi az? - kérdezte meg lágy hangon.
- Ne forogj, az útra figyelj, ne rám. - válaszoltam teljesen semlegesen.
- Oké, ne haragudj. - vezette vissza tekintetét az előttünk hömpölygő forgalomra.
- Harry nem haragszom, csak baleset veszélyes vagy. - vontam vállat.
- Tudom. - bólogatott, de többet nem nézett az irányomba.
Kezdtem rájönni, hogy roppant ideges, amikor egy hatalmasat fékezett az előttünk lévő kocsi hirtelen sávváltása miatt. Ez a reakció nem volt indokolt tőle. Az ér kidagadt a homlokán, ahogy össze ráncolta azt mérgében, majd hosszan a dudára nyomta kezét, ami fülsiketítően bele is hasított a csendbe.
- A kurva anyád, hol vetted a jogsidat te balfasz? - káromkodott azonnal, mire muszáj voltam rá figyelni.
- Harry. - szóltam rá, nem tetszett a mondandója.
- Mi van? - csattant rám, de nem nézett felém.
- Vegyél vissza. - kértem őt ez alkalommal szép hangon.
- Ne mond meg mit csináljak, felnőtt férfi vagyok. - elképedtem szavai hallatán.
- Többet ne szólj hozzám. - szűrtem a fogaim között, majd rá tapadtam a mellettem lévő ablakra, többé rá sem nézve.
- Nic, ne haragudj, nem úgy gondoltam. - tette kezét a combomra, de azonnal levettem azt magamról.
- Ne érj hozzám.
- Ne csináld már. - maga felé akarta fordítani a fejemet.
- Figyelj a forgalomra, ha nem hagyod ezt abba kiszállok. - néztem a szemébe és olyan dühös voltam, mint még soha.
- Sajnálom. - sóhajtott fel.
- Az a legkevesebb.
Szótlanul kocsikáztunk tovább és egyre jobban idegesített Harry és a jelenléte. Már vagy fél órája vezetett és nem tudtam elképzelni, hogy merre tartunk. Milánó külterületére értünk, majd egy földútra kanyarodott le. Kezdtem azt hinni, hogy nem is a fotózás helyszínére hozott, aztán feltűnt egy hatalmas raktár épület. Harry leparkolt elé és egy szó nélkül kiszállt. Követtem őt, majd a nyomában sétáltam arra amerre ő haladt. A raktár belülről pont annyira volt lepusztult, mint kívülről. Nem hittem a szememnek. Az biztos, hogy meg nem mondtam volna, hogy ez egy fotózás helyszíne, ha nem láttam volna a temérdek embert és a kellékeket. Egy ismerős alakot azonnal felismertem. Márió volt az és épp az egyik modellel veszekedett valamin. Harry elsétált mellettem és Márióhoz lépett, aki valamit suttogott neki, majd Harry elvezette a lányt a derekát átkarolva. Hiába voltam dühös Harry féltékenykedése miatt, most bennem ébredt fel az a bizonyos szúró érzés.
- Szia Nicole. Tia? - tette fel a kérdését Márió, amikor hozzám lépett, de nem tudtam összpontosítani az elhangzottakra.
- Nem tudom, ma egész nap nem láttam. - erőltettem ki magamból a megfelelő választ.
- Mondtam Harrynek, hogy neki is szóljon. - sóhajtott fel, majd megfogta a karom és a többi modell közé vezetett. - Te leszel a fő modellünk ma, így itt az állványod a megszámozott ruhákkal, ott pedig az öltöző.
- Oké, köszi. - mosolyogtam rá, majd az első szettel a kezemben sétáltam be az öltöző szerepét betöltő helységbe.
Amikor végig néztem magamon a tükörben, a szavam is elakadt. A ruha, ami a testemet fedte alig takart valamit a testemből. Maga a bőröm nem volt sehol sem kint, viszont az anyag nagy része átlátszó volt, ami igen kihívóvá varázsolta az amúgy is roppant szűk darabot. Felhúztam a lábamra a hozzá szánt cipőt, aminek a sarka vagy tíz centi volt, de abból is az extrém fajta. Botladozva indultam el kifelé, amikor valaki szó szerint nekem szaladt.
- Ne haragudj. - hallottam meg az ismerős hangot. - Nic?
- Igen, azért figyelj oda. - néztem bele csodás zöld szemeibe és a haragom iránta szinte fokozatosan tűnt el a testemből. Nem tudtam ellenállni neki, képtelen voltam levegőnek nézni Harryt.
- Haragszol még? - hajolt a fülemhez, hogy csak én halljam a mondandóját, de profin ügyelt a látszatra.
- Majd később megbeszéljük, oké? - küldtem felé egy biztató mosolyt.
- Rendben. Egyébként felettébb jól áll ez a ruha. - kissé elhátrált, hogy végig tudjon nézni rajtam.
- Köszönöm, bár elég nagy túlzásnak érzem. Magamtól biztosan nem venném fel. - sétáltunk ketten a többi lány felé.
- Pedig elnéznélek benne, mondjuk este. - kacsintott rám.
- Valahogy sejtettem.
Többet nem beszélgettünk, csak a munkára koncentráltunk. Persze lopva egymásra pillantottunk néhány alkalommal, de ez betudható volt a munkához elengedhetetlen instrukcióknak is. Harry gond nélkül irányított mindenkit, de az én munkámba nem nagyon szólt bele. Baromira tetszett a koncepció. Körülöttünk mindent törmelék borított, miközben mi kis koktél ruhákban parádéztunk a halom közepén. Valami jótékonysági szervezetnek készültek a képek, akik a régi műemlék épületek helyreállításával foglalkozott. Ezzel promótáltuk a közeljövőben megrendezésre kerülő rendezvényüket. Örültem, hogy végre ismét dolgozhatok. Imádtam ezt csinálni, így nem is munka ként tekintettem rá. Tényleg mondhatom azt, hogy ez az életem.


