Epilógus

Sziasztok!

Megérkeztem a történet lezárásával. Köszönöm, hogy ennyien követtétek végig a történetet. 
Remélem mindenkinek tetszett és sikerült vele maradandó élményt szereznem nektek.
Köszönöm szépen minden véleményt, pipát és feliratkozót.

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

- Készen vagy? - a fésülködő asztal tükrében Tia izgatott alakja tűnt fel, míg gyönyörű lime zöld színű földig érő ruháját igazgatta. Talán izgatottabb volt jelent pillanatban, mint én magam. Végig néztem rajta és el kellett ismernem, hogy ez a ruha teli találat lett. Már akkor ott a boltban mind a ketten egyszerre szerettünk bele ebbe a félvállas kialakítású, élénk színű koszorúslány ruhába. Tiának csodálatosan állt, kiemelte a főbb vonásait és még gyönyörűbbé tette, ha ez még lehetséges lett volna.

- Igen. - kissé bátortalanul szólaltam meg és a hangom is eléggé gyengére sikeredett. Nem féltem az esküvőtől, de rettenetesen izgultam miatta. Folyton az járt a fejemben, hogy a sorok között elesek és mindenki rajtam fog nevetni. Ehhez hasonló orbitális baromságok jutottak eszembe órák óta megállíthatatlanul.

- Nem volt túl meggyőző. Minden rendben van? - tudtam, hogy gyanakszik rám, akkor is, ha semmit sem tudott az engem legjobban aggasztó dologról, ami egy hónapja foglalkoztatott nap, mint nap.

- Persze, csak izgatott vagyok, ennyi az egész. - nem volt itt az alkalma, hogy elmondjam neki a teljes igazságot, még puhítanom kellett saját magamat is, mielőtt bárkinek elmondanám az életem eme hatalmas mérföldkövét.

- Akkor jó. Lényegében, csak azért jöttem, hogy szóljak, alig maradt tíz perced a kezdésig.

- Köszönöm. Készen vagyok, ha gondolod mehetünk is. - néztem meg magam utoljára a tükörben, majd felálltam és mosolyogva fordultam a legjobb barátnőm felé. Átnyújtotta a mellette található üvegasztalról a hatalmas vörös rózsa és fehér orchidea kombóból álló csokromat, ami csepp alakúra volt kialakítva. A virágkötő teljesen eltalálta az elképzelésemet vele. A többi dekoráció tökéletességét, csak remélhettem, mert a fogadás helyszínét nem volt alkalmam ellenőrizni. De Tia szerint, minden olyan, amilyennek elképzeltem.

Mire kiértünk a templom azon részére, ahonnan indulnom kellett, valóban megszólalt a szokásos dallam, ami a bevonulást jelezte mindenki számára. Tisztán hallottam, ahogy mindenki egyöntetűen felállt. Éreztem, hogy valaki belém karol és lágy szavakat suttog a fülembe.

- Mehetünk drágám? - apukám ismerős és megnyugtató hangja ez alkalommal is használt és szinte azonnal béke honolt bennem. El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok attól, hogy ma itt van velem. Eleinte kérdéses volt, hogy eljön-e, mert a munkája nem sok szabadidőt biztosít neki.

- Mehetünk. - ismételtem el, majd az ajtó felé néztem, ahonnan a zene szűrődött ki. Mire oda értünk az ajtót már kinyitották nekünk, így gond nélkül léptem be a hatalmas térbe, amit a templom belseje takart. Azonnal Harryre koncentráltam, aki elegánsan, öltönyben állt az oltár mellett és le sem vette rólam a tekintetét. Egy pillanat erejéig magamra néztem. Nagyon reméltem, hogy tetszik neki a ruhám. Nem fehér ruhám volt, ahogy az általában szokott lenni, hanem pezsgő. Ezt az árnyalatot sokkal inkább a magaménak éreztem. Fazonra sellő fazonú volt a ruha kialakítása. Szív alakú dekoltázsa volt és fűzős, ami kiemelte az alakomat. A felső részén égkövek díszítették, az alja pedig egyszerű és letisztult volt.

Alig vártam, hogy végre mellé érhessek és összekössük az életünket végleg. Az emberek körülöttem mind mosolyogtak és láttam az arcukon, hogy őszintén örülnek nekem és a döntésemnek. Az utolsó pár lépésnél, csak Harryt tudtam nézni, senki mást. Kinyújtotta a kezét felém, amikor már csak alig egy méter volt közöttünk. Könnyedén csúsztattam a kezem az övébe és mosolyogva fordultunk a pap elé, aki majd összead minket.

- Gyönyörű vagy szerelmem. - suttogta a fülembe, amitől végig futott a hátamon a hideg.

- Köszönöm. - válaszoltam neki gyorsan, majd a pap felé vezettem a tekintetem, aki belekezdett a szokásos szónoklatába.

- Köszönöm mindenkinek, hogy ezen a csodálatos júliusi napon eljött, hogy megünnepeljük együtt Harry és Nicole házasságkötését. Isten színe előtt fogadtok most házasságot, hűséget egymásnak. Megkérnélek titeket, hogy olvassátok fel egymásnak az eskütöket. Nicole. - remegő kezekkel néztem Harryre, aki mosolygott, ahogy tudatosult benne, hogy a vele kapcsolatos érzéseimet fogom megvallani neki.

- Sokszor hallottam, hogy az embernek, csak egy igaz szerelme létezik, akivel tökéletesen kiegészítik egymást. Egy lélek két fele, két különálló testben. Számomra te teljesíted meg ezeket. Már az első találkozásunkkor tudtam, hogy valami összeköt veled. Éreztem minden együtt töltött pillanatban, de főként akkor, amikor külön voltunk. Mindig veled akarok lenni, egy percre sem válnék el tőled többé, ha nem lenne muszáj bizonyos dolgok miatt. Te mutattad meg nekem, hogy mi az a szerelem és ezért hálás vagyok neked. Szeretlek. - szinte sírva mondtam végig a mondandómat, főként akkor, amikor láttam, hogy az ő szeme is könnybe lábadt. 

- Harry. - szólította a pap most őt.

- Nicole talán nem mondok azzal újat, ha bevallom, hogy nem számítottam rád. Egyszerűen, csak besétáltál az életembe és minden felforgattál körülöttem fenekestül. De talán ez a zűrzavar az életem egyik legjobb dolga. Eleinte küzdöttem azzal, hogy szeresselek, mert nem volt helyénvaló a kapcsolatunk. Nem lehettem veled. De végül az élet megkegyelmezett nekem és a javunkat szolgálta. Akkor ott, megfogadtam, hogy soha többé nem engedlek ki a kezeim közül. Kapaszkodom beléd és bármerre is mész, én hűen követlek téged, mert teljes szívemből szeretlek, amíg csak élek. - most rajtam volt a sor, hogy sírjak. Annyira kedvesek voltak a szavai és ami még inkább hatott rám, az őszinteség.

- Köszönöm, hogy elmondtátok az eskütöket. Kérném a gyűrűket. - ekkor az egyik oldalról behozták a két gyűrűt. - Nicole Montez elfogadod hites férjedül Harold Edward Stylest?

