39. fejezet - Feledékenység vagy kötődés?

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet!
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Ne felejtsetek el véleményt írni és pipálni sem.
Ha tetszik a blog iratkozzatok fel és csatlakozzatok a facebook csoporthoz az alábbi linken.

https://www.facebook.com/groups/1520549514861232/

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Édes szuszogás, lágy hangok, kis cicaként simulva hozzám álmodott. Én azonban órák óta éber voltam, nem jött álom a szememre újból, mikor megriadtam Nicole egyik intenzívebb mozdulatára. Figyeltem angyali alakját, békességét. Ennyi elég volt nekem a boldogságra, hogy a karjaimban pihen, hogy a mellkasomon éli legvadabb álmait. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem álmodom, felébredtem és ez a gyönyörű valóság. Ez a csodás nő tényleg az enyém. Rettenetesen szeretem őt és bármit megtennék annak érdekében, hogy felhőtlenül boldog legyen mellettem.

Kissé fészkelődni kezdett, amikor gyengéden végig simítottam arca vonalán. Nyöszörgött mielőtt kinyitotta volna szemeit, majd egyenesen az én zöld íriszeimbe nézett. Nem szólt semmit, csak édesen mosolygott, nagy nehézségek árán feltornászta magát és gyengéden nekem nyomta puha meleg ajkait.

- Kukkoló. - suttogta az ébredéstől berekedve.

- Nem én. - védekeztem, de tudtam, rajta kapott.

- Tudom, hogy bámultál Harry. - bökött oldalba, mire fájdalmasan felnyögtem a kellemetlen érzés kialakulásától.

- Ezt még visszakapod. - fordítottam magam alá, így saját börtönömbe zártam.

- Jaj, de félek. - incselkedett velem szokásos merész hangján.

- Azt jól teszed Nic.

Puha csókokkal borítottam be nyaka kecses ívét. Kuncogása betöltötte a háló egész területét. A hangja maga volt a zene a füleimnek, órákig képes lettem volna hallgatni őt. Imádtam benne, ha csacsogott, ha elfeledkezett magáról és csak önfeledten belemerült a témába, amit mesélt. Nem volt idegesítő számomra, sokkal inkább felüdülésként hatott a lelkemnek a belőle áradó lelkesedés minden apró, jelentéktelen dolog iránt. Tudtam, hogy némiképp ez a fiatalságának tudható be, de egyáltalán nem volt zavaró a közöttünk lévő, majdnem tíz év korkülönbség. Ha nem lennék vele teljesen tisztában, bizonyos, hogy nem mondanám meg, hogy csak 19 éves. Most először fordult elő, hogy egyik tulajdonsága sem zavaró számomra, semmi sem idegesít a viselkedésében, bár az is lehet, hogy csak elvakít a szerelem, de örömmel vakulok meg, amíg ez a csodás nő a karjaimban fekszik szüntelen.

Felnyögök, amikor a telefonom sikeresen az események közepében, a legjobb időpontban gondolta úgy, hogy ő most csörögni fog. Mivel nem szándékoztam abba hagyni, amit elkezdtünk, így figyelmen kívül hagytam a csörgést. Azonban a hívó fél nem gondolta úgy, hogy letesz a dologról, így negyedszerre is megszólalt az az átkozott csengőhang. Nicole fészkelődött alattam, majd élesen beszívta a levegőt.

- Harry. - csókolta bele a nevem a számba két csók között.

- Ne törődj vele. - tiltakoztam, mivel eszem ágában sem volt fel venni.

- Kérlek vedd fel, bizonyára fontos. - tolta el az arcomat, hogy a szemembe nézhessen.

- Csessze meg. - káromkodtam el magam, majd lemásztam Nicole-ról és a szekrényen pihenő telefonomhoz sétáltam.

- Igen, tessék Harry Styles. - köszöntem bele hivatalosan a telefonba, mivel a szám ismeretlen volt számomra. - Igen, én vagyok az. Igen ő az én modellem. Lényegében rá érne, igen. Remek. Köszönjük, akkor kettőkor. Viszont hallásra.

- Ki volt az? - hallottam meg Nic még mindig kissé zihálós hangját.

- Egy fotózásra hívtak téged, valami nagy márka képviselője volt, de azt nem árulta el, hogy melyiké.

- Ó, értem. Akkor kettőre kell ott lennem? - kérdezett vissza.

- Lennünk, de igen. Viszont, így jól bekavartak a napomba. Délután lett volna programom, de akkor azt most kell elintéznem. - sétáltam vissza az ágyhoz és leültem annak szélére.

- Valami baj van? - simult neki a hátamnak, mire minden izmom megfeszült.

- Semmi baby, csak így félbe kell hagynunk, amit elkezdtünk. - fordultam meg és rá mosolyogtam, hogy vegye a célzásomat.

- Majd este folytatjuk. - csókolt meg puhán és gyorsan.

- Abban biztos lehetsz, de most mennem kell. Egyre jövök érted, addigra légy kész. - sétáltam vissza a szekrényhez és magamra vettem egy szűk farmert és egy inget.

- Akkor, majd jövök. - köszöntem el Nictől, majd kiléptem a hálóból, hogy elintézhessem az ügyeimet a fotózás előtt.

Baromira nem volt ínyemre a dolog, hisz rengeteg dolgot kellett elintéznem nagyon rövid időn belül. Mint egy fél hülye rohantam át a városon, kapkodtam és azt sem tudtam hol áll a fejem. A legtöbb része hivatalos munka volt és ügyek, akik nem várhattak tovább. Azonban, ami nekem speciel a munkánál is fontosabb volt, az Nicole és a meglepetés, amit kitaláltam neki. Meg akarom neki mutatni, hogy mennyire szeretem, így azt gondoltam, hogy csináltatok egy tetoválást, ami a megismerkedésünket szimbolizálja. Oké tudom, hogy hülye vagyok, hisz lehet, hogy nem is leszünk együtt örökké, de akkor is ez egy fontos része az életemnek és tudom, hogy nem bánnám meg sose. Lebeszéltem már két napja az időpontot a tetoválómmal, aki szinte az összes eddigi mintámat készítette, benne megbíztam, hogy olyat kapok, amit szeretek. Befordultam a szokásos sarkon és az ismerős cégér fogadott. Betoltam a súlyos üveg ajtót, ami felett a kis csengő jelezte érkezésem.

- Á Harry, jó látni téged. - borult a nyakamba Luigi, akivel a viszonyunk szinte testvérivé vállt az évek alatt. Imádtam, hogy nem hajlandó angolul beszélni, akkor sem, ha tökéletesen beszélte a nyelvet, így vele mindig olaszul beszélgetek. Gyakorlásnak tökéletes.

- Téged is Luigi, kész van a mintám? - izgatottan vártam, hogy mit hozott ki az ötletemből.

- Ez nem kérdés, gyere megmutatom a változatokat. - húzott a szalon belsejébe, majd a szokásos kis elkerített résznél leültetett a tetováló székbe.

- Na, hogy tetszik?

- Tökéletes Luigi, mint mindig. - megmosolyogtatott, hogy mennyire eltalálta az elképzelésemet. Gyönyörű szét cirkalmas betűkkel kiírva a dátum, amikor először találkoztunk és a "remény" szó összekapcsolódva.

- Akkor hova is tegyük, eldöntötted már? - kérdezett rá, mivel amikor telefonon beszéltünk még nem tudtam a pontos helyet meghatározni.

- Az alkaromra. - mutattam egy pontra, ahol még semmi sem volt.

- Van még hely a karodon? - húzta fel a szemöldökét.

- Ami azt illeti, akad. - nevettem fel, mert tényleg szinte már az egész fekete mintákkal volt betakarva.

- Egyre kevesebb, ha engem kérdezel.

- Az biztos.

Felhelyezte a stencilt, majd alig fél óra alatt felvarrta rám a mintát. Nagyon profi volt, ahogy mindig, így a fájdalom is elviselhetőbb volt, de sosem panaszkodtam miatta. Mivel a tetoválásban nem lenne semmi, ha nem fájna, pont az a lényeg benne. Felállított a székből és a tükörhöz küldött, hogy nézzem meg. Le voltam nyűgözve, ahogy mindig. Eszméletlen, hogy mikre képes egy tűvel és némi festékkel. Ebből a két egyszerű mintából is olyat alkotott, ami teljesen művészi lett.

- Köszönöm Luigi, tökéletes.

- Remélem mihamarabb látlak. - kezelt le velem.

- Abban biztos lehetsz.

***

Ahogy csak tudtam siettem haza, hogy ne késsünk a fotózásról és persze, hogy együtt lehessek végre Nicole-al is. Leparkoltam a felhajtóra, majd berohantam a házba, mivel már egy óra is elmúlt. Első utam a hálóba vezetett, ahol nem láttam Nic-et. A fürdőben viszont hallottam a kiszűrődő hangokat. Bizonyára készülődött még oda bent.

- Nic gyere ki mennünk kell és mutatnom is kell neked valamit. - kiabáltam be az ajtón.

- Egy perc Harry. - hallottam meg bársonyos hangját.

- Siess.

Járkáltam egy kicsit a szobában, majd az éjjeliszekrényen lévő ékszereken megakadt a szemem. Oda sétáltam és felvettem az egyik fülbevalót, ami ott pihent. Gyönyörű volt és ismerős, mivel Nic mindig ezt hordta. Mire a karkötő került volna a kezembe, az ajtó kitárult és kilépett rajta a legszebb nő, akit valaha láttam.

- Készen vagyok. Mit akartál mutatni? - sietett felém, majd hozzám nyomta ajkait.

- Ezt. - szedtem le a kezemről a fóliát, majd felé fordítottam a kezemet.

- Harry. - csodálkozott el, majd kissé könnyes szemeivel rám meredt. - 2014.08.13. Ez az, amire gondolok?

- Teljes mértékben, a dátum, amikor először megláttalak és amikor olyan csúnyán leépítettél.

- Ne haragudj miatta. Remény? - olvasta fel a mellette lévő apró szócskát.

- Igen, mivel sosem adtam fel, hogy egyszer velem leszel és nézd meg mit adott kettőnknek, a remény, amit sosem veszítettem el. - húztam magamhoz közelebb.

- Nem túl nagy áldozat ez miattam? Hisz nem fog lejönni, akkor sem, ha esetleg valami történik kettőnk között. - nézett rám félénk arckifejezéssel.

- Nem, sosem fogom megbánni. Fontos vagy és az életem egy nagyon jelentős része. Itt a helyed, a többi között.

- Szeretlek.

- Én is szeretlek.

- Ide adnád a karkötőmet? - mutatott az éjjeli szekrényre.

- Persze. - vettem fel a kis láncot, de mielőtt átadhattam volna feltűnt rajta egy szó. Forever vagyis örökké.

- Ez mi? - kérdeztem rá.

- Micsoda?

- Kitől van neked Forever feliratú karkötőd? - érdeklődtem.

- Mi? - kérdezett vissza, de tudtam, hogy nem azért tette, mert nem értette, hanem mert terelni próbált ezzel.

- Most miért nem tudsz nekem válaszolni erre? Elég egyszerű és ártatlan kérdés volt.

