2015. május 14., csütörtök

42. fejezet - Pszichopata!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog nektek.
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nicole


Még most sem ismerem ki magam a városban, pedig lassan három hónapja vagyok Milánóban. A nyelvtudás hiánya sem könnyíti meg a dolgomat, sőt. Egyre jobban zavar, hogy mindig Harrynek kell elintézni-e a dolgokat helyettem, mert nem tudok olaszul egy szót sem kiejteni a számon a köszönésen kívül. Nem sokáig fogok megélni az igen, nem egyszavas válaszokkal. Erősen gondolkozom azon, hogy beiratkozom egy nyelvtanárhoz, mert ez nagyon nem lesz így jó. Persze, amikor ezt tegnap este felhoztam Harrynek kiakadt, hogy nem kell ide nyelvtanár, majd ő megtanít. Hát jót röhögtem a feltevésen. Tisztában vagyok vele, hogy a biológiát előbb tanítaná meg, mint az olasz nyelvet, mert valahogy, ha kettesben vagyunk, annak mindig szex lesz a vége, de nem panaszkodom.

Azt azért megmertem kockáztatni, hogy a háztól egy utcával lejjebb található pékségbe lesétáljak és vegyek magamnak reggelit. Már többször jöttem ide reggel, amikor Harry még aludt, pont, mint most. Gondoltam gyorsan leszaladok, hogy vegyek magunknak friss péksüteményt reggeli gyanánt. Nagy szerencsém volt, hogy az egyik eladó beszélt angolul egy kicsit, így megértettem magamat és ő is ugyan ezt tette. Beléptem a kis üzletbe, ami felett a kis csengő gyenge hanggal jelezte az érkezésem. Marrie a pultos lány azonnal szélesen mosolygott rám, amikor felismert, majd integetett is.
- Nicole. – ejtette ki a nevemet olasz akcentussal.
- Szia Marrie. A szokásosat kérném. – mosolyogtam rá.
- Már is hozom. – akadozva ugyan, de kipréselte magából azt a csekély angol szót, majd egy papírzacskóval a kezében a mögötte lévő kosarakból kiválasztotta a rendelésemet. -Parancsolj.
- Köszönöm, legyen további szép napod. – köszöntem el Marrie-től, majd kifelé vettem az irányt.
Elhaladtam a kis szűk utca mellett, de alig tettem meg két lépést, amikor valaki kinyúlt felém és megragadta a kezemet, majd egy egyszerű mozdulat kíséretében berántott a szúk helyre. Pillanatok alatt találtam magam a falnak taszítva. A fejembe éles fájdalom nyílalt, ahogy a fejem neki csapódott a kemény téglafalnak és a másodperc töredékéig semmit sem láttam, csak a feketeséget. Mikor visszatért a látásom és sikeresen nem ájultam el a fájdalomtól, nem hittem a szememnek, azt hittem káprázik. Olyan személy nézett velem farkasszemet, akit lassacskán elfeledtem. Talán nem kellett volna, mert húsvér valójában itt állt előttem.
- Mit keresel te itt? - fakadtam ki azonnal, de elhallgattam, amikor vérben forgó szemeket meresztett rám.
- Visszaszerzem, ami az enyém. - csak ennyit mondott, majd erőszakosan az ajkaimra nyomta a sajátját és a falnak szorított. Eltoltam magamtól és amilyen erősen csak tudtam, arcon vágtam. Nem hiszem el, hogy megcsókolt, ráadásul rám erőltetve magát. Nem ismerek rá, ez nem az a Liam, akit annyi éven át ismertem. Jelen pillanatban, azt sem tudom, hogy kicsoda ő.
- Eressz el. - próbáltam kikerülni a szorításából, de a falnak támaszkodott mindkét kezével, így mozdulni sem tudtam.
- Nem hagyom, hogy megint elsétálj és kilépj az életemből. - ismét közeledett felém, de elfordítottam az arcomat, így nem tudott újra megcsókolni.
- Liam, fogd fel, hogy már nem vagyok az életed része. - erőltettem ki magamból a szavakat.
- Az a fasz elvett tőlem és elcsavarta a fejedet. Mit mondott, amitől már nem kellek? - egy szavát sem értettem, de tudtam, hogy Harryre célzott. Dühös lettem, amiért így beszélt róla.
- Liam ezt az egészet kettőnk között te basztad el, akkor amikor azzal a nővel viszonyt kezdtél a hátam mögött és tudod mit? Egy idióta vagy, mert az elején lebuktál vele. - jólesett végre kimondani az igazat.
- Nem volt azzal a nővel semmi, csak testi kapcsolat, sosem szerettem, de téged igen. - olyan hangerővel beszélt, hogy komolyan kezdtem félni tőle.
- Testi kapcsolat? Csak? Mit gondoltál, hogy majd elviselem, hogy félre kúrsz? Hogy megbocsájtom? Gondolkodni kéne Liam, nem pedig a legyet is megbaszni röptében. - nem tudtam, hogy miért, de mostanra zokogtam.
- Te beszélsz nekem itt megcsalásról, mikor Harryvel az első alkalommal félre mentél? - ordított velem.
- Te komolyan hülye vagy, sosem tettem semmit Harryvel, míg veled voltam. - nem akartam, hogy ennyire közel legyen hozzám, rettegtem, hogy bántani fog.
- Biztos, majd el is hiszem. - tolt még inkább a falba, ami kezdett iszonyatos fájdalmakat okozni a testemnek.
- Liam ez fáj, eressz már el végre. - erőltettem ki magamból a szavakat és a kedvességgel próbáltam hatni rá.
- Leszarom. Az enyém vagy és kész. - hát nem hatott.
- Nem.
- Ne ellenkezz velem. - rángatta meg a kezemet, amitől eltávolodtam a faltól, majd újra neki csapódtam és sikeresen megint bevertem a fejem.
- Liam. - kiáltottam fel, amikor megismételte a mozdulatot és éreztem, hogy a fejem felszakad.
- Egy ostoba ribanc vagy. - ekkor lekevert egy pofont, amitől a fejem oldalra billent.