***


Este kint ültem a kis padon és az egyik új könyvemet olvastam. Harryt órák óta nem láttam. Haza hozott, aztán el is ment az isten tudja hova. Tia sem volt itt, mint kiderült este Máriónál tölti az éjszakát, így egyedül lófráltam a lakásban, míg meg nem untam. Annyira elmerültem a könyv sorai között, hogy észre sem vettem a terasz ajtajának nyílását. Arra lettem figyelmes, hogy valaki letolja a könyv elejét, ahogy elém guggol. Harry csillogó szemeibe néztem, ahogy mindkét kezével a combomat fogta közre.
- Szia. - köszönt olyan édes hangon, mint még soha.
- Szia. Merre jártál? - egy pillanatra láttam az arcán átsuhanni a habozás apró jelét.
- El kellett valamit intéznem. - válaszolt sejtelmesen, talán túlzásba is víve a titkolózást, mert felkeltette a kíváncsiságomat.
- És sikerült?
- Fogjuk rá. - nyúlt a háta mögé, majd egy hatalmas csokrot tolt az orrom alá.
- Harry. - néztem ismét a szemébe, amikor felismertem az össze kedvenc virágomat. - Honnan tudtad?
- Egy kismadár csiripelte. - simított végig az állam vonalát és közelebb húzott magához.
- A kismadár neve véletlenül nem Tia? - kérdeztem meg.
- Előfordulhat. - vont vállat. - Beszélhetünk?
- Persze.
- De gyere menjünk inkább be, kezd hűvös lenni. - húzott fel, majd összekulcsolva a kezünket vezetett befelé.
- Harry mi az az asztalon? - kérdeztem rá, amikor a konyha asztalon feltűnt egy hatalmas doboz.
- Az is a tiéd. - nézett rám, majd elengedte a kezem, hogy oda tudjak menni.
Amikor leemeltem a doboz tetejét nem hittem a szememnek. Az a ruha foglalt benne helyet, ami legelőször volt rajtam a fotózás alatt. Megfordultam és kérdőn néztem Harryre.
- A tervező látta a képeket és annyira tetszettél neki ebben a ruhában, hogy azonnal elküldte neked. - magyarázta meg.
- Elképesztő, meg kell neki köszönnöm. Ki a tervező? - kérdeztem rá kíváncsian.
- Megköszönheted neki akár most azonnal. - válaszolta sejtelmesen, majd bezárta a köztünk lévő távolságot. A fenekem alá nyúlt és a konyha pultra ültetett.
- Micsoda?
- Én vagyok a tervező. - suttogta a fülembe, mire konkrétan levegőt is elfelejtettem venni.
- Komolyan?
- Teljesen komoly vagyok baby. - csókolta végig a kulcscsontomat.
- Most komolyan milyen cégetek van nektek Márióval? - kérdeztem rá.
- Egy olasz divat cég vagyis, ha pontos akarok lenni, akkor egy divat márka.
- Elképesztő vagy Harry.
- Nem szerintem te vagy az édes. - csókolt meg hosszan és szenvedélyesen.
- Gondolom nem erről akartál velem beszélni.
- Jól érzed. Nem akarom újra felhozni, de muszáj megbeszélnünk a dolgainkat. - sóhajtott fel, majd kicsit hátrébb hajolt, hogy rendesen egymásra lássunk.
- Tudom.
- Figyelj, beismerem, hogy egy oltári nagy hülye voltam, de nem akarlak elveszíteni. Egyszerűen felment bennem a pumpa az idióta Liam miatt és nem gondolkoztam. Ugye megbocsájtasz nekem? - annyira édes volt, ahogy aggódott.
- Harry persze, hogy megbocsájtok, de egy valamit árulj el nekem. 
- Bármit. - csillant fel a szeme.
- Megbízol te bennem? - a kérdésem teljesen váratlanul érte, pár másodpercig meg sem tudott szólalni.
- Természetesen. Hogy kérdezhetsz ilyet? - kissé felháborodott volt a hangja.
- Csak a kirohanásod miatt gondolom ezt. Ha megbíznál bennem, nem gondoltad volna azt, hogy még mindig jelent nekem valamit is Liam. Nem foglak megcsalni soha Harry. Nem vagyok hülye, nem dobnálak félre egy jelentéktelen éjszaka miatt.
- Tudom. Ebben én vagyok a hülye, én rontottam el a féltékenységi jelenetemmel. Megígérem, hogy többé nem teszem, mert valóban feltétel nélkül megbízom benned.
- Remélem, hogy így is lesz. Szeretlek és nem akarom, hogy ez a csodás dolog kettőnk között ilyen dolgok miatt szűnjön meg. - azonnal átkarolt és szorosan tartott ölelésében.
- Ezt én sem akarom. Bebizonyítom, hogy mennyire szeretlek, ha megengeded nekem.
Csak hümmögtem, majd Harry hirtelen felkapott és a lépcső irányába haladt velem. Tudtam, hogy mi az úti célunk. A hálószoba.




2015. április 23., csütörtök

39. fejezet - Feledékenység vagy kötődés?

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet!
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Ne felejtsetek el véleményt írni és pipálni sem.
Ha tetszik a blog iratkozzatok fel és csatlakozzatok a facebook csoporthoz az alábbi linken.

https://www.facebook.com/groups/1520549514861232/

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Édes szuszogás, lágy hangok, kis cicaként simulva hozzám álmodott. Én azonban órák óta éber voltam, nem jött álom a szememre újból, mikor megriadtam Nicole egyik intenzívebb mozdulatára. Figyeltem angyali alakját, békességét. Ennyi elég volt nekem a boldogságra, hogy a karjaimban pihen, hogy a mellkasomon éli legvadabb álmait. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem álmodom, felébredtem és ez a gyönyörű valóság. Ez a csodás nő tényleg az enyém. Rettenetesen szeretem őt és bármit megtennék annak érdekében, hogy felhőtlenül boldog legyen mellettem.
Kissé fészkelődni kezdett, amikor gyengéden végig simítottam arca vonalán. Nyöszörgött mielőtt kinyitotta volna szemeit, majd egyenesen az én zöld íriszeimbe nézett. Nem szólt semmit, csak édesen mosolygott, nagy nehézségek árán feltornászta magát és gyengéden nekem nyomta puha meleg ajkait.
- Kukkoló. - suttogta az ébredéstől berekedve.
- Nem én. - védekeztem, de tudtam, rajta kapott.
- Tudom, hogy bámultál Harry. - bökött oldalba, mire fájdalmasan felnyögtem a kellemetlen érzés kialakulásától.
- Ezt még visszakapod. - fordítottam magam alá, így saját börtönömbe zártam.
- Jaj, de félek. - incselkedett velem szokásos merész hangján.
- Azt jól teszed Nic.
Puha csókokkal borítottam be nyaka kecses ívét. Kuncogása betöltötte a háló egész területét. A hangja maga volt a zene a füleimnek, órákig képes lettem volna hallgatni őt. Imádtam benne, ha csacsogott, ha elfeledkezett magáról és csak önfeledten belemerült a témába, amit mesélt. Nem volt idegesítő számomra, sokkal inkább felüdülésként hatott a lelkemnek a belőle áradó lelkesedés minden apró, jelentéktelen dolog iránt. Tudtam, hogy némiképp ez a fiatalságának tudható be, de egyáltalán nem volt zavaró a közöttünk lévő, majdnem tíz év korkülönbség. Ha nem lennék vele teljesen tisztában, bizonyos, hogy nem mondanám meg, hogy csak 19 éves. Most először fordult elő, hogy egyik tulajdonsága sem zavaró számomra, semmi sem idegesít a viselkedésében, bár az is lehet, hogy csak elvakít a szerelem, de örömmel vakulok meg, amíg ez a csodás nő a karjaimban fekszik szüntelen.

Felnyögök, amikor a telefonom sikeresen az események közepében, a legjobb időpontban gondolta úgy, hogy ő most csörögni fog. Mivel nem szándékoztam abba hagyni, amit elkezdtünk, így figyelmen kívül hagytam a csörgést. Azonban a hívó fél nem gondolta úgy, hogy letesz a dologról, így negyedszerre is megszólalt az az átkozott csengőhang. Nicole fészkelődött alattam, majd élesen beszívta a levegőt.
- Harry. - csókolta bele a nevem a számba két csók között.
- Ne törődj vele. - tiltakoztam, mivel eszem ágában sem volt fel venni.
- Kérlek vedd fel, bizonyára fontos. - tolta el az arcomat, hogy a szemembe nézhessen.
- Csessze meg. - káromkodtam el magam, majd lemásztam Nicole-ról és a szekrényen pihenő telefonomhoz sétáltam.
- Igen, tessék Harry Styles. - köszöntem bele hivatalosan a telefonba, mivel a szám ismeretlen volt számomra. - Igen, én vagyok az. Igen ő az én modellem. Lényegében rá érne, igen. Remek. Köszönjük, akkor kettőkor. Viszont hallásra.
- Ki volt az? - hallottam meg Nic még mindig kissé zihálós hangját.
- Egy fotózásra hívtak téged, valami nagy márka képviselője volt, de azt nem árulta el, hogy melyiké.
- Ó, értem. Akkor kettőre kell ott lennem? - kérdezett vissza.
- Lennünk, de igen. Viszont, így jól bekavartak a napomba. Délután lett volna programom, de akkor azt most kell elintéznem. - sétáltam vissza az ágyhoz és leültem annak szélére.
- Valami baj van? - simult neki a hátamnak, mire minden izmom megfeszült.
- Semmi baby, csak így félbe kell hagynunk, amit elkezdtünk. - fordultam meg és rá mosolyogtam, hogy vegye a célzásomat.
- Majd este folytatjuk. - csókolt meg puhán és gyorsan.
- Abban biztos lehetsz, de most mennem kell. Egyre jövök érted, addigra légy kész. - sétáltam vissza a szekrényhez és magamra vettem egy szűk farmert és egy inget.
- Akkor, majd jövök. - köszöntem el Nictől, majd kiléptem a hálóból, hogy elintézhessem az ügyeimet a fotózás előtt.

Baromira nem volt ínyemre a dolog, hisz rengeteg dolgot kellett elintéznem nagyon rövid időn belül. Mint egy fél hülye rohantam át a városon, kapkodtam és azt sem tudtam hol áll a fejem. A legtöbb része hivatalos munka volt és ügyek, akik nem várhattak tovább. Azonban, ami nekem speciel a munkánál is fontosabb volt, az Nicole és a meglepetés, amit kitaláltam neki. Meg akarom neki mutatni, hogy mennyire szeretem, így azt gondoltam, hogy csináltatok egy tetoválást, ami a megismerkedésünket szimbolizálja. Oké tudom, hogy hülye vagyok, hisz lehet, hogy nem is leszünk együtt örökké, de akkor is ez egy fontos része az életemnek és tudom, hogy nem bánnám meg sose. Lebeszéltem már két napja az időpontot a tetoválómmal, aki szinte az összes eddigi mintámat készítette, benne megbíztam, hogy olyat kapok, amit szeretek. Befordultam a szokásos sarkon és az ismerős cégér fogadott. Betoltam a súlyos üveg ajtót, ami felett a kis csengő jelezte érkezésem.
- Á Harry, jó látni téged. - borult a nyakamba Luigi, akivel a viszonyunk szinte testvérivé vállt az évek alatt. Imádtam, hogy nem hajlandó angolul beszélni, akkor sem, ha tökéletesen beszélte a nyelvet, így vele mindig olaszul beszélgetek. Gyakorlásnak tökéletes.
- Téged is Luigi, kész van a mintám? - izgatottan vártam, hogy mit hozott ki az ötletemből.
- Ez nem kérdés, gyere megmutatom a változatokat. - húzott a szalon belsejébe, majd a szokásos kis elkerített résznél leültetett a tetováló székbe.
- Na, hogy tetszik?
- Tökéletes Luigi, mint mindig. - megmosolyogtatott, hogy mennyire eltalálta az elképzelésemet. Gyönyörű szét cirkalmas betűkkel kiírva a dátum, amikor először találkoztunk és a "remény" szó összekapcsolódva.
- Akkor hova is tegyük, eldöntötted már? - kérdezett rá, mivel amikor telefonon beszéltünk még nem tudtam a pontos helyet meghatározni.
- Az alkaromra. - mutattam egy pontra, ahol még semmi sem volt.
- Van még hely a karodon? - húzta fel a szemöldökét.
- Ami azt illeti, akad. - nevettem fel, mert tényleg szinte már az egész fekete mintákkal volt betakarva.
- Egyre kevesebb, ha engem kérdezel.
- Az biztos.
Felhelyezte a stencilt, majd alig fél óra alatt felvarrta rám a mintát. Nagyon profi volt, ahogy mindig, így a fájdalom is elviselhetőbb volt, de sosem panaszkodtam miatta. Mivel a tetoválásban nem lenne semmi, ha nem fájna, pont az a lényeg benne. Felállított a székből és a tükörhöz küldött, hogy nézzem meg. Le voltam nyűgözve, ahogy mindig. Eszméletlen, hogy mikre képes egy tűvel és némi festékkel. Ebből a két egyszerű mintából is olyat alkotott, ami teljesen művészi lett.
- Köszönöm Luigi, tökéletes.
- Remélem mihamarabb látlak. - kezelt le velem.
- Abban biztos lehetsz.


***


Ahogy csak tudtam siettem haza, hogy ne késsünk a fotózásról és persze, hogy együtt lehessek végre Nicole-al is. Leparkoltam a felhajtóra, majd berohantam a házba, mivel már egy óra is elmúlt. Első utam a hálóba vezetett, ahol nem láttam Nic-et. A fürdőben viszont hallottam a kiszűrődő hangokat. Bizonyára készülődött még oda bent.
- Nic gyere ki mennünk kell és mutatnom is kell neked valamit. - kiabáltam be az ajtón.
- Egy perc Harry. - hallottam meg bársonyos hangját.
- Siess.
Járkáltam egy kicsit a szobában, majd az éjjeliszekrényen lévő ékszereken megakadt a szemem. Oda sétáltam és felvettem az egyik fülbevalót, ami ott pihent. Gyönyörű volt és ismerős, mivel Nic mindig ezt hordta. Mire a karkötő került volna a kezembe, az ajtó kitárult és kilépett rajta a legszebb nő, akit valaha láttam.
- Készen vagyok. Mit akartál mutatni? - sietett felém, majd hozzám nyomta ajkait.
- Ezt. - szedtem le a kezemről a fóliát, majd felé fordítottam a kezemet.
- Harry. - csodálkozott el, majd kissé könnyes szemeivel rám meredt. - 2014.08.13. Ez az, amire gondolok?
- Teljes mértékben, a dátum, amikor először megláttalak és amikor olyan csúnyán leépítettél.
- Ne haragudj miatta. Remény? - olvasta fel a mellette lévő apró szócskát.
- Igen, mivel sosem adtam fel, hogy egyszer velem leszel és nézd meg mit adott kettőnknek, a remény, amit sosem veszítettem el. - húztam magamhoz közelebb.
- Nem túl nagy áldozat ez miattam? Hisz nem fog lejönni, akkor sem, ha esetleg valami történik kettőnk között. - nézett rám félénk arckifejezéssel.
- Nem, sosem fogom megbánni. Fontos vagy és az életem egy nagyon jelentős része. Itt a helyed, a többi között.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek.
- Ide adnád a karkötőmet? - mutatott az éjjeli szekrényre.
- Persze. - vettem fel a kis láncot, de mielőtt átadhattam volna feltűnt rajta egy szó. Forever vagyis örökké.
- Ez mi? - kérdeztem rá.
- Micsoda?
- Kitől van neked Forever feliratú karkötőd? - érdeklődtem.
- Mi? - kérdezett vissza, de tudtam, hogy nem azért tette, mert nem értette, hanem mert terelni próbált ezzel.
- Most miért nem tudsz nekem válaszolni erre? Elég egyszerű és ártatlan kérdés volt.
- Tudom, de nem akarom, hogy bekattanj. - kapta ki a kezemből az ékszert.
- Liamtől van igaz?
- Igen. - hajtotta le a fejét.
- Még mindig hordod? Ez hülye kérdés, hisz minden nap látom a csuklódon. - kihallottam a hangomból a dühöt, minden bizonnyal ő is.
- Erre nem tudok válaszolni Harry. Nem is tudatosult bennem, hogy ez tőle van, egyszerűen elfelejtettem. - nézett a karkötőre.
- Feledékeny vagy, vagy még mindig kötődsz hozzá?
- Miért beszélünk egyáltalán ilyesmiről? - fakadt ki, de rendesen. - Most mutattad meg a tetoválásodat, ami konkrétan rólam szól és örökre rajtad lesz. És én nem akadtam ki, mivel kedves gesztus, de elég nagy hülyeség, de nem szólok bele. A te döntésed, te élsz, majd vele, akkor is ha a már szar emlék lesz, ha rá nézel, nem én. Erre kiakadsz egy rohadt karkötő miatt, ami nem sokat ér, csak egy hülye szó, ami régen jelentett valamit, de most már semmit sem. Ilyen egyszerű az egész, nézd. 
Néztem, ahogy a kukához sétál és egyszerűen elengedi a fémet kezei közül, ami alá hull és a szemét martaléka lesz.
- Ezt minek csináltad? - kérdeztem rá, mert azt azért nem akartam, hogy kidobja.
- Mert nem kötődöm már Liamhez, te hatalmas idióta. - nézett vissza rám, majd kiviharzott a szobából.
Igaza volt. Idióta vagyok.





2015. április 16., csütörtök

38. fejezet - Elveszve benned! +18

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
A mostani rész felettébb felnőtt tartalmúra sikeredett, így mindenki figyelmét felhívnám, hogy ennek fényében olvassa saját döntése szerint.
Jó olvasást!
Várom a véleményeket a résszel kapcsolatban.

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nicole


Forró le folyó víz, cseppek, párás üveg kabinfal, a víz zubogó hangja, ami betölti a kettőnk közti teret. Mégsem a meleg víz az a dolog, ami igazán fülledté teszi a levegőt, hanem az az apró érintés a bőrömön, amit a keze okoz az érzékeimnek. Épp, hogy beléptünk a fürdőbe ismét, minden korábbi gondom, Liam és a felbukkanása, Miranda semmivé foszlott előttem. Megsemmisült örökre, csak miatta. Egy gyengéd gesztus elég volt, hogy az agyam kikapcsoljon és teljesen az ő testére összpontosítson a sajátom. Olyan volt, mint egy gyógyír, ami hat rám, ami biztosan minden alkalommal azonnal segített nekem. Talán már a függőség határán lógtam, hamarosan drogként tekintek rá, amiről nem akarok leszokni. Bizonytalan érintése az arcomon azon nyomban pírt eredményezett. Féloldalas mosolya melegséggel töltötte fel szívemet, lelkemet. Egyszerűen szeretem. Mintha megérezte volna gondolatom, magához rántott és kéjesen fülembe suttogott.
- Szeretlek baby.
A világ két legegyszerűbb szavát mesélte el nekem, de nekem mindennél többet jelentett. Szerettem benne, hogy nem kecsegtet hamis, hazug ábrándokkal, hogy azokat kergessen, hogy fussak utána végtelen, míg meg nem unok vagy rá nem jövök, hogy nem valós, hogy sosem létezett. Nem tesz ígéreteket, amiket várhatok, amiket nem tud vagy nem is akar teljesíteni. Nem halmoz el felesleges dolgokkal, nem vesz nekem méreg drága ékszert vagy épp kocsit. Lényegében nem tesz semmi különleges vagy flancos dolgot, csak van, itt van velem. Érzései a világ legszebb ékszerénél, a legdrágább luxus autónál, minden hazug szónál és ígéretnél többet jelentenek, a legnagyobb erénye, hogy őszinte. Benne van minden felém tett mozdulatában, minden gesztusában, a kiejtésében, ahogy a szavakat formálja, a folytonosságban, hogy nem gondolkodik mielőtt beszél, hogy nincs szüksége időre, hogy kitalálja a megfelelő, de ugyan hazug szavakat. 

Imádom a hangját, ahogy mély, rekedt tónusa körülvesz, miként dallamosan elhagyják csodás, telt ajkait. A nevetését, ami olyan hatással van mindenkire, mikor meghallod neked is vele együtt kell nevetned, elhiszed neki, hogy most hallottad életed legviccesebb dolgát, miközben semmi nevetséges se volt benne, abszolút nem. A mosolyára, ami kiütközik arcán, amint a szemembe néz és a kis gödröcskékre, amik megszületnek, ha túl szélesen, önfeledten ragyog arcán az a mosoly. A legszebb látvány, amit valaha láttam és csodás érzés, hogy a kiváltója én magam lehetek. Jó tudni, hogy boldoggá teszem. A szemei, azok a zöld, mély szemek, amikben öröm elveszni és sosem keresed a kiutat belőlük, egyszerűen nem lehet, nincs is értelme. A smaragdok hozzá képest semmik, csak értéktelen kavicsok, mik nem érnek fel a csillogással, a ragyogó fénnyel, mi szemeiben csillog, mikor rám tekint velük. A szemei elég beszédesek, ki sem kell nyitnia a száját, hogy tudjam mi van belül, hogy a lelkét mi nyomja vagy épp mi szabadítja fel. Valóban a lélek tükre, nála biztosan, sosem hazudnak. A kidolgozott teste, aminek látványa semmihez sem fogható, ami erősebb mindennél, rögtön tisztában vagy vele, hogy mellette semmi baj nem érhet, hisz biztonságban vagy, megvéd téged, mindenféle gond nélkül, semmi erőfeszítéssel. A tetoválások, amikből rengeteg van és beborítják a testét, így még tökéletesebbé téve az összképet, ha az még lehetséges. Az érintése a testemen, amibe bele borzongok, ahogy keze az oldalamon fut végig, meg-meg állva, kéjesen, érzékien és szenvedélyesen. Tudja mit tesz, tudja mit vehet el és mit adhat, hogy tökéletes legyen. Ő minden mit valaha kívántan, ő Harry Styles, akibe visszavonhatatlanul beleszerettem.

Ez alkalommal sem habozott sokáig, mikor megbizonyosodott, hogy nem fogom ellökni, hogy valóban jól vagyok. De, hogy is tudnám őt ellökni? Minden érintése ajándék, amivel megajándékoz, a visszautasítására teljes mértékben képtelen lennék, alkalmatlan vagyok az ilyesfajta cselekedethez. Hatalmas tenyere a vállamat markolta és elsőre nem igazán tudtam, hogy mit szeretne elérni a vállamon pihenő kezeivel. Amikor lefelé kezdett vele tolni, már kristály tiszta volt szándéka, tudtam mire vágyik és én boldogan adtam meg neki. Vele egyszerűen nem voltak tabuk, nem lett volna olyan cselekedet, ha szexuális, ha nem, amire nemmel feleltem volna, hisz, ami őt boldoggá teszi, azt örömmel teljesítem. Letérdeltem elé, végig csókolva a testét egyre lejjebb haladva. Már így is kemény erekcióját a markomba fogtam és párszor óvatosan végig húztam rajta a kezemet. Arckifejezése a mozdulat miatt felbecsülhetetlen volt, azonnal lehunyta a szemét és az ajkaiba harapott beszívva azokat. Zihálása a mozdulattal vált erősebbé, szinte már kórosan kapkodta a levegőt, hogy minél több oxigén juthasson kiéhezett tüdejébe, hogy legyűrje a feszültséget. Ez volt nekem a jel, tudtam, hogy cselekednek kell, hogy élvezetet kell nyújtanom neki, még ennél is többre vágyott, ki volt éhezve, rám. Előre hajoltam és éppen csak érintve péniszét végig húztam a nyelvemet a teljes hosszán. Kezei a hajamba túrtak és megmarkolták azt. Következőnek a számba engedtem őt és amilyen mélyre csak tudtam, engedtem őt előre. A kezével a ritmust mutatta nekem, ahogy előre és hátra tolta a fejemet. Kellemes tempó volt neki és nekem is, se nem gyors, se nem lassú. Nyelvemmel folyamatosan köröztem, míg ki-be járattam a számban férfiasságát. Zihálásai eddigre már erőteljes nyögések voltak. Imádtam hallani a hangját, ahogy élvez, a rabja lettem.
- Nicole. - hagyta el a nevem ajkait egy férfias nyögésként, azon nyomban megéreztem a lüktetését a számban, majd valóban a számba engedte élvezete termékét. Kinyitottam és a szemébe néztem, amikor felhúzott magával szemmagasságba. Nyeltem egyet és már semmi sem volt az előbbi tevékenységéből a számban. Csak megrázta a fejét és egy gyors csókot nyomot duzzadt ajkaimra.
- Mi az? - próbáltam átkiabálni a zuhany hangjait.
- Ennyire jó szopásban sem volt még részem. - hajolt fülemhez, miközben bele csókolta a szavakat érzékien és mocskosan, tőle szokásosan.
- Harry. - csaptam a karjára, nehezemre esett megszokni nyíltságát a szexel kapcsolatban.
- Mi az? Felnőttek vagyunk, nyugodtan mondhatok ilyeneket, te sem vagy már szűz cicám. - szavai újfent ledöbbentettek, ugyan akkor tűzbe is hoztak még jobban.
- Mocskos vagy. - válaszoltam miközben kockás hasán vontattam végig ujjaimat, majd megmarkoltam őt.
- Én ugyan nem vagyok mocskos. De, ha már így fogod a farkamat, akkor meg is dughatnálak. - taszított neki a zuhany nyirkos falának és hozzám préselte újra keményen álló merevedését. Levette a kezemet magáról és a fejem fölé kulcsolta őket a sajátjával együtt. Olyan erősen dörzsölte magát a csípőmhöz, hogy ha akartam, ha nem, muszáj voltam fel nyögni a csodás érzéstől.
- Ez az. Hallasd a hangod szerelmem, azt akarom, hogy hangos legyél, ne fogd vissza magad, hisz velem vagy. - csókolt meg, olyan szenvedélyes és hévvel, mint még soha. Mintha ez lenne az utolsó együtt töltött éjszakán úgy csinált. Szavakkal nem tudnám kifejezni, amit ezekben a pillanatokban éreztem, éltem át. Képtelen voltam a beszédre, az agyam eddigre, annyira ködössé vált, hogy meg sem próbáltam, úgy is lehetetlen lett volna. Harry elvette minden ép eszem, ami csak maradt nekem mostanra. Semmivé lett az ítélő képesség, csak őt láttam és a kecsegtető vágyat, amit ígért.
- Harry. - nyögtem a nevét, mikor a csípője újfent az enyémmel találkozott. Égtem a vágytól, hogy végre magamban érezhessem, hogy egyé tudjunk válni. Nem adta meg nekem, csak játszott a testemmel. Próbára lett, hogy meddig bírom, hogy mikor fogok neki könyörögni. Hogy mikor jött el ez a pillanat? MOST!
- Hm? Mi az cicám? - dorombolta érzékien a fülembe, miközben végig húzta szemérem dombomon a pénisze hegyét.
- Kérlek. - könyörögtem neki, nem tehettem mást, akartam őt rettenetesen.
- Mire kérsz? - csak húzta az időt és az agyamat is, mivel a simogatásomat nem volt hajlandó abba hagyni, direkt izgatott.
- Harry. - nyögtem fel kínomban, a kínjáték kezdte a nem tetszésemet kiváltani.
- Ne a nevem nyögd cica, hanem mond ki, hogy mit tegyek veled. Légy őszinte és megkapod, amire vágysz, maradéktalanul. - nem könnyítette meg a dolgomat, annyira perverz volt ez alkalommal amennyire, csak lehetett.
Mivel egyáltalán nem bírtam volna tovább a külső érintéseket és simogatásokat tőle, így kimondtam azt a két szót, amire tudom, hogy végig epekedve várt, ami feltüzelte, ami felkorbácsolta, amúgy is tajtékzó vágyait.
- Dugj meg.
Még ki sem mondtam, amikor a fenekem alá csúsztatta hatalmas tenyerét és felemelt, pont annyira, hogy a csípőjére tudjak ülni. A lábaim már a csípője két oldalán voltak, amikor megállt. Nem csinált semmit, csak tartott magától úgy két centire. Már szabályosan fájt a testemben a lüktetés, fájt a kéj, ami beterített, de még sem mozdult.
- Mit tegyek? - kérdezte, mire nem válaszoltam, csak egyszerűen megfogtam a farkát és magamba vezettem. Széles mosolya arra engedett következtetni, hogy a játék végig erre ment ki, hogy átvegyem az irányítást, hogy kezdeményezzem a szeretkezést.
- Jó kislány. - szavai be is igazolták a tetteit és a gondolataimat.
Komolyan nem hittem sose, hogy a szex ilyen is lehet. Olyan érzések és erogén zónák tűntek fel bennem, amiknek még csak a létezéséről sem tudtam ezelőtt. Lökései erőteljesek voltak és mélyek, de fájdalmat egy pillanatig sem éreztem. Tudta, hogy mit szabad és mit nem, tökéletesen érezte a határaimat. Úgy működtünk együtt, mintha ezer alkalommal átéltük volna már ezt, akkor is, ha alig négyszer feküdtünk le egymással. Nem voltak kérdések, sötét foltok, tabuk és kínos helyzetek. Minden érintés, mozdulat, jó és rossz érzés bennünk volt, ismertük a másikat tetőtől- talpig, akkor is, ha egyszer sem hangzott el a "ki mit szeret az ágyban" kérdés. Nem volt szükséges, össze illettünk és kész. Az egész élvezet elhúzódott, nem tudtam volna megmondani, hogy percek teltek csak el mióta bejöttünk a zuhanykabinba, vagy teljes órák, fogalmam sincs és megvallva az őszintét cseppet sem érdekelt. Egy dolog volt, amire most hajlandó voltam figyelmet fordítani és az Harry volt, semmi más nem jöhetett szóba ez alkalommal. A kabin fala lassan teljesen homályba borult, semmit sem lehetett látni, a vízcseppek beborították az egészet, épp úgy, ahogy a pára is, ami kettős következmény volt. Az első természetesen a meleg víz, ami párát okozott, a második mi magunk voltunk, a zihálásunk és a levegő kapkodás. Olyan érzések kavarogtak bennem az aktus során, amik még sosem ezelőtt. Egyszerre voltam szerelmes, szenvedélyes, túlfűtött és féltem. Most nevettek igaz? Mitől fél valaki, miközben a szerelmével enyeleg, ugye? Pont ez az, attól félek, hogy egyszer ennek a csodás érzésnek egyszer vége szakad, hogy egyikünk valami orbitális és megbocsájthatatlant tesz, valami visszavonhatatlant. Vagy az érzések múlnak el és kiszeretünk egymástól. Tudom, hogy buta feltételezés, de szerintem eléggé valós félelem. Sajnos legtöbbször a szerelem nem tart örökké. A félelemmel teli negatív gondolataimtól a tetőpont hozott vissza. Éreztem, ahogy a testem minden egyes izma áramütést szenved, majd remegésbe kezd és szétárad bennem a legnagyobb eufória, amit valaha átélhettem egy férfi karjaiban, a nagybetűs férfi karjaiban, az igaziban. Harry mosolyogva adott csókot, tompítva sorozatos sikolyaimat. Karjain pihenő kezemmel éreztem az izmai erőteljes össze rándulását, majd az érzés lejjebb és lejjebb haladt, míg a férfiassága meg nem remegett bennem, így átélve saját örömét, amit szétárasztott a testemben gond nélkül. Szabad érzés volt mindkettőnknek, hogy nincs szükségünk védekezésre, legalábbis óvszer formájában biztosan nem, hisz én gondoskodtam magamról, tudtam mit kell tennem, hogy maradéktalan legyen az együttlét és az érzés.

- Istenem. - zihálta a fülembe, ahogy maga mellé állított. A térdeim azonnal meginogtak, amikor földet értem, ha Harry nem zár a karjaiba, bizonyos, hogy a zuhanytálca alján találom magam ülő helyzetben. - Azért azt nem képeltem, hogy nem fogsz tudni lábra állni a velem töltött szex után.
- Jaj, csak fogd be. Megnézném én azt, hogy te miként lennél képes állni, azok után, hogy egy órát valaki dereka köré tekert lábakkal töltesz és még szorítod is, hogy egy helyben tudd magad. - löktem a mellkasán egyet, mire a kabin falának csapódott.
- Basszus. - kiáltott fel és elugrott a vizes oldalfaltól. - Ez kibaszott hideg.
- Most miért? Az előbb még igazán meleg volt. - cukkoltam, majd úgy, ahogy voltam kisétáltam a kabinból, ki a fürdőből, vissza a szobába. Csak álltam a szoba közepén egyik lábamról a másikra teljesen meztelenül és néztem Harryt közeledni, aki épp egy törölközőt csavart hanyagul alig a férfiasságát eltakarva vele.
- Nem fázol? - tette fel a kérdést, miközben a melleimet bámulta.
- Harry. - csettintettem előtte több alkalommal. - A szemeim itt vannak.
- Tudom, de a melled, így fedetlen állapotban sokkal érdekesebb, már bocsánat.
- Ne bámulj, már bocsánat. - ismételtem el az előbbi mondata felét szándékosan.
- Őrjítő vagy. - annyira közel volt hozzám, hogy éreztem a kiáramló levegőt, miként beszélt hozzám.
- Nem akarlak megőrjíteni, semmit sem teszek drágám. - válaszoltam félénkséget színlelve, majd elakartam sétálni, de a két karomra zárta tenyereit.
- Nem, őrjítő vagy. - hangsúlyozta a szavakat ismét, tudatosítva, hogy a látványom őrjítő és nem én, nem a tetteim.
- És mit fogsz ellene tenni? - kérdeztem vissza, ráerősítve a dologra. Tetszett ez a játék és már nyakig benne voltam, innen nem szállhattam ki, győzni akartam.
- Ezt. - szavaival egyetemben taszított a két vállamon, ezzel az ágyon találtam magam pillanatok alatt. Harry letépte magáról a törölközőt és a matracba préselt, kezemet a fejem fölé szegezte és erősen tartotta azt, de fájdalmat most sem okozott.
- Tudod, hogy akarok lenni ebben a pillanatban és azután is, örökké? - olyan vágy és kéj volt a szavaiban, amit még sosem hallottam tőle, a hangja is megváltozott, olyan volt a hangszíne, mint egy kiéhezett pasié, aki legalább a börtönből szabadult és nem kapott nőt, hosszú-hosszú ideig.
- Hogy akarsz lenni Harry? Hallani akarom, ahogy kimondod.
- Örömmel megosztom veled cicám. Elveszve benned.





2015. április 9., csütörtök

37. fejezet - Rémálom a valóságban!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket! :)

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Nem hittem a szememnek. Ide jövünk Márióval, hogy kioktassuk Liamet, erre egy olyan személy nyit nekünk ajtót, akinek a létezéséről sem akarok tudni soha többé. Ráadásul egy szál fehérneműben billegeti magát előttem, miközben beljebb sétál, míg mi követjük őt. Azt hiszem, komoly magyarázatra szorul a megjelenése.

-Most komolyan miért vagy itt?
- Jaj, Harry, hát ennyire hülye vagy? – kérdez vissza, mire legszívesebben felvilágosítanám, hogy tudja, velem nem beszélhet ilyen hangnemben, többé már nem.
- Kérdeztem valamit.
- Szerinted mégis minek vagyok itt? Miattad, természetesen. – válaszolja, míg leül a kanapéra kecses mozdulataival.
- Jó vicc, főleg, ha azt nézzük, hogy Liam Payne lakosztályában flangálsz szinte meztelenül. Akkor, hogy is van ez? – kérdezek vissza és tudom, hogy ezzel győztem.
- Tudod, nem csak te tudsz velem törődni, hanem más is.
- Tudom én, hogy mennyire tudnak veled mások törődni, elfelejtetted, hogy miért nem vagy már velem? – szinte centikre volt az arcom az övétől, de semmi szenvedély nem volt a mozdulatban, csak a tiszta düh.
- Még mindig Matt miatt vagy dühös? Túlléphettél volna rajta. – simította meg a karom, de hidegen hagyott.
- Igen, ahogy te is túlléptél rajta?
- Szerinted engem érdekelt egy percig is? – felbasztak a szavai, de úgy isten igazából.
- Mindenki tudja, hogy nem érdekel senki más magadon kívül, mert egy büdös ribanc vagy.
- Hogy van Nicole? – nem tetszett a hirtelen téma váltása.
- Hol van Liam?
- Szerintem épp most szerzi magának vissza a csajodat. – dől előrébb, mire a mellkasomnak feszül a felsőteste.
- Cseszd meg Miranda.
Elkapta a kezem és rám csimpaszkodott, hogy ne mehessek messzebbre tőle. Olyan erősen szorított, hogy még én is meglepődtem, hogyan lehet benne ennyi erő. Régen egyáltalán nem volt ilyen, sőt törékeny volt és sebezhető. Mi lett azzal a lánnyal, akit oly sok éve megismertem? Mi változott meg benne ennyire, hogy felismerhetetlen a számomra? Vagy talán sosem ismertem, egyszer sem mutatta felém valódi arcát és folyamatosan játszott velem és az érzéseimmel?
- Eressz el. - csattantam fel és Márióra tekintettem, aki döbbenten figyelte a kialakult jelenetet.
- Nem hagyhatsz el újra. - azonnal rá kaptam a tekintetem, amikor hallottam, hogy sírva ejti ki szavait.
- Most meg miért sírsz? - kérdeztem rá, míg eltoltam magamtól.
- Nem érted Harry? Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy megcsaltalak és azzal, hogy elengedtelek akkor, hogy hagytalak elsétálni. Azóta is azon gondolkozom, hogyan kaphatnálak vissza. - Márióval együtt álltam és mostanra én is döbbenten tekintettem a nőre előttem.
- Megmondom hogyan, sehogy. Soha többé nem tudok benned megbízni és a régi érzéseim feléd, mára már teljesen kihunytak. Kettőnknek már semmi esélye sincsen. - fakadtam ki, mert rohadtul fájtak az emlékek még most is.
- Harry nem teheted ezt velem. - lépett közelebb, de megragadtam mindkét karját és szorosan tartottam, hogy ne férkőzhessen hozzám. - Ez fáj.
- Ez semmi ahhoz képest, amit én éreztem miattad. Lépj ki az életemből örökre, mert semmi keresni valód már nincsen benne, fogd fel végre. Vége. - löktem rajta egyet, majd sarkon fordultam és Márióval a nyomomban, elindultunk, hogy a kioktatás ez alkalommal Liamen csattanjon.