- Igen. - óvatosan csúsztatta a gyűrűs ujjamra a kicsi arany gyűrűt.

- Harold Edward Styles elfogadod hites feleségedül Nicole Montezt?

- Igen. - szinte szabályosan szálltam a boldogságtól a válasza hallatán.

- Férj és feleségnek nyilvánítalak titeket isten színe előtt. Megcsókolhatod a menyasszonyt.

***

Már magam sem tudom, hogy hány fotózáson jártam eddig az életemben. Amióta az eszemet tudom csak a modellkedés érdekelt. Sokan mondták, hogy nem vagyok elég jó és adjam fel. Mások szerint csak fotó modell válhat belőlem és semmiképpen sem fogok a kifutó közelébe sem kerülni. Rengetegszer fel akartam adni a dolgot. De valahogy mindig ide lukadtam ki. Ez vagyok én. Nicole Montez a modell. Az egyik legsikeresebb modell a szakmában. Csak a végére értem és valóban sikeres voltam a munkámban, de a legnagyobb kincsem, mégis a férjem, Harry Styles. Többet nem is kívánhatnék, talán csak annyit, hogy hosszú és boldog életet élhessek azzal, akit szeretek.

49. fejezet - Végső állomás!

Sziasztok!

Meghoztam az utolsó fejezetet, remélem mindenki várta már.
Ezek után az 50. lesz a történet epilógusa!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

A mai napon mindenre számítottam, csak Harry érkezésére nem és arra, hogy alig pár óra leforgása alatt előttem fog térdelni egy nyitott égszer tartó dobozzal a kezében, amiben egy csodás gyűrű pihen. Azonnal a szám elé kaptam a kezeimet a nagy döbbenetet ezzel némiképp leküzdve. Nem hittem a szememnek, nem gondoltam, hogy Harry lánykérésre adná a fejét, főleg nem azok után, ahogy bántam vele. Alig két perce békültünk ki és ő már is kész feltenni a nagy kérdést. Én készen állok válaszolni rá?

- Úr isten. - préseltem ki magamból némi kinyilatkoztatást a helyzettel kapcsolatban, mert tudtam mondanom kell valamit, le kell ezt az egészet reagálnom valamilyen formában.

- Tudom, hogy ez túl korainak tűnhet a számodra, de én szeretlek, teljes szívemből. - fogta meg az egyik kezemet, miközben a szemembe nézett. Nehezemre esett visszatartani a könnyeimet, amik az öröm egyértelmű bizonyítékai voltak. - Az első pillanatban, ott, akkor a bárban, tisztában voltam vele, hogy kellesz nekem és minden áron arra fogok törekedni, hogy az enyém legyél, hogy méltó legyek hozzád. Amikor elküldtél már akkor tudtam, hogy te más vagy, különleges, nem tucat, sokkal inkább egyedi és lemásolhatatlan. Aztán a sors furcsa fintoraként kollégák lettünk, ami egyben volt áldás és büntetés is. De végül csak leküzdöttünk minden akadályt, amit elénk sodort az élet. Nem tudok nélküled élni és nem is szándékozom egy percet sem nélküled tölteni többé. Így hát Nicole Montez megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz?

Ebben a pillanatban folyt végig az első könnycsepp az arcomon utat törve a többinek, amik gond nélkül követték is. A sírástól nem tudtam megszólalni és Harry arcát is alig láttam. Remélem, hogy nem fogja félreérteni a reakciómat.

- Mi a baj kicsim? - emelte egyik hatalmas tenyerét az arcomhoz és általa semmisítette meg a vizes cseppeket.

- Megleptél, ennyi az egész. - mosolyodtam el a boldogságtól.

- Megijesztettél. - nézett egyenesen a szemembe gyönyörű smaragd szín szemeivel.

- Ne haragudj, nem állt szándékomban.

- Szóval, mi lenne a válaszod az elhangzott kérdésemre? - melegséggel töltött el az a mértékű remény, ami a szemeiben tükröződött rám.

- Tudod, hogy szeretlek és boldogan hozzád mennék. Szóval igen. - alig fejeztem be a mondandómat, már is a karjaiba kapott és magához szorított, annyira, hogy az még ne okozzon nekem semmiféle fájdalmat. Ajkai kínzó lassúsággal közelítettek felém, majd megadta az édes beteljesülést, amikor érintették az enyémeket.

- Gyerekek minden rendben van? - ebbe a jelenetbe sétált bele anyám, aki végül kikerekedett szemekkel bámult ránk.

- Természetesen. - válaszoltuk egyszerre Harryvel, mire mind a hárman nevetni kezdtünk az összehangoltság miatt.

- Jól látom, hogy kibékültetek? - anyám reménykedő pillantása mindent elárult, valóban kedvelte Harryt ilyen rövid időn belül is.

- Igen. - néztem vissza rá és nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el.

- Miért mosolyogsz olyan furcsán?

- Nem mosolygok én furcsán anya. - tettem rá még egy lapáttal neki, csak hogy húzzam egy kicsit az agyát.

- Persze, na ki vele mi folyik itt? - türelmetlensége egyértelműen észrevehető volt.

- Semmi, csak eljegyeztek. - mutattam fel neki a kezemet, amin a gyűrű pihent.

- Micsoda? - döbbenten kapta el a kezemet és azonnal a gyűrűt kezdte el tanulmányozni rajta.

- Megkértem a lánya kezét. - erősítette meg Harry is a lánykérést.

- Jól meggondoltátok ezt? 

- Igen, meg anya. - nem hazudtolta meg magát mondhatom.

Nem szerettem ezt az oldalát, annyira negatív és kételkedő tudott lenni. Tudom, hogy ez elég elhamarkodott döntésnek tűnhet, de attól, hogy eljegyeztek nem fogunk holnap a templomba rohanni és összeházasodni. Mindennek meg van a maga ideje és ennek még biztosan nincsen. De nagyon örülök neki, hogy Harry ennyire komolyan gondolja velem a dolgokat, főleg annak függvényében, hogy alig vagyunk együtt egy éve. Biztos, hogy nem gondoltam, hogy ő a múltját tekintve egyáltalán eljegyzésre adná a fejét, de hát kellemesen kellett csalódnom. Egy a lényeg, hogy boldogan fogom örökre összekötni vele az életemet, gondolkodás nélkül fogom kimondani azt a bizonyos boldogító igent.

***

Körbevezettem Harryt a lakásban és mindent megmutattam neki a városban. De talán legjobban mégis a kis parkot szerette, ami a házunk mögött terült el. Egész este kint ültünk és mindent alaposan átbeszéltünk. Az elmúlt pár különtöltött napot, hogy mennyire nehéz volt és fájdalmas mindkettőnknek. A félreértést, hogy akkor tulajdonképpen mi is történt annál a bizonyos jelenetnél. Hogy Miranda milyen szépen manipulálta az egész napot, csak azért, hogy nekem keresztbe tegyen és visszaszerezze Harryt. Bár, ha engem kérdeztek, akkor a visszaszerzés nem komoly, csak nem tudja elviselni, hogy a volt vőlegénye mással boldog, ami mellette soha nem volt igazán. Egyedül az elrohanásom miatt aggódtam továbbra is, hisz ott hagytam mindent. Lehet, hogy már nincs is meg a munkám vagy egyikünké sem, ha azt nézem, hogy mindenki előtt estem neki. Nyilván már az egész cég tudja, hogy intim kapcsolatot ápolunk. Nagyon elszúrtam a dolgokat.

- Mi aggaszt szerelmem? - az önmarcangolásomat az érdeklődő hangja zavarta meg.

- Igazság szerint a munka. - fordultam felé, míg ő érdeklődve tekintett rám vissza.

- Mi van a munkával?

- Én is pont ezen gondolkozom. Eljöttem, ebből bizonyára származik valamiféle következmény. - ha kirúgnak sosem bocsájtanám meg magamnak, akkor elveszíteném az álmomat.

- Bejelentettem a cégnél, hogy két hét szabadságra megyünk mind a ketten. Húzták a szájukat kissé, mert pont most vannak a divathetek, de megértették, hogy nagy volt a hajtás és szükségünk van a pihenésre, hogy utána újult erővel vághassunk bele ismét. Persze a kapcsolatunk miatt kaptam némi fejmosást, de mivel elég magas pozícióban vagyok, így nem tehetik meg azt a luxust, hogy kirúgjanak.

- Kirúgtak volna, ha nem vagy fontos a cégnek?

- Nem tudom, ma már nem olyan időket élünk, hogy a munkahelyi viszonyok miatt kirúgjanak bárkit is, de sosem lehet tudni. - vont vállat.

- Azért remélem, hogy senki nem fogja azt gondolni, hogy csak azért alkalmaznak olyan sok helyen, mert a barátnőd vagyok. - sóhajtottam fel.

- Természetesen nem, de nem a barátnőm vagy többé, hanem a menyasszonyom.

- A menyasszonyod.

48. fejezet - Ha nem próbáltam volna meg, már rég veszítettem volna!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Hirtelen felindulás volt az egész, de már nem tudtam visszakozni. Csak kipattant a fejemből ez a képtelen ötlet és azon kaptam magam egyik pillanatról a másikra, hogy fejvesztve próbálom kideríteni Nicole pontos címét. Szerencsémre Tia tudta, hogy hol lakik és mivel ő nem hitte el, hogy megcsaltam őt, így segített nekem minden kérdés nélkül. Hálát is adtam istennek a dologért, mert most egy újabb csatára volt legkevésbé szükségem. Alig vettem észre azt a több órás repülőutat, mert annyira járt az agyam, hogy miként is hódíthatnám őt vissza magamhoz. Egy nappal korábban, amikor abba hagytam a nem éppen férfiasnak mondható siránkozásomat utána, rájöttem, hogy nem fogom annyiban hagyni ezt a dolgot, nem fogom hagyni, hogy a kapcsolatunkat csak így lezárja, főleg nem egy hülye félreértés miatt. Mindenemmel azon leszek, hogy helyrehozzam és meggyőzzem őt a valóságról.

Viszont, ahogy a házuk ajtajában álltam és a házszámot néztem, ami stimmelt a kezemben szorongatott papíron lévővel, a bátorságom csak úgy tova szállt. Nem mertem felemelni a kezemet és bekopogni az ajtón, vagy megnyomni a csengőt. Egyszeriben minden erő kiszállt a testemből és moccanni sem tudtam a legkisebb mértékben sem. Viszont tudtam, hogy nem lehetek beszari, hisz, ha nem próbálom meg már alapból veszítettem és inkább bukjak el annak tudatában, hogy én mindent megtettem a győzelemért. A csengő megnyomása után kicsivel, már nyílt is az ajtó és Nicolehoz a megszólalásig hasonlító nő nyitott ajtót. Most már értettem, hogy kitől örökölte a szépségét.

- Segíthetek? - vélhetően nem tudta, hogy ki vagyok.

- Igen, én Harry vagyok, Nicole barátja. - eléggé dadogva ejtettem ki a szavakat, de ez érthető volt azt tekintve, hogy mennyire féltem az anyja reakciójától.

- Te vagy Harry? - mért végig alaposan.

- Igen. Szeretnék beszélni a lányával, ha lehetséges. - reméltem, hogy nem fog üvöltve elküldeni engem.

- Gyere beljebb. - állt el az útból, így betudtam sétálni a házba.

- Köszönöm, hogy beengedett. - fordultam felé, amikor az ajtó bezárult mögöttünk.

- Nem kell megköszönnöd. Ez a ti dolgotok nem az enyém és úgy gondolom, annyit megérdemelsz, hogy rendesen tisztázd magad. Ismerem a lányomat, tudom, hogy hirtelen haragú és képes felfújni a dolgokat. Volt kitől örökölnie.

- Hálás vagyok. - mosolyogtam rá.

- Gyere menjünk a konyhába, készítek egy teát. - indult el, bizonyára az említett helység felé.

- Az remek lenne.

Csak csendesen követtem őt, míg egyre több hasonlóságot fedeztem fel közte és a lánya között. Részben még a járásul is hasonlított, kifinomult volt és elegáns. Tetszett ez a kombináció mindig is.

- Na mesélj egy kicsit nekem Harry, hogy is volt ez a dolog? - szegezte nekem a kérdést, amikor átnyújtotta a csésze, még gőzölgő teát.

- Eléggé bonyolult. - néztem fel rá egy pillanatra.

- Fel tudom fogni, hidd el.

- Lényegében a volt menyasszonyom a hibás az összeveszésünkben. Tudta, hogy Nicole minket néz, mert ő állt az ajtóval szemben, így gondolta, hogy elszórakozik vele. Sosem szerette őt, szerintem féltékenységből, mert velem volt. Rám erőltette magát és sajnos Nicole pont abban a pillanatban nyitott be, amikor úgy tűnt, hogy kölcsönös a csók. Nem látta az elejét és a végét sem. Eszem ágában sem volt újra kezdeni az exemmel, mert a csalódás olyan mértékű számomra, hogy a mai napig sem sikerült teljesen feldolgoznom a történteket. És egyébként is szeretem Nicolet, nem vagyok hülye, nem akarom őt elveszíteni, pláne nem egy óráért. - tetszett, hogy türelmesen végig hallgatott engem és a süketelésemet.

- Egy biztos, hogy nem lesz könnyű dolgod az ő meggyőzésével. 

- Arra már rá jöttem. - mosolyodtam el.

- Viszont biztos jó pont lesz nála, hogy eljöttél idáig, csak érte. - valamiért jól esett, hogy biztatott.

- Gondolja? - nem igazán tudtam, hogy magázzam vagy tegezzem le, nem voltunk még annyira közvetlen viszonyban, így illetlenségnek gondoltam.

- Igen gondolom, de kérlek tegezz, nem vagyok azért annyira öreg. - örültem neki, hogy felajánlotta, sosem voltam jó a magázó viszonyban.

- Rendben.

Épp, hogy kimondtam hallottam a lépteket a folyosóról, így azonnal az ajtó felé kaptam a tekintetemet. Nicole döbbent arckifejezéssel állt velem szemben és láttam rajta, hogy képtelen most megszólalni. Sokkoló volt számára a jelenlétem bizonyára. Elindult felém, de alig két lépés után megtorpant és csípőre tett kézzel állt és az arca dühössé változott. Nem tetszett neki, hogy itt vagyok.

- Mit keresel itt Harry?

- Szerinted még is mit keresek itt? Nem hagytad, hogy megmagyarázzam a látottakat, így kénytelen voltam eljönni hozzád. - meglepődtem, hogy mennyire indulatos lett a hangom.

- Nem vagyok kíváncsi most sem a hazug szavakra. - akadt ki, ugyan azokat a szavakat hajtogatva, mint eddig.

- Mit akarsz megmagyarázni? Nem jó a szemem vagy mi? - egyszerűen sarkon fordult és hallottam, ahogy a bejárati ajtó becsapódott, ahogy kisétált rajta.

Utána kellett mennem, végre észhez térítenem, mert egy dologra nem voltam hajlandó, feladni. Nem fogom elveszíteni őt egy olyan dologért, amit meg sem tettem. A gyorsaságomnak köszönhetően még épp időben értem ki az udvarra ahhoz, hogy ne sétáljon el. Ahogy csak tudtam siettem és a kezét megragadva megállítottam őt.

- Állj már meg kérlek és most az egyszer hallgasd meg, amit mondani akarok. - éreztem én, hogy kiabálok, de nem dühből tettem, hanem kétségbeesésből.

- Hallgatlak.

- Köszönöm. Tudom, hogy amit láttál félreérthető volt, de kérlek hidd el nekem, hogy nem én kezdeményeztem azt a csókot és nem is akartam folytatni sem. Vissza sem csókoltam őt, az ég szerelmére. Azonnal ellöktem őt, de azt már nem láttad, mert elrohantál. Nem akarok attól a képtelen nőtől semmit sem. Neked kéne tudnod a legjobban, hogy mennyire megvetem őt, hisz ismered a legapróbb részleteket is a múltamból, abból, amiket velem művelt. Ha igazán szeretsz, akkor elhiszed azokat, amiket most mondtam neked, mert te is tudod, hogy mennyire szerelmes vagyok beléd. Csak mond azt, hogy hiszel nekem. - nem érdekelt, hogy könyörgök neki.

- Hinni akarok neked, de nagyon nehéz. 

- Tudom, de ha szeretsz, akkor elsiklasz felette. Sosem csalnálak meg, hisz nem akarlak elveszíteni. Te vagy nekem a világon a legfontosabb.

- Nem kellett volna ide jönnöd Harry. - most először mosolygott rám, így tudtam, hogy kezd megenyhülni.

- Dehogy nem, ha nem próbáltam volna meg, már rég veszítettem volna.

- Örülök, hogy eljöttél. Megígérem, hogy megpróbálom elfelejteni, de nem lesz annyira egyszerű. - annyira jól esett, amikor megfogta a kezemet.

- Megértelek.

- Gyere menjünk be. - kezdett az ajtó felé húzni.

Viszont nekem volt egy olyan ügyem, amit még meg akartam tenni. Ez az egész helyzet ráébresztett, hogy nem késlekedhetek, mert akármikor elveszíthetem. Meg kell tennem, amit akarok. Erre is igaz, hogy meg kell próbálnom, akkor legalább nem magamtól fogok veszíteni, félig győztes leszek.

- Várj. - szóltam neki, mire megfordult és láttam rajta, hogy teljesen ledöbbentette az a látvány, ami akkor fogadta. Nem számított arra a testhelyzetre, amiben talált engem. A szívem majd kiugrott a helyéről, amikor a szájához emelte a kezeit. Innen is láttam, hogy könnyesek lettek a szemei.

- Úr isten.

47. fejezet - Kéretlen látogató!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Újra itt voltam, újra a megszokott városban. A környék ismerős hangulata melegséggel töltött el, hisz majdnem egy éve voltam itthon utoljára. Akkor mentem el, hogy az álmomat éljem, de az álmom csúnyán megtréfált engem. Egy olyan személyt sodort az életembe, akire nem vártam, nem vágytam rá különösebben, de a sors másként gondolta. Aztán az idill közepén, felbukkant még valaki, valaki, aki felforgatott belülről. Valaki, aki megmutatta, hogy addig a pontig, míg ő be nem lépett az életembe, valójában nem is éltem. Csak el voltam, tengettem a szürke hétköznapokat. Az a sok küzdés, hogy elnyomjak mindent, amit ő keltett bennem. Az állandó szenvedés, hogy rossz ember mellett vagyok, hogy nem vele akarok lenni, hanem a másik féllel. Aztán minden felülkerekedett rajtam. Legyőzött és maga alá temetett. Azt gondoltam, hogy minden szép és jó lesz, de aztán rá kellett jönnöm a szomorú valóságra. Semmi és senki nem az, aminek és akinek gondoltad. Mindig attól vár a legnagyobb pofont, aki a legközelebb áll hozzád. Kezdtem összetörni, hogy kétszer is át kellett élnem ugyan azt, mindkét férfi, aki az életembe került az elutazásom alatt megcsalt és összetörte a szívemet, ami már soha nem lesz ugyan az, a szilánkok kiállnak és szúrnak, hogy senki ne kerülhessen közel hozzá és hozzám is általa.

A házunk felhajtóján sétálok fel, amikor az ajtó váratlanul kitárul és anyám döbbent alakja fogad.

- Kislányom? - azonnal hozzám siet és átkarol, amikor észre veszi az arcomat szennyező könnyeket.

- Bemehetünk? - kérdeztem rá, amikor nem akart elengedni.

- Természetesen. - elengedett és együtt mentünk be.

A konyhába ment és már is hallottam, hogy teát tesz fel, vagyis annak a vizet. Kis idő múlva sétált be a nappaliba, ahol azóta ültem, amióta beléptem a lakásba. Két bögrével egyensúlyozott a kezében, mígnem az egyiket átadta nekem, így megszabadulva a kialakult tehertől.

- Na mesélj, miért jöttél haza? - tudtam, hogy átlát rajtam és érzi, hogy valami nagyon nagy baj van, ha haza jöttem.

- Mindennek vége anya. - éreztem, hogy a könnyek ismét utat törnek maguknak.

- Minek? A munkának? Kirúgtak? - tette fel a tömkeleg kérdését egyszerre.

- Nem, vagyis így is lehet mondani, de én hagytam ott. Harry az oka mindennek. - hajtottam le a fejem.

- Mi van vele?

- Megcsalt engem és nem bírtam tovább vele maradni. Nem akartam vele többet dolgozni, nehéz lett volna.

- Megcsalt? - akadt ki.

- Igen, rajta kaptam őt, ahogy a volt menyasszonyával csókolózott.

- Micsoda? És tényleg jól láttad? Nem értettél félre valamit? - valamiért kezdett idegesíteni, hogy mindenki ezt kérdezte tőlem.