Azt hittem, hogy újra kapni fogok valamit, de semmi sem történt. Alig hallottam valamit a körülöttem zajló eseményekből, mert a szívem ezerrel kalapált, pumpálta az adrenalinnal kevert véremet és a fülemben is az zúgott, ezzel szinte teljesen megsüketítve engem. Pillanatok alatt minden fekete lett, majd újra világos, újra láttam. Liam a földön feküdt és egy magas alak állt felette és üvöltött hozzá. A szavakat nem nagyon tudtam kivenni és azt sem tudnám megmondani, hogy miért nem értettem. Azért, mert az illető hadart vagy azért, mert sokkot kaptam. Fogalmam sincsen. Csak egy dolgot tudtam biztosra, hogy a férfi, aki Liam fölé tornyosul, a szerelmem, Harry. A következő pillanatban a hallásom újra jó volt és mindent kristály tisztán értettem, ami elhagyta Harry ajkait. Rettentő dühös volt és ez minden tettén és mozdulatán meglátszott. A jelenléte új erőt adott és a félelmem azonnal elmúlt, megszűnt. Nem akartam megállítani őt, akkor sem, amikor átlépett Liamen és a pólójánál fogva megemelte és az arcába üvöltötte a szavakat.
- Megmondtam neked, hogy takarod el innen. Mi a faszt keresel itt akkor? Hogy merted megütni Őt? Hogy vetted a bátorságot ahhoz, hogy kezet emeltél a világ legcsodálatosabb nőjére? Nem vagy ember, érted, nem vagy az. - épp, hogy az utolsó szavai elhangzottak, akkorát bevert ököllel Liamnek, hogy a feje hátra csuklott. Harry többször megismételte a mozdulatot. Nem tudtam volna megmondani, hogy a megjelenő vér kihez tartozik. Hogy Harry bütykei szakadtak fel vagy Liam arcéle. Kezdtem úgy érezni, hogy Harry nem fog leállni, csak ütötte őt szüntelen és láttam, hogy Liam már eszméletlen. Oda szaladtam és a karjára fektettem a tenyeremet, azonnal megmerevedett és lassan felém fordította tekintetét. Zöld szemei sehol sem voltak, fekete szemekkel nézett rám.
- Hagyd Harry, elég volt. Vissza adtál neki mindent, engedd el. - nyugodtan beszéltem hozzá, hogy őt nyugtassam a hangszínemmel.
- Semmit sem kapott vissza, nézd mit tett veled. - ekkor hirtelen pánik suhant át az arcán és elengedte Liam pólóját, aki visszazuhant a földre. Mellém lépett és a fejemet kezdte nézni, ami iszonyatos fájdalommal lüktetett és tudtam, hogy vérzik, mert éreztem a vér fémes szagát az orromban.
- Istenem, nagyon vérzik a fejed baby. - ragadta meg a kezem, majd kihúzott a szűk, poklot jelentő utcából. Ki a fényre, a biztonságba, amit Ő maga jelentett nekem.


***

- Nem, tényleg jól vagyok. - ismételtem el századszorra, ahogy kiléptünk a kórház ajtaján. Ragaszkodott hozzá, hogy eljöjjünk és össze varrják a fejem. Kaptam is sikeresen négy öltést és egy leborotvált foltot, aminek nagyon örültem.
- Nem értem, hogy miért nem tartottak bent legalább egy éjszakára. - dobta a kezeit a magasba.
- Túl aggódód Harry, semmi bajom.
- De lehetett volna és mi van, ha agyrázkódásod van? - fordult felém és megállított menet közben a kórház bejáratánál.
- Harry nincs agyrázkódásom, azt csak mondták volna, hisz orvosok. - nem értettem, hogy miért félt ennyire.
- Ne haragudj, de annyira megijedtem, amikor hallottam a hangodat, ahogy felsikítod Liam nevét. - teljesen ledöbbentem, amikor egy könnycsepp gördült le az arcán.
- Jaj Harry, jól vagyok. - bújtam hozzá szorosan.
- De, csak azért, mert utánad mentem. - forgatta a szemeit.
- És ezért hálás is vagyok neked, de miért jöttél utánam? - kicsit meglepett.
- Akkor ébredtem fel, amikor becsuktad a bejárati ajtót és amikor fél óra múlva sem jöttél vissza, egyszerűen csak be pánikoltam, de amint látom jogosan. Tudtam, hogy a pékségbe mentél, így utánad mentem. Már messziről hallottam, ahogy kiabálsz. Annyira féltem, abban a pillanatban, majd a félelem helyét átvette a féktelen düh. Azt hittem nem fogok tudni leállni. - sóhajtott fel.
- De leálltál. - szögeztem le neki.
- Csak miattad, te hoztál vissza a valóságba, abból a feneketlen sötétségből, ahova kerültem.





3 megjegyzés: