47. fejezet - Kéretlen látogató!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Újra itt voltam, újra a megszokott városban. A környék ismerős hangulata melegséggel töltött el, hisz majdnem egy éve voltam itthon utoljára. Akkor mentem el, hogy az álmomat éljem, de az álmom csúnyán megtréfált engem. Egy olyan személyt sodort az életembe, akire nem vártam, nem vágytam rá különösebben, de a sors másként gondolta. Aztán az idill közepén, felbukkant még valaki, valaki, aki felforgatott belülről. Valaki, aki megmutatta, hogy addig a pontig, míg ő be nem lépett az életembe, valójában nem is éltem. Csak el voltam, tengettem a szürke hétköznapokat. Az a sok küzdés, hogy elnyomjak mindent, amit ő keltett bennem. Az állandó szenvedés, hogy rossz ember mellett vagyok, hogy nem vele akarok lenni, hanem a másik féllel. Aztán minden felülkerekedett rajtam. Legyőzött és maga alá temetett. Azt gondoltam, hogy minden szép és jó lesz, de aztán rá kellett jönnöm a szomorú valóságra. Semmi és senki nem az, aminek és akinek gondoltad. Mindig attól vár a legnagyobb pofont, aki a legközelebb áll hozzád. Kezdtem összetörni, hogy kétszer is át kellett élnem ugyan azt, mindkét férfi, aki az életembe került az elutazásom alatt megcsalt és összetörte a szívemet, ami már soha nem lesz ugyan az, a szilánkok kiállnak és szúrnak, hogy senki ne kerülhessen közel hozzá és hozzám is általa.

A házunk felhajtóján sétálok fel, amikor az ajtó váratlanul kitárul és anyám döbbent alakja fogad.

- Kislányom? - azonnal hozzám siet és átkarol, amikor észre veszi az arcomat szennyező könnyeket.

- Bemehetünk? - kérdeztem rá, amikor nem akart elengedni.

- Természetesen. - elengedett és együtt mentünk be.

A konyhába ment és már is hallottam, hogy teát tesz fel, vagyis annak a vizet. Kis idő múlva sétált be a nappaliba, ahol azóta ültem, amióta beléptem a lakásba. Két bögrével egyensúlyozott a kezében, mígnem az egyiket átadta nekem, így megszabadulva a kialakult tehertől.

- Na mesélj, miért jöttél haza? - tudtam, hogy átlát rajtam és érzi, hogy valami nagyon nagy baj van, ha haza jöttem.

- Mindennek vége anya. - éreztem, hogy a könnyek ismét utat törnek maguknak.

- Minek? A munkának? Kirúgtak? - tette fel a tömkeleg kérdését egyszerre.

- Nem, vagyis így is lehet mondani, de én hagytam ott. Harry az oka mindennek. - hajtottam le a fejem.

- Mi van vele?

- Megcsalt engem és nem bírtam tovább vele maradni. Nem akartam vele többet dolgozni, nehéz lett volna.

- Megcsalt? - akadt ki.

- Igen, rajta kaptam őt, ahogy a volt menyasszonyával csókolózott.

- Micsoda? És tényleg jól láttad? Nem értettél félre valamit? - valamiért kezdett idegesíteni, hogy mindenki ezt kérdezte tőlem.

- Nem anya, nem tévedek. Láttam, amit láttam.

- Jól van kicsim, csak nyugodj meg kicsit. Idd meg a teádat. - mutatott a gőzölgő folyadékra, amit azóta is a kezemben szorongattam.

- Oké.

Még órákig beszélgettünk arról az időről, amit nem töltöttem itt. Mindent elmeséltem neki részletesen az elejétől a végéig, addig, hogy most itt vagyok. Természetesen nem bírtak ki huzamosabb ideig sírás nélkül. Elképesztően fájt, amit Harry tett velem és a szívem szakadt meg érte. A telefonom sokszori csengése szakított félbe minket. Felemeltem a kis asztalról a készüléket és a kijelzőjére pillantottam. Harry nevét írta ki. Nem tudom, hogy miért, de egyből kinyomtam a telefont. Nem tudtam vele beszélni most.

- Elmegyek lefeküdni. - álltam fel és meg sem várva anyám válaszát, kisétáltam a nappaliból egyenesen fel a szobámba.

***

Másnap már korán reggel fent voltam annak ellenére is, hogy szinte egész éjszaka nem aludtam semmit, csak forgolódtam az ágyamban és a plafont bámultam megállás nélkül. Amikor leolvastam az időt a telefonomról, szembesültem a temérdek nem fogadott hívással, amiből a legtöbb Harrytől érkezett. Egyszerűen, csak az ágyra dobtam és elindultam a fürdő felé, hogy kellőképpen felébresszem magamat. Magamhoz vettem a mai szettemet, ami egy kényelmes rövidnadrágból és egy túlméretezett kockás ingből állt. Beálltam a zuhany alá és valamire vártam, de hogy mire fogalmam nincsen, talán a megkönnyebbülésre, de nem jött el. A lefolyó cseppektől semmi sem lett jobb vagy éppen könnyebb számomra. A szívemet ugyan annyira szorította az a megmagyarázhatatlan érzés, mint azelőtt. Úgy éreztem magam, mint aki összeesik a nagy súly alatt. Kiszálltam a zuhany kabinból és felvettem a kikészített ruháimat. Hallottam, ahogy anyám felkiabál nekem, de hogy mit mondott arról fogalmam sem volt. Kinyitottam a szobám ajtaját és hallottam, hogy valakivel beszélget lent. Lassan sétáltam le a lépcsőn és néztem be a nappaliba, ami teljesen üres volt. Tudtam, hogy a konyhában van a másik féllel, bárki is legyen az. Azonban, amint beléptem a helységbe a vér is meghűlt az ereimben, nem hittem a szememnek. Ezernyi kérdés suhant át az agyamon, de csak egyet tettem fel neki ténylegesen is.

- Mit keresel itt Harry?