48. fejezet - Ha nem próbáltam volna meg, már rég veszítettem volna!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Hirtelen felindulás volt az egész, de már nem tudtam visszakozni. Csak kipattant a fejemből ez a képtelen ötlet és azon kaptam magam egyik pillanatról a másikra, hogy fejvesztve próbálom kideríteni Nicole pontos címét. Szerencsémre Tia tudta, hogy hol lakik és mivel ő nem hitte el, hogy megcsaltam őt, így segített nekem minden kérdés nélkül. Hálát is adtam istennek a dologért, mert most egy újabb csatára volt legkevésbé szükségem. Alig vettem észre azt a több órás repülőutat, mert annyira járt az agyam, hogy miként is hódíthatnám őt vissza magamhoz. Egy nappal korábban, amikor abba hagytam a nem éppen férfiasnak mondható siránkozásomat utána, rájöttem, hogy nem fogom annyiban hagyni ezt a dolgot, nem fogom hagyni, hogy a kapcsolatunkat csak így lezárja, főleg nem egy hülye félreértés miatt. Mindenemmel azon leszek, hogy helyrehozzam és meggyőzzem őt a valóságról.

Viszont, ahogy a házuk ajtajában álltam és a házszámot néztem, ami stimmelt a kezemben szorongatott papíron lévővel, a bátorságom csak úgy tova szállt. Nem mertem felemelni a kezemet és bekopogni az ajtón, vagy megnyomni a csengőt. Egyszeriben minden erő kiszállt a testemből és moccanni sem tudtam a legkisebb mértékben sem. Viszont tudtam, hogy nem lehetek beszari, hisz, ha nem próbálom meg már alapból veszítettem és inkább bukjak el annak tudatában, hogy én mindent megtettem a győzelemért. A csengő megnyomása után kicsivel, már nyílt is az ajtó és Nicolehoz a megszólalásig hasonlító nő nyitott ajtót. Most már értettem, hogy kitől örökölte a szépségét.

- Segíthetek? - vélhetően nem tudta, hogy ki vagyok.

- Igen, én Harry vagyok, Nicole barátja. - eléggé dadogva ejtettem ki a szavakat, de ez érthető volt azt tekintve, hogy mennyire féltem az anyja reakciójától.

- Te vagy Harry? - mért végig alaposan.

- Igen. Szeretnék beszélni a lányával, ha lehetséges. - reméltem, hogy nem fog üvöltve elküldeni engem.

- Gyere beljebb. - állt el az útból, így betudtam sétálni a házba.

- Köszönöm, hogy beengedett. - fordultam felé, amikor az ajtó bezárult mögöttünk.

- Nem kell megköszönnöd. Ez a ti dolgotok nem az enyém és úgy gondolom, annyit megérdemelsz, hogy rendesen tisztázd magad. Ismerem a lányomat, tudom, hogy hirtelen haragú és képes felfújni a dolgokat. Volt kitől örökölnie.

- Hálás vagyok. - mosolyogtam rá.

- Gyere menjünk a konyhába, készítek egy teát. - indult el, bizonyára az említett helység felé.

- Az remek lenne.

Csak csendesen követtem őt, míg egyre több hasonlóságot fedeztem fel közte és a lánya között. Részben még a járásul is hasonlított, kifinomult volt és elegáns. Tetszett ez a kombináció mindig is.

- Na mesélj egy kicsit nekem Harry, hogy is volt ez a dolog? - szegezte nekem a kérdést, amikor átnyújtotta a csésze, még gőzölgő teát.

- Eléggé bonyolult. - néztem fel rá egy pillanatra.

- Fel tudom fogni, hidd el.

- Lényegében a volt menyasszonyom a hibás az összeveszésünkben. Tudta, hogy Nicole minket néz, mert ő állt az ajtóval szemben, így gondolta, hogy elszórakozik vele. Sosem szerette őt, szerintem féltékenységből, mert velem volt. Rám erőltette magát és sajnos Nicole pont abban a pillanatban nyitott be, amikor úgy tűnt, hogy kölcsönös a csók. Nem látta az elejét és a végét sem. Eszem ágában sem volt újra kezdeni az exemmel, mert a csalódás olyan mértékű számomra, hogy a mai napig sem sikerült teljesen feldolgoznom a történteket. És egyébként is szeretem Nicolet, nem vagyok hülye, nem akarom őt elveszíteni, pláne nem egy óráért. - tetszett, hogy türelmesen végig hallgatott engem és a süketelésemet.

- Egy biztos, hogy nem lesz könnyű dolgod az ő meggyőzésével. 

- Arra már rá jöttem. - mosolyodtam el.

- Viszont biztos jó pont lesz nála, hogy eljöttél idáig, csak érte. - valamiért jól esett, hogy biztatott.

- Gondolja? - nem igazán tudtam, hogy magázzam vagy tegezzem le, nem voltunk még annyira közvetlen viszonyban, így illetlenségnek gondoltam.

- Igen gondolom, de kérlek tegezz, nem vagyok azért annyira öreg. - örültem neki, hogy felajánlotta, sosem voltam jó a magázó viszonyban.

- Rendben.

Épp, hogy kimondtam hallottam a lépteket a folyosóról, így azonnal az ajtó felé kaptam a tekintetemet. Nicole döbbent arckifejezéssel állt velem szemben és láttam rajta, hogy képtelen most megszólalni. Sokkoló volt számára a jelenlétem bizonyára. Elindult felém, de alig két lépés után megtorpant és csípőre tett kézzel állt és az arca dühössé változott. Nem tetszett neki, hogy itt vagyok.

- Mit keresel itt Harry?

- Szerinted még is mit keresek itt? Nem hagytad, hogy megmagyarázzam a látottakat, így kénytelen voltam eljönni hozzád. - meglepődtem, hogy mennyire indulatos lett a hangom.

- Nem vagyok kíváncsi most sem a hazug szavakra. - akadt ki, ugyan azokat a szavakat hajtogatva, mint eddig.

- Mit akarsz megmagyarázni? Nem jó a szemem vagy mi? - egyszerűen sarkon fordult és hallottam, ahogy a bejárati ajtó becsapódott, ahogy kisétált rajta.

Utána kellett mennem, végre észhez térítenem, mert egy dologra nem voltam hajlandó, feladni. Nem fogom elveszíteni őt egy olyan dologért, amit meg sem tettem. A gyorsaságomnak köszönhetően még épp időben értem ki az udvarra ahhoz, hogy ne sétáljon el. Ahogy csak tudtam siettem és a kezét megragadva megállítottam őt.

- Állj már meg kérlek és most az egyszer hallgasd meg, amit mondani akarok. - éreztem én, hogy kiabálok, de nem dühből tettem, hanem kétségbeesésből.

- Hallgatlak.

- Köszönöm. Tudom, hogy amit láttál félreérthető volt, de kérlek hidd el nekem, hogy nem én kezdeményeztem azt a csókot és nem is akartam folytatni sem. Vissza sem csókoltam őt, az ég szerelmére. Azonnal ellöktem őt, de azt már nem láttad, mert elrohantál. Nem akarok attól a képtelen nőtől semmit sem. Neked kéne tudnod a legjobban, hogy mennyire megvetem őt, hisz ismered a legapróbb részleteket is a múltamból, abból, amiket velem művelt. Ha igazán szeretsz, akkor elhiszed azokat, amiket most mondtam neked, mert te is tudod, hogy mennyire szerelmes vagyok beléd. Csak mond azt, hogy hiszel nekem. - nem érdekelt, hogy könyörgök neki.

- Hinni akarok neked, de nagyon nehéz. 

- Tudom, de ha szeretsz, akkor elsiklasz felette. Sosem csalnálak meg, hisz nem akarlak elveszíteni. Te vagy nekem a világon a legfontosabb.

- Nem kellett volna ide jönnöd Harry. - most először mosolygott rám, így tudtam, hogy kezd megenyhülni.

- Dehogy nem, ha nem próbáltam volna meg, már rég veszítettem volna.

- Örülök, hogy eljöttél. Megígérem, hogy megpróbálom elfelejteni, de nem lesz annyira egyszerű. - annyira jól esett, amikor megfogta a kezemet.

- Megértelek.

- Gyere menjünk be. - kezdett az ajtó felé húzni.

Viszont nekem volt egy olyan ügyem, amit még meg akartam tenni. Ez az egész helyzet ráébresztett, hogy nem késlekedhetek, mert akármikor elveszíthetem. Meg kell tennem, amit akarok. Erre is igaz, hogy meg kell próbálnom, akkor legalább nem magamtól fogok veszíteni, félig győztes leszek.

- Várj. - szóltam neki, mire megfordult és láttam rajta, hogy teljesen ledöbbentette az a látvány, ami akkor fogadta. Nem számított arra a testhelyzetre, amiben talált engem. A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor a szájához emelte a kezeit. Innen is láttam, hogy könnyesek lettek a szemei.

- Úr isten.