Olyan ideges voltam vezetés közben, hogy az ujjaim elfehéredtek a kifejtett erőtől, amit a kormányra gyakoroltam. Márió mellettem a kesztyűtartón doboltatta ujjait, ami eléggé idegesítő volt számomra jelen pillanatban. Amikor oldalra fordítottam a fejem láttam, hogy nagyon mosolyog magában.
- Miért mosolyogsz? - kérdeztem rá, amikor már nagyon zavaró volt számomra a somolygása.
- Miranda miatt, ez a nő hihetetlen. - fordítja felé a tekintetem.
- Nekem mondod.
- Azért élvezed nem, hogy így bomlanak utánad a nők? - kacsintott rám.
- Szerencséd, hogy vezetek különben esküszöm, hogy beverném a képed.
- Félek is Styles, rendesen. - nevet fel, mire én sem bírom ki, így vele együtt nevetek.
- Vissza vigyelek az irodába vagy eljössz hozzám? 
- Viccelsz? Még jó, hogy veled megyek, most már igazán kíváncsi vagyok Liamre.
- Rögtön gondoltam.
Hamarosan ismét az ismerős utcába kanyarodtam le, majd feltűnt a házam sziluettje és már meg is nyomta a kapunyitó gombját, hogy beállhassak az udvarra. Nagyon reméltem, hogy Miranda, csak blöffölt és Liam nincs itt, mert nem tudom, hogy mit csinálnék, ha megjelenne. Miért nem tud az életem kicsit nyugodt, átlagos lenni. Valami mindig közbejön, hogy felhőtlenül boldog lehessek Nicole-al, akit nagyon szeretek. Azt hittem, hogy szeretem Mirandát, de az az érzés semmi sem volt, a mostanihoz.

Ahogy beléptünk az ajtón hangos kiabálás csapta meg a fülemet, ahogy a két lány üvöltözött egy harmadik hanggal, amit nem tudtam hova tenni, teljesen felismerhetetlenül csengett. Még sosem hallottam Nicolet ilyen szinten kiabálni, mint most. Kikelt magából, majd egyszer, csak megjelent a folyosón, így észre véve minket. Azonnal felém közeledett és a karjaimba vetette magát.
- Mi a baj? - kérdeztem gyengéd hangon, míg a haját simogattam.
- Liam az, teljesen elvan ázva és hülyeségeket beszél, téged keresett. Egyáltalán, hogy kerül Ő ide? - suttogta szavait.
- Emlékszel a reggeli telefon hívásomra? - kérdésemre rám emelte a tekintetét.
- Igen.
- Ő hívott, ezért rohantam el. Nem veled volt bajom, mert tudom, hogy ezt gondoltad. Megakartam keresni, de mire oda értem, már nem volt ott, csak Miranda, aki közölte, hogy ide jött. - hadartam el gyorsan a fejleményeket.
- Hogy micsoda?
- Miranda Liammel jött ide.
- Az a szemét, meg még esküdözött, hogy szerelmes belém. - szakadt ki a karjaiból és vissza indult a konyha irányába, én meg szorosan haladtam mögötte.
- Mit képzelsz te magadról? - szabályosan neki ment Liamnek, aki megtántorodott és fel sem fogta, hogy mi történik vele.
- Nic kérlek, csak bocsájts meg nekem. - összefüggéstelen szavait alig lehetett kivenni.
- Csak álmodj róla, nem elég, hogy csaltál folyamatosan, erre meg még Harry volt menyasszonyával kavarsz. Szánalmas vagy.
- Kivel? - kiáltott fel élesen.
- Mirandával, akivel jöttél. 
- Ja, hogy vele, nincs közöm hozzá. Ő keresett meg, hogy bosszút álljon Harryn, amiért elhagyta. - szavai egyre idegesebbé tettek, ahogy a puszta jelenléte is.
- Takarodj kifelé. - emeltem fel a hangomat, de úgy tett, mintha meg sem hallana engem.
- Komolyan ez a lúzer kell neked, nem én? - Nicolehoz intézte szavait.
- Nem érdekelsz már Liam, szeretem Harryt. - annyira jó érzés volt, hogy elmondta neki.
- Micsoda? - háborodott fel és meglökte Nicolet, aki ezért a padlóra zuhant.
Nekem ez volt a végszavam, ahogy Máriónak is. Ketten indultunk meg Liam felé és kaptuk el hátulról, majd kifelé kezdtük vonni az ajtó felé. Ahogy a lába elhagyta a küszöböt a földre hajítottuk. Olyan dühös voltam, hogy legszívesebben a földön rugdostam volna addig, még marad egy ép csontja is.
- Ha még egyszer ide mersz jönni, komoly testi bajaid fognak származni a megjelenésedből. - szűrtem a fogaim között a szavakat.
- Tartsd meg a ribancot.
Komolyan, ha Márió nem kapja el a karomat abban a pillanatban, hogy elhagyták a szavak a száját, már törött bordákkal rendelkezne.


***


Este a hálószobámban ültem és vártam, hogy Nicole kijöjjön a fürdőből és mehessek utána. Egyik pillanatról a másikra hangok kezdtek kiszűrődni oda bentről, amik nem a zuhany vagy a víz hangjai voltak. Sírt, tisztán hallottam. Azonnal felpattantam és az ajtóhoz siettem, muszáj volt bejutnom, hogy megtudjam mi a baja.
- Nic mi a baj?
- Semmi, tényleg. - szipogó hangja nem ezt tükrözte.
- Ne hazudj nekem, kérlek nyisd ki. - az ajtó kattanása szinte azonnal bekövetkezett.
- Miért sírsz? - vettem a kezeim közé az arcát és letöröltem a könnyei nagy részét.
- Csak felzaklatott ez az egész, semmi komoly tényleg.
- Biztos?
- Biztos Harry, nyugodj meg minden rendben. - mosolyodik el, így tudom, hogy őszintén beszél.
- Készen vagy egyébként? - kérdeztem rá.
- Igen, átadom a terepet. - indult kifelé, de elkaptam a kezét.
- Várj.
- Mire?
- Szerintem még piszkos vagy, így jobban tennéd, ha még egyszer lezuhanyoznál velem. - húztam magamhoz közelebb.
- Mondták, már neked, hogy túl perverz a fantáziád?
- Rémlik valami.