44. fejezet - Dühös pillanatok!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Este kínomban forgolódtam az ágyamban, miközben nem jött álom a szememre, bármennyire is szerettem volna. Harry azóta sem tért vissza és kezdtem aggódni miatta. Az agyamban képtelenebbnél képtelenebb képek sorakoztak fel és a legrosszabbra tudtam, csak gondolni mostanra. Féltem, hogy összeverekedik Liammel és valamelyiküknek bajuk esik. Kiismertem már annyira Harryt, hogy tudjam, hogy hirtelen haragját nem lehet könnyen leállítani és olyankor bármit képes elkövetni az akarata nélkül is. A századik pozíció váltásnál az órára pillantottam, ami éjfélt mutatott. El nem tudtam képzelni, hogy mit csinálhat ennyi ideig. Folyton a zár nyíló hangját figyeltem, de semmi sem változott hosszú órák óta. Azon is gondolkoztam, hogy felhívom őt, de nem akartam még én is tetőzni a bajt. Lassan viszont valóban aludnom kellene, mert holnap fotózásra kell mennem reggel és nem akarok elkésni azzal az ürüggyel, hogy elaludtam. Érdekes lenne megmagyarázni az okát, hisz nem mondhatom, hogy a pasimat vártam, aki ráadásul a főnököm és mind ismeritek is. Bizonyára elég érdekesen tekintenének rám, ha ez elhangozna. Arról nem is beszélve, hogy az állásomat is nagy valószínűséggel elveszteném. Azt a bélyeget, pedig pláne nem akarnám megkapni, hogy csak azért sikeres, mert a megfelelő emberrel kavar. Sosem lennék együtt senkivel érdekből vagy szakmai előmenetelből.

Épp, hogy elaludtam volna, amikor a szoba ajtaja alig hallhatóan kitárult és léptek zaja csapta meg a fülemet. Tudtam, hogy ő az, ez nem is volt számomra kérdés. Hangtalanul rúgta le magáról a cipőjét és sétált egyre beljebb a szobában. Mivel az ablak felé voltam fordulva, így nem tudhatta, hogy ébren vagyok. A ruhák súrlódása jelezte, hogy levesi azokat. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a fotel karfájára helyezi a darabokat óvatosan. Nem indult el felém, nem hallottam a lépteit, így kissé felemelkedtem és oldalra néztem, hogy rá lássak alakjára. Az erkély ajtajának támasztotta homlokát és egyenesen meredt magam elé. Nem tűnt ittasnak és sérülés nyomai sem csúfították testét, amit a sötétségen keresztül kitudtam venni. Vártam, hogy mikor fogja megérezni a tekintetemet a testén, de percekig nem mozdult semmit. Tudtam, hogy valami nagyon bántja, de nem akartam rá ijeszteni azzal, hogy megszólalok, mint egy árny a sötétben.

- Fent vagy? - rekedt hangja betöltötte az egész teret, ahogy megtörte a csendet.

- Igen. - válaszoltam kis idő múlva.

- Nem akartalak felébreszteni. - indult el felém és az ágy végében leült pont velem szembe.

- Fent voltam még. - fordultam a hátamra.

- Miért?

- Szerinted? - kérdeztem vissza, míg próbáltam a tekintetét keresni, de nem nézett rám.

- Sajnálom. - hajtotta le a fejét.

- Harry nézz rám. - vonakodva ugyan, de rám emelte a tekintetét. - Mit csináltál?

- Semmit, komolyan. Miranda is itt van még, vele beszéltem. - akárhányszor szóba kerül ez a nő a szívem összeszorul.

- Mit?

- Gyakorlatilag semmit. Csak elhajtott, hogy nincs ott keresni valóm és hagyjam békén Liamet. - a neheztelés tisztán kivehető volt a szavaiból.

- Bármennyire nem tetszik, de azt kell mondanom, hogy egyetértek vele. - azonnal rám kapta a tekintetét és értetlenül nézett rám.

- Miben?

- Abban, hogy hagyd békén. Légy te az okosabb és fejezd be, állj félre, felejtsd el. - ültem fel és közelebb férkőztem hozzá.

- Hogy mondhatod ezt? Mégis, hogy lennék képes mindezt, csak úgy a szőnyeg alá söpörni? - hangja felháborodást tükrözött.

- Meg kell próbálnod, különben mindig ezen fogsz kattogni. Nem akarom, hogy miattam aggódj. - simítottam végig arcélén, amibe bele borzongott.

- Hogy vagy képes ennyire uralkodni felettem? Egy érintésed is elég és semmi másra nem tudok gondolni, csak a testedre. - a szemeiben izzó vágy igazolta a szavait, amikor felém fordult.

- Nem tudom, talán úgy, ahogy te. Elveszed az eszem minden alkalommal és megbolondítasz. - suttogtam a fülébe.

- Ne csináld ezt, mert túl veszélyes vizekre eveztél. - karolja át a derekamat.

- Szeretem a veszélyt. - direkt húzom tovább az agyát.

- Mondták már, hogy rossz vagy?

- Talán.

***

Másnap nem nagyon tudtam koncentrálni a fotózásra, mert minden egyes alkalommal, amikor Harryre pillantottam, beugrottak a tegnap este piszkos emlékei. Ahogy letépte rólam a ruháimat, ahogy olyan sürgetően rángatta le a sajátját, mint még soha. Régen nem láttam ennyire kétségbeesetten ragaszkodni hozzám, ahogy azt tegnap tette. Szinte féltett, hogy elmenekülök előle és nem leszek az övé. Pedig minden vágyam az, hogy ahogy csak emberileg lehetséges lehet vele lehessek, örökre. Azt hittem szerelmes vagyok, amikor találkoztam Liammel, de ahogy Ő megjelent, be kellett látnom, hogy nem, nem voltam az. Mindent felforgatott körülöttem egy perc leforgása alatt és azóta sem eresztett. Éget minden egyes alkalommal, de ez a tűz az, amiben örömmel égnél porig, aminek lángjai nem fájdalmat okoznak és szenvedést, hanem sokkal inkább vágyat és élvezetet. Néha pedig jégként hűti tested jéghideggé. Megfagyaszt, csak azért, hogy az újabb szikra ismét felélessze a tűzet, ami sosem alszik ki teljesen, mert nem lehetséges. Tudod, hogy ez az érzés igen is örökké él. Örökké a szívedbe zárva hordozod, mind addig, míg ki nem tör onnan és végig nem söpör rajtad. Sokáig tiltakoztam és küzdöttem ez ellen, de nem tudtam mit tenni. Túlnőtt rajtam, körbe vett és szabad utat engedett magának. Nem várta meg míg engedélyt kap, egyszerűen megszerezte, kihasználta a gyengeségem. De sosem fogom megbánni, mert így enyém lehet a világ legjobb embere, Harry Styles személyében. Akibe halálosan bele szerettem.