- Nem anya, nem tévedek. Láttam, amit láttam.

- Jól van kicsim, csak nyugodj meg kicsit. Idd meg a teádat. - mutatott a gőzölgő folyadékra, amit azóta is a kezemben szorongattam.

- Oké.

Még órákig beszélgettünk arról az időről, amit nem töltöttem itt. Mindent elmeséltem neki részletesen az elejétől a végéig, addig, hogy most itt vagyok. Természetesen nem bírtak ki huzamosabb ideig sírás nélkül. Elképesztően fájt, amit Harry tett velem és a szívem szakadt meg érte. A telefonom sokszori csengése szakított félbe minket. Felemeltem a kis asztalról a készüléket és a kijelzőjére pillantottam. Harry nevét írta ki. Nem tudom, hogy miért, de egyből kinyomtam a telefont. Nem tudtam vele beszélni most.

- Elmegyek lefeküdni. - álltam fel és meg sem várva anyám válaszát, kisétáltam a nappaliból egyenesen fel a szobámba.

***

Másnap már korán reggel fent voltam annak ellenére is, hogy szinte egész éjszaka nem aludtam semmit, csak forgolódtam az ágyamban és a plafont bámultam megállás nélkül. Amikor leolvastam az időt a telefonomról, szembesültem a temérdek nem fogadott hívással, amiből a legtöbb Harrytől érkezett. Egyszerűen, csak az ágyra dobtam és elindultam a fürdő felé, hogy kellőképpen felébresszem magamat. Magamhoz vettem a mai szettemet, ami egy kényelmes rövidnadrágból és egy túlméretezett kockás ingből állt. Beálltam a zuhany alá és valamire vártam, de hogy mire fogalmam nincsen, talán a megkönnyebbülésre, de nem jött el. A lefolyó cseppektől semmi sem lett jobb vagy éppen könnyebb számomra. A szívemet ugyan annyira szorította az a megmagyarázhatatlan érzés, mint azelőtt. Úgy éreztem magam, mint aki összeesik a nagy súly alatt. Kiszálltam a zuhany kabinból és felvettem a kikészített ruháimat. Hallottam, ahogy anyám felkiabál nekem, de hogy mit mondott arról fogalmam sem volt. Kinyitottam a szobám ajtaját és hallottam, hogy valakivel beszélget lent. Lassan sétáltam le a lépcsőn és néztem be a nappaliba, ami teljesen üres volt. Tudtam, hogy a konyhában van a másik féllel, bárki is legyen az. Azonban, amint beléptem a helységbe a vér is meghűlt az ereimben, nem hittem a szememnek. Ezernyi kérdés suhant át az agyamon, de csak egyet tettem fel neki ténylegesen is.

- Mit keresel itt Harry?

46. fejezet - Hazatérés!

Sziasztok!

Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Az arcomon lefolyó könnyekkel szaladtam végig az épületen, míg Harry folyamatos hangját hallottam magam mögött, ahogy megállásra szólított fel, de nem tettem eleget kérésének. Nem voltam most képes szembenézni vele, túl friss volt még ez az egész jelenet nekem. Gyakorlatilag még fel sem fogtam a dolgot. Nem gondoltam bele igazán, hogy rányitottam a férfira, akit szeretek, amint egy másik nővel csókolózik. A legfájóbb ebben az volt, hogy a másik fél nem is akárki volt, hanem a volt menyasszonya. Képtelen voltam felfogni épp ésszel, hogy miért tette ezt velem. Rászolgáltam arra, hogy megcsaljon? Adtam rá okot neki? Szerintem nem, mindent megadtam neki, amire csak vágyott minden téren, de szemmel láthatólag még ez sem volt elég neki.

A lépteinek hangjai egyre jobban idegesített, ahogy haladtam előre. A nevemet kiabálta szüntelen és tudtam, hogy hamarosan utol fog érni és megállásra késztet majd. Szerettem volna, ha békén hagy jelen pillanatban. Semmi kedvem nem volt végig hallgatni a hazugságait a jelenettel kapcsolatban, amit végig néztem. Rögtön arra gondoltam, hogy mióta csinálhatják ezt a hátam mögött. Az sem nagyon érdekelt, hogy talán többen meghallották a kiakadásomat és ezzel lelepleztem magunkat. Egy biztos, Miranda mostanra biztosan tudta, hogy Harry és én együtt vagyunk, vagyis csak voltunk. Nem vagyok hajlandó még egyszer ugyan azt végig játszani. Nem vagyok már hülye és naiv, nem hiszem el a hazugságokat, amik ilyenkor elhagyják a férfiak száját, hogy mentsék a bőrüket.

- Nic, kérlek. - a hangja szinte közvetlenül mögöttem csendült fel. - Csak hallgass meg.

Nem foglalkoztam a könyörgő hangnemével, akkor sem, ha a szívem fájdalmasan dobbant meg általa. Viszont ő másként gondolta ezt, amikor elkapta a csuklómat és gyengéden megállított a mozgásban.

- Figyelj rám, kérlek. - nem hittem el, hogy sír, de a nedvesség az arcán egyértelmű jele volt ennek.

- Harry nincs mit mondanod és nekem se. Teljesen világos számomra, amit láttam. Megcsalsz a volt menyasszonyoddal és ez nem is kérdés. Én ezt nem folytatom tovább veled. - szakítottam ki a kezemet az övéből és hátrálni kezdtem tőle.

- Nicole, kérlek. Hallgass meg legalább. Nem tettem semmit, ne hagyj itt. - kiabált utánam, de tovább sétáltam és ez alkalommal tudtam, hogy nem fog utánam jönni.

Az épület előtt álltam és egy taxira vártam, hogy vissza mehessek Harry lakására. Szerencsémre nem kellett sokat álldogálnom, mert jött is egy taxi. Leintettem, majd mikor beszálltam be diktáltam a címet. Amint az autó elhagyta a járdát, tárcsáztam Tia számát. Imádkoztam, hogy felvegye.

- Nicole mi az? - szólt bele álmosan a telefonba, amitől nyilvánvaló lett, hogy felébresztettem.

- Át tudnál jönni Harry lakására? - a hangomon még mindig lehetett érzékelni, hogy sírtam.

- Nic megijesztesz, minden rendben? - hadart bele a vonalba, ami annak a jele volt, hogy aggódik.

- Nem igazán, csak kérlek gyere, majd ott mindent elmesélek. - zokogtam fel kissé.

- Már is indulok. - magam előtt láttam, ahogy kiugrik az ágyból.

- Köszönöm.

Épp, hogy letettük a telefont, már meg is érkeztem a házhoz. Remegő kezekkel nyitottam ki az kaput és sétáltam át az udvaron, ami a bejárathoz vezetett. Az ajtónál is bénáztam kicsit. Ahogy beléptem megcsapott a ház szokásos illata. A szívem természetesen nagyot dobbant, amikor az orromba került Harry parfümjének jellegzetes illata. Nem tudtam másra koncentrálni, csak arra és hogy mennyire fáj, amit velem tett. Nem foglalkoztam az ezernyi emlékkel, csak felerőszakoltam magam az emeletre, ahol a szobánkba mentem. Egyből elővettem a bőröndömet és a gardróbban található ruháimat kezdtem bele hajtogatni. Amikor megfordultam, hogy a cipőimet kezdjem összeszedni, majdnem felkiáltottam, ahogy Tia csípőre tett kézzel állt alig egy méterre tőlem és döbbenten nézte, amit művelek.

- Na mesélj csak. - ült le az ágyra és azonnal válaszokat akart.

- Megcsal. - csak ennyit mondtam, mire kikerekedett szemekkel nézett vissza rám.

- Kicsoda? Harry? Az kizárt. - ellenkezett, de megértettem, hiszen én sem gondoltam volna róla, hogy ezt megteszi velem. Ő volt az utolsó, akiről gondoltam volna, azok után, amit vele tettek. Amit vele tett az az álszent ribanc.

- A két szememmel láttam Tia. - sóhajtottam fel, míg az egyik kötött pulóveremet hajtogattam bele a bőröndömbe.

- Mi van?

- Rányitottam, amint az öltözőben csókolózott nem is akár kivel, hanem Mirandával.

- Várj, a volt nőjével? - kérdezett rá, míg a fejét rázta.

- Igen, a volt menyasszonyával, aki talán nem is annyira a múlt része, mintsem inkább a jelené.

- Biztos, hogy jól láttad, nem lehet, hogy félre értettél valamit? - tudtam, hogy jönni fog majd a feltételezett kérdéseivel.

- Nem Tia, bár félre értettem volna. Az egészet végig néztem, mivel nem tudták, hogy ott vagyok. - kezdett ismét eluralkodni rajtam a sírás és a szívszorító érzés, ami a mellkasomat tépte azóta, hogy megláttam őket.

- Ez a Harry teljesen hülye, ha valóban viszont folytat azzal a nővel. De én komolyan nem tudom kinézni belőle.

- Én is róla gondoltam volna legutoljára, de láttam, amit láttam. Nem fogom elkövetni még egyszer ugyan azt a hibát Tia, nem fogok neki megbocsájtani, mint Liamnek. Ha egyszer megtette többször is megfogja. - a földön térdeltem mostanra és alig tudtam magam visszafogni, hogy ne zokogjak fel hangosan.

- Ez világos, de azért én beszélnék vele erről, mert ahogy sejtem, nem hallgattad meg őt.

- Valóban nem, de nem tudok vele erről beszélni. Nem akarom végig hallgatni a hazugságait, amikkel a végén elérné, hogy elnézzem neki az egészet. - a mondatom közben az egyik cipőmet a bőrönd tetejére hajítottam.

- Azért szerintem hallgasd meg, ennyit megérdemel a kapcsolatotok és ő is.

- Köszönöm Tia. - a harmadik hangra az ajtó felől mind a ketten abba az irányba kaptuk a fejünket.

- Akkor én magatokra is hagylak. Nic, ha bármit szeretnél szólj és feljövök. - Tia nem várta meg, hogy ellenkezzek, csak kisétált a szobából.

Harry besétált, de sokáig nem szólt semmit, csak engem nézett, amint a cipőimet pakoltam össze.

- Mit csinálsz? - jött közelebb és megállított a mozgásban.

- Szerinted? Összepakolok. - vontam meg a vállamat.

- Ne hagyj itt, kérlek Nicole. Nem csaltalak meg, ahogy azt te hiszed. Miranda mászott rám és pont rosszkor jöttél be. - egyszerűen képtelen voltam eldönteni, hogy igazat mond vagy annyira jó színész, hogy nem látszik rajta, ha hazudik.

- Harry már döntöttem, haza megyek. - fordultam vissza a pakoláshoz és az utolsó holmimat is elpakoltam.

- Mi lesz a munkával? - tudtam, hogy megkapom ezt a kérdést.

- Nem érdekel, nem akarok a közeletekben lenni.

- Nicole, szerelmem kérlek, hallgass meg engem is végre. Ne kövess el elhamarkodott döntést. - elhátráltam előle, amikor közelebb próbált jönni hozzám.

- Nem hozok. Haza megyek és ez ellen nem tudsz semmit sem tenni.

- Los Angelesbe mész? - valahogy sejtettem, hogy a hazán átlát és tudja majd, hogy nem oda megyek.

- Nem, haza megyek Harry, Falls Hillbe. - megfogtam a bőröndömet és kihúztam a szobából, míg ő jött utánam.

- Kérlek.

- Sajnálom Harry, de nem maradok itt tovább. - már az ajtóban álltam, amikor megállított.

- Szeretlek, ne hagyj el. - láttam, ahogy elsírja magát, de valahogy nem tudtam komolyan venni. Túlságosan fájt, amit velem tett.

- Én is szeretlek, de nem tudok neked megbocsájtani, így el kell mennem, mert ez tovább nem működik közöttünk. Vége. Szia.

Zokogva sétáltam le a bejárat lépcsőjén és egyenesen Tia autójához sétáltam, majd végig néztem, ahogy Harry zokogó alakja az ajtóban áll és lassan a földre csúszik.

45. fejezet - Talán még sem az, aminek látszik?!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

A mai nap igazán húzósra sikeredett. Jelen pillanatban azt sem tudom, hogy hol áll a fejem. Korán reggel eljöttem otthonról, Nicole még békésen aludt, mikor elhagytam a ház küszöbét. Mondanom sem kell, hogy nem volt kedvem ott hagyni őt, mivel ma egész nap külön fogunk dolgozni, amit nem szeretek túlzottan. Főként azért, mert nem tudok rá figyelni és elvinni sem tudom a helyszínre őt. Nagyon remélem, hogy gond nélkül elfog találni a megadott címekre. Sajnos a nyelvtudás hiánya sem könnyíti meg a helyzetét. Folyton nyaggatom, hogy kezdje el tanulni, de nem igazán foglalkozik vele. Pedig nem is kéne tanárhoz járnia, hisz én könnyen megtudnám neki tanítani, mivel anyanyelvi szinten beszélem az olaszt.

A nap közepén rohantam át az egyik helyszínről a másikra, miközben egy kávét próbáltam úgy meginni, hogy közben nem borítom magamra az egészet. Kezdett elegem lenni az állandó rohanásból és, hogy semmi időm normálisan enni. Folyton gyors kajákat ettem, amiket hamar el lehetett fogyasztani két fotózás között. Tisztában voltam vele, hogy baromi egészségtelen, amit művelek, de nem tudtam mást tenni. Ez mind a munkámmal járt, áldozatot kellett érte hozni, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Néhány perces késéssel érkeztem meg és egyből be is vágtattam a kovácsolt vas kapun és a gyönyörű barokk épületbe sétáltam, ahol a következő fotózást tartottuk. A maradék kávémat szürcsölgettem, amikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. Nem tudom, hogy miért, de automatikusan húzódtam be az egyik sarokba, hogy a kellemetlen illető ne vegyen észre. Egy szőke nővel beszélgetett, bizonyára valami érdekfeszítő dologról. Össze-vissza gesztikulált és csapkodott a kezeivel. Igazán nem akartam a hallgatózó szerepébe kerülni, de hallótávolságon belül voltam.

- Most miről beszélsz? - mivel a hang nem volt ismerős, így gondoltam a szőke csaj kérdezett.

- Harryről beszélek, nem egyértelmű? - majdnem kiköptem azt a kis kávét is, ami épp a számban volt, amikor meghallottam a nevemet a szájából.

- De, hisz folyton róla beszélsz.

- Fogd be. - csattant fel szórakozottan Miranda és magam előtt láttam, ahogy vállon üti a csajt.

- Nem én beszélek róla napestig, szóval inkább te fogd be. - valahogy nem tetszett nekem a beszélgetés alakulása.

- Nem érted? Azt mondták, hogy ma itt lesz és sehol sincsen, pedig beszélni akarok vele. - kezdtem belátni, hogy a találkozás talán elkerülhetetlen lesz.

- Miért nem felejted már őt el Miranda?

- Mert egyszerűen képtelen vagyok rá. Még mindig szeretem őt. - szavai teljesen ledöbbentettek, konkrétan leesett az állam. De érdekes mód, semmiféle hatással nem voltak rám az elhangzottak. Nem érdekelt, hogy ezt mondta, teljességgel hidegen hagyott.

A hangok elhalkulásából tudtam, hogy leléptek, így én is kimerészkedtem a sarokból, ahol eddig álltam. Sokáig azonban nem jutottam el, mert ahogy kiléptem a sötét árnyékból egy alak állt közvetlen előttem. Annyira megrémültem a hirtelen találkozástól, hogy az üres kávés bögre a földön kötött ki. De, ahogy elnéztem, nem csak én rémültem halálra.

- Harry megmondanád, hogy mi a frászt csináltál a sarokban? - nevetett fel Márió és szórakozottan csóválta a fejét.

- Bujkáltam. Nem egyértelmű? - forgattam meg a szemeimet, majd lehajoltam a bögréért és a mellettem lévő szemetesbe hajítottam azt.

- Minek, ha szabad megkérdeznem? Gyakorolsz? - szabályszerűen nem tudott leállni a röhögéssel és azzal, hogy engem gúnyoljon.

- Oké, te komplett hülye vagy. Miranda itt van, azért bújtam el, hogy ne vegyen észre. Valahogy most nincsen hozzá idegem.

- Mit keres itt? - ekkora mértékű megdöbbenésre azért nem számítottam.

- Ezt én is szeretném tudni. - valóban foglalkoztatott a dolog.

- Az biztos, hogy én nem hívtam meg. - védekezett Márió, bár semmi szükség nem volt rá, hisz tudom, hogy sosem hívná meg egyik általunk rendezett eseményre sem, pont miattam.

- Tudom és elhiheted, hogy én sem.

- Hagyjuk ezt inkább, menjünk dolgozni.

- Jó ötlet. - nevettem fel Márió hülye arckifejezésén.

Előre tudtam, hogy a Mirandával való találkozásom elkerülhetetlen lesz a délután folyamán, de ahogy tudtam próbáltam észrevétlen maradni. Márió folyton rajtam röhögött, hogy mindig a hátsó részen állta, ahova nem lehetett közvetlenül rálátni a fotózás helyszínéről. Tia egyszer-kétszer elhaladt mellettem, de egy gyors Sziá-n és hogy vagy-on kívül nem sok mindenre futotta. Mióta összejött Márióval nem nagyon láttuk és néha észre vettem Nicole-on, hogy hiányzik neki. Szerintem már a cuccai nagy részét is átcipelte, ehhez a bolondhoz, aki épp mellettem dirigált valamit annak a szőke csajnak, akivel Miranda beszélgetett az imént. Már elakartam indulni, amikor egy hang utánam kiabált.

- Héj Harry, ne haragudj. - megfordulva a szőkével találtam szemben magamat.

- Igen?

- Ha nem tartalak fel, akkor beszélhetnék veled egy percet? - érdekes volt, hogy miért akart velem beszélni.

- Persze. - csak udvarias voltam, semmi kedvem nem volt különben vele beszélnem.

- Tudnál nekem egy kicsit segíteni az öltözőben? - ha engem kérdeztek eléggé érdekes egy kérdés volt.

- Hogyne. - kedvetlenül indultam meg utána, de mivel nem voltam udvariatlan, így felajánlottam neki a segítségemet.

- Köszönöm, sokat segítesz nekem ezzel. - mosolygott rám, míg az ideiglenesen kinevezett öltöző felé haladtunk.

Nem igazán értettem, hogy mire kellett neki a segítségem, mert amikor beléptem az öltözőbe, semmi sem volt odabent, amit egyedül nem tudott volna elintézni. Már épp nyitottam volna ki a számat, hogy megkérdezzem minek hívott ide, amikor az egyik állvány mögül kisétált az a személy, akit egész nap nagy ívben kerültem. Kezdett világossá válni számomra, hogy egy megrendezett jelenet kellős közepébe csöppentem. Az ajtó bevágódott mögöttem, így kettesben maradtam Mirandával, akit látni sem akartam, sem most, sem máskor.

- Mit akarsz? - kérdeztem rá mindenféle kertelés nélkül. Nem viseltem el mostanra az ócska játékait.

- Igazán lehetnél kedvesebb is. - esküszöm, hogy a kibaszott hangja is irritál.

- Ugye ezt te sem gondolod komolyan? - egyértelmű volt számomra, hogy nem tetszik neki a viselkedésem, de engem ez hidegen hagyott.

- Mikor lettél ekkora bunkó?

- Vicces vagy. Szerintem nem véletlen, hogy így bánok veled, nem gondolod? - felhúzott szemöldökkel bámult rám.

- Harry tényleg tovább léphetnél már a múlton. - még ő beszél nekem továbblépésről.

- Határozottan továbbléptem, de ahogy elnézem te küzdesz a fejetés problémájával.

- Miért felejtsek el egy dolgot, ami jó volt az életemben? - hirtelen közvetlenül előttem állt és mire észbe kaptam a kezei már a nyakamat ölelték át.

- Megköszönném, ha leszállnál rólam. - próbáltam elhátrálni tőle, de olyan erősen kapaszkodott belém, hogy nem jártam túl nagy sikerrel.

- Tényleg nem érzem már semmit, ha ilyen közel vagyok hozzád? 

- Abszolúte semmit.

Nem hatotta meg a válaszom, amikor az ajkait az enyémekre nyomta és kényszerített, hogy álljam a csókját, amitől szabályosan felfordult a gyomrom. Pillanatok alatt ellöktem magamról és azonnal megfordultam, hogy itt hagyhassam ezt az elmebeteg nőszemélyt. Az ajtó irányában azonban megtorpantam. Közvetlenül előttem állt könnybe lábadt szemekkel és a fejét csóválta szüntelen. Ezernyi kérdés cikázott végig az agyamon az imént lezajlott események miatt. Közeledni akartam felé, de elhátrált tőlem.

- Hogy tehetted ezt velem Harry? - majd megszakadt a szívem, ahogy zokogva feltörtek belőle a szavak.

- Nicole kérlek, csak hallgass meg.

44. fejezet - Dühös pillanatok!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá!
Ne felejtsetek el nyomot hagyni magatok után!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Este kínomban forgolódtam az ágyamban, miközben nem jött álom a szememre, bármennyire is szerettem volna. Harry azóta sem tért vissza és kezdtem aggódni miatta. Az agyamban képtelenebbnél képtelenebb képek sorakoztak fel és a legrosszabbra tudtam, csak gondolni mostanra. Féltem, hogy összeverekedik Liammel és valamelyiküknek bajuk esik. Kiismertem már annyira Harryt, hogy tudjam, hogy hirtelen haragját nem lehet könnyen leállítani és olyankor bármit képes elkövetni az akarata nélkül is. A századik pozíció váltásnál az órára pillantottam, ami éjfélt mutatott. El nem tudtam képzelni, hogy mit csinálhat ennyi ideig. Folyton a zár nyíló hangját figyeltem, de semmi sem változott hosszú órák óta. Azon is gondolkoztam, hogy felhívom őt, de nem akartam még én is tetőzni a bajt. Lassan viszont valóban aludnom kellene, mert holnap fotózásra kell mennem reggel és nem akarok elkésni azzal az ürüggyel, hogy elaludtam. Érdekes lenne megmagyarázni az okát, hisz nem mondhatom, hogy a pasimat vártam, aki ráadásul a főnököm és mind ismeritek is. Bizonyára elég érdekesen tekintenének rám, ha ez elhangozna. Arról nem is beszélve, hogy az állásomat is nagy valószínűséggel elveszteném. Azt a bélyeget, pedig pláne nem akarnám megkapni, hogy csak azért sikeres, mert a megfelelő emberrel kavar. Sosem lennék együtt senkivel érdekből vagy szakmai előmenetelből.

Épp, hogy elaludtam volna, amikor a szoba ajtaja alig hallhatóan kitárult és léptek zaja csapta meg a fülemet. Tudtam, hogy ő az, ez nem is volt számomra kérdés. Hangtalanul rúgta le magáról a cipőjét és sétált egyre beljebb a szobában. Mivel az ablak felé voltam fordulva, így nem tudhatta, hogy ébren vagyok. A ruhák súrlódása jelezte, hogy levesi azokat. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a fotel karfájára helyezi a darabokat óvatosan. Nem indult el felém, nem hallottam a lépteit, így kissé felemelkedtem és oldalra néztem, hogy rá lássak alakjára. Az erkély ajtajának támasztotta homlokát és egyenesen meredt magam elé. Nem tűnt ittasnak és sérülés nyomai sem csúfították testét, amit a sötétségen keresztül kitudtam venni. Vártam, hogy mikor fogja megérezni a tekintetemet a testén, de percekig nem mozdult semmit. Tudtam, hogy valami nagyon bántja, de nem akartam rá ijeszteni azzal, hogy megszólalok, mint egy árny a sötétben.

- Fent vagy? - rekedt hangja betöltötte az egész teret, ahogy megtörte a csendet.

- Igen. - válaszoltam kis idő múlva.

- Nem akartalak felébreszteni. - indult el felém és az ágy végében leült pont velem szembe.

- Fent voltam még. - fordultam a hátamra.

- Miért?

- Szerinted? - kérdeztem vissza, míg próbáltam a tekintetét keresni, de nem nézett rám.

- Sajnálom. - hajtotta le a fejét.

- Harry nézz rám. - vonakodva ugyan, de rám emelte a tekintetét. - Mit csináltál?

- Semmit, komolyan. Miranda is itt van még, vele beszéltem. - akárhányszor szóba kerül ez a nő a szívem összeszorul.

- Mit?

- Gyakorlatilag semmit. Csak elhajtott, hogy nincs ott keresni valóm és hagyjam békén Liamet. - a neheztelés tisztán kivehető volt a szavaiból.

- Bármennyire nem tetszik, de azt kell mondanom, hogy egyetértek vele. - azonnal rám kapta a tekintetét és értetlenül nézett rám.

- Miben?

- Abban, hogy hagyd békén. Légy te az okosabb és fejezd be, állj félre, felejtsd el. - ültem fel és közelebb férkőztem hozzá.

- Hogy mondhatod ezt? Mégis, hogy lennék képes mindezt, csak úgy a szőnyeg alá söpörni? - hangja felháborodást tükrözött.

- Meg kell próbálnod, különben mindig ezen fogsz kattogni. Nem akarom, hogy miattam aggódj. - simítottam végig arcélén, amibe bele borzongott.

- Hogy vagy képes ennyire uralkodni felettem? Egy érintésed is elég és semmi másra nem tudok gondolni, csak a testedre. - a szemeiben izzó vágy igazolta a szavait, amikor felém fordult.

- Nem tudom, talán úgy, ahogy te. Elveszed az eszem minden alkalommal és megbolondítasz. - suttogtam a fülébe.

- Ne csináld ezt, mert túl veszélyes vizekre eveztél. - karolja át a derekamat.

- Szeretem a veszélyt. - direkt húzom tovább az agyát.

- Mondták már, hogy rossz vagy?

- Talán.

***

Másnap nem nagyon tudtam koncentrálni a fotózásra, mert minden egyes alkalommal, amikor Harryre pillantottam, beugrottak a tegnap este piszkos emlékei. Ahogy letépte rólam a ruháimat, ahogy olyan sürgetően rángatta le a sajátját, mint még soha. Régen nem láttam ennyire kétségbeesetten ragaszkodni hozzám, ahogy azt tegnap tette. Szinte féltett, hogy elmenekülök előle és nem leszek az övé. Pedig minden vágyam az, hogy ahogy csak emberileg lehetséges lehet vele lehessek, örökre. Azt hittem szerelmes vagyok, amikor találkoztam Liammel, de ahogy Ő megjelent, be kellett látnom, hogy nem, nem voltam az. Mindent felforgatott körülöttem egy perc leforgása alatt és azóta sem eresztett. Éget minden egyes alkalommal, de ez a tűz az, amiben örömmel égnél porig, aminek lángjai nem fájdalmat okoznak és szenvedést, hanem sokkal inkább vágyat és élvezetet. Néha pedig jégként hűti tested jéghideggé. Megfagyaszt, csak azért, hogy az újabb szikra ismét felélessze a tűzet, ami sosem alszik ki teljesen, mert nem lehetséges. Tudod, hogy ez az érzés igen is örökké él. Örökké a szívedbe zárva hordozod, mind addig, míg ki nem tör onnan és végig nem söpör rajtad. Sokáig tiltakoztam és küzdöttem ez ellen, de nem tudtam mit tenni. Túlnőtt rajtam, körbe vett és szabad utat engedett magának. Nem várta meg míg engedélyt kap, egyszerűen megszerezte, kihasználta a gyengeségem. De sosem fogom megbánni, mert így enyém lehet a világ legjobb embere, Harry Styles személyében. Akibe halálosan bele szerettem.