- Tudom, de nem akarom, hogy bekattanj. - kapta ki a kezemből az ékszert.

- Liamtől van igaz?

- Igen. - hajtotta le a fejét.

- Még mindig hordod? Ez hülye kérdés, hisz minden nap látom a csuklódon. - kihallottam a hangomból a dühöt, minden bizonnyal ő is.

- Erre nem tudok válaszolni Harry. Nem is tudatosult bennem, hogy ez tőle van, egyszerűen elfelejtettem. - nézett a karkötőre.

- Feledékeny vagy, vagy még mindig kötődsz hozzá?

- Miért beszélünk egyáltalán ilyesmiről? - fakadt ki, de rendesen. - Most mutattad meg a tetoválásodat, ami konkrétan rólam szól és örökre rajtad lesz. És én nem akadtam ki, mivel kedves gesztus, de elég nagy hülyeség, de nem szólok bele. A te döntésed, te élsz, majd vele, akkor is ha a már szar emlék lesz, ha rá nézel, nem én. Erre kiakadsz egy rohadt karkötő miatt, ami nem sokat ér, csak egy hülye szó, ami régen jelentett valamit, de most már semmit sem. Ilyen egyszerű az egész, nézd. 

Néztem, ahogy a kukához sétál és egyszerűen elengedi a fémet kezei közül, ami alá hull és a szemét martaléka lesz.

- Ezt minek csináltad? - kérdeztem rá, mert azt azért nem akartam, hogy kidobja.

- Mert nem kötődöm már Liamhez, te hatalmas idióta. - nézett vissza rám, majd kiviharzott a szobából.

Igaza volt. Idióta vagyok.

38. fejezet - Elveszve benned! +18

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
A mostani rész felettébb felnőtt tartalmúra sikeredett, így mindenki figyelmét felhívnám, hogy ennek fényében olvassa saját döntése szerint.
Jó olvasást!
Várom a véleményeket a résszel kapcsolatban.

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Forró le folyó víz, cseppek, párás üveg kabinfal, a víz zubogó hangja, ami betölti a kettőnk közti teret. Mégsem a meleg víz az a dolog, ami igazán fülledté teszi a levegőt, hanem az az apró érintés a bőrömön, amit a keze okoz az érzékeimnek. Épp, hogy beléptünk a fürdőbe ismét, minden korábbi gondom, Liam és a felbukkanása, Miranda semmivé foszlott előttem. Megsemmisült örökre, csak miatta. Egy gyengéd gesztus elég volt, hogy az agyam kikapcsoljon és teljesen az ő testére összpontosítson a sajátom. Olyan volt, mint egy gyógyír, ami hat rám, ami biztosan minden alkalommal azonnal segített nekem. Talán már a függőség határán lógtam, hamarosan drogként tekintek rá, amiről nem akarok leszokni. Bizonytalan érintése az arcomon azon nyomban pírt eredményezett. Féloldalas mosolya melegséggel töltötte fel szívemet, lelkemet. Egyszerűen szeretem. Mintha megérezte volna gondolatom, magához rántott és kéjesen fülembe suttogott.

- Szeretlek baby.

A világ két legegyszerűbb szavát mesélte el nekem, de nekem mindennél többet jelentett. Szerettem benne, hogy nem kecsegtet hamis, hazug ábrándokkal, hogy azokat kergessen, hogy fussak utána végtelen, míg meg nem unok vagy rá nem jövök, hogy nem valós, hogy sosem létezett. Nem tesz ígéreteket, amiket várhatok, amiket nem tud vagy nem is akar teljesíteni. Nem halmoz el felesleges dolgokkal, nem vesz nekem méreg drága ékszert vagy épp kocsit. Lényegében nem tesz semmi különleges vagy flancos dolgot, csak van, itt van velem. Érzései a világ legszebb ékszerénél, a legdrágább luxus autónál, minden hazug szónál és ígéretnél többet jelentenek, a legnagyobb erénye, hogy őszinte. Benne van minden felém tett mozdulatában, minden gesztusában, a kiejtésében, ahogy a szavakat formálja, a folytonosságban, hogy nem gondolkodik mielőtt beszél, hogy nincs szüksége időre, hogy kitalálja a megfelelő, de ugyan hazug szavakat. 

Imádom a hangját, ahogy mély, rekedt tónusa körülvesz, miként dallamosan elhagyják csodás, telt ajkait. A nevetését, ami olyan hatással van mindenkire, mikor meghallod neked is vele együtt kell nevetned, elhiszed neki, hogy most hallottad életed legviccesebb dolgát, miközben semmi nevetséges se volt benne, abszolút nem. A mosolyára, ami kiütközik arcán, amint a szemembe néz és a kis gödröcskékre, amik megszületnek, ha túl szélesen, önfeledten ragyog arcán az a mosoly. A legszebb látvány, amit valaha láttam és csodás érzés, hogy a kiváltója én magam lehetek. Jó tudni, hogy boldoggá teszem. A szemei, azok a zöld, mély szemek, amikben öröm elveszni és sosem keresed a kiutat belőlük, egyszerűen nem lehet, nincs is értelme. A smaragdok hozzá képest semmik, csak értéktelen kavicsok, mik nem érnek fel a csillogással, a ragyogó fénnyel, mi szemeiben csillog, mikor rám tekint velük. A szemei elég beszédesek, ki sem kell nyitnia a száját, hogy tudjam mi van belül, hogy a lelkét mi nyomja vagy épp mi szabadítja fel. Valóban a lélek tükre, nála biztosan, sosem hazudnak. A kidolgozott teste, aminek látványa semmihez sem fogható, ami erősebb mindennél, rögtön tisztában vagy vele, hogy mellette semmi baj nem érhet, hisz biztonságban vagy, megvéd téged, mindenféle gond nélkül, semmi erőfeszítéssel. A tetoválások, amikből rengeteg van és beborítják a testét, így még tökéletesebbé téve az összképet, ha az még lehetséges. Az érintése a testemen, amibe bele borzongok, ahogy keze az oldalamon fut végig, meg-meg állva, kéjesen, érzékien és szenvedélyesen. Tudja mit tesz, tudja mit vehet el és mit adhat, hogy tökéletes legyen. Ő minden mit valaha kívántan, ő Harry Styles, akibe visszavonhatatlanul beleszerettem.

Ez alkalommal sem habozott sokáig, mikor megbizonyosodott, hogy nem fogom ellökni, hogy valóban jól vagyok. De, hogy is tudnám őt ellökni? Minden érintése ajándék, amivel megajándékoz, a visszautasítására teljes mértékben képtelen lennék, alkalmatlan vagyok az ilyesfajta cselekedethez. Hatalmas tenyere a vállamat markolta és elsőre nem igazán tudtam, hogy mit szeretne elérni a vállamon pihenő kezeivel. Amikor lefelé kezdett vele tolni, már kristály tiszta volt szándéka, tudtam mire vágyik és én boldogan adtam meg neki. Vele egyszerűen nem voltak tabuk, nem lett volna olyan cselekedet, ha szexuális, ha nem, amire nemmel feleltem volna, hisz, ami őt boldoggá teszi, azt örömmel teljesítem. Letérdeltem elé, végig csókolva a testét egyre lejjebb haladva. Már így is kemény erekcióját a markomba fogtam és párszor óvatosan végig húztam rajta a kezemet. Arckifejezése a mozdulat miatt felbecsülhetetlen volt, azonnal lehunyta a szemét és az ajkaiba harapott beszívva azokat. Zihálása a mozdulattal vált erősebbé, szinte már kórosan kapkodta a levegőt, hogy minél több oxigén juthasson kiéhezett tüdejébe, hogy legyűrje a feszültséget. Ez volt nekem a jel, tudtam, hogy cselekednek kell, hogy élvezetet kell nyújtanom neki, még ennél is többre vágyott, ki volt éhezve, rám. Előre hajoltam és éppen csak érintve péniszét végig húztam a nyelvemet a teljes hosszán. Kezei a hajamba túrtak és megmarkolták azt. Következőnek a számba engedtem őt és amilyen mélyre csak tudtam, engedtem őt előre. A kezével a ritmust mutatta nekem, ahogy előre és hátra tolta a fejemet. Kellemes tempó volt neki és nekem is, se nem gyors, se nem lassú. Nyelvemmel folyamatosan köröztem, míg ki-be járattam a számban férfiasságát. Zihálásai eddigre már erőteljes nyögések voltak. Imádtam hallani a hangját, ahogy élvez, a rabja lettem.

- Nicole. - hagyta el a nevem ajkait egy férfias nyögésként, azon nyomban megéreztem a lüktetését a számban, majd valóban a számba engedte élvezete termékét. Kinyitottam és a szemébe néztem, amikor felhúzott magával szemmagasságba. Nyeltem egyet és már semmi sem volt az előbbi tevékenységéből a számban. Csak megrázta a fejét és egy gyors csókot nyomot duzzadt ajkaimra.

- Mi az? - próbáltam átkiabálni a zuhany hangjait.

- Ennyire jó szopásban sem volt még részem. - hajolt fülemhez, miközben bele csókolta a szavakat érzékien és mocskosan, tőle szokásosan.

- Harry. - csaptam a karjára, nehezemre esett megszokni nyíltságát a szexel kapcsolatban.

- Mi az? Felnőttek vagyunk, nyugodtan mondhatok ilyeneket, te sem vagy már szűz cicám. - szavai újfent ledöbbentettek, ugyan akkor tűzbe is hoztak még jobban.

- Mocskos vagy. - válaszoltam miközben kockás hasán vontattam végig ujjaimat, majd megmarkoltam őt.

- Én ugyan nem vagyok mocskos. De, ha már így fogod a farkamat, akkor meg is dughatnálak. - taszított neki a zuhany nyirkos falának és hozzám préselte újra keményen álló merevedését. Levette a kezemet magáról és a fejem fölé kulcsolta őket a sajátjával együtt. Olyan erősen dörzsölte magát a csípőmhöz, hogy ha akartam, ha nem, muszáj voltam fel nyögni a csodás érzéstől.

- Ez az. Hallasd a hangod szerelmem, azt akarom, hogy hangos legyél, ne fogd vissza magad, hisz velem vagy. - csókolt meg, olyan szenvedélyes és hévvel, mint még soha. Mintha ez lenne az utolsó együtt töltött éjszakán úgy csinált. Szavakkal nem tudnám kifejezni, amit ezekben a pillanatokban éreztem, éltem át. Képtelen voltam a beszédre, az agyam eddigre, annyira ködössé vált, hogy meg sem próbáltam, úgy is lehetetlen lett volna. Harry elvette minden ép eszem, ami csak maradt nekem mostanra. Semmivé lett az ítélő képesség, csak őt láttam és a kecsegtető vágyat, amit ígért.

- Harry. - nyögtem a nevét, mikor a csípője újfent az enyémmel találkozott. Égtem a vágytól, hogy végre magamban érezhessem, hogy egyé tudjunk válni. Nem adta meg nekem, csak játszott a testemmel. Próbára lett, hogy meddig bírom, hogy mikor fogok neki könyörögni. Hogy mikor jött el ez a pillanat? MOST!

- Hm? Mi az cicám? - dorombolta érzékien a fülembe, miközben végig húzta szemérem dombomon a pénisze hegyét.

- Kérlek. - könyörögtem neki, nem tehettem mást, akartam őt rettenetesen.

- Mire kérsz? - csak húzta az időt és az agyamat is, mivel a simogatásomat nem volt hajlandó abba hagyni, direkt izgatott.

- Harry. - nyögtem fel kínomban, a kínjáték kezdte a nem tetszésemet kiváltani.

- Ne a nevem nyögd cica, hanem mond ki, hogy mit tegyek veled. Légy őszinte és megkapod, amire vágysz, maradéktalanul. - nem könnyítette meg a dolgomat, annyira perverz volt ez alkalommal amennyire, csak lehetett.

Mivel egyáltalán nem bírtam volna tovább a külső érintéseket és simogatásokat tőle, így kimondtam azt a két szót, amire tudom, hogy végig epekedve várt, ami feltüzelte, ami felkorbácsolta, amúgy is tajtékzó vágyait.

- Dugj meg.

Még ki sem mondtam, amikor a fenekem alá csúsztatta hatalmas tenyerét és felemelt, pont annyira, hogy a csípőjére tudjak ülni. A lábaim már a csípője két oldalán voltak, amikor megállt. Nem csinált semmit, csak tartott magától úgy két centire. Már szabályosan fájt a testemben a lüktetés, fájt a kéj, ami beterített, de még sem mozdult.

- Mit tegyek? - kérdezte, mire nem válaszoltam, csak egyszerűen megfogtam a farkát és magamba vezettem. Széles mosolya arra engedett következtetni, hogy a játék végig erre ment ki, hogy átvegyem az irányítást, hogy kezdeményezzem a szeretkezést.

- Jó kislány. - szavai be is igazolták a tetteit és a gondolataimat.

Komolyan nem hittem sose, hogy a szex ilyen is lehet. Olyan érzések és erogén zónák tűntek fel bennem, amiknek még csak a létezéséről sem tudtam ezelőtt. Lökései erőteljesek voltak és mélyek, de fájdalmat egy pillanatig sem éreztem. Tudta, hogy mit szabad és mit nem, tökéletesen érezte a határaimat. Úgy működtünk együtt, mintha ezer alkalommal átéltük volna már ezt, akkor is, ha alig négyszer feküdtünk le egymással. Nem voltak kérdések, sötét foltok, tabuk és kínos helyzetek. Minden érintés, mozdulat, jó és rossz érzés bennünk volt, ismertük a másikat tetőtől- talpig, akkor is, ha egyszer sem hangzott el a "ki mit szeret az ágyban" kérdés. Nem volt szükséges, össze illettünk és kész. Az egész élvezet elhúzódott, nem tudtam volna megmondani, hogy percek teltek csak el mióta bejöttünk a zuhanykabinba, vagy teljes órák, fogalmam sincs és megvallva az őszintét cseppet sem érdekelt. Egy dolog volt, amire most hajlandó voltam figyelmet fordítani és az Harry volt, semmi más nem jöhetett szóba ez alkalommal. A kabin fala lassan teljesen homályba borult, semmit sem lehetett látni, a vízcseppek beborították az egészet, épp úgy, ahogy a pára is, ami kettős következmény volt. Az első természetesen a meleg víz, ami párát okozott, a második mi magunk voltunk, a zihálásunk és a levegő kapkodás. Olyan érzések kavarogtak bennem az aktus során, amik még sosem ezelőtt. Egyszerre voltam szerelmes, szenvedélyes, túlfűtött és féltem. Most nevettek igaz? Mitől fél valaki, miközben a szerelmével enyeleg, ugye? Pont ez az, attól félek, hogy egyszer ennek a csodás érzésnek egyszer vége szakad, hogy egyikünk valami orbitális és megbocsájthatatlant tesz, valami visszavonhatatlant. Vagy az érzések múlnak el és kiszeretünk egymástól. Tudom, hogy buta feltételezés, de szerintem eléggé valós félelem. Sajnos legtöbbször a szerelem nem tart örökké. A félelemmel teli negatív gondolataimtól a tetőpont hozott vissza. Éreztem, ahogy a testem minden egyes izma áramütést szenved, majd remegésbe kezd és szétárad bennem a legnagyobb eufória, amit valaha átélhettem egy férfi karjaiban, a nagybetűs férfi karjaiban, az igaziban. Harry mosolyogva adott csókot, tompítva sorozatos sikolyaimat. Karjain pihenő kezemmel éreztem az izmai erőteljes össze rándulását, majd az érzés lejjebb és lejjebb haladt, míg a férfiassága meg nem remegett bennem, így átélve saját örömét, amit szétárasztott a testemben gond nélkül. Szabad érzés volt mindkettőnknek, hogy nincs szükségünk védekezésre, legalábbis óvszer formájában biztosan nem, hisz én gondoskodtam magamról, tudtam mit kell tennem, hogy maradéktalan legyen az együttlét és az érzés.

- Istenem. - zihálta a fülembe, ahogy maga mellé állított. A térdeim azonnal meginogtak, amikor földet értem, ha Harry nem zár a karjaiba, bizonyos, hogy a zuhanytálca alján találom magam ülő helyzetben. - Azért azt nem képeltem, hogy nem fogsz tudni lábra állni a velem töltött szex után.

- Jaj, csak fogd be. Megnézném én azt, hogy te miként lennél képes állni, azok után, hogy egy órát valaki dereka köré tekert lábakkal töltesz és még szorítod is, hogy egy helyben tudd magad. - löktem a mellkasán egyet, mire a kabin falának csapódott.

- Basszus. - kiáltott fel és elugrott a vizes oldalfaltól. - Ez kibaszott hideg.

- Most miért? Az előbb még igazán meleg volt. - cukkoltam, majd úgy, ahogy voltam kisétáltam a kabinból, ki a fürdőből, vissza a szobába. Csak álltam a szoba közepén egyik lábamról a másikra teljesen meztelenül és néztem Harryt közeledni, aki épp egy törölközőt csavart hanyagul alig a férfiasságát eltakarva vele.

- Nem fázol? - tette fel a kérdést, miközben a melleimet bámulta.

- Harry. - csettintettem előtte több alkalommal. - A szemeim itt vannak.

- Tudom, de a melled, így fedetlen állapotban sokkal érdekesebb, már bocsánat.

- Ne bámulj, már bocsánat. - ismételtem el az előbbi mondata felét szándékosan.

- Őrjítő vagy. - annyira közel volt hozzám, hogy éreztem a kiáramló levegőt, miként beszélt hozzám.

- Nem akarlak megőrjíteni, semmit sem teszek drágám. - válaszoltam félénkséget színlelve, majd elakartam sétálni, de a két karomra zárta tenyereit.

- Nem, őrjítő vagy. - hangsúlyozta a szavakat ismét, tudatosítva, hogy a látványom őrjítő és nem én, nem a tetteim.

- És mit fogsz ellene tenni? - kérdeztem vissza, ráerősítve a dologra. Tetszett ez a játék és már nyakig benne voltam, innen nem szállhattam ki, győzni akartam.

- Ezt. - szavaival egyetemben taszított a két vállamon, ezzel az ágyon találtam magam pillanatok alatt. Harry letépte magáról a törölközőt és a matracba préselt, kezemet a fejem fölé szegezte és erősen tartotta azt, de fájdalmat most sem okozott.

- Tudod, hogy akarok lenni ebben a pillanatban és azután is, örökké? - olyan vágy és kéj volt a szavaiban, amit még sosem hallottam tőle, a hangja is megváltozott, olyan volt a hangszíne, mint egy kiéhezett pasié, aki legalább a börtönből szabadult és nem kapott nőt, hosszú-hosszú ideig.

- Hogy akarsz lenni Harry? Hallani akarom, ahogy kimondod.

- Örömmel megosztom veled cicám. Elveszve benned.

37. fejezet - Rémálom a valóságban!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket! :)

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Nem hittem a szememnek. Ide jövünk Márióval, hogy kioktassuk Liamet, erre egy olyan személy nyit nekünk ajtót, akinek a létezéséről sem akarok tudni soha többé. Ráadásul egy szál fehérneműben billegeti magát előttem, miközben beljebb sétál, míg mi követjük őt. Azt hiszem, komoly magyarázatra szorul a megjelenése.

-Most komolyan miért vagy itt?

- Jaj, Harry, hát ennyire hülye vagy? – kérdez vissza, mire legszívesebben felvilágosítanám, hogy tudja, velem nem beszélhet ilyen hangnemben, többé már nem.

- Kérdeztem valamit.

- Szerinted mégis minek vagyok itt? Miattad, természetesen. – válaszolja, míg leül a kanapéra kecses mozdulataival.

- Jó vicc, főleg, ha azt nézzük, hogy Liam Payne lakosztályában flangálsz szinte meztelenül. Akkor, hogy is van ez? – kérdezek vissza és tudom, hogy ezzel győztem.

- Tudod, nem csak te tudsz velem törődni, hanem más is.

- Tudom én, hogy mennyire tudnak veled mások törődni, elfelejtetted, hogy miért nem vagy már velem? – szinte centikre volt az arcom az övétől, de semmi szenvedély nem volt a mozdulatban, csak a tiszta düh.

- Még mindig Matt miatt vagy dühös? Túlléphettél volna rajta. – simította meg a karom, de hidegen hagyott.

- Igen, ahogy te is túlléptél rajta?

- Szerinted engem érdekelt egy percig is? – felbasztak a szavai, de úgy isten igazából.

- Mindenki tudja, hogy nem érdekel senki más magadon kívül, mert egy büdös ribanc vagy.

- Hogy van Nicole? – nem tetszett a hirtelen téma váltása.

- Hol van Liam?

- Szerintem épp most szerzi magának vissza a csajodat. – dől előrébb, mire a mellkasomnak feszül a felsőteste.

- Cseszd meg Miranda.

Elkapta a kezem és rám csimpaszkodott, hogy ne mehessek messzebbre tőle. Olyan erősen szorított, hogy még én is meglepődtem, hogyan lehet benne ennyi erő. Régen egyáltalán nem volt ilyen, sőt törékeny volt és sebezhető. Mi lett azzal a lánnyal, akit oly sok éve megismertem? Mi változott meg benne ennyire, hogy felismerhetetlen a számomra? Vagy talán sosem ismertem, egyszer sem mutatta felém valódi arcát és folyamatosan játszott velem és az érzéseimmel?

- Eressz el. - csattantam fel és Márióra tekintettem, aki döbbenten figyelte a kialakult jelenetet.

- Nem hagyhatsz el újra. - azonnal rá kaptam a tekintetem, amikor hallottam, hogy sírva ejti ki szavait.

- Most meg miért sírsz? - kérdeztem rá, míg eltoltam magamtól.

- Nem érted Harry? Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy megcsaltalak és azzal, hogy elengedtelek akkor, hogy hagytalak elsétálni. Azóta is azon gondolkozom, hogyan kaphatnálak vissza. - Márióval együtt álltam és mostanra én is döbbenten tekintettem a nőre előttem.

- Megmondom hogyan, sehogy. Soha többé nem tudok benned megbízni és a régi érzéseim feléd, mára már teljesen kihunytak. Kettőnknek már semmi esélye sincsen. - fakadtam ki, mert rohadtul fájtak az emlékek még most is.

- Harry nem teheted ezt velem. - lépett közelebb, de megragadtam mindkét karját és szorosan tartottam, hogy ne férkőzhessen hozzám. - Ez fáj.

- Ez semmi ahhoz képest, amit én éreztem miattad. Lépj ki az életemből örökre, mert semmi keresni valód már nincsen benne, fogd fel végre. Vége. - löktem rajta egyet, majd sarkon fordultam és Márióval a nyomomban, elindultunk, hogy a kioktatás ez alkalommal Liamen csattanjon.

Olyan ideges voltam vezetés közben, hogy az ujjaim elfehéredtek a kifejtett erőtől, amit a kormányra gyakoroltam. Márió mellettem a kesztyűtartón doboltatta ujjait, ami eléggé idegesítő volt számomra jelen pillanatban. Amikor oldalra fordítottam a fejem láttam, hogy nagyon mosolyog magában.

- Miért mosolyogsz? - kérdeztem rá, amikor már nagyon zavaró volt számomra a somolygása.

- Miranda miatt, ez a nő hihetetlen. - fordítja felé a tekintetem.

- Nekem mondod.

- Azért élvezed nem, hogy így bomlanak utánad a nők? - kacsintott rám.

- Szerencséd, hogy vezetek különben esküszöm, hogy beverném a képed.

- Félek is Styles, rendesen. - nevet fel, mire én sem bírom ki, így vele együtt nevetek.

- Vissza vigyelek az irodába vagy eljössz hozzám? 

- Viccelsz? Még jó, hogy veled megyek, most már igazán kíváncsi vagyok Liamre.

- Rögtön gondoltam.

Hamarosan ismét az ismerős utcába kanyarodtam le, majd feltűnt a házam sziluettje és már meg is nyomta a kapunyitó gombját, hogy beállhassak az udvarra. Nagyon reméltem, hogy Miranda, csak blöffölt és Liam nincs itt, mert nem tudom, hogy mit csinálnék, ha megjelenne. Miért nem tud az életem kicsit nyugodt, átlagos lenni. Valami mindig közbejön, hogy felhőtlenül boldog lehessek Nicole-al, akit nagyon szeretek. Azt hittem, hogy szeretem Mirandát, de az az érzés semmi sem volt, a mostanihoz.

Ahogy beléptünk az ajtón hangos kiabálás csapta meg a fülemet, ahogy a két lány üvöltözött egy harmadik hanggal, amit nem tudtam hova tenni, teljesen felismerhetetlenül csengett. Még sosem hallottam Nicolet ilyen szinten kiabálni, mint most. Kikelt magából, majd egyszer, csak megjelent a folyosón, így észre véve minket. Azonnal felém közeledett és a karjaimba vetette magát.

- Mi a baj? - kérdeztem gyengéd hangon, míg a haját simogattam.

- Liam az, teljesen elvan ázva és hülyeségeket beszél, téged keresett. Egyáltalán, hogy kerül Ő ide? - suttogta szavait.

- Emlékszel a reggeli telefon hívásomra? - kérdésemre rám emelte a tekintetét.

- Igen.

- Ő hívott, ezért rohantam el. Nem veled volt bajom, mert tudom, hogy ezt gondoltad. Megakartam keresni, de mire oda értem, már nem volt ott, csak Miranda, aki közölte, hogy ide jött. - hadartam el gyorsan a fejleményeket.

- Hogy micsoda?

- Miranda Liammel jött ide.

- Az a szemét, meg még esküdözött, hogy szerelmes belém. - szakadt ki a karjaiból és vissza indult a konyha irányába, én meg szorosan haladtam mögötte.

- Mit képzelsz te magadról? - szabályosan neki ment Liamnek, aki megtántorodott és fel sem fogta, hogy mi történik vele.

- Nic kérlek, csak bocsájts meg nekem. - összefüggéstelen szavait alig lehetett kivenni.

- Csak álmodj róla, nem elég, hogy csaltál folyamatosan, erre meg még Harry volt menyasszonyával kavarsz. Szánalmas vagy.

- Kivel? - kiáltott fel élesen.

- Mirandával, akivel jöttél. 

- Ja, hogy vele, nincs közöm hozzá. Ő keresett meg, hogy bosszút álljon Harryn, amiért elhagyta. - szavai egyre idegesebbé tettek, ahogy a puszta jelenléte is.

- Takarodj kifelé. - emeltem fel a hangomat, de úgy tett, mintha meg sem hallana engem.

- Komolyan ez a lúzer kell neked, nem én? - Nicolehoz intézte szavait.

- Nem érdekelsz már Liam, szeretem Harryt. - annyira jó érzés volt, hogy elmondta neki.

- Micsoda? - háborodott fel és meglökte Nicolet, aki ezért a padlóra zuhant.

Nekem ez volt a végszavam, ahogy Máriónak is. Ketten indultunk meg Liam felé és kaptuk el hátulról, majd kifelé kezdtük vonni az ajtó felé. Ahogy a lába elhagyta a küszöböt a földre hajítottuk. Olyan dühös voltam, hogy legszívesebben a földön rugdostam volna addig, még marad egy ép csontja is.

- Ha még egyszer ide mersz jönni, komoly testi bajaid fognak származni a megjelenésedből. - szűrtem a fogaim között a szavakat.

- Tartsd meg a ribancot.

Komolyan, ha Márió nem kapja el a karomat abban a pillanatban, hogy elhagyták a szavak a száját, már törött bordákkal rendelkezne.

***

Este a hálószobámban ültem és vártam, hogy Nicole kijöjjön a fürdőből és mehessek utána. Egyik pillanatról a másikra hangok kezdtek kiszűrődni oda bentről, amik nem a zuhany vagy a víz hangjai voltak. Sírt, tisztán hallottam. Azonnal felpattantam és az ajtóhoz siettem, muszáj volt bejutnom, hogy megtudjam mi a baja.

- Nic mi a baj?

- Semmi, tényleg. - szipogó hangja nem ezt tükrözte.

- Ne hazudj nekem, kérlek nyisd ki. - az ajtó kattanása szinte azonnal bekövetkezett.

- Miért sírsz? - vettem a kezeim közé az arcát és letöröltem a könnyei nagy részét.

- Csak felzaklatott ez az egész, semmi komoly tényleg.

- Biztos?

- Biztos Harry, nyugodj meg minden rendben. - mosolyodik el, így tudom, hogy őszintén beszél.

- Készen vagy egyébként? - kérdeztem rá.

- Igen, átadom a terepet. - indult kifelé, de elkaptam a kezét.

- Várj.

- Mire?

- Szerintem még piszkos vagy, így jobban tennéd, ha még egyszer lezuhanyoznál velem. - húztam magamhoz közelebb.

- Mondták, már neked, hogy túl perverz a fantáziád?

- Rémlik valami.

36. fejezet - Felfordult állapotok!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Jó olvasást hozzá, remélem tetszeni fog!
Várom a véleményeket!:)

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

A reggel hamarabb jött el, mint szerettem volna. A nap sikeresen beszökött a redőny rései között, így pont a szemembe világítottak sugarai. A madarak hangjai sem segítettek abban, hogy tovább aludhassak, mindent átjárt a dallamuk, beférkőzött a fülembe. Az utolsó dolog az arcomat folyamatosan bökdöső egyén volt, akinek ajkait végtelenítve hagyták el a szavak, többnyire a nevem.

- Harry. Kelj fel, csörög a telefonod. – rázta meg a vállam Nic, mire kinyitottam szemeimet, amik álmosan kívántak visszacsukódni előbbi helyzetükbe.

- Még öt perc, majd visszahívom. – fordultam a másik oldalamra és a fejemre húztam a takarót, hogy a zavaró tényezőket valamennyire tompítsam vele.

- Nem, Harry már vagy tíz perce folyamatosan hívogatnak, szerintem fontos lehet. – húzta le a takarót a fejemről és a fülemhez nyomta a hangosan csörgő készüléket.

- Baszki. – nyögtem fel és kikaptam a kezéből a mobilomat, ami nem szűnt meg csengeni egy percre sem.

Felültem az ágyban és a támlának döntöttem a hátam, hogy kényelmesen üljek, míg a szememet továbbra is csukva tartottam, majd megnéztem ki keres. A szám ismeretlen volt, de ha kilencszer hívott, akkor bizonyára van mondani valója, így fogadtam a hívást és bele szóltam a készülékbe.

- Igen, tessék Harry Styles.

- Hol vagytok? – szólt bele egy ismerős hang, de jelen pillanatban meg sem tudtam szólalni, úgy ledöbbentem a közvetlen hangszínén és a fenyegető élen, ami a szavai között lakozott.

- Mi a fasznak hívsz te engem? – fakadtam ki és most először teljesen ébernek éreztem magam a reggel folyamán, a hívása teljesen kijózanító hatást gyakorolt rám és a testemre.

- Kérdeztem valamit te szarházi, hol vagytok? – tette fel ismét a kérdését és a pumpa rohamosan emelkedett bennem.

- Szerintem semmi közöd a tartózkodási helyemhez. – válaszoltam közömbösen, hagy higgye, hogy a telefon hívása hidegen hagy.

- Szerinted engem a te holléted érdekel? Nicole-al akarok beszélni. – ejtette ki a nevét, mire bennem elszakadt minden.

- Az nem lehetséges, számodra soha többé. – üvöltöttem el magam, majd rá nyomtam a telefont dühömben.

Nic meredten nézett rám, amikor a telefont ledobtam az ágyra és felpattantam, hogy a nadrágomat rángassam fel magamra szélsebesen. Tudtam, hogy végig hallott engem beszélni, azzal a faszszopó senkiházival, de nem érdekelt. Nem tudhatja meg, hogy kivel beszéltem. Mikor az ingemet gomboltam be, a hátam mögé lépett és átkarolt hátulról, mire a dühöm fokozatosan szivárgott el a közelsége miatt.

- Ki volt az Harry? – kérdezte lágy hangon, tudta, hogy rettentő dühös vagyok.

- Senki, nem érdekes. – válaszoltam, majd nem törődve kérlelésével, hogy maradjak, egyszerűen ott hagytam a szobámban egyedül és leléptem.

Nem lehetek a közelében és amúgy is ki kell derítenem, hogy mit akar Liam.

Olyan gyorsan kanyarodtam ki az útra, hogy a kerekek csikorogva jelezték, talán lassíthatnék a tempón, de nem érdekelt jelen pillanatban semmi, a legkevésbé sem. A telefonom a zsebemben ismét csörgött, elkotortam és láttam, hogy Nic keres, de nem vettem fel. Magam mellé tettem és csak némán hallgattam, hogy ontja magából a dallamot, ami lassan kezdett az idegeimen táncolni, míg el nem hallgatott. Tudtam, hogy ezért kapni fogok tőle és nagy valószínűséggel megint egy üvöltözés kellős közepébe sodrom magam, de inkább haragudjon rám, minthogy felkavarjam azzal, hogy az exe minden bizonnyal itt van Milánóban és őt kajtatja. Minél hamarabb meg kell őt találnom és elküldeni a picsába, vissza oda ahonnan jött. Nem bukkanhat, csak úgy fel, nem jöhet utánunk, nem hívhat fel és követelheti rajtam, hogy adjam neki oda Nicolet, hogy aztán vissza édesgesse magát és nekem szabad utat engedjen. Nem fogom elengedni Nicolet, mert szerelmes vagyok belé, régóta az vagyok, de ez mindössze tegnap tudatosult bennem, amikor mind a ketten közöltük a másikkal az érzéseinket. De ezt leszámítva félek. Hogy mitől? Attól, hogy még mindig érez valamit Liam iránt és a felbukkanása talán újra előhívná benne a rejtett, elfeledett érzéseket és engem elfelejt, mintha el sem kezdődött volna az a csoda, amiben vele élek jelen pillanatban.

Leparkoltam az iroda ház előtt, ahol a közös reklám cégünk volt Márióval és belöktem a hatalmas üveg ajtót. A recepciós lány szokásos mosolyával üdvözölt, majd közölte velem, hogy régen látott és Márió már vár az irodájában. Illedelmesen megköszöntem, majd a lépcsőhöz vezettem lépteimet. Most valahogy nem volt kedvem liftezni, így azt a pár emeletet gyalog tettem meg, ami jól is esett, legalább kitisztítottam a fejem valamennyire. Ahogy kiléptem a lépcsőházból szembe jött velem a cégünk cégére a RiverStyle, majd beléptem az ajtón, ahol a sok modell sürgött forgott a fotózások miatt. Kedvesen mosolyogtak, néhányuk végig húzta a kezét a karomon, ahogy elhaladtam mellettük, de egyikük sem hozott lázba még egy szemernyit sem, pont hidegen hagytak. Kopogás nélkül léptem be a Márió Rivera feliratú fa ajtón, majd ténylegesen szemben találtam magam Márióval, aki felnézett rám kék szemeivel a papír kupacról, amit a kezében szorongatott.

- Van egy olyan érzésem, hogy nem a munka miatt jöttél be a szabadnapodon. - jegyezte meg mellékesen a tényt, hogy jelen vagyok.

- Pontos és ésszerű megállapítás. Kurva nagy gáz van Már. - ültem le a bőrfotelba, majd a fejemet a kezembe hajtottam.

- Mit csináltál? - tette fel a kérdést, ami kissé kezdett bennem sablonos hatást kelteni, túl sokszor hallottam.

- Semmi, komolyan. Miért kell azt feltételezned, hogy csináltam valamit? - kérdeztem vissza azonnal, némiképp felháborodva.

- Ismered te magad haver?

- Igen, de már nem vagyok olyan. - túrtam bele a hajamba a régi emlékek felidézett tumultusától az agyamban. Nem akartam visszaemlékezni, nem akartam a múltra gondolni.

- Oké, fordítsuk komolyra a szót. Mond el mi zaklatott fel ennyire, mert hogy nem a semmi miatt vagy idegbajos, azt lemerném fogadni. - dőlt előre, míg várta, hogy belekezdjek a mesémbe.

- Tudod volt Nicole-nak egy exe előttem. - kezdtem bele, majd abba hagytam, hogy lássam figyel-e rám.

- Aha, emlékszem. Mi is volt a neve Lee? - emel ki egy random nevet, mire mosolyognom kell.

- Liam, de végül is a neve lényegtelen.

- Mi van Liammel?

- Ma reggel egyszer csak felhívott és beközölte, hogy látni akarja Nicolet és követelte, hogy mondjam el, hol vagyunk. - túrtam a hajamba ismételten, valahogy le kellett vezetnem a feszültséget.

- Ez komoly?

- Halálosan. Sík ideg vagyok miatta. Mi a fasz lesz, ha ez felbukkan? Mit fogok akkor csinálni? - tettem fel a kérdéseket, inkább magamnak, mint Máriónak.

- Mitől félsz? - kérdezett vissza, szokásosan a legjobbat bekérdezve.

- Szerinted?

- Harry nem félhetsz folyton a csalódástól, Nicole nem Miranda. - a lelkemig látott, mint minden alkalommal.

- Tudom.

- Akkor meg ne legyél beszari. - nevetett fel, mire én sem bírtam ki, nevetnem kellett.

- Kösz.

- Szívesen. Akkor mit csináljak? - kérdezett rá, mintha a gondolataimban olvasna.

- Vesd be a varázslatot, amit szoktál. Derítsd ki, hogy ide utazott-e, hol szállt meg és ha meg van, gyere el velem, hogy beverhessem a képét, annak a fasznak. - mosolyogtam folyamatosan, de nem a jókedvtől, csupán a lehetőségtől, ami kecsegtetett.

- Nem probléma, ha vársz pár percet már is mondom, hogy átlépte-e az ország határt. - villantott felém egy hatalmas vigyort, majd böngészni kezdett a laptopja képernyőjén.

- Csináld csak, én ráérek. - dőltem hátra a fotelbe.

- Hazz sajnos van egy rossz hírem. - nézett rám pár perc elteltével.

- Mi?

- Liam tényleg itt van Milánóban, még hozzá a Rumor Hotelben. - a válasza nem tetszett, kicseszettül nem volt jó válasz.

- Csessze meg. Kinyírom a rohadékot. - pattantam fel és járkálni kezdtem az irodában, majd megfordultam a tengelyem körül és az ajtó felé vetettem magam.

- Mit csinálsz? - kiabált rám Márió, ahogy a kezem érintette a kilincset.

- Szerinted?

- Nem mehetsz oda. - szólalt fel.

- Csak figyelj.

- Bármint egyedül. - lépett mellém, majd együtt hagytuk el az épületet és közeledtünk a hotelhez, ahol az a fasz megszállt.

Ahogy leparkoltam a hotel előtt, kivágódtam a kocsiból és szinte futva közelítettem meg a bejáratot. A recepción elhadartam, hogy kihez jöttem, majd vártam, hogy a csaj elmondja, hogy melyik Liam szobája. Szerencsére nem kérdezősködött, csak egyszerűen megmondta a szoba számot és mi már ott sem voltunk. A liftben dühösen doboltam a lábammal, míg vártam, hogy megérkezzünk a 21. emeletre.

- Mit fogsz neki mondani? - fordult felém Márió.

- Nem tudom, szerintem előbb ütök, aztán kérdezek. - néztem rá halálosan komolyan, míg a szavak elhagyták az ajkaimat.

- Harry, csak okosan.

- Úgy ismersz, mit aki nem gondolkozik? - húztam fel a szemöldököm.

- Úgy.

- Rohadj meg. - löktem rajta egyet, mire majdnem felbukott a saját lábában.

- Nem, mert mihez kezdenél, ha én nem lennék.

- Jogos. - nevettem fel, majd kiléptünk mind a ketten a liftből, ahogy elértük a kívánt emeletet.

Elsétáltunk a 213-as szobához és bekopogtam azon. Az ajtó kisebb várakozás után kinyílt és lendítettem a kezemet egyből, de leálltam, amikor tudatosult bennem, hogy ki áll velem szemben.

- Mit keresel te itt?

35. fejezet - Minden a régi?!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, jó olvasást hozzá!
Remélem tetszeni fog!

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Csak állok mellette és a pillanatnyi döbbenetemmel küzdök. Újfent nem értek semmit, de legfőképp a viselkedését nem. Utálom, ha konkrétan levegőnek néznek. A legrosszabb, hogy egész nap vele vagyok, még is úgy tesz, mintha itt sem lenne. A fotózásra készülünk, ami az első munkám itt Milánóban. Besétálok a díszletbe és próbálom nem kimutatni a dühömet, ami Harry felé irányul, aki ebből semmit nem vett észre egész nap vagy nem akart. Ahogy megpillantom a partnerem, leesik az állam, ilyen izmos pasit sem láttam még sose. A fotós kiadta az utasításokat, így a pasi a csípőmet markolászta, míg ajkai, majdnem teljesen egybe simultak az enyémmel. A szerelmet és a vonzódást kellett megjeleníteni. Az egész jól is ment, míg Harry az egyik forróbb képnél, ahol csókolóznunk kellett, be nem rontott a díszletbe és le nem szedte rólam a férfit, aki döbbenten meredt rá, ahogy én is.

- Mi a faszt képzelsz magadról? – üvöltötte szerencsétlen férfinak a szavakat.

- Mi bajod van, ezt kellett csinálnom. – húzta fel a szemöldökét és igazán dühösnek látszott.

- Az lehet, de te kurvára kihasználtad a helyzetet. – lökött Harry egyet a férfin, aki visszalökte rögtön. Tudtam, ha így folytatják egymásnak fognak menni.

- Ki jönnél velem? – ragadtam meg a kezét és kihúztam a fotó stúdióból.

- Mi a frász bajod van neked? – csattantam, ahogy kiértünk a hallgatózó fülek halló távolságából.

- Nekem? Semmi, nem én smároltam egy másik pasival önfeledten. – előre lépett és a falnak nyomott.

- Te tiszta hülye vagy és most eressz el. – tettem a mellkasára a kezem, de nem használt, továbbra is sarokba voltam szorítva.

- Nem vagyok hülye, láttam, amit láttam.

- Mit láttál Harry, na mit? – csattant a pofon az arcán, mire elhátrált tőlem. – Semmit nem láthattál, mert ez csak munka, az viszont egyértelmű, hogy egész nap le se szartad a fejem, most meg itt konkrétan féltékenységi rohamot kapsz a nagy semmitől.

- Nem szartalak le. – kezdett védekezni.

- Nem a szart nem, levegőnek éreztem magam egész rohadt nap. – komolyan sírni fogok, ha így folytatom. – Tudod elég volt egyszer ezt eljátszanunk, nem kérek belőle ismét.

- Nicole, várj. – kiabált utánam, de nem álltam meg, csak hátra néztem és még utoljára megszólaltam, hogy aztán rágja magát.

- Nem leszek titok Styles.

Nem jött utánam, nem is szólt és ez így volt jó. Semmi kedvem nem volt bele menni ezredszerre ugyan abba a beszélgetésbe, hisz ugyan az lenne a vége, hogy titkolózik és én nem érteném meg. Nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy bujkálnom kell, bár a mostani állás szerint elég gyakran csináltam ezt, míg Liammel voltam és Harry folyton a nyomomban járt a munkában. Viszont az baromira nem tetszik, hogy most valóban együtt vagyunk, de már nem csinálja ugyan azt mint régen. Tiának talán tényleg igaza volt, elszállt a varázs, ahogy a pálya szabaddá vált. Ezzel, csak az a baj, hogy nekem már nincs visszaút, mivel azt hiszem bele szerettem. 

A nap hátralévő része szerencsére eseménytelenül telt, tovább folytattuk a félbeszakadt fotózást, míg Harry tisztes távolból figyelt és nem tett semmi bosszantót, de tisztán láttam rajta, hogy mindig ökölbe szorította kezét és az állkapcsa megfeszült, amikor a partnerem közelebb merészkedett hozzám, mint azt Ő helyesnek gondolta volna. A féltékenysége szembe ütköző volt, pont ezért nem értettem, hogy miért titkol el engem. Nem inkább büszkének kéne lenni-e, hogy vele vagyok. Mutogatni mindenkinek, hogy irigyek legyenek? Túlzásba sem kéne vinni, hisz nem egy tárgy vagyok, de attól még éreztethetné velem, hogy számítok. Valahogy nem akartam, hogy vége legyen a napnak, mert tudtam, hogy ezt a beszélgetést még nem zártuk le. Hiába nem akarok erről beszélni, tudom, hogy elkerülhetetlen lesz előbb vagy utóbb és inkább legyen előbb, mert ha állandóan halogatjuk a végén egy olyan vitát robbantunk ki, ami már kilencven százalékban nem is erről szólna, hanem bármiről, ami a másikat zavarja, így egy fel turbózott vagdalkozásban lenne részünk. De a nap vége eljött, nem menekülhetünk előle örökké.

- Nicole valami fantasztikus voltál. - ölelt magához a párom, ami szerintem direkt szorongatott olyan sok ideig, hogy Harry közelebb lépjen. - A fiúdat pedig tartsd pórázon.

- Ő nem a fiúm. - mondtam ki hangosan, hogy Harry is hallja, akinek a döbbent tekintete minden pénzt megért.

- Akkor nem értem a reakcióját.

- Nicole, gyere mennünk kell. - kapja el a kezemet Harry és kifelé kezd húzni.

- Elengednél? - kérdezem meg felháborodva.

- Arról ne is álmodj. - szűri a fogai között és az öltözőig meg sem áll velem, majd belök az ajtón és még pár szót hozzám vág. - Öt perced van, igyekezz.

Nem értettem Harry kiborulását és most először gondoltam úgy, hogy talán nem is volt jó ötlet össze szűrni vele a levet, hisz ez az oldala baromira nem tetszett. Nem volt velem soha ilyen, így elég nagy sokként ért a viselkedése. Nagyon remélem, hogy nem szórakozott velem eddig és nem hitette el velem a jó fiú szerepét, mert nem akarok újabbat csalódni, főleg úgy, hogy Harry mentett ki abból a szar kapcsolatból Liammel. Gyorsan öltöztem át, mivel nem akartam Harryt még jobban felidegesíteni. Amikor kimentem, még mindig az ajtóban állt és elég dühös kinézettel meredt rám. Nem szólt semmit, csak elindult előre, én meg követtem őt kifelé, vissza az autójához. Minden kérdés nélkül szállt be és látszott rajta, hogy azt várja én is beüljek mellé. Mivel már nem Los Angelesben voltunk, így nem tehettem meg, hogy itt maradok, mivel akkor sosem találnék vissza Harry lakásához. Harry az úton egy szót sem szólt hozzám, csak markolta a kormányt dühében, míg az ujjai el nem fehéredtek, de akkor sem engedett a szorításán. Láthatólag nem érdekelte különösebben, hogy fájdalmat okoz magának. Mivel a sebesség korlát fogalmát sem ismerte jelen pillanatban, így alig negyed óra alatt tettük meg a lakásig az utat. Leparkolt, de nem csinált semmit, csak az utat bámult.

- Majd később jövök. - vetette oda fél vállról, így tudtam, hogy azt várja, hogy kiszálljak.

- Ne várd, hogy meg várjalak. - szóltam vissza, majd kipattantam a kocsiból, mielőtt beszólhatott volna bármit is.

Olyan sebességgel indult el, hogy a kocsi kerekei csikorogtak, majd egyszerűen eltűnt az út végén lévő kanyarban. Még így is, hogy pokolian mérges voltam rá, féltettem, hogy esetleg valami baja esik vagy bármi, de nem gondolkozhattam ilyesmiken. 

Bementem a házba, ahol Tia döbbent tekintete fogadott.

- Mi volt ez? - kérdezte, ezzel egyértelművé téve, hogy mindent látott a kinti jelenetből.

- Egy féltékeny férfi kirohanása. - vontam vállat, majd elsétáltam mellette be a konyhába, hogy valami étel után nézzek, mert egész nap nem ettem semmit. 

- Miért féltékeny?

- Ha hiszed, ha nem a fotó partnerem miatt. - legyintek, míg kiveszek egy doboz salátát és öntetett a hűtőből.

- Ez komoly? - akad ki, míg bele nyúl a salátámba a villával, amit a kezébe vett.

- Az, nem láttad mit művelt. Kirohanást rendezett a fotózás kellős közepén. Nem láttam még ilyennek. - tettem egy falat salátát a számba, de alig tudtam lenyelni a gyomrom miatt, ami még mindig görcsben állt Harry miatt.

- Ez egy idióta.

- Ez még semmi, ennek az egésznek az teszi az i-re a pontot, hogy egész nap levegőnek nézett, úgy tett, mintha semmi sem lenne közöttünk. - magyaráztam el Tiának a dolgot.

- Oké, hivatalosan is megőrült. Majd beszélek vele. - azonnal tiltakozni kezdtem.

- Nem kell Tia, majd én elintézem.

- Ahogy gondolod, de nekem most mennem kell, találkozom Márióval. - mosolygott rám, majd csakugyan magamra hagyott.

Este kilenc is elmúlt már, de Harry sehol sem volt. Kint ültem a kertben a padon és azon gondolkoztam talán én reagáltam-e túl ezt a dolgot és nem is Ő a hibás ebben vagy nem teljes egészében. A magánélet kihagyását a munkából nem is érzem rossznak, de akkor beszéljük meg, kerek-perec jelentsünk ki A-t vagy B-t, de legyen leszögezve, hogy ne lepődjek meg a tartózkodó viselkedésén. Épp az ajtó felé néztem, amikor láttam egy alakot elsétálni előtte, így biztosra vettem, hogy haza jött, majd be is igazolódott, amikor kicsivel később kilépett a teraszra. Nyilván nem talált odafent, így kijött, hogy megkeressen. Egyenesen felém közeledett és reméltem, hogy nem fog velem veszekedni, hogy már lenyugodott annyira, hogy értelmesen beszélgessünk. Megállt közvetlen velem szembe, de semmit sem tett vagy mondott.

- Sajnálom. - jött nagy sokára az első szava.

- Mit?

- Mindent. Egy farok voltam veled, nem kellett volna, így kiakadnom, hisz ez a munkádhoz tartozik, el kell viselnem, ha néha napján hozzád ér valaki rajtam kívül. - ült le mellém és egyik kezét fedetlen combomra helyezte, amit nem takarta a ruhám anyaga.

- Nem vitatkozom veled. De az a legkisebb gond Harry, hogy féltékeny voltál, az sokkal rosszabbul esett, hogy egyáltalán nem közeledtél felém, szinte hozzám se szóltál.

- Tudom, ne haragudj, de ez is mind a féltékenységem miatt volt, mert ideges voltam, ahogy megtudtam, hogy egy pasival fognak téged fotózni. - hajtotta le fejét.

- Nem lehetsz mindig ideges, ha párban fotóznak.

- Tisztában vagyok vele, de akkor is nehéz, hisz majd fel robbanok, ha azokra a képekre gondolok. Hisz megcsókolt. - érzem, hogy megint hergeli magát.

- Harry te mondtad, hogy ez csak munka és igazad van, az volt, semmi több. - tudom, hogy nem győzhetem meg, mikor egy téveszme lakozik a gondolatai között.

- Basszus annyira nehéz ez Nic.

- Meg kell beszélnünk, hogy mi legyen. - nézek rá, mire rám kapja tekintetét.

- Mivel? Velünk? Ugye nem akarsz szakítani velem? - sorozatos kérdései kicsit kiakasztanak.

- Jézus Harry, dehogy akarok, csak azt beszéljük meg, hogy mi legyen a munkában velünk. Titkoljuk vagy hozzuk nyilvánosságra a kapcsolatunkat?

- Most mit mondjak? - kérdez vissza.

- Az igazat, bármit, amit te szeretnél. Te, hogy látod jónak?

- Kérlek ne akadj ki, de szerintem az a legtanácsosabb, ha a magán életünk nem lát napvilágot a cégnél, mert nem akarom ugyan azt átélni, mint Mirandával. Nem akarom, hogy esetleg kirúgjanak téged, hisz sosem nézik jó szemmel az ilyesmit.

- Mert új vagyok igaz?

- Sajnos igen, így azt hihetnék, hogy azért jöttél velem össze, hogy előre menetelt várj tőlem és fordítva, azt hinnék, hogy csak azért választottalak, mert tetszel nekem. - túrt bele göndör fürtjeibe.

- Ha ezt akarod, akkor tegyük ezt, de nem rendezhetsz több ilyen jelenetet, mert ez lebukás veszélyes Harry.

- Tudom-tudom és kérlek bocsáss meg nekem. - vont a karjaiba.

- Már régen megbocsájtottam te marha, mert szeretlek. - viccelődtem vele.

- Baszki mit mondtál? - fordít maga felé.

- Marha?

- Nem, utána.

- Szeretlek. - esett le nekem is, hogy mit mondtam neki.

- Szeretsz engem?

- Még hányszor mondjam ki? Nem egyértelmű, hogy szeretlek?

- Az istenit te nő, ha tudnád, hogy mennyire odáig vagyok érted. Halálosan szeretlek.

34. fejezet - Újdonság!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá! Várom a véleményeket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

A vásárlás ma valahogy nekem nem megy. Tia egyik boltból rángat maga után a másikba, de én semmit sem találok magamnak. Bár lehet, ha keresnék is, akkor az sokat segítene a találni dologban, de semmi kedvem ehhez. Ezer más dolgot el tudnék a mai napra képzelni, mint például Harry karjaiban feküdni egész nap. Oké megint hivatalosan is elkanyarodtam attól, amiért voltaképpen itt vagyok, hogy találjak estére valami buli ruhát. Tia ugyan is kikötötte, hogy meg kell ünnepelnünk azt, hogy itt vagyunk. Az ötlettel nem is volt semmi bajom, de a megvalósítása az más téma volt.

- Ehhez mit szólsz? – mutat felém Tia egy fekete egyszerű ruhát.

- Nem is tudom, olyan semmilyen. – vonok vállat és egyszerűen tovább sétálok.

- Aha, ez a semmiség egy vagyon. – mutogat idéző jeleket.

- Nem tetszik, nem tehetek róla.

- Te ma semmiről sem tehetsz. Na, ki vele. – állít meg, amikor végre meglátnék valamit, mi talán megfelelő.

- Mi?

- Mi volt tegnap, amiről nem tudok? – húzza fel a szemöldökét.

- Semmi. – próbálok tovább menni, de nem enged.

- Nem versz át Nicole, gyerünk, tudni akarom.

- Lefeküdtem Harryvel. Most jobb? – horkanok fel, majd ott hagyom.

- Mi van? Ez komoly? – lép mellém, ahogy az egyik ruhát nézegetem.

- Szerinted viccelnék ilyennel? – fordulok felé.

- Nem?!

- Ezt most kérdezted vagy mondtad?

- Fogalmam sincs, hagyj már, le vagyok sokkolva. – nevet fel, mire belőlem is kitör a nevetés.

- Téma csukva. – mutatom fel a mutató ujjam, hogy elhallgasson végre.

Bemegyek a ruhával a próba fülkébe és magamat is meglepem vele, hogy mennyire tetszik, pedig nem szoktam ilyesmit hordani. Nagyon bulisak a minták a fehér anyagon. Tökéletes. Széthúzom a függönyt és kilépek, mire Tia meg sem tud szólalni.

- Na, mi van, ennyire rossz? – kérdezek rá.

- Épp ellenkezővel, ez eszméletlen.

- Akkor, jó lesz.

Vissza léptem a próba fülkébe, ismételten elhúztam a függönyt és visszavettem a ruháimat. Mára nekem épp elég volt a vásárolgatásból, de persze Tia másként gondolta, így még vagy a fél napot itt töltöttük. Neki is kellett még találni valamit estére, így tudtam, hogy addig nem fogjuk abba hagyni a járkálást, míg nem talál valamit. Kissé lemaradtam, amikor az egyik cipő bolt kirakata szembe jött velem és a figyelmet azonnal megragadta egy csodás piros magas talpú sport cipő. Egyből tudtam, hogy ez kell a ruhámhoz, teljesen passzolt hozzá, ez nem volt kérdés. Tia furcsán nézett rám, amikor megfogtam a kezét, ezzel visszarántva, hogy álljon meg.

- Mi van?

- Nézd. - mutattam a gyönyörűségre előttem.

- Ez megy a ruhádhoz. - szűrte le Ő is elsőre a kivetkeztetést.

- Gyere. - most én rángattam be a boltba.

Két perc elteltével egy újabb szatyorral a kezemben léptem ki a boltból az új cipőm kíséretében. Tia átment nyafogóba, hogy Ő nem talál magának semmit, mire belöktem az egyik bolt ajtaján és konkrétan az egyik ruha állványnak csapódott. Kikapott egy ruhát onnan és győztesen felemelte maga elé.

- Ez az.

- Ha tudom, hogy így találod meg, hamarabb fellöklek, mondjuk az első üzletnél. - viccelődtem vele, így utána sétáltam, hogy felpróbálhassa.

- De vicces vagy, de legközelebb meg ne próbáld. - mutat rám az egyik ujjával.

- Hű, de félek.

- Félhetsz is.

Délután négy órakor léptünk be Harry lakásába és mondanom sem kell, hogy hulla fáradt voltam mostanra. Tia természetesen pörgött, akárcsak egy duracell nyuszi. A lakásban síri csend uralkodott és egyértelmű volt, hogy Harry nem tartózkodik itt. Meglepő mód azt tapasztaltam magamon, hogy csalódott vagyok miatta. Szerettem a közelében lenni, így tényleg vágytam arra, hogy végre mellette legyek, csak hogy a hangját halljam, a nevetését. Furcsa helyzet. A konyhába sétáltam, hogy igyak valamit, amikor feltűnt egy kifüggesztett cetli a hűtőn. Levettem róla a hűtőmágnest és a kezemben tartva elolvastam.

" Nic el kellett mennem egy tárgyalásra, így nagyon valószínű, hogy nem leszek otthon, mire vissza jöttök, bárhol is legyetek. Rendeljetek bármit, amit csak akartok, hagytam pénzt az előszoba szekrényen. Érezzétek otthon magatokat. Számolunk a reggeli lelépésedért. Haragszom. Harry xx "

Majdnem elejtettem a cetlit, ahogy végig olvastam. Érdekes volt a felhőtlen viszony közöttünk, eddig mindig kimért volt vagy épp rám mászott, akkor és ott, amikor rájött, de ilyen sosem volt még velem. Annyira, nem is tudom mi a megfelelő szó, talán a normális? Eléggé átlagos párnak tűnnék kívülről azt hiszem, akkor is, ha egyáltalán nem vagyunk azok. Nem indult jól ez a kapcsolat, sőt borzalmas volt, hogy állandóan vissza kellett fogjuk magunkat, de végre semmi nem áll az utunkba. Vagy talán egyetlen egy apró dolog, a munkakapcsolat és a kirúgás veszélye.

***

Tiával már az egyik helyi klubban táncolunk, amit Harry ajánlott neki tegnap, mint megtudtam. Tényleg jó hely volt és a zene is teljesen az én ízlésemet tükrözte. Kicsit hiányoltam Harryt, amiért nincs itt, de jól el voltunk Tiával kettesben is. Sorra ittuk a feleseket és a koktélokat, így már kellőképpen áramlott az alkohol az ereimben. Néhány pasi próbálkozott nálunk, hogy táncoljunk velük, de mindenkit lepattintottunk valamivel, legtöbbször azzal, hogy a pasink itt van a szemközti asztalnál. Aztán, ahogy oldalra néztem, lehet nem is hazudtunk akkorát, mert teli mosollyal mosolygott ránk Harry és Márió. Oldalba böktem Tiát, hogy nézzen oda, mire az Ő szája is mosolyra húzódott. Épp elakartam indulni feléjük, amikor egy férfi beállt elém és mindenféle előmenetel nélkül tette a csípőmre a kezét és egyszerűen magához rántott. Szorított és alig kaptam levegőt. Azonnal bepánikoltam, de ez az állapot nem tartott sokáig, mert meghallottam Harry rekedt hangját.

- Elnézést. - szólt a férfinak, aki rá sem hederített. - Figyelj, engedd el a barátnőmet vagy lebaszok egyet.

- Legközelebb írd rá, hogy a tiéd a ribanc. - fordult meg.

- Na ezt nem kellett volna. - szólalt meg Harry, majd lendült a keze és ököllel eltalálta a férfi orrát.

- Harry. - kiáltottam fel.

- Gyere. - ragadott kézen és kihúzott a táncoló tömegből az asztalhoz, ahol ültek.

- Mi volt ez? - fordultam felé, ahogy az ölébe ültetett.

- Nem hallottad, hogy minek nevezett? - lepődött meg a reakciómon.

- De hallottam, de nem kellett volna felvenned. - hangom túlontúl rosszallóan csengett.

- Nem tudom elviselni, ha valaki így beszél, pont rólad. - hajtotta a fejét a nyakamhoz.

- Megértem és köszönöm, hogy megvédtél, de ne csinálj többet ilyet. - suttogtam a fülébe.

- Rendben és ne haragudj kérlek. - nézett a szemembe, amiben valódi könyörgés uralkodott.

- Nem haragszom. - hajoltam előre és megcsókoltam puha ajkait.

- Ez baromi fura. - hallottam meg mellőlünk Tia hangját.

- Mi? - kérdeztük meg egyszerre Harryvel.

- Ti ketten és a nyilvános csókolózás.

- Fogd be. - ismét együtt ejtettük ki ugyan azokat a szavakat.

- Egyébként igaza van, mi lesz így velünk, ha nincs ott a lebukás varázsa. - suttogja a fülembe Harry, míg a combomat kezdi simogatni, veszélyesen magas helyeken.

- Számított neked valaha is, ha esetleg lebuktunk volna?

- Nem igazán. Nekem ez számít. - markolta meg a lábamat, mire megszorítottam a kezemben inge anyagát.

- Nekem is.

33. fejezet - Megtörik a jég! +18

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, amit szerintem már nagyon sokan vártatok, hát ez a nap is elérkezett lassan. Remélem mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást és hagyjatok magatok után nyomot.! :)

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Nézem közeledő alakját, amiről, csak úgy süt a férfiasság. Hosszú lépteinek hangja betölti az egész teret. Elveszek gyönyörű zöld szemeiben és csábító mosolyában, amikor a tekintetünk találkozik, ilyen nagy távolságtól függetlenül is. Még most sem hiszem el ezt az egészet. Az utazást, az elköltözést, magát Harryt és, hogy miként bánt velem az elmúlt napokban. Úgy rakosgatott jobbra balra, mintha törékeny lennék és egy kisebb nyomás is elég, hogy darabjaimra hulljak körülötte. Egy biztos, ha Ő nem lett volna velem, sokkal rosszabbul viseltem volna a Liammel való szakítást és a megcsalást, amit elkövetett. Azon kaptam magam, hogy le sem tudtam venni a szememet róla, fogva tartott és nem eresztett. Alig vártam, hogy végre ide érjen és ismételten a közelemben legyen. Annyira furcsa volt a tegnap délután nélküle, szinte megszoktam, hogy egész nap velem van.

- Sziasztok. - köszönt, amikor oda ért hozzánk és megállt velünk szemben.

- Szia. - köszöntünk egyszerre Tiával, én felálltam, de nem igazán tudom, hogy minek, így hülyén álltam mellette és azon gondolkoztam, hogy gáz lenne-e, ha most megcsókolnám.

- Nemsokára indulnunk kell a beszállókapuhoz. - nézett rám Harry, de nem jött közelebb, semmit sem csinált, csak egyszerűen állt mellettem.

- Oké. - sétáltam vissza a helyemre és a jókedvemet egyből száműzték. Nem tudom, hogy mi a baj, de valami biztosa, hiszen megint felvette a közömbös, érdektelen álarcát.

Kérném a 213-as Olaszországba tartó járat utasait, hogy kezdjék meg a beszállást a H8-as beszállókapunál. A gép fél óra múlva indul.

- Gyertek mennyünk. - mosolygott ránk Harry, majd elindult az említett kapu irányába.

Tia értetlen képet vágott, hisz Ő is észre vette Harry eléggé visszahúzódó viselkedését, én csak egyszerűen megvontam a vállamat, mivel nem értettem semmit.

A beszállókapunál Harry elővette a három jegyet, ami nála volt és átadta a pult mellett álló lánynak, aki megnézte őket, majd jó utat kívánt és felengedett minket. 

A repülőn ülve sikeresen megint úrrá lett rajtam a rettegés és a lábam újfent remegni kezdett. Ez alkalommal az első osztályon utaztunk, amiért még beszédem van Harryvel, megmondtam, hogy nekünk a turistaosztály is tökéletes, rá is bólintott, erre tessék, csak nem oda szól a jegyünk. Tia ült mellettem, Harry, pedig velünk szembe, aki most nem igazán foglalkozott azzal, hogy mindjárt elhányom magam. Nem is kellett sok idő, míg a mosdóba rohantam és kiadtam a gyomrom tartalmát, bár ma még semmit sem ettem. Vagy fél órát guggoltam a wc fölött és már azt sem tudtam, hogy mi jön ki belőlem a vízen kívül. Hamarosan kopogtatást hallottam az ajtó felől.

- Foglalt.

- Nic, én vagyok, minden rendben? - hallottam meg Harry hangját és automatikusan nyitottam ki a zárat, Ő szinte azonnal belépett.

- Voltam jobban. - ültem fel a wc-re.

- Mi bajod? - kérdezett rá kíváncsian.

- A repülés. - vontam vállat.

- De máskor sosem hánytál. - guggolt be elém és megfogta a kezemet.

- Nem tudom, ez alkalommal sokkal rosszabb. - hajtottam le a fejem, mert rohadtul kezdtem szédülni.

- Figyelj esetleg nem vagy...? - néztem fel rá hirtelen, amikor tudatosult, hogy hova akar kilyukadni.

- Úr isten, nem vagyok terhes, Harry. - csattantam fel.

- Jó, nyugodj meg, csak feltételeztem. - emelte fel védekezőn a kezét.

- Ne feltételezz hülyeségeket. - a hangnememen még én is meglepődtem.

- Megmondod, hogy valójában mi zavar? 

- Te. - válaszoltam kertelés nélkül.

- Én? - húzta fel a szemöldökét.

- Igen, ide jössz, úgy csinálsz, mintha érdekelne a bajom, miközben le se szartál a terminálban. - horkantam fel, majd felálltam és magára hagytam a mosdóban.

- Várj már. - kapta el a kezemet. - Ne haragudj, ha megbántottalak, de a repülőtereken mindig sok a fotós és nem akartam, hogy rögtön híre mennyen, hogy te meg én, tudod. - mutogatott kettőnk között.

- Nem Harry, én veled kapcsolatban semmit sem tudok. - válaszoltam, majd amikor végre elengedett vissza sétáltam a helyemre.

Harry duzzogva ült le a helyére és egész út alatt hozzám se szólt, sőt egy szót sem szólt többé. Lehet, hogy megbántottam, de nem érdekelt, hisz folyton úgy tesz, mintha semmi sem lenne köztünk, pedig nem hülyültem meg teljesen, valami határozottan volt, egészen tegnap délutánig. Kezd zavarni a duzzogó viselkedése. Tia meg folyton bökdös, hogy mi a baja. Pont ezt akarnám tudni én is.

Hosszú órákkal később végre bemondták, hogy a gép leszálláshoz készülődik, így kössük be magunkat. Harry egy ideje sehol sem volt, de végszóra megjelent és leült a helyére. Annyira furcsa volt a tekintete, amikor rá néztem. Vigyorgott rám, mint egy hülye és átnyúlt, hogy a térdemre tegye a kezét. Nem csinált semmit, csak egy helyben tartotta a kezét, míg továbbra is rám mosolygott.

- Szerintem részeg. - súgta a fülembe Tia.

- Nagyon valószínű. - válaszoltam vissza, míg ránéztem Harryre, aki most az ülésnek támaszkodott és lehunyta a szemét.

- De cuki, hogy miattad leitta magát. - cukkolt.

- Fogd be. - szóltam vissza, de tudtam, hogy Tiának igaza van, Harry miattam részeg.

A gép sikeresen leszállt és mi Tiával közre fogtuk Harryt, akinél mostanra tényleg eléggé beütött az elfogyasztott alkohol és elég bizonytalan volt a járása, így jobbnak láttuk, ha segítünk neki, mielőtt lezúzza az arcát.

- Lányok, tudok menni. - nyafogott, ahogy bevezettük a lépcsőn.

- Elengedünk, de ha leesel utána, még jól meg is verünk. - szólalt meg Tia, mire belőlem kitört a nevetés.

- Nem fogok leesni, nem vagyok régszeg. - válaszolt, de hogy nemigen tudott helyesen beszélni, ez nem a józanságáról adott tanúbizonyságot.

- Aha, persze. - horkantam fel és végig vezettük, amíg leértünk a földre.

- Most már hagyjatok. - csattant fel és elindult előre, az isten tudja hova.

Mi Tiával loholtunk utána, nehogy tényleg valami baja legyen, de érdekes mód elég jól ment egyenesen, azt a néhány megingást leszámítva. Hirtelen már nem is voltam rá mérges, sokkal inkább szórakoztatott a látványa. Szerencse, hogy állt egy ember Harry nevét szorongatva a kezében, mert nem hiszem, hogy tudott volna ebben az állapotában vezetni. A férfi a kocsihoz kísért minket, majd beültünk és elindultunk gondolom a hotel felé, ahol megszállunk majd Tiával. De, amikor kiszálltam nem az fogadott, amire gondoltam. Harry ismerős háza előtt álltunk.

- Mi ez? - fordultam Harry felé, aki mostanra kissé jobb állapotba került.

- A házam?!

- Azt látom, te hülye, de miért vagyunk itt? - kérdeztem meg.

- Mert nem hagyom, hogy szállodában lakjatok, elég nagy a házam és legalább a közeledben lehetek. - lépett hozzám közelebb és egy óvatos puszit nyomott az arcomra.

- Mindig változtatsz a megbeszélt dolgokon?

- Én? Mindig. - kacsintott rám, majd kézen ragadott és egyenesen a házba húzott.

- Menny fel, aludnod kéne egy kicsit. - állítottam meg, amikor a kertbe akart kivinni.

- Miért? - csodálkozott el.

- Mert részeg vagy.- koppintottam a fejére.

- Lehet igazad van. - mosolyodott el, majd hirtelen az ajkait az enyémekre nyomta, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan vége is lett, majd Harry eltűnt a lépcsőn. Percekig álltam ott és az ajkamat fogtam, amin még mindig éreztem az övét.

Este egyedül ültem a teraszon, mert Harry nyilván a lerészegedését piheni ki ebben a pillanatban, Tia pedig kicsomagol vagy hasonlók. Én nem tudtam még rávenni magam semmire, lassan egy órája ülök itt, de a látvánnyal nem tudok betelni. Imádom ezt a házat, az egészet, úgy ahogy van. Nagy merengésemben hallottam meg, hogy nyílik a terasz ajtó, de nem néztem hátra, mert tudtam, hogy Tia az.

- Na kicsomagoltál?

- Nem éppen. - éreztem meg a vállamon hatalmas tenyerét.

- Harry? - fordultam hátra.

- Igen, de gondolom nem rám számítottál. - ült le mellém.

- Nem. Hogy vagy? - kérdeztem rá, mert feltűnt, hogy már nem részeg.

- Jól. Bocsánatot akarok kérni a viselkedésem miatt. - húzódott hozzám közelebb és a derekam köré fonta egyik kezét.

- Semmi baj, jól szórakoztunk. - mosolyogtam rá.

- Gondolom.

- Miért ittál? - kérdeztem rá.

- Mert felkúrtad az agyam. - válaszolta, mire az őszintesége egyenesen sokként ért.

- Te is az enyémet.

- Felejtsük el, jó? - kérdezett rá reménykedve.

- Persze. - válaszoltam, majd kivezettem a tekintetem a kertre.

Néztem Harryt, ahogy ugyan ezt teszi.

- Mire gondolsz most? - kérdeztem rá.

- Hogy megakarlak csókolni. - fordult felém.

- Akkor tedd meg. - alig mondtam ki a szavakat máris az enyémen éreztem puha ajkait.

Nem kellett sok, míg az ölébe húzott és én tudtam ma este nem fogunk leállni. Én nem akarok és Ő sem fog, ez egyértelmű volt számomra, pusztán abból, ahogy most hozzám ért. Gyengéd volt, de követelőző. Gyors, de egyben lassú is. Harry egyszer csak felállt velem és mindenféle gond nélkül sétált fel egészen a hálószobájáig. Kinyitotta a szobája ajtaját és egyenesen az agyához vitt, majd lefektetett rá, gyöngéden, mintha tényleg félne, hogy eltörök. Fölém helyezkedett és az ajkaimat vette birtokba, lassan csókolt, érzékien, mint még soha ezelőtt. Kiéreztem minden egyes érzelmét egyetlen csókjából. Hogy törődött velem, hogy félt és óv. Sosem éreztem még csak hasonlót sem ezelőtt. Tudtam, hogy olyan szexben lesz ez alkalommal, mint még sosem. Ajkait lassan levezette a nyakamra, majd a kulcscsontomra. A ruhámat egy egyszerű mozdulattal húzta le a testemről, így szinte meztelenül feküdtem alatta. Csókjai útját folytatva haladt tovább a testemen, így elérve a mellemhez, amit kezelésbe is vett. Gyengéden csókolta meg, míg másik kezével masszírozta, míg eszemet vesztettem és magamról sem sokat tudtam már. Kis idő múlva a hasamon haladt lefelé, míg el nem érte a csipke tangámat, amit ketté szaggatott erős karjai között.

- Annyira kívánlak. - nézett fel rám.

- Akarlak, Harry. - suttogtam neki, mire több se kellett, azonnal a lábaim közé helyezkedett és a száját a csiklómra nyomta. Hangosan nyögtem fel, amikor a nyelvét mozgatni kezdte rajtam. Komolyan azt sem tudtam mit csináljak magammal, annyira hatalmába kerített a nyelve a bőrömön. A lepedőbe markoltam és alig bírtam ki, hogy ne nyögjek fel hangosan. A teljes élvezetet az hozta el, amikor ujjait megéreztem magamban. Éreztem mosolyát rajtam, ahogy tudatosul benne, mennyire kívánom már őt. Teljesen nedves voltam kezei alatt. 

- Harry. - a nevét nyöszörögtem, mire felemelte fejét, de máris hiányoztak ajkai.

- Hmm? - morgott nekem.

- Ne kínozz. - kérleltem, mire lemászott az ágyról és minden ruhájától megszabadította magát.

Felém helyezkedett és a szemembe nézett, várta, hogy mondjak valamit. Várta a válaszom, hogy kell-e óvszert használnia. Amikor megráztam a fejem, tudta, hogy mire gondoltam, így végre megérezhettem magamban a péniszét. Lassan mozgott, míg a kezeimet a fejem fölé nyomta. Automatikusan emeltem fel a lábaimat és kulcsoltam a dereka köré, hogy még több helye legyen és még mélyebben tudjon bennem elmerülni. Mostanra minden egyes lökésnél hangos nyögések hagyták el a szánkat és rohamosan zuhantam a vágyam beteljesülése felé. Alig bírtam vissza tartani az orgazmusom, de érezni akartam még ezt a csodát, amit nyújt nekem. Nem akartam, hogy vége legyen, mert ilyen fantasztikus élvezetben még sosem volt részem, elakartam nyújtani, amennyire, csak telt tőlem. Éreztem , hogy Ő is vissza fogja magát, épp, ahogy én.

- Annyira csodálatos vagy. - súgta a fülembe.

- Te is. - szabályosan nyögtem a szavakat, amikor eltalálta a pontot, ahol az érzés fokozódva jelentkezett.

- Meg vagy. - harapott bele a nyakamba.

- Harry. - nyögtem a nevét, ahogy folyamatosan eltalálta azt a pontot, ami a gyönyört biztosította nekem.

- Engedd el Nic, add oda magad nekem. - fordított a kezemen és nekem nem kellett több.

Le írhatatlan, szavakba önthetetlen, hogy mit éreztem, abban a pillanatban, hogy átadtam magam Harrynek. Az orgazmus végig söpört a testemen és jó ideig el sem hagyta azt. Cikázott bennem folyamatosan, míg a végszót az jelentette, hogy Harry belém élvezett, így a lüktetése is elképesztő hatással volt a testemre.

- Istenem. - zihálta Harry, ahogy mellettem feküdt a matracon.

- Egyet értek. - fordultam felé és egy csókot nyomtam az ajkaira.

- Te még képes vagy mozogni? - kérdezz rá.

- Miért te talán nem? - gúnyolódok vele, mert tisztán látom, hogy majd elalszik.

- Lefárasztottál. - sóhajtja.

- Akkor aludj. - nyomok egy csókot a szájára.

- Maradj itt. - lepődök meg a kérésétől.

- Nem megyek sehová, Harry. - mosolygok rá.

- Akkor jó, mert mostantól szeretnélek közel tudni magamhoz. - derekam köré fonja kezeit.

- Ezt, hogy érted?

- Azt szeretném, ha kapcsolatban lennénk, ha a barátnőm lennél, ténylegesen is.