2015. július 16., csütörtök

49. fejezet - Végső állomás!

Sziasztok!

Meghoztam az utolsó fejezetet, remélem mindenki várta már.
Ezek után az 50. lesz a történet epilógusa!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nicole


A mai napon mindenre számítottam, csak Harry érkezésére nem és arra, hogy alig pár óra leforgása alatt előttem fog térdelni egy nyitott égszer tartó dobozzal a kezében, amiben egy csodás gyűrű pihen. Azonnal a szám elé kaptam a kezeimet a nagy döbbenetet ezzel némiképp leküzdve. Nem hittem a szememnek, nem gondoltam, hogy Harry lánykérésre adná a fejét, főleg nem azok után, ahogy bántam vele. Alig két perce békültünk ki és ő már is kész feltenni a nagy kérdést. Én készen állok válaszolni rá?
- Úr isten. - préseltem ki magamból némi kinyilatkoztatást a helyzettel kapcsolatban, mert tudtam mondanom kell valamit, le kell ezt az egészet reagálnom valamilyen formában.
- Tudom, hogy ez túl korainak tűnhet a számodra, de én szeretlek, teljes szívemből. - fogta meg az egyik kezemet, miközben a szemembe nézett. Nehezemre esett visszatartani a könnyeimet, amik az öröm egyértelmű bizonyítékai voltak. - Az első pillanatban, ott, akkor a bárban, tisztában voltam vele, hogy kellesz nekem és minden áron arra fogok törekedni, hogy az enyém legyél, hogy méltó legyek hozzád. Amikor elküldtél már akkor tudtam, hogy te más vagy, különleges, nem tucat, sokkal inkább egyedi és lemásolhatatlan. Aztán a sors furcsa fintoraként kollégák lettünk, ami egyben volt áldás és büntetés is. De végül csak leküzdöttünk minden akadályt, amit elénk sodort az élet. Nem tudok nélküled élni és nem is szándékozom egy percet sem nélküled tölteni többé. Így hát Nicole Montez megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz?
Ebben a pillanatban folyt végig az első könnycsepp az arcomon utat törve a többinek, amik gond nélkül követték is. A sírástól nem tudtam megszólalni és Harry arcát is alig láttam. Remélem, hogy nem fogja félreérteni a reakciómat.
- Mi a baj kicsim? - emelte egyik hatalmas tenyerét az arcomhoz és általa semmisítette meg a vizes cseppeket.
- Megleptél, ennyi az egész. - mosolyodtam el a boldogságtól.
- Megijesztettél. - nézett egyenesen a szemembe gyönyörű smaragd szín szemeivel.
- Ne haragudj, nem állt szándékomban.
- Szóval, mi lenne a válaszod az elhangzott kérdésemre? - melegséggel töltött el az a mértékű remény, ami a szemeiben tükröződött rám.
- Tudod, hogy szeretlek és boldogan hozzád mennék. Szóval igen. - alig fejeztem be a mondandómat, már is a karjaiba kapott és magához szorított, annyira, hogy az még ne okozzon nekem semmiféle fájdalmat. Ajkai kínzó lassúsággal közelítettek felém, majd megadta az édes beteljesülést, amikor érintették az enyémeket.
- Gyerekek minden rendben van? - ebbe a jelenetbe sétált bele anyám, aki végül kikerekedett szemekkel bámult ránk.
- Természetesen. - válaszoltuk egyszerre Harryvel, mire mind a hárman nevetni kezdtünk az összehangoltság miatt.
- Jól látom, hogy kibékültetek? - anyám reménykedő pillantása mindent elárult, valóban kedvelte Harryt ilyen rövid időn belül is.
- Igen. - néztem vissza rá és nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el.
- Miért mosolyogsz olyan furcsán?
- Nem mosolygok én furcsán anya. - tettem rá még egy lapáttal neki, csak hogy húzzam egy kicsit az agyát.
- Persze, na ki vele mi folyik itt? - türelmetlensége egyértelműen észrevehető volt.
- Semmi, csak eljegyeztek. - mutattam fel neki a kezemet, amin a gyűrű pihent.
- Micsoda? - döbbenten kapta el a kezemet és azonnal a gyűrűt kezdte el tanulmányozni rajta.
- Megkértem a lánya kezét. - erősítette meg Harry is a lánykérést.
- Jól meggondoltátok ezt? 
- Igen, meg anya. - nem hazudtolta meg magát mondhatom.
Nem szerettem ezt az oldalát, annyira negatív és kételkedő tudott lenni. Tudom, hogy ez elég elhamarkodott döntésnek tűnhet, de attól, hogy eljegyeztek nem fogunk holnap a templomba rohanni és összeházasodni. Mindennek meg van a maga ideje és ennek még biztosan nincsen. De nagyon örülök neki, hogy Harry ennyire komolyan gondolja velem a dolgokat, főleg annak függvényében, hogy alig vagyunk együtt egy éve. Biztos, hogy nem gondoltam, hogy ő a múltját tekintve egyáltalán eljegyzésre adná a fejét, de hát kellemesen kellett csalódnom. Egy a lényeg, hogy boldogan fogom örökre összekötni vele az életemet, gondolkodás nélkül fogom kimondani azt a bizonyos boldogító igent.


***


Körbevezettem Harryt a lakásban és mindent megmutattam neki a városban. De talán legjobban mégis a kis parkot szerette, ami a házunk mögött terült el. Egész este kint ültünk és mindent alaposan átbeszéltünk. Az elmúlt pár különtöltött napot, hogy mennyire nehéz volt és fájdalmas mindkettőnknek. A félreértést, hogy akkor tulajdonképpen mi is történt annál a bizonyos jelenetnél. Hogy Miranda milyen szépen manipulálta az egész napot, csak azért, hogy nekem keresztbe tegyen és visszaszerezze Harryt. Bár, ha engem kérdeztek, akkor a visszaszerzés nem komoly, csak nem tudja elviselni, hogy a volt vőlegénye mással boldog, ami mellette soha nem volt igazán. Egyedül az elrohanásom miatt aggódtam továbbra is, hisz ott hagytam mindent. Lehet, hogy már nincs is meg a munkám vagy egyikünké sem, ha azt nézem, hogy mindenki előtt estem neki. Nyilván már az egész cég tudja, hogy intim kapcsolatot ápolunk. Nagyon elszúrtam a dolgokat.
- Mi aggaszt szerelmem? - az önmarcangolásomat az érdeklődő hangja zavarta meg.
- Igazság szerint a munka. - fordultam felé, míg ő érdeklődve tekintett rám vissza.
- Mi van a munkával?
- Én is pont ezen gondolkozom. Eljöttem, ebből bizonyára származik valamiféle következmény. - ha kirúgnak sosem bocsájtanám meg magamnak, akkor elveszíteném az álmomat.
- Bejelentettem a cégnél, hogy két hét szabadságra megyünk mind a ketten. Húzták a szájukat kissé, mert pont most vannak a divathetek, de megértették, hogy nagy volt a hajtás és szükségünk van a pihenésre, hogy utána újult erővel vághassunk bele ismét. Persze a kapcsolatunk miatt kaptam némi fejmosást, de mivel elég magas pozícióban vagyok, így nem tehetik meg azt a luxust, hogy kirúgjanak.
- Kirúgtak volna, ha nem vagy fontos a cégnek?
- Nem tudom, ma már nem olyan időket élünk, hogy a munkahelyi viszonyok miatt kirúgjanak bárkit is, de sosem lehet tudni. - vont vállat.
- Azért remélem, hogy senki nem fogja azt gondolni, hogy csak azért alkalmaznak olyan sok helyen, mert a barátnőd vagyok. - sóhajtottam fel.
- Természetesen nem, de nem a barátnőm vagy többé, hanem a menyasszonyom.
- A menyasszonyod